Medvetánc, 1982/2-3

DOKUMENTUM - Hajnal István: Írásbeliség, intellektuális réteg és európai fejlődés

MEDVETÁNC­ mogató a szerepe; nagy teljesítmények mindig csak az apró tömegmunkának summation” A „gondolat”, „szellem” tehát nem kezdet, hanem eredmény, s máris folyik alatta a kiszámíthatatlan tömegmunka, amelynek iránya s jövendő eredményei előre nem láthatók, gyakran épp ellenkezőek azzal, ami a gondolatból, szellem­ből tartalmilag következnek. Új metódust sürget tehát Vierkandt a mélyreható kultúrváltozások magyará­zatára, a mi modern kultúránk magyarázatára is. „Még akkor is, ha annak végső okát faji képességekben tételeznénk fel, keresnünk kellene keletkezésének kau­zális mechani­smusát, s ha ezt felfedeznénk, talán kiderülne, hogy külön faji kvalitás felvevésére nincs is szükség.” Hibáztatja például s túl könnyű elképze­lésnek tartja Max Weber elméletét, amely az újkori kapitalista fejlődést a kálvi­nista szellemből akarja levezetni, ahelyett, hogy a középkor tömegéletére nyúlna vissza. Nem az intézmények, társadalmi képletek alapgondolata, „értelme” adja te­hát a fejlődésmenet irányát, a­mint azt a német idealisztikus irány elképzeli, hanem a szociológiai mozgás, ami alattuk folyik. Nem szellemi vagy gazdasági ösztönök, hanem egyszerűen magának a mozgásfolyamatnak természete. Néze­tünk szerint Max Weber nagyjelentőségű munkássága sem tudta bebizonyítani, hogy az európai fejlődés egy specifikus, más kultúrákban nem található szellem következménye. Szellemi s gazdasági területeken egyaránt el kellett ismernie, hogy a „kezdet” másutt is mutatkozott; az érvényesülést a szociológiai valóság­folyamatok akadályozták meg. Vissza kell térnünk, egy oly óriási átalakulás magyarázatánál, mint az újkori fejlődés volt, a szociológiai folyamatok legvégső, tartalomnélküli alapelemeire, az emberközti viszonyodás vizsgálatára. Ha az apró tömegmunka menete adja a lényegesen újat, úgy e tömegmunka érvényesülésének módozataira kell figyel­nünk. Tehát nem elsősorban az egyén nagyszabású szellemi-anyagi teljesítmé­nyeire, nem is a nagy szellemi-anyagi fellendülésekre, áramlatokra. Mindezen tartalmak felhők járásához hasonlóan vonulhatnak az emberi közösség felett ide-oda, önmagukban nem lenne átalakító hatásuk. A lényeges eredmény azon fordul meg, hogy miként juthat a triviális tömegfeldolgozás alá az, ami bárhol is keletkezik és hogy milyen természetű e feldolgozás. Az emberközti viszonyo­dás természete szabja meg ezt: az emberek közötti érintkezésnek, a kifejező s így egymásra ható, egymást alakító, fejlesztő módszernek alakulása. Az ember­közti viszonyodás módjait illetőleg a középkor második felétől valóban nagy változást látunk: az élőszó mellett az írás szerepének mindig fokozódó növek­vését az élet minden területén. Az írást rendesen a kultúra kísérőjelenségének tartják, ami kultúreredmény amúgy is készen van már, annak kifejezésére szolgál, magától értetődő eszköz.

Next