Medgyesi Ujság, 1908 (4. évfolyam, 1-40. szám)

1908-03-22 / 1. szám

— MAR VÁSÁR Hi. 14 ■ ViR.tiu . [«Hio.MARCIUS Szerkesztőség: M­e­d gy e s, Farkas utca 23. 4 közlemények és hirde­tések e oswire. i előfizetési hirdetési­­díjak­ ’Reteseff­burger G. A. könyvnyom­­ata címére küldendők.­­ Előfizetési árak: Negyedévre 1.50 K, egyes a szám 10 fillér. H r \ wen. ——...... .............ü“­“"”" SZLEG Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő.: ÚJSÁG. ÍVÉ évfolyam. 1. szám. B. Mihály Bertalan. 1 . Hivatalos hirdetések 100 szóig 6 korona, azon­felül minden 100 szó 2 kor. Magán­hirdetések meg­egyezés szerint. Nyilt tér soronként 10 fillér. Medgyes, 1908. március 22. F ® $­­FF­igyelő. Hosszú betegségnek halál vége. Ezt hittük. Hogy szinte másfél év óta megbi­csaklott és vajúdik az állomásunk tiszteséges megvilágításának kérdése. Mégis hosszas betegségből is lehet felgyógyulni ... A na­pokban végre megkötötte az államvasút a várossal a szerződést a gázvilágításra nézve. Épen annyiba kerül a világító gáz köbméterje, mint a terv felvetésének első percében, azaz 32 fillérbe. A­kik látták, azt mondják, hogy ezerfejű óriási írás ez a szerződés, alapos munka. Tehát a város egyetlen sötét pontja, az indóház nemsokára be lesz világítva. Ha ugyan ebbeli örömünk nem korai s valami újra közbe nem jön. * A telefon. A telefon! Inter duos liti­gantes tercius gaudet, mondja az örök igaz­sága latin közmondás. Büszkék vagyunk, hogy mi ezt is megtudjuk cáfolni. Avagy szólaljon föl az a halandó, a­ki örül, hogy a kulisták mögötti nézeteltérések miatt nincs vármegyénknek telefonja. Ehhez rendkívüli maradi szellem kellene. Bevilágítani ebbe a dologba mélyebben nem lehet. Tudják, és elég világosság lebeg a beavatottak előtt. Mindent a világ elé tálalni nem lehet. Tény,­­ hogy egy évre újra le kell mondanunk a telefonról. Habár szörnyű sok pénzt gyűj­töttek már össze a községektől és habár már igen sok szó hangzott el ez ügyben. Végül pedig dacára, hogy a telefonpóznákat is már vagdaltatni kezdték. Nagykisküllő vármegye még egy évig tehát vezető, egye­düli marad a telefontalanságban. * A vármegyei tisztviselők országos egye­sülete a napokban gyülésezett. Az állami tisztviselők álmélkodva olvasnak erről. Meg­tudták, hogy a vármegyei tisztviselők kí­vánsága nem kevesebb, mint pályájukat IX. rangosztályba kezdeni és nem több az V-ikben végezni. Mert hát a bírák is igy kezdik, igy végzik s mögöttük maradni nem lehet. Az osztó igazság ezt kívánja, a mely mindig csúfosan fordított hátat az egyéb állami tisztviselőknek s hagyta őket évtizedeken nyomorogni a XL, X. és IX. fizetési osz­tályokban. Hiába ők nem választott tiszt­viselők, nem kiválasztottjai Istennek! El­határozták továbbá, hogy a választott tiszt­viselőtől egységes gyakorlati vizsgát köve­telnek meg. Ez már valami és megü­tődni rajta nem lehet. És Nagyküküllő vármegye székháza fogja megérni április havában azt a kitüntető tiszteséget, hogy falai mögött lesz mindez véglegesen megbeszélve és memorandummá gyúrva, hogy a miniszter elé kerüljön. Tájékozás: Medgyes, 1908. március 19. Egy évnegyedig tartott szünetelés után újra jelentkezünk olvasóinknál s jóakaró fogadtatást kérünk. E szünetelést nem közvetlenül magát a lapot, hanem csak felelős szerkesztőjének személyét érintő okok tették tanácsossá. A felelős szerkesztő ugyanis az év kezdetén a Medgyesről való eltávozás es­hetősége előtt állván, nem tartotta a közönség iránt tartozó figyelemmel összeférőnek elő­fizetést kérni egy lapra, a­melynek fennállása, vagy a szerkesztés átengedése esetén szellemi irányának azonossága biztosítva nem volt. A viszonyok alakulása úgy esvén, hogy a szerkesztő a szellemi vezetést jövőre is vállalhatja a lap megjelenésének időleges akadálya megszűnt, s így bizalommal ko­pogtathat régi ismerőseinél, szíves támo­gatást kérve. A lap szellemi iránya változatlan marad, mint eddig, úgy jövőre is önzetlenül fogja szolgálni medgyes város és vidékének gaz­dasági és kulturális fejlődését s a­mennyiben ereje s érvényesülési tere engedi, a magyar nemzeti társadalom érzelmi egységének, összetartó hajlamának — az idegen ajkú polgártársak faji öntudatával és önérzetével összeférő — ápolását. A lap külső alakja annyiban fog csak változást szenvedni, hogy rendes terjedelme négy-hat oldalra csökken, de törekedni fo­gunk, e szű­kebb keretben, a szöveg tömörebb nyomásával, tartalmilag ugyanannyit nyújtani olvasóinknak mint eddig. A két első számot mutatványpéldányként régi előfizetőink mindegyikének azzal a ké­réssel küldjük meg, hogy az előfizetések megújítása iránt, a harmadik szám megjele­néséig intézkedni szíveskedjenek, mert szerény anyagi erőnk felesleges példányok nyomását lehetetlenné teszi. Az előfizetési díjak közvetlenül e lap kiadójának G. A. Reissenberger medgyesi cégnek címére küldendők. Azzal a reménnyel, hogy a rövid szüne­telés olvasóink jóakaró érdeklődését lapunktól el nem térítette, pihent erővel s változatlan munkakészséggel vesszük újra kézbe a félre­tett tollat. A szerkesztőség. Szerelmes szavak. Egész nap busult Lucietta. Szép szőke fejét lehajtotta, mint a virágok forró nyári délután eső előtt és sirt, keservesen sirt. Könnyebb a szíve, könnyebb a lelke, hogy sirhatott. És most megtehette, mert nem kisértett sem atyja fáradt pillantása, se bátyjainak üres mosolya. Mert alapjában véve jók voltak hozzája mindannyian, csak lelkivilágát nem ismerték és nem értették. Csodálatos is! Míg a lány szíve a szó szoros értelmében meghasadt, elhalt, atyja épen úgy eladta kelméjét, mind­eddig, bátyjai meg továbbra is az előbbi gonddal és művészettel kötötték meg nyakkendőjüket. Hogy sírhatott volna előttük?! Nem. Erős maradt. Mélyen eltemet­kezett fájdalmában. Érezte minden pilla­natban, mint tágul egyre a seb és mint ég­­mind jobban. Bizonyos büszkeséggel ha­sonlította magát össze ama spártai ifjúval, a­ki kis rókát lopott és az inge alá rejtette a­nélkül, hogy észre lehetett volna venni rajta, hogy a húsába harapott az állat. Ő persze nem lopott. Más lopta meg az ő szivét, így áll a dolog! De nem ez volt végtelen fájdalmának oka. Hisz oly boldog, hogy szive Giuilio Albertié. Giuilio Alberti hűtlensége volt az, a­mi el­keserítette, a­mi kínozta, gyötörte. Ha nem szerette, hát minek mondta neki ? Ha szerette, miért hagyta el?­­­Fogva tartotta e dilemma Luciettát, nem tudott szabadulni tőle. Nem tudta megérteni, miként lehet, hogy e rossz világban a­ki ma szeret, holnap már elfelejti, hogy szeretett. Ezért sírt most itt magában és úgy érezte, mintha ez lett volna élete utolsó napja . . . Mikor felvetette szemét és könnytől áz­tatott kendőjével végigtörött az arcán, meg­­pillanta nagyanyját, a­ki azzal az anyai részvétteljes arccal, mely oly meghatóan és nemesen fejezte ki a szelídséget, lépett a szobába, jóságosan mosolyogva. — Miért sírsz Lucietta? Kevés, nagyon kevés dolog van a világon, a­miért szép két szemedet elrontani érdemes! Fogadni mernék, hogy valami ostobaság miatt ron­tod a szemedet. Lucietta, ki eddig csak sírt csendesen, magában, felelet helyett heves zokogásban tört ki és a nagyanya karjaiba vetette magát. — Oh nagyanya, édes nagyanya, na­gyon szerencsétlen vagyok én! — Hiszem, kis­lányom, elhiszem én minden szavadat. Es én. Várj egy kicsit, hadd gondolkodjak, azt is kitalálom, hogy miért sírsz? — Nem azért sírsz talán, mert megpirongatott atyád és restnek nevezett? Tagadólag rázta fejét Lucietta. — Vagy elvesztetted az ezüst-karpere­­cedet? Vagy az fáj úgy, hogy az idén nem bérelhettünk páholyt a színházban? — Ez sem? Akkor hát nem tudom. Megállj csak, nézzünk csak mélyebbre a szivecskédbe! Talán egy barátnődben csa­lódtál, rosszat beszélt rólad ? Ez bánt édesem? Lucietta szemét lesütve, mozdulatlanul állt és sóhajtott. — Na, már most értek mindent! Sze­relmi csalódás, hamis hizelkedések! Ugy­e A tűzoltók ünnepe? A medgyesi német társadalom ritka ünnepet ült március 14-én. A tűzoltók pa­rancsnoka Schneider Theodor, főgimnáziumi tornatanár töltötte be e napon parancsnok­ságának huszonötödik évét. Fáradságos munkájának egyik pihenő­pontját érte el, a­honnan büszke önérzettel tekinthet vissza a lefolyt időre, a­mely alatt szakértelme és

Next