Medvetánc, 1985/2-3
„Hogyan jöttem rá, hogy zsidó vagyok?” Interjúk: Erős Ferenc - Kovács András - Lévai Katalin
Erős Ferenc—Kovács András—Lévai Katalin „HOGYAN JÖTTEM RÁ, HOGY ZSIDÓ VAGYOK?” Interjúk Akik túlélték a második világháború zsidóüldözéseit, egész életük során hordozták és hordozzák a sebeket, amelyeket szenvedéseik, hozzátartozóik elvesztése és sorstársaik pusztulása ütött rajtuk. Az elmúlt évtizedekben Amerikában, Izraelben és néhány nyugat-európai országban elsősorban pszichológusok és pszichiáterek rendszeres kutatásokat folytattak arról, hogy miként dolgozták fel a volt üldözöttek a Holocaust okozta megrázkódtatásokat, milyen pszichés problémákkal kellett megküzdeniük, amikor új életet kezdtek az üldöztetések után. Az eddig feldolgozott anyagból nehéz általános következtetéseket levonni, mivel elsősorban azokkal készültek mélyinterjúk, klinikai esettanulmányok, akik orvosi vagy pszichológiai problémáik miatt fordultak szakemberhez. Mindenesetre a vizsgálatok azt jelzik, hogy a Holocaust feldolgozása nemcsak a közvetlenül érintettek számára nehéz feladat, hanem a háború után születetteknek, a „második generáció” tagjainak is évekre szóló, sokszor megoldhatatlannak látszó probléma. A kutatások azt bizonyítják, hogy a szülők, sokszor tudattalanul, továbbörökítik traumáikat gyermekeikre, amelyek megjelenhetnek sajátos személyiségzavarok, neurotikus tünetek formájában, de általános identitásválságként is, a személy és a környezet viszonyának zavaraiban. A mai Magyarországon becslések szerint kb. 80—100 ezer zsidó származású ember él. Jelentős részük már a háború után született. A mindennapi tapasztalat és néhány klinikai vizsgálat (Virág Teréz pszichoanalitikus esettanulmányai) ugyan arra mutat, hogy a Holocaust utáni nemzedék körében megtalálhatók mindazok a problémák, amelyekről a nemzetközi szakirodalom számol be, de általánosabb következtetések levonására semmiféle megbízható, rendszerezett anyag nem áll rendelkezésre. Sötétben tapogatózik tehát az a kutató, aki általános jellemzést szeretne adni a magyarországi „második generáció”-ról. S annál is nehezebb a dolga, mivel valószínű, hogy Magyarországon nemcsak a nyugati szakirodalomban leírt „másodlagos traumatizáció” pszichés jelenségei játszottak fontos szerepet a korosztály arculatának meghatározásában, hanem a „zsidókérdés” mint történelmi és társadalmi probléma háború előtti és utáni alakulása is, azaz olyan tényezők, amelyek más kontextusban nem fordulhattak elő. 1981-től kezdve készítünk családtörténeti interjúkat a „második generáció” tagjaival, azzal a szándékkal, hogy mind pszichológiai, szociálpszichológiai, mind pedig szociológiai szempontból értékelhető anyagot szerezzünk egy mind-