Medvetánc, 1983/4 - 1984/1
Pető Iván - Szakács Sándor: A gazdasági intézményrendszer átalakítása 1948-49-ben
MEDVETÁNC viselet kérdése. A földreform után a koalíciós berendezkedés egyik legnagyobb anomáliájává vált, hogy a dolgozó népesség túlnyomó többségét kitevő kisbirtokos társadalom semminemű hatékony érdekképviseleti szervvel nem rendelkezett. A munkáspártok, tartva attól, hogy a szakszervezetekben érvényesülő saját befolyásuk analógiájára, a paraszti érdekképviseleti szervezetben döntően a kisgazdapárt befolyása érvényesül, s ezzel a politikai erőviszonyok alapvetően módosulnak, kimondottan akadályozzák az ilyen irányú kezdeményezéseket. Lényegében hasonló körülmények határozták meg a szövetkezetek sorsát a koalíciós időkben.28 A korszak kezdetén a pártok programjai megkülönböztetett figyelmet szenteltek a demokratikus szövetkezeteknek. Ezzel szemben az alulról, a kistermelők önkéntes társulása révén szerveződő szövetkezetek gyakorlatilag nem kaptak központi támogatást, sőt a pártok rivalizálása egyértelműen akadályozta létrejöttüket. Ugyanakkor a háború előtti időszakban, a koalíció által elítélt módon, államilag szervezett nagy szövetkezetek (Hangya, Futura stb.) tovább működtek. A szövetkezeteket érintő nagyobb szervezeti változások elsősorban arra irányultak, hogy a pártok e vállalatszerűen működő szervezetekben megfelelő befolyást szerezzenek. Az Országos Szövetkezeti Tanács megalakítása 1945 végén így elsősorban a kötött gazdálkodásnak megfelelő központi intézmény létrehozását jelentette. Az 1947-ben megszervezett MOSZK (Magyar Országos Szövetkezeti Központ) is tulajdonképpen ugyanezt a célt szolgálta, s így rövid tevékenység után könnyen beilleszthették a tervgazdaság állami intézményrendszerébe. Az alábbi táblázat még csúcsidőben tükrözi a fordulat előtti állapotokat. Világosan mutatja, hogy már 1945 előtt milyen számottevő volt a szövetkezés vonzása (akkor alakult az 1948 közepén regisztrált összes szövetkezetnek majdnem 56 %-a, s akkor lépett szövetkezetbe tagságuk közel háromnegyede). Jelzi, hogy a régi szövetkezetek túlnyomó része a rendkívüli viszonyok közt is életképesnek bizonyult: a háború s az azt követő gazdasági, ellátási és pénzügyi nehézségek ellenére fennmaradt és tovább tevékenykedett. Feltárja, hogy teljesen új fejleményt tulajdonképpen csak a földművesszövetkezetek szervezése jelentett, amelybe kezdetben szinte kizárólag, de később is túlnyomóan új birtokosok tömörültek. Más oldalról világít lényeges összefüggésre az, hogy 1948 elején az újonnan földhözjuttatottaknak mindössze 19,7 %-a tartozott bejegyzett földművesszövetkezet kötelékébe s míg szövetkezeteik száma alapján a fordulat végrehajtása előtti szövetkezetek rendszerében valamivel több mint 29 %-kal részesedtek, addig taglétszámuk nem érte el az összes szövetkezeti tagság 9 százalékát. (Mint a táblázatból kitetszik, az összes szövetkezeti tagság 47,8 százaléka tartozott a fogyasztási, 25 százaléka a hitel-, 8,7 százaléka a földművesszövetkezeti, 5,2 a tejszövetkezeti, 2,6 az ipari szövetkezeti hálózat kötelékébe.)