Medvetánc, 1984/4 - 1985/1
Szabó Miklós: Magyar nemzettudat problémák a huszadik század második felében
MEDVETÁNC menetet a Rákóczi-felkelésre és 1848—1849-re is, de a következtetés implicite benne rejlett, s mindazok a széles értelmiségi körök, a történész szakközvéleményen messze túl, melyek kezdettől a legnagyobb érdeklődéssel figyelték a koncepciót, maguk világnézete számára a konzekvenciákat levonták. Nyilvánvaló volt, hogy az új történetfelfogás közeli rokonságban áll Szabó Ervin egykori koncepciójával, mely az 1848-1849-es felkelést is rendi felkelésnek tartotta, s kétségbe vonta polgári forradalom jellegét. Molnár Erik koncepciójának széles körben való népszerűvé válása a hatvanas években a polgári radikális mozgalom újrafelfedezéséhez vezetett, elsősorban az ennek a hagyománynak mindenkor elkötelezett Horváth Zoltán könyve nyomán, s a politikai eszmélés fontos részévé vált. A polgári radikális hagyomány fényében a Habsburg-ellenes függetlenségi küzdelmek reakciós mozgalmak voltak, a polgárosodás gátlói. Az új vezetésnek a koncepció eszmei fegyvert adott kezébe, hogy egyszerre utasítsa el kritikusan a Révai-féle függetlenségközpontú marxista nemzetfelfogást, s ezzel megtegye az első lépést a személyi kultusz eszmei örökségének ideológiai meghaladásához, ugyanakkor elutasítsa az 56-os nemzetszemlélet függetlenségközpontúságát is. Úgy tűnt, az új vezetés kétfrontos harci stratégiájának adekvát történeti koncepcióját s egyben a történeti megalapozásból kiindulva adekvát nemzet koncepcióját jelenthette Molnár Erik elmélete. Az új vezetés hallgatólagos megítélése szerint azonban az új történetkoncepció — az 1948—1953-ban érvényben volt hivatalos álláspont átfogó bírálatával — több engedményt tett az 56-os pártellenzékiek utóvédharcának, mint amennyi eszmei muníciót adott volna az ellenük folyó ideológiai harcban. Ezt kell feltételeznem, mert miközben a volt pártellenzékiek örömmel fogadták a személyi kultusz időszaka egyik eszmei koncepciójának bírálatát - ezen az oldalon a koncepciónak jó visszhangja volt —, a hivatalos fogadtatás tartózkodó volt, s Molnár Erik koncepciója nem vált az új vezetés hivatalos történet- és nemzetpolitikai álláspontjává. A 48- as hagyomány korábbi kultusza megszűnt, ezzel azonban ki is merült a hivatalos ideológiai tevékenység ebben a kérdésben. Mielőtt ennek a problémának további áttekintésére kísérletet tennék, helyt adok kitekintést a határon túli magyarság problémájára, ahogy a konszolidáció időszakában, az ötven-hatvanas évek fordulóján felvetődött. Az 56 utáni, még évekig kiélezett helyzetben az égető hazai problémák minden érdeklődést lekötöttek. A határon túli magyarság helyzetével szemben a hazai közvélemény közömbös volt, jóllehet helyzetükben 1956 után problémák kezdtek mutatkozni. Legsúlyosabb jele volt ennek a kezdődő nemzetiségpolitikai változásnak 1959- ben a kolozsvári magyar egyetem egybeolvasztása a helyi román egyetemmel. Noha az egyetem beolvasztását tragikus események kísérték (Szabédy László öngyilkossága), szinte semmi visszhangot nem keltett a hazai közvéleményben. A visszhangtalanságot nem lehet egyszerűen a magyar sajtó elhallgatásának rovására írni, azoknál sem volt visszhang, akik külföldi rádiókból mindenről tudtak. A kitérő után folytatva a megszakított gondolatmenetet: Annak, hogy a po-