Metropolis, 1997-1998 (1. évfolyam, 1-4. szám - 2. évfolyam, 1. szám)
1997-03-01 / 1. szám
New Yorkját és hétköznapjaink zsákutcás Kelet- Európáját. Ez a két, hagyományosan valamilyen történet kiegészítőjeként szereplő couleur locale a filmben önálló témaként, sőt, önálló szereplőként konfrontálódik - a film utolsó képsoraiban a Szirtes Ádám által megjelenített figura nem pusztán Lukáts Andor Tölgyesi Fricijével áll szemben, hanem az egész, hosszasan karakterizált amerikai miliővel; itt nem pusztán egy tipikus figurát és egy tőle idegen, szintén tipikus környezetet, hanem két egyenrangú ellenfelet látunk. A összehasonlítás elsődleges közege a szöveg síkja: az ellentétes világképek a beszédmód szintjén állíthatók tiszta formájukban - a konkrét helytől és időtől függetlenül - egymás mellé. A Frici szavaiból nehezen kibontható információt az amerikaiak számára kiegészíti maga a beszédstílus, az Óvilágból érkezett ember görcsös mondanivágyása, ügyetlen nyelvközi kompilációi. („Hírrizderrót, verrizderrót?”) Ha szövegszerűen vesszük, a főszereplők nem ugyanarról beszélnek, nincsenek valós kommunikációs viszonyban, ugyanakkor a cselekmény szövődéséből és a személyes viszonyok intenzitásából érezhetővé válik, hogy a lényegi dolgok nem itt, nem a szótári kérdések szintjén dőlnek el. Mikor Frici szemben áll New York-i barátja gyilkosaival, néhány pillanatig még kérdéses számára, hogy milyen szerepet is játszik a már megérkezése előtt összeállt történetben. Lassanként, egy némajáték keretében, a szó szoros értelmében lépésről lépésre válik üldözötté, mielőtt menekülni kezd az eleinte ugyancsak habozó gyilkosok elől. A szavak jelentése és megértése tehát új definíciót nyer. Kardinális ebből a szempontból az a jelenet, amelyben egy utcai fülkéből Frici hazatelefonál Pestre. Felesége szavai - „A polc leszakadt, amit annyira felszögeltél”, stb. - a film megnézése előtt és után (tartalmuktól függetlenül) természetesen csengenének a néző számára is; a történet egészének kontextusában most mégis végtelenül távolinak, idegennek tűnnek. A totális szabadságnak a Haine rímelő képsorain (beleértve az olyan közvetlen összefüggéseket is, mint a beavató ceremónia a fodrászatban) Frici olyan figurává alakul, aki már nem, vagy csak részben azonos az első jelenetek tipikus kelet-európai hősével. Az ábrázolás hitelessége szempontjából komoly a tétje annak, hogy a javarészt lineárisan felépülő cselekmény aránytalan hangsúlyelosztása ellenére a rendező képes-e fenntartani a két szféra — Pest és New York -mellérendeléséből eredő feszültséget. Gothár ezért egy olyan hihetetlenül intenzív kezdést komponál, amelynek hatása az amerikai jelenetek alatt végig jelen van a nézőben. Az erőteljes nyitányban éppen hiánya által manifesztálódik a hős. Ezek a képek a film későbbi részeiben megkerülhetetlen asszociációként járulnak hozzá minden egyes, Fricivel kapcsolatos mozzanathoz. Az elszakadás pillanata, amikor a főhős egy New York-i utcán leteszi válláról a gyereket, és mintegy véletlenül lemarad a turistacsoporttól, különös hangsúlyt kap a narrátor egyszeri megjegyzése által: a későbbiekben látható eseményeket már nem egészíti ki efféle kommentár. A történet nem kerül többé otthoni megvilágításba, és Szirtes megjelenéséig nincs jelen a filmben olyan narratív elem, amely Fricit visszahelyezné az egyébként bizonyítottan hordozható kivitelű kelet-európaiság kontextusába. Ha a cselekményt végigkísérné egy állandó, magyar nyelvű kommentár, akkor az említett telefonbeszélgetés és Szirtes megjelenése elvesztené erejét - a formai egyensúly létrehozása a tartalmi egyensúly felbomlását eredményezné. Gothár időkezelése ebben a filmjében is önálló kifejezőeszközzé válik. Mikor a hős a visszatérést jelentő turistabusz után fut, az emögött álló indítékok - a visszafordulás vágya és az elbizonytalanodás — néhány másodperc után világossá válnak. Frici azonban perceken át szalad, és a háttér monotonitása miatt ezalatt még csak a kép sem változik meg. A vágások ritmikájának rendhagyó megbontása kizökkenti a nézőt: kényelmetlen, a nézői távolságtartást sértő mozzanat, hogy a késleltetés miatt nem tudjuk meg azonnal, mi történik ezután; hogy nem lapozhatunk tovább szabadon Frici történetében; és hogy ezáltal közös időbe és térbe szorulunk vele. 1911 A Melodráma egyedi hangvétele egy eleinte erősen realisztikus kifejezésmódból fejlődik ki a film során. A valóságközeli megfogalmazásban korán felismerhetők az abszurd folytatás gyökerei: bizarr a szlovákiai kiskocsma raktárában zajló erotikus jelenet; valószerűtlen, hogy az átlőtt nyakú parancsnok és megbilincselt támadója, a főhős egymás mellett utaznak haza Magyarországra. Valcsics szabadulása után a cselekmény és