Medgyesi Ujság, 1911 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-01 / 1. szám

Med­gyes, Vasút­ utca 7. A közlemények és hirde­tések e címre: előfizetési és hirdetési dijak a kiadó­­hivatal Cilijére küldendő. ■­ Előfizetési árak: Negyedévre 2 kor., egyes szám 16 fillér. VI­. évfolyam.­­ I ■ W _ Hivatalos hirdetések 100 szóig 10 korona, azon­felül minden 100 szó 3 kor. Magán­hirdetések meg­egyezés szerint. Társadalmi hetilap. „ ^ „ ................................ 1. p* Medgyes, 1996. január 1. Nyilttér soronként 40 fillér. .. szám. Figyelő. Fordul az év és az újságok tetejére, a meleghangú és a rideg üzleti levelek elejére egy éven keresztül más numerus kerül. Ez az, ami történik, ez az, amit minden ember politikai nézeteik eltérése, hitük kü­lömbözősége mellett elfogadhat, fordul az év és mint a cirkuszok tábláin, a régi programm­szám helyébe újat tolnak­­ be. Milyen megnyugtató volna az, ha ezzel újév napját elintézhetnék. Kezünkbe más számot gyakorolunk be, tollunkat 365 napon keresztül máskép vezetjük és az újév belé­pése megtörtént. Kedves emléknapunk lenne ebben az esetben az újév, határkőféle vagy inkább útszéli csárda, ahol megállpodhatunk. De mi, a mai kornak realitást fitogtató, lelkünk mélyén pedig túlságosan szentimen­tális és romantikus emberei, ezt a napot, az év első napját is befedjük, megtömjük sallangokkal, mondákkal, legendákkal, bű­nökkel és erényekkel. Minden ünnepet, amit megélünk, minden napot, amit vörös betűvel nyomtatnak a naptárok, telitömünk cirádák és babonákkal. Most, mikor új szakasza kezdődik min­den ember cicicik­rv, m­i no. egy nyev tist., napja köszönt bennünket, el kell azt mon­dani, hogy a sok munka, kin és fájdalom, küszködés és verekedés közepette is van időnk arra, hogy ne pihenőnapokat, hanem ünnepnapokat kreáljunk magunknak. Akik hétköznap különváltan, külön légkörben éltek, azokat semmiféle ünnep nem egyesíti s akiket a hétköznapi mun­kájuk egybeforraszt, az ünnep levegőjében azok is eltávoznak egymástól, ünnepi ruhájuk minősége, ünnepi szokásaik, sőt — ne nevessünk — ünnepi kávéházaik szerint. Az ünnepen mindnyájan kihúzzuk ma­gunkat, kiöltözködünk, a paraszt is kéket vesz fel és büszkébben ázunk, erélyesebben lépünk. Nevetjük a hétköznapi munkát és a hétköznapi társaságot. Az ünnepi napokat a demokratikus Magyarországon mindenki azzal akarja fényesebbé tenni, hogy egy fokkal magasabb társaságba vágyódik. Az ünnepre nem elég a foglalkozás, a napi foglalatosság részesseinek társasága. Hiszen akkor mi az ünnep? Az antidemokráciának és a reakciónak — nem az erőszakosnak, hanem a gondo­latokban és érzésekben mélyen gyökerező antidemokráciának és reakciónak — mintha legerősebb, legmegvihatatlanabb várai, le­­dönthetetlen oszlopai volnának ezek az ünnepek. Szellemi élvez­­et senkit nem keres az ünnepen, társalogni,­­ácsaival együtt lenni: ezt igen kevés ember tűzi ki ünnepi prog­ramjául. Vf • . i­­r* f - ’ -1 1 . * 1 • • ^ \ j o +* i- c. rr o* ^ i.C. JUuivUW. cj —j ‘ : ö’ ahol nem lesznek vágyódások feljebb és feljebb, ahol azok, akiket a munka, az együtt dolgozás a hétköznapokon egyesít, a munka által egybeforrasztott láncon belül fognak maradni, az ünnepnapokon is, akkor nem ünnepeket, nem üres, sivár ünnepeket fog tartani egy dolgozó, élő Magyarország népe, hanem pihenő napokat, üdülő napokat, a munka utáni édes, igazi nyugalom napjait. Fordul az időben megint egy év. Új gondolatok, új érzések, új eszmék fognak az új esztendő levegőjébe bekerülni és a mult esztendők törekvései mind halványab­ban, erőtlenebből fognak résztvenni az em­berek életében, m­íg végre az idő megint egy egész emberréteg gondolatait temeti maga alá. Fordul az év és talán megint ledől magas talapzatáról egy-egy szilárdnak hitt bálványkép, hogy a csonka talapzat felett megint eggyel több út nyíljék meg a szem­nek a jövő mindig táguló perspektívájának meglátására. Fordul az év és a kalendá­­rium-csinálók megint vörös betűkkel tarkított fekete sorregimentet tesznek elénk újév napján. Az újév napja is vörös betűvel van jegyezve és onnét kezdve végig hossz sorban rikoltoznak a piros betűk az év végéig. El kellett mondanunk az újévnek életbe­léptekor az ünnepekhez, a rikoltozó vörös­­betűs napokhoz kapcsolódó kiábrándító gondolatainkat. Hiszen az az első nap, amivel megint egy új stációt hagyunk el, hogy sineinken ismét e°'V követkszeből már az első nap megkezdi ezeknek a bűnös, arcpirító ünnepeknek sorát. Nincs bizony még egy olyan ünnep, amely különbségeket úgy kiélezne, mint az újév. Azok, akik ajtónk előtt kunyerálnak egész délelőtt. Találkozás. Valahol a Ferencváros külső részén botorkál egy szánalmas alak. Látszik rajta, hogy már eleget bevett a jóból, mert meg­lehetős bizonytalan léptekkel mérte az utcát. Egy kávéház elé ért. Benézett. Az alacsony, vásott falu helyiség tele volt mes­terlegényekkel, akik sörözve, szivarozva énekeltek és ugyancsak buzgolkodtak, hogy heti keresetükből holnapra minél kevesebb maradjon. A férfi megállt egy kicsit, gon­dolkodott, mialatt farkasszemet nézett a kávéház tetejéről lecsüngő lámpával, amely körül a füst, a kigőzölgés egész udvart képezett. — Bemegyek! Úgy sincs sietősebb dolgom — döntött végre a férfi és bement. Egyik asztalnál helyet foglalt. — Sört vagy konyakot, vagy mind a­­kettőt — kiáltotta a feléje siető, szutykos kabát a pincérnek. Aztán körülnézett. — Hm! Úgy látszik itt még nem voltam. Sebaj, legalább szaporítom az ismereteimet. A jó pap holtig tanul. Majd sorba vette a vendégeket. — Na nem épen úri közönség, de az mindegy. Az egyik fajta épen olyan komisz, mint a másik. Hopp, azt a pofát, azt ott ismerem. Egymagában gunnyaszt, mint a túzok ... de kicsoda is? Aha, tudom már, nem ő az, csak hasonlít hozzá. Erre egy­szerre keserű lett a sör a számban. Most az a másik férfi is feltekintett s meglátta az újonnan érkezettet. Elkurjan­totta magát, azután a hóna alá szedte a sörösüvegeket és átment hozzá. — Szervusz firkász! Vagy még mindig haragszol? Kössünk fegyverszünetet. — Hát mégis te vagy tábornok úr . . . Jó! nézel ki. Nem békülünk, — szólt a firkásznak nevezett. — Dehogy nem, nincs ok, hogy hara­gudjunk egymásra, inkább mulassunk egyet. — Miért nem megy haza? — Haza? Minek? Jobb itt! — Hát a ... a ... izé ... a feleséged .. ? A tábornok úr kicsücsörítette a száját, egy hosszút füttyentett és nagyot lódított kezével a levegőben. — Nem értem, szólt a firkász. Arra a másik ismételte a füttyentést, nagyot húzott az egyik sörösüvegből és csak azután mondotta: — Volt . . . nincs . . . faképnél hagyott, megszökött. --Ne mondd! Hogy esett a dolog? Ne ülj le és mondd el. És a firkász félretolt néhány sörösüve­get, rákönyökölt az asztalra és úgy nézett a tábornokra. Ezt csak harsány hangjáért, katonás járásáért nevezték így barátai, kü­lönben pedig hivatalnok ember volt. — Érdekel? Hát már nem haragszol? No, előbb békü­ljünk ki. Kocintottak és ittak. — Hát mikor te udvaroltál neki és azt hittem, hogy hozzád megy, tudod, főbe akartam magam lőni. De vártam még és . . . Garantált klármentesen mos a kolozsvári ^ Képviselő „M­ 1­0“GŐZM VÁR &masas jutalék mellette Ferenc­ József-út 102. * * * * Telefon 395. ker­estetik.

Next