Medvetánc, 1984/4 - 1985/1
Szabó Miklós: Magyar nemzettudat problémák a huszadik század második felében
MEDVETÁNC 1948 utáni vezetés sem arra nem talált módot, hogy megkísérelje feléleszteni ezt a kezdeményezést, sem arra, hogy más, egyenértékűvel pótolja. A mondottak azt sejtethetik, hogy a szocialista értelmiség mentalitási kettősségében az antiszemitizmus újjászületésének lehetősége rejlett. Nem ez volt a helyzet. Ebben a tekintetben az új funkcionárius-értelmiségi réteg egyeséges jelenségként jelent meg a társadalom szemében. A fentiek értelmében integrált helyzetet jelentett az, hogy népi és polgári származású funkcionárius között presztízs tekintetében nem volt különbség. Barát egyformán azonosult velük, ellenség egyformán ellenük volt. Bizonyos népi értelmiségi identitástudat volt ugyan, de nem vált élesen külön a kommunista magatartás egészétől. Az 1953—1954-es vezetés hozott változásokat a nemzeti probléma tekintetében. Az új vezetés hangsúlyozottan törekedett nemzeti hangvételre. Nagy Imre kormányprogramjában „kis magyarokról” beszélt, amikor a közoktatás helyzetét taglalta, a népfrontot ekkor keresztelték át Hazafias Népfrontnak. Konszenzus lehetőségét kínálták a kormányzat és a közfelfogás között egy egységesen vállalható hazafiság jegyében ezeknek az éveknek átütő sportsikerei. A sport adott lehetőséget ekkor a magyar társadalomnak nemzeti identitása intenzív átélésére, méghozzá olyan módon, melynek nem kellett a fennálló hatalom számára veszedelmekkel terhes nacionalizmusként megjelenni, amely kormányt és népet inkább összekapcsolt, mint szétválasztott. Nagy Imre ennek a lehetőségnek kihasználására adta ki a „Magyarország sportnagyhatalom” jelszót. Az 1956-os pártellenzék nézetrendszerében jelentős helyet foglalt el a nemzeti probléma, tartalmilag azonban nézeteik nem különböztek a Révai—Andics- Mód-féle függetlenségi szemlélettől, azzal a fontos különbséggel, hogy az 1954- es nemzetiesebb hangvétel után, annak egykori kezdeményezőjétől ugyanennek a koncepciónak hirdetése nagyobb hitellel hangzott, mint korábban a Rákosi- Gerő-vezetés részéről. 1956 őszére az iparosítás megtette hatását a nemzeti identitástudatra is. Az októbert megelőző hetekben szinte drámai erővel formálódott ki egy új iparosítási koncepció, félreérthetetlenül a nemzettudat részeként: a sajátos magyar bázison történő iparfejlesztés, az urán- és bauxitparadicsom mítosza. „Azt kérdezik Pesten-Budán, / Hová lett a magyar urán?” — skandálták október 23. egyetemista tüntetői. Ez a gondolat megjelenik Gertler Viktor 1957-ben bemutatott Láz című filmjében is. 56 újrafogalmazta a kisnemzeti tudatot. Új formájaként a semlegesség eszméje jelent meg, mint a kisnemzeti helyzet adekvát politikai formája. Ideológusaként Németh László lépett fel Magyar Műhely című, 1957-ben, a Kortárs első számaiban közreadott programadó esszéjében, ahol ennek az új kisnemzeti tudatnak a számára újrafogalmazta a nemzeti hivatás eszméjét is. A nemzeti hivatás a nacionalista ideológiákban meglehetősen egysíkú fogalom. Igen különböző nemzetek nacionalizmusában a nemzeti hivatás mindig az uralkodás. A magyar nagynemzeti tudatban ez korábban az „államalkotó képességben” manifesztálódó nemzetiségek feletti uralmat jelentette. Németh László előadása-