Mészárosok és Hentesek Lapja, 1898. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-01 / 1. szám
1898. január 1. 3 Mészárosok és Hentesek Lapja des kiadással jár — az állategészségügyi kiadások czimén csökkenés mutatkozik. Ha jól következtetünk, ennek oka egyszerű. Mindenekelőtt az előirányzott kiadások csökkenése hetedfélezer írttal csak szmnleges, mert az egész összeg az 1898. évre más, helyesebb czim terhére (mezőgazdasági irodalom) ment át. Hogy azonban az állategészségügyi kiadások, néhány száz forintot ide nem értve, tényleg nem emelkedtek, annak az a belső oka, hogy 1898-ban az állategészségügy államosítása — hihetőleg még nem ölt testet a valóságban. A törvényjavaslat, miután a vonatkozó előmunkálatok — a miniszteri jelentés szerint — »befejezésükhöz közelednek«, de tényleg már be is fejeződtek, a képviselőház elé kerülhet ugyan az 1898. évben, ám, ha az egyéb függő országos kérdések meg is engedik a letárgyalását, a törvény végrehajtására csak az 1899. évben kerülhet a sor. Úgy gondoljuk különben, hogy az állategészségügy államosítására vonatkozó törvényjavaslatot addig még a képviselőház elé sem lehet vinni, amíg egyéb nagyobb kérdések, melyek most az egész ország közvéleményét foglalkoztatják, rendezve nincsenek. Ilyen viszonyok között, melyeknek egy része előre látható volt, természetesen fölösleges lett volna már az 1898. évre beállítani a költségvetésbe az állategészségügy államosításának terheit és így könnyű átlátni, hogy az állategészségügy kiadásainak címe , az állategészségügy államosításának küszöbön állására vonatkozó közhit ellenére is, miért nem tüntet föl emelkedést. Mindezek után az állattenyésztés és állategészségügy szempontjából teljes megnyugvással fogadhatjuk a földművelésügyi minisztérium 1898. évi költségvetését. A fődolog, az állattenyésztés emelésére irányuló törekvés minden körülmények között biztosítva van a következő 1792-ben levágták a város bikáját, valószínűleg azért, mivelhogy nem volt már alkalmatos teendőinek gyakorlására. Jeney György uram aztán jól odamondogatott Keresztesy András főbírónak, hogy — úgymond — a levágott bikát nem adta volna egy sereg szószólóért. Volt aztán panasz és felháborodás, miglen a tanács kimondotta, hogy ezen inkább tréfás szavak oly nagy panaszt nem érdemelnek. Főbíró uramnak — úgy látszik — nem volt valami különös tekintélye A só iberreiterné (sójövedéki hivatalnok felesége) például egyszer húst hozatott a Károlyiháztól, a mi miatt főbíró uram kérdőre vonta. De az asszony olyan gonosz cselekedetű volt és oda kiáltotta : Kutya teremtette varga bírája ! Ebben az esztendőben két hiányosságról akart a város tenni. Nem volt se bábájuk, se marhadoktorjuk. Bábát hozattak is Máramarosból, de marhadoktort nem tudtak kapni, pedig szükség volt rá, mert a helytartó tanács a beteges marhákról tabellát kívánt. Egyelőre azonban csak azt határozta a város, hogy ha a szerencsétlenség úgy hozná magával, amitől Isten őrizze ezen várost, akkoron a város ezen rendelet szerint fog preczedálni. No nem is kellett sokáig várakozni, mert a rákövetkezendő 1793-ik esztendőben a száj- és körömfájás nyavalyája kezdett a marhák között elterjedni. A tabellát elkészítették, de tudva azt, hogy a jelentés a marháknak nem használ semmit, utasították a kirurgust hogy csináljon alkalmatos medicinát, mely a bajt eltávoztassa. A kirurgus aki borbély is volt, különben kint volt mindig a piaczon, hogy ember és állat mindég kéznél érje, ha valamelyes kórsága akadna. 1794-ben boldog világ volt Szatmár-Németiben. A marhahús fontját 2 krra, a disznóhúsét 3 krra, szalonnát 5 krra, a juhhúst meg 1 poltrára limitálták. Csak a világítás volt drága, mert a város egyetlen gyertya-mártója iiért mert követelni egy font fagyya gyertyáért. Ennek okáért a gyertyára is limitáczió tétetődött, miként a húsra, és hogy miféle keményen fogták a limitácziót kitűnik Sopronyi János uramnak, a vaskereskedőnek esetéből, aki 1797-ben elég megátalkodott volt egy keféért 12 garast követelni Lubyviczispán ur emiatt olyan mód nélkül való haragra gerjedett, hogy Sopronyi János uramat polgári voltának tekintetbe vétele nélkül, hajdúival a plébánia kapuja előtt lehuzatta. Sopronyi uram szája vallása szerint az ütések számát hatig olvasván. Ebben az esztendőben megkönnyítette a tanács a széhekbe való felvétel módozatait is. Tudni való dolog ugyanis, hogy a nemes ezéhek jónak látták a széhbe való felvételt minden módon megakadályozni. Ilyen volt például az a szokás is, mely szerint a remeklő ifjú a ezéhbe való felvétel előtt egy ékes köszöntőt tartozott hiba nélkül eldeklamálni és ha csak egy szót rosszul mondott, nem vették be a ezéhbe. Az ékesenvaló szólásnak néminemű botlásai azután sokáig megóvták a ezéhet a konkurrencziától, miglen a dolgot a felsőség betiltotta. (Folytatása következik.) esztendőre, s ennek a törekvésnek a mai szervezet és közállapotok mellett is mi sem áll útjában. Ami pedig az állategészségügy államosítását illeti, ha a közállapotok kedveznek, törvénybe kerül az 1898. évben; de ha — amit nem szeretnénk — nem válhatna is törvénynyé a javaslat, akkor sem volna még akkora a veszteség, hogy amiatt aggódni kellene. Komáromi Sándor: Mozgalom a vásárpénztár ellen. Mint minden új intézmény nyomában, úgy a budapesti marhavásár téri vásárpénztáréban is különféle hullámcsapások, ingások mutatkoznak. A régi elemek a hirtelen becsöppent új elem körül sem elhelyezkedni, sem vele elegyedni nem tudnak még és innen a mozgás, a kavargás. Előre látható volt, hogy így lesz. Mert az már nálunk szokás, hogy az érdekelt körök előbb a tyúkszemükre hagynak hágni, azután kiáltanak, hogy ejé! Annyira előre látni, hogy a másikat előre figyelmeztessék, hogy a maga lábán járjon és ne a másén : itt nem divat. A vásárpénztár szerződésén és üzletszabályzatán mindenki most akar segíteni, most panaszolja intézkedéseit, amikor egy vagy más tekintetben érzi a nyomását és amikor majdnem egészen az új intézmény jóindulatára van utalva az orvoslás. Amikor jogokkal lehetett élni, nem éltek velük a régi emberek. Az újak kész állapotok előtt találták magukat. A budapesti vásárpénztár révén érdekelt vásári közönség a decz. hó 23-iki első vasárnapon, amikor az új intézmény működött, kezdte meghányni-vetni a dolgot; bizonyára ekkor sem tette volna, ha esti 81/29 óráig, amig a pénztár az adásvételi ügyleteket képes volt lebonyolítani, nem lettek volna kénytelenek várakozni és az unalom és ingerültség nem kívánt volna beszédanyagot. A forgalom akadozása azonban megszólaltatta az unatkozókat, főképpen azokat, akiknek a saját művükről hallgatni dukált volna. Eladók és vevők, kereskedők, bizományosok és mészárosok külön-külön csoportokba verődtek össze a várakozás során s úgy mondották el azt, amit a „M”-Megrendeléseknél kérjük tisztelt olvasóinkat mindig lapunkra hivatkozni.