Méhészet, 2001 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
Teriteken a jovo - OMOKDKF méhészkedés az EU-ban A IV. Budavári Mézesnapok keretében, advent idején, december 2-án tartotta az OMME a II. Országos Méhészeti Kongresszusát. A remek hangulatú találkozó díszvendége Kari Valonen volt. Szaklapunk novemberi számában már olvashattunk róla. Ő a Finn Méhészeti Egyesület és az Európai Bizottság Állandó Méhészeti Csoportjának az elnöke. Rengeteg információt kaptunk tőle, valós dolgokról beszélt nyíltan, őszintén. A „valóság talaján” éreztem magam a vele töltött négy nap alatt. Tartsanak velem önök is! Finnország méhészete A hazánkétól háromszor nagyobb területen kb. 5 ezer méhész 45 ezer méhcsaládot tart. Nem vándorolnak, nincs értelme, hiszen annyira rövid a méztermelési szezonjuk. Átlagos években mindössze 40-45 nap áll a méhek rendelkezésére. Ez idő alatt azonban 50-60 kg mézet termelnek a családok. Azaz, több mint egy kilogramm napi gyarapodást érnek el a termelési idényben. Remek mézelő növényeik vannak. Az évmilliók során alakult ki, hogy a növényeknek nagy mennyiségű nektárt kell termelnie ahhoz, hogy a hideg, hosszú tél és a rövid nyár következtében kialakult csekély számú rovarvilág valamelyik tagját magához csalogassa. Például, az egyik fő mézelő növényük, az Epilobium (deréce, füzike) olyan intenzíven termeli a nektárt, hogy egyes években erjedt illat terjeng az erdőkben. Ennek oka, hogy a virágból csöpög a nektár, ami a talajon, magas víztartalma következtében, megerjed. Másik két fő méhlegelőjük a tavaszi repce és a málna. A nagyobb állománnyal rendelkező méhészek kizárólag Langstroth keretméretet használnak. A 80-as években lendült fel igazán az ágazat, kedvezően alakultak a mézárak, 200- 300 családos méhészetek jelentek meg. Az országban azonban hiányzott minden technikai, technológia háttér, eszközellátás, ami a létrejött nagy méhészeteket kiszolgálta volna. Nem akartak újat kitalálni, ezért minden eszközt importáltak az Egyesült Államokból. Nincs semmilyen kötelező előírás az eszközök minőségére, anyagára vonatkozóan. Ennek nagyon egyszerű oka van, a komoly méhészetekben használt pergetők, fedelezőgépek, szivattyúk, tartályok ma már csak rozsdamentes anyagból készülnek. Mást nem is tud venni a méhész. Aki mást használ, arról majd mézének minősége árulkodik. Ez sem igaz - mondhatnánk -, hiszen évtizedeken át használtuk az alumínium, bádog eszközöket, és semmi problémánk sem volt a minőséggel. Ha valamiből kevés van, sohasem a minőség a döntő a piacon. Évtizedekkel ezelőtt sokkal kevesebb mézet termelt a világ, mint napjainkban. Bármi eladható volt. Ma, aki jó árat akar elérni a piacon, vagy egyáltalán „csak” szeretné eladni a mézét, szigorú minőségi követelményeknek kell megfelelnie. Ennek része, hogy eszközeink az élelmiszeriparban elfogadott, engedélyezett anyagból készüljenek. Kari Valonen szerint, talpon maradni a jövőben csak minőségi méz termelésével lehet. Óriási mennyiségű mézet termelnek az úgynevezett „harmadik” országok, mint Kína, Argentína, Mexikó stb. Mivel a méztermelés élőmunka-igényes - száz év múlva is az lesz, ezen nem tudunk változtatni - annál jövedelmezőbb a méhészkedés az adott országban, minél alacsonyabbak a bérek. Hazánkban az átlag munkás órabére lassan meghaladja egy kínai munkás napi bérét. Mézárak az EU-ban A két ország a mézet a világpiacon értékesíti. Mennyiséggel nem tudunk versenyezni, még ebben a nyomott világpiaci árban is jelentős tartaléka van Kínának. Csak jobb minőséggel érhetünk el kedvezőbb árakat. Ez jelenleg is így van, hiszen az Európai Unió (EU) kétszer annyit fizet a magyar mézért, mint a kínaiért (1. táblázat). A tavalyi adatok alapján hazánk az EU negyedik legnagyobb mézszállítója volt. Érdemes megemlíteni, hogy Románia nem sokkal marad el mögöttünk. Több mint 7 ezer tonna mézet Gödöllőn a Méhészmúzeumban Kari Valonen ismerkedett a múltunkkal - előadásában pedig beszélt a jövőnkről Probocskai Zita mézkirálynő és Kari Valonen 2001/1 MMsTO2