Meteor, 1997 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
Sándor, Döményné Ságodi Ibolya, S. Sárdi Margit (ill. az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének hallgatói), dr. Tauber György és e sorok írója gyűjtötte. Középkori adatok A legrégebbi magyar vonatkozású adat 941-ből származik, Inchofer Menyhért (Melchior) a magyar egyháztörténeti források kutatása közben Rómában bukkant az alábbi szövegre: „Némelyek Hermann alapján azt beszélik, hogy ebben az évben [941-ben] 12 éjszakán át üstökös ragyogott, ő azonban nem tesz erről kifejezetten említést". (A feljegyzés azonban helytálló, más európai krónikák is említenek egy üstököst, amely a Rákban volt látható.) 1239-ben Tamás spalatói esperes krónikája említ egy üstököst, mint a Magyarországot elpusztító tatárjárás félelmes előhírnökét: „Ugyan azon esztendőben [1239-ben] üstökös csillag is látszott, amely az éjszaki tájon, mintegy Magyarország fölött csüng vala, és ott maradott több napon át, és elég nagy csuda dolog előjelének látszik vala." Az 1239. esztendőből csak a kínai naplók említenek két üstököst, februárban és júniusban. Valószínűbbnek látszik, hogy arról a fényes üstökösről lehet szó, amely 1240. január 21-én került napközelbe, de már az előző év végén is látható lehetett. (Az 1239. év biztosnak tekinthető, mert ugyanabban az esztendőben teljes napfogyatkozás is látszott, amelyet Tamás esperes az üstökössel egyidejűleg említ.) Ugyancsak baljós jelnek tekintette Antonio Bonfini, Mátyás király krónikaírója az 1386. évi üstököst. Szerinte „Üstökös jelezte [Nápolyi] Kis Károly király rövid uralmát." A krónikás azonban egy évet tévedett, mivel az üstökös 1385. okt. 3. és nov. 4. között játszott, okt. 16-án került perihéliumba. Kis Károlyt ugyanez év december 31-én koronázták meg, 1386-ban hunyt el (febr. 24.). Érdekesebb azonban, hogy erről az üstökösről csupán kínai feljegyzések állnak rendelkezésre. Világszerte feltűnést keltett azonban a Halley-üstökös 1456. évi visszatérése. A különböző észlelések és leírások egybevetéséből kiderül, hogy május 26-tól július 8- ig volt látható, legnagyobb fényessége június 15. táján 0 magnitúdó lehetett, csóvájának hossza elérte a 60 fokot. Ebben az évben II. Mehmed szultán hatalmas sereggel ostrom alá vette Nándorfehérvárat. 1456. július 22-én azután Hunyadi János serege Kapisztrán János keresztes hadaival megsemmisítő győzelmet aratott a törökök felett. A korabeli krónikák mind a török támadást, mind a keresztény győzelmet az üstökösnek tulajdonították. Érdekes, hogy ez esetben az üstököst szerencsés előjelnek is tekintették. Kapisztrán állítólag így szónokolt: „Meg fogja adni nekünk Isten a várt győzelmet az ellenség felett, amelyről a feltűnt csillagok is azt hirdették, hogy mindenképpen be fog következni." Bonfini azonban rossz jelnek is véli, mert Hunyadi János augusztus 11-én bekövetkezett halálát az üstökös rovására írja. Kevésbé ismert nálunk, hogy III. Calixtus pápa a keresztény seregek győzelméért és az üstökös fenyegetésének elhárítására rendelte el a déli harangszót! A tudományos észlelések kezdete A 15. sz. második felében, nem utolsó sorban Ptolemaiosz átfogó művének, az Almagesztnek elterjedése nyomán egyre inkább gyarapodtak a tudományos célú mérések és megfigyelések. Ebben nem kis szerepe volt a „bécsi iskolának": Georg Peuerbach bécsi tanárnak (1423-1461) és főleg tanítványának, Johannes Regiomontanusnak (1436-1476) — aki 1467-71 között hazánkban dolgozott —, majd Petrus Apianusnak (1495-1552). Az antik műszerek tökéletesítésével, és új műszertípusok kialakításával, valamint a csillagászati és geometriai táblázatok javításával egyre 58