Mészárosok és Hentesek Lapja, 1898. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-01 / 1. szám

1898. január 1. 3 Mészárosok és Hentesek Lapja des kiadással jár — az állategészségügyi kiadások czi­­mén csökkenés mutatkozik. Ha jól következtetünk, ennek oka egyszerű. Min­denekelőtt az előirányzott kiadások csökkenése hetedfél­­ezer írttal csak szmnleges, mert az egész összeg az 1898. évre más, helyesebb czim terhére (mezőgazdasági irodalom) ment át. Hogy azonban az állategészségügyi kiadások, néhány száz forintot ide nem értve, tényleg nem emelkedtek, annak az a belső oka, hogy 1898-ban az állategészségügy államosítása — hihetőleg még nem ölt testet a valóságban. A törvényjavaslat, miután a vo­natkozó előmunkálatok — a miniszteri jelentés szerint — »befejezésükhöz közelednek«, de tényleg már be is fejeződtek, a képviselőház elé kerülhet ugyan az 1898. évben, ám, ha az egyéb függő országos kérdések meg is engedik a letárgyalását, a törvény végrehajtására csak az 1899. évben kerülhet a sor. Úgy gondoljuk különben, hogy az állategészségügy államosítására vonatkozó tör­vényjavaslatot addig még a képviselőház elé sem lehet vinni, a­míg egyéb nagyobb kérdések, melyek most az egész ország közvéleményét foglalkoztatják, rendezve nincsenek. Ilyen viszonyok között, melyeknek egy része előre látható volt, természetesen fölösleges lett volna már az 1898. évre beállítani a költségvetésbe az állat­­egészségügy államosításának terheit és így könnyű át­látni, hogy az állategészségügy kiadásainak c­íme , az állategészségügy államosításának küszöbön állására vo­natkozó közhit ellenére is, miért nem tüntet föl emel­kedést. Mindezek után az állattenyésztés és állategészség­ügy szempontjából teljes megnyugvással fogadhatjuk a földművelésügyi minisztérium 1898. évi költségvetését. A fődolog, az állattenyésztés emelésére irányuló törekvés minden körülmények között biztosítva van a következő 1792-ben levágták a város bikáját, valószínűleg azért, mivelhogy nem volt már alkalmatos teendőinek gyakorlására. Jeney György uram aztán jól odamondo­gatott Keresztesy András főbírónak, hogy — úgymond — a levágott bikát nem adta volna egy sereg szószóló­ért. Volt aztán panasz és felháborodás, miglen a tanács kimondotta, hogy ezen inkább tréfás szavak oly nagy panaszt nem érdemelnek. Főbíró uramnak — úgy látszik — nem volt valami különös tekintélye A só­ iberreiterné (sójövedéki hivatal­nok felesége) például egyszer húst hozatott a Károlyi­­háztól, a mi miatt főbíró uram kérdőre vonta. De az asszony olyan gonosz cselekedetű volt és oda kiáltotta : Kutya teremtette varga bírája ! Ebben az esztendőben két hiányosságról akart a város tenni. Nem volt se bábájuk, se marhadoktorjuk. Bábát hozattak is Máramarosból, de marhadoktort nem tudtak kapni, pedig szükség volt rá, mert a helytartó tanács a beteges marhákról tabellát kívánt. Egyelőre azonban csak azt határozta a város, hogy ha a szeren­csétlenség úgy hozná magával, a­mitől Isten őrizze ezen várost, akkoron a város ezen rendelet szerint fog pre­­czedálni. No nem is kellett sokáig várakozni, mert a rákö­vetkezendő 1793-ik esztendőben a száj- és körömfájás nyavalyája kezdett a marhák között elterjedni. A tabel­lát elkészítették, de tudva azt, hogy a jelentés a mar­háknak nem használ semmit, utasították a kirurgust hogy csináljon alkalmatos medic­inát, mely a bajt eltá­voztassa. A kirurgus a­ki borbély is volt, különben kint volt mindig a piaczon, hogy ember és állat mindég kéz­nél érje, ha valamelyes kórsága akadna. 1794-ben boldog világ volt Szatmár-Németiben. A marhahús fontját 2 krra, a disznó­húsét 3 krra, szalonnát 5 krra, a juhhúst meg 1 poltrára limitálták. Csak a világítás volt drága, mert a város egyetlen gyer­­tya-mártója i­i­ért mert követelni egy font fagyya gyertyáért. Ennek okáért a gyertyára is limitáczió téte­­tődött, miként a húsra, és hogy miféle keményen fogták a limitácziót kitűnik Sopronyi János uramnak, a vaske­reskedőnek esetéből, aki 1797-ben elég megátalkodott volt egy keféért 12 garast követelni Luby­viczispán ur emiatt olyan mód nélkü­l való haragra gerjedett, hogy Sopronyi János uramat polgári voltának tekintetbe vétele nélkül, hajdúival a plébánia kapuja előtt lehuzatta. Sop­ronyi uram szája vallása szerint az ütések számát hatig olvasván. Ebben az esztendőben megkönnyítette a tanács a széhekbe való felvétel módozat­ait is. Tudni való dolog ugyanis, hogy a nemes ezéhek jónak látták a széhbe való felvételt minden módon megakadályozni. Ilyen volt pél­dául az a szokás is, mely szerint a remeklő ifjú a ezéhbe való felvétel előtt egy ékes köszöntőt tartozott hiba nélkül eldeklamálni és ha csak egy szót rosszul mondott, nem vet­ték be a ezéhbe. Az ékesenvaló szólásnak néminemű botlásai azután sokáig megóvták a ezéhet a konkurren­­cziától, miglen a dolgot a felsőség betiltotta. (Folytatása következik.) esztendőre, s ennek a törekvésnek a mai szervezet és közállapotok mellett is mi sem áll útjában. Ami pedig az állategészségügy államosítását illeti, ha a közállapotok kedveznek, törvénybe kerül az 1898. évben; de ha — amit nem szeretnénk — nem válhatna is törvénynyé a javaslat, akkor sem volna még akkora a veszteség, hogy amiatt aggódni kellene. Komáromi Sándor: Mozgalom a vásárpénztár ellen. Mint minden új intézmény nyomában, úgy a budapesti marhavásár téri vásárpénztáréban is különféle hullámcsapások, ingások mutatkoznak. A régi elemek a hirtelen becsöppent új elem körül sem elhelyezkedni, sem vele elegyedni nem tudnak még és innen a mozgás, a kavargás. Előre látható volt, hogy így lesz. Mert az már nálunk szokás, hogy az érdekelt körök előbb a tyúkszemükre hagynak hágni, azután kiáltanak, hogy ejé! Annyira előre látni, hogy a másikat előre figyelmeztessék, hogy a maga lábán járjon és ne a másén : itt nem divat. A vásárpénztár szerződésén és üzletszabályzatán mindenki most akar segíteni, most panaszolja intézkedéseit, a­mikor egy vagy más tekintetben érzi a nyomását és a­mikor majdnem egészen az új intézmény jóindulatára van utalva az orvoslás. A­mikor jogokkal lehetett élni, nem éltek velük a­­ régi embe­rek. Az újak kész állapotok előtt találták magukat. A budapesti vásárpénztár révén érdekelt vásári közönség a decz. hó 23-iki első vasárnapon, a­mikor az új intézmény működött, kezdte meghányni-vetni a dolgot; bizonyára ekkor sem tette volna, ha esti 8­­1/29 óráig, a­mig a pénztár az adás­vételi ügyleteket képes volt lebonyolítani, nem lettek volna kénytelenek várakozni és az unalom és ingerültség nem kívánt volna beszédanyagot. A forgalom akadozása azonban megszólal­tatta az unatkozókat, főképpen azokat, a­kiknek a saját művük­ről hallgatni dukált volna. Eladók és vevők, kereskedők, bizo­mányosok és mészárosok külön-külön csoportokba verődtek össze a várakozás során s úgy mondották el azt, a­mit a „M”-Megrendeléseknél kérjük tisztelt olvasóinkat mindig lapunkra hivatkozni.

Next