Mészárosok és Hentesek Lapja, 1909. július-december (17. évfolyam, 27-53. szám)
1909-07-02 / 27. szám
XVll. évfolyam. Budapest, 1939. julius 2. 27. szám. MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPJA HÚSIPARI, ZSIRADÉK- ÉS ÁLLATKERESKEDELMI, ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZAKLAP A HUSIPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, A BUDAPESTI MÉSZÁROS-IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTES - IPARTESTÜLET, A MÉSZÁROSOK MELLÉKTERMÉNY-ÉRTÉKESÍTŐ EGYESÜLÉSE, A BUDAPESTI HENTESEK MELLÉKTERMÉNY-ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK FAGGYÚ ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK BŐRÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A MAGYAR MÉSZÁROSOK TÁRSASÁGA, VALAMINT A VIDÉKI MÉSZÁROS ÉS HENTES SZAKIPARTÁRSULATOK ÉS IPARTESTÜLETI SZAKOSZTÁLYOK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ár: az Állatkereskedelmi Újsággal, Az Asszony Lapjával és a Húsipari és Állatforgalmi Évkönyvvel együtt egész évre 10 korona, félévre 1 korona. Bármely közleményünket csak a forrás teljes megnevezésével engedjék meg lenyomatni. Alapította: SAS ÁRMIN Felelős szerkesztő : KOMÁROMI SÁNDOR Társszerkesztő : RÓNA LAJOS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VII. ker., Dohány utca 74. szám. Hirdetések milliméterszámítással díjszabás szerint. TELEFON: 536 ft magánfogyasztás. Már megint akadtak magánfogyasztók, akik nagy árat fizetnek a könnyelműségükért. Belluson patkányméregtől kimúlt egy üsző s a megmérgezett állat húsát a tulajdonos sans géné eladta a szomszédoknak. Üszőt ugyan magánfogyasztásra sem volna szabad előzetes szemle nélkül levágni, de a kényszervágás nagyon jó ürügy az előzetes szemle kikerülésére. Az utólagos, a levágott állat húsának szemléje meg éppenséggel luxus a magánfogyasztás címén történő vágásoknál. Juhra, kecskére, sertésre nem kötelező. Lóra nem igen kell, mert lovat vágni nem szoktak. Szarvasmarhára nézve pedig egyszerűen nem veszik igénybe. A hatóság bölcs, a hatóságnak van szociális érzéke, a hatóság tehát ki is doboltatja, hol kapható az olcsó hús. Az olcsó hús a legtöbbször olyan, hogy a húsvizsgálat kritikáját nem állja meg — éppen azért nem is igen keresik: átesett-e a kritikán. A magánfogyasztás címén történő, kétes értékű vágásokból származó hús így kerül azután közfogyasztásra. A közfogyasztásra szánt húsnak ugyan nem volna szabad a húsvizsgálatot elkerülnie; de ki az ördög disztingvál a falun a köz- és magánfogyasztás, a közfogyasztásra szánás és a közfogyasztásra bocsátás ténye közt? Az 54300/1908. F. M. rendelet 42. és 60. §-a szerint, ló és szarvasmarha kivételével, melyeket a húsvizsgáló minden esetben megvizsgálni tartoznék (ha a vágató bejelentési kötelezettsége is világosabb lenne), csak a közfogyasztásra szánt juh, kecske és a sertés volna megvizsgáltatandó. Csakhogy a magánfogyasztás címén vágó azt mondja, hogy ő nem szánta az állatot közfogyasztásra. Csak később jutott eszébe, mikor látta, hogy a hús sok, hogy abból el is lehetne és kellene adnia. Szóval a törvényes rendelkezések kijátszására annyi az ürügy, amennyi éppen tetszik s amennyi a szabályok hatálytalanítására éppen elegendő. A vásár tehát meglehetősen szabadon folyik s csak akkor eszmélünk föl, hogy hát tulajdonképpen hol vagyunk, vagy hova jutottunk, amikor az olcsó húsért, mint Belluson is történt, életükkel és egészségükkel fizetnek az emberek. Igaz, hogy az utóbbi napokban Budapesten is szimatoltak húsmérgezési esetek után, tehát a dolog olybá tűnik föl, mintha a rendszeres hússzemle sem zárná ki a hús fogyasztásával járó veszedelmeket. De először is nem mindert húsmérgezésből eredőnek „diagnosztizált“ baj származik húsmérgezésből ; másodszor pedig a húsmérgezési esetek legtöbbjénél — mondhatni valamennyinél — a húsvizsgálat felületessége is kimutatható. Hogy a hús a levágás után megejtett vizsgálat és eladás ideje között megromlott-e, azt Budapesten sem igen szokták vizsgálni. Erre nézve elegendő szakközeg nincs. De még, ha tényleg fordulnak is elő a húsfogyasztásból származó bajok, azok rendesen oly hús elköltésének a következményei, amelyet Budapestre elkészített állapotban — vizsgálat nélkül — hoztak be, mivel hogy a vizsgálat az aránylag legtöbb veszedelmet magában rejtő kész húsokra nem terjed ki. Ki vizsgálja a csemegésekhez és fűszeresekhez postán érkező húsküldeményeket, avagy azt, hogy azok időközben nem romlottak-e meg? Szóval az állapot, a húsvizsgálat tárgyában kelt múlt évi rendelet ellenére, meglehetősen ázsiai. Túlszigorúság ott, ahol az nincs rendjén, pl. a hús helyközi szabadforgalmában és lanyhaság, ellenőrizetlenség, vagy slendriánság ott, ahol az a legkevésbbé bocsátható meg , a meg nem vizgált friss húsok forgalomba bocsájtásában és az elkészített húsok szabad költözködési jogában. Ez a helyzet. Tarthatlan állapot ez, aminek fönntartását semmi sem indokolja. A német hússzemletörvény, mely a húsvizsgálat rendezéséről szóló magyar rendelet mintája volt, 2. §-ában kimondja, hogy magánfogyasztásra is csak akkor szabad vizsgálat nélkül vágni, ha az élőállaton oly jelenségek, melyek a húsnak fogyasztásra alkalmas voltát kizárnák, nem mutatkoznak és ha ilyenek a vágás alkalmával sem tűnnek föl, a vizsgálat a vágás után is elmaradhat. Egyben azonban kimondja azt is, hogy oly húst, melynek vizsgálata elmaradt, iparszerűen felhasználni nem szabad. A svájci 1905. évi élelmiszertörvény alapján kelt 1909. évi január 29-iki húsvizsgálati rendelet 20. artikulusa még világosabban beszél. Ez egyenesen kimondja, hogy oly húst és húsárukat, melyek a rendelet IV. fejezetében foglalt feltételeknek nem felelnek meg, forgalomba bocsájtani nem szabad. E feltételek pedig még a raktározás és elárusítás helyét is körülírják és kimondják, hogy azokban csak oly áruk tarthatók, állíthatók elő és árusíthatók, melyek a hús minőségét nem befolyásolják. A kényszervágások még Ausztriában is, a régi állategészségügyi törvény értelmében (12. §.), húsvizsgálat alá tartoznak. Egyebekben pedig nem ismeretlen, hogy a német Schlessing- Holsteinben az 1908. évi aug. 4-ikén kelt rendőri rendelettel