Medvetánc, 1985/2-3

„Hogyan jöttem rá, hogy zsidó vagyok?” Interjúk: Erős Ferenc - Kovács András - Lévai Katalin

Erős Ferenc—Kovács András—Lévai Katalin „HOGYAN JÖTTEM RÁ, HOGY ZSIDÓ VAGYOK?” Interjúk Akik túlélték a második világháború zsidóüldözéseit, egész életük során hor­dozták és hordozzák a sebeket, amelyeket szenvedéseik, hozzátartozóik elvesz­tése és sorstársaik pusztulása ütött rajtuk. Az elmúlt évtizedekben Amerikában, Izraelben és néhány nyugat-európai országban elsősorban pszichológusok és pszichiáterek rendszeres kutatásokat folytattak arról, hogy miként dolgozták fel a volt üldözöttek a Holocaust okozta megrázkódtatásokat, milyen pszichés problémákkal kellett megküzdeniük, amikor új életet kezdtek az üldöztetések után. Az eddig feldolgozott anyagból nehéz általános következtetéseket levon­ni, mivel elsősorban azokkal készültek mélyinterjúk, klinikai esettanulmányok, akik orvosi vagy pszichológiai problémáik miatt fordultak szakemberhez. Min­denesetre a vizsgálatok azt jelzik, hogy a Holocaust feldolgozása nemcsak a közvetlenül érintettek számára nehéz feladat, hanem a háború után születettek­nek, a „második generáció” tagjainak is évekre szóló, sokszor megoldhatatlan­nak látszó probléma. A kutatások azt bizonyítják, hogy a szülők, sokszor tudat­talanul, továbbörökítik traumáikat gyermekeikre, amelyek megjelenhetnek sa­játos személyiségzavarok, neurotikus tünetek formájában, de általános identi­tásválságként is, a személy és a környezet viszonyának zavaraiban. A mai Magyarországon becslések szerint kb. 80—100 ezer zsidó származású ember él. Jelentős részük már a háború után született. A mindennapi tapaszta­lat és néhány klinikai vizsgálat (Virág Teréz pszichoanalitikus esettanulmányai) ugyan arra mutat, hogy a Holocaust utáni nemzedék körében megtalálhatók mindazok a problémák, amelyekről a nemzetközi szakirodalom számol be, de általánosabb következtetések levonására semmiféle megbízható, rendszerezett anyag nem áll rendelkezésre. Sötétben tapogatózik tehát az a kutató, aki általá­nos jellemzést szeretne adni a magyarországi „második generáció”-ról. S annál is nehezebb a dolga, mivel valószínű, hogy Magyarországon nemcsak a nyugati szakirodalomban leírt „másodlagos traumatizáció” pszichés jelenségei játszot­tak fontos szerepet a korosztály arculatának meghatározásában, hanem a „zsi­dókérdés” mint történelmi és társadalmi probléma háború előtti és utáni ala­kulása is, azaz olyan tényezők, amelyek más kontextusban nem fordulhattak elő. 1981-től kezdve készítünk családtörténeti interjúkat a „második generáció” tagjaival, azzal a szándékkal, hogy mind pszichológiai, szociálpszichológiai, mind pedig szociológiai szempontból értékelhető anyagot szerezzünk egy mind-

Next