Medvetánc, 1985/4 - 1986/1
Lengyel László: Politikai magatartás és gazdasági viselkedés egy kis ország jövőképében - Gombár Csaba írásához
MEDVETÁNC polgárnak évtizedeken át egy titkos katolikus II. Károly alatt. És Tandori remek kötetét, amelynek címét: rrAz erősebb lét közelében" fejezetnyitónak adtam: minden verselemzése Füst Milántól Kassák Lajoson és Szép Ernőn át Nemes Nagy Ágnesig, Vas Istvánig egy-egy messzehangzó korábbi némaság. Percről percre, napról napra építeni saját életünket, saját lelki függetlenségünket. A magyar nemzet jövője egyénes lelki függetlenségének vonalában van. De persze mindez elvont szofizma maradna, ha ugyanezek az írók nem varázsolnák a növekvő számú olvasók elé a kőről kőre épült vagy éppen lerombolt várost, a polgárosodás belső világát. Ez különösen jellemző a film világában. A 60-as években uralkodó és újító vonulat:Jancsó Szegénylegények, Fényes szelek, Csillagosok, katonák stb., Kosa ítélet, Tízezer nap című filmjeikkel radikálisan erősítették a népi tábor eszmekörét. A 70-es években viszont Déry-, Örkény-, Mándy-novelák, -regények vittek be a városba, a Krúdy- és Hunyadi-novellák mellett, Makk Károly,Sándor Pál, Huszárik Zoltán, Fábry Zoltán filmjein, és a fiatalabb nemzedék már egyenesen a nagyvárost, a benső városi létet viszi filmre. Gothár Ajándék ez a nap, Megáll az idő, Tar Családi tűzfészek, Őszi almanach stb. És bekerültünk egy városi, modernizált, nem perzekutoros, hanem működő bürokráciás gépezetbe. Ezt azután középeurópaias amerikanista tudással Szabó István a Mefisztóval és a Redl ezredessel viszi a világ elé. Hol van már a Húsz óra? Csak kivételként vág közbe egy-egy Sára-, Kósa-film, vagy Kovács Ménesgazdája. Ottlik Géza emberi kapcsolatokat morzsoló és építő katonaiskolája ezért alapolvasmány, iskola, hivatalok, gyármonstrumok, börtön, elmegyógyintézet, alkoholelvonó, gyermekotthon válik természetes világunkká egy kert magyar országos, tisztaforrásos, fényesszeles, cseresnyés vidék helyett. Most nem lidérces látomás, kafkás utánzat. Rilke, Trakl, Musik, Kafka, Bulgakov, Gombrowicz, Kavafisz, Eliot, Proust, Svevo, Joyce nem egy szűk elit évtizedekig melengetett felfedezése, hanem lassacskán tömegesedő élmény, különösen utódaikon keresztül. Hrabal, Fuks, Párás, Kundera, a cseh új hullám filmjei éppoly bensőséges élményei egy értelmiségi csoportnak - már nem szűk elitnek -, mint Mrozek, Rózewicz, Andrzejewski írásai és Wajda filmjei. Spiró György nem így és nem azt írná, ha nem élne a lengyel irodalommal éppúgy, mint Miroslav Krleza világában, Nádas Péter valahonnan Malamudból, Singerből, Hellerből, Bellowból és Herzogból is építkezik. Ma már Bulgakov mellett ott áll a könyvespolcon különféle kötésben Szolzsenyicin, Kuznyecov, talán egy-két Trifonov, mindenképpen Okudzsava vagy Ajtmatov, és Tarkovszkij vagy Mihalkov megtöltik már a mozit, ahogy Ljubimov a színházat. Böll, Grass, Jandl, Heym, Enzensberger írásai, amelyek merészen szembenéznek nemzetük reakciós történeti tudatával éppúgy, mint a sajátos amerikanizált újpolgárosodással, vagy a visszaporoszosodással. Ahogy Konrád György Látogatója erőteljesebb bírálat a tervgazdasági bürokráciáról, mint bármely közgazdászé, Esterházy Termelési regényt egy nemzedék hivatal- és gazdaságélményét, jövőképét idézi egy alkudozó, fél-állami, félpiaci mechanizmusról. Bereményi, Nádas, Hajnóczy, Spiró, Kenedi, Lengyel Péter foucault-i mikroelnyomásokat vetít egy polgárosult, hivatalokba tört olvasóközönség elé, amelyik megborzad, fél, hahotázik. Nélkülözhetetlennek tűnik jövőképünkhöz Bereményi Legendáriuma éppúgy, mint Spiró Ikszekje vagy Nádas Péter Egy családregény vége című regénye. Kenedi János Tiéd