Mélyépítéstudományi Szemle, 1981 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám
345 XXXI. ÉVFOLYAM, 1981. 8. SZÁM A nyíltpályás és az ortotróp pályalemezes hidak felépítménycsatlakozási és felépítményleerősítési nehézségei miatt a jövőben — a külföldi vasutak gyakorlatát követve — egyre nagyobb számban ágyazatátvezetéses acélszerkezetű hidakat fogunk építeni. A hidak terelőberendezéseinek csatlakozása A vonatkozó előírások szerint az acélszerkezetű hidak többségénél és bizonyos beton- és vasbetonhidaknál is — az esetleg bekövetkező kisiklások káros következményeinek csökkentése érdekében — különféle terelő elemeket, leggyakrabban terelő síneket kell beépíteni, melyek a hidak végénél a hídfáktól 15—20 m-re végződnek a pályában. Ezek a terelőelemek az átmeneti szakaszokon korlátozzák az aljak jó kézi aláverésének a lehetőségét, gépi aláverés pedig ezeken a szakaszokon csak a terelőelemek előzetes leszerelése után lehetséges. A csatlakozó pályaszakaszon a terelőelemek lekötése érdekében általában faaljakat alkalmazunk akkor is, ha a pálya egyébként vasbetonaljas. E változás azonban mind a pályacsatlakozás, mind a pályaépítés és pályafenntartás szempontjából hátrányos. Bár a terelősíneknek a szabványos vasbetonaljakon való rögzítése, illetve lekötése speciális, hegesztett alátétlemezek alkalmazásával megoldott módszer, használata a hidak pályacsatlakozásánál nem terjedt el. Ez valószínűleg az ilyenkor szükséges acélszerkezeti elemek legyártásával kapcsolatos nehézségeknek tulajdonítható. E problémát a Szovjet Vasutaknál a terelő elemek leerősítését is biztosító, speciális betonaljakkal oldják meg (17. ábra). 3. A hidakon átvezetett kábelek és egyéb vezetékek csatlakozása A hidakon, illetve a pályában vezetett különféle kábelek és egyéb vezetékek megfelelő csatlakoztatását a hidak környezetében szintén meg kell oldani. A töltésátvezetéses műtárgyaknál ez rendszerint csak akkor jelent teendőt, ha a kábeleket, illetve a vezetékeket a híd előtt és után olyan szinten vezetik, hogy azoknak a hídnál való átvezetése nyomvonaluknak a megtörését teszi szükségessé. A gyakorlatban tapasztalt hiba, hogy ilyenkor a hídon, rendszerint annak szegélyei mellett — gyakran minden védelem nélkül — vezetik a kábeleket. E hiányosságok megszüntetésére a jövőben ezeken a helyeken is a hídra helyezendő, felülről lefedhető, beton kábelcsatornák alkalmazása látszik célszerűnek. A 3,0 m és az ennél kisebb nyílású ágyazatátvezetéses beton- és vasbetonhidakon külön kábelcsatornák nélkül, az üzemi gyalogjárda konzolokon, rendszerint acél védőcsövekben vezetik át a kábeleket. Az ennél nagyobb nyílású ilyen hidakon a gyalogjárda konzolokon 25X20 cm belső nyílású, felülről lefedhető kábelcsatornákat kell kialakítani. E kábelcsatornák végeinél azok lezárása és az alépítményben levő kábelszakaszokhoz való csatlakozása nem mindig megoldott. Nagyobb acélszerkezetű hidaknál a kábelek és az egyéb vezetékek csatlakoztatásánál az áthidalószerkezetek dilatálásából származó mozgásokat is figyelembe kell venni. összefoglalás A vasúti hidak pályacsatlakozásainál tapasztalható hiányosságok elemzése útján megállapítható, hogy azokat a tervezési és építési hibákon, továbbá a nem megfelelő fenntartáson kívül az alépítmény méreteinek és a felépítmény helyzetének, a hidak forgalombahelyezése után bekövetkező, kisebb-nagyobb mértékű változásai okozzák. Az előzőek során ismertetett megoldások és módszerek alkalmazásával az ilyen eredetű hídvizsgálati hiányok egy része kiküszöbölhető. 16. ábra: Parapetfalra helyezett felépítményalátámasztás acélszerkezetű híd pályacsatlakozásánál 17. ábra. Vasbetonaljakra lekötött terelő szögelemek acélszerkezetű híd pályacsatlakozásánál