Pünkösti Andor (szerk.): Mindent tudok - Az Ujság könyve 16. (Budapest, 1937)

Babay József: Szépanyám cipői…

Seta professzornak, de egyik sem használt. Végre Luka borbély ur hideg vasat hozott a szomszé­dos műhelyből és kiemelte a költő odvasát... Ettől kezdve a deákok úgy hordták a bort, mint szőlőbéli itatónép a vizet a kutból, a professzor ur öblögette a sebet reggelig, „amig csak az ne­mes dékán nem vett hirt a dologról s szét nem oszlatta a diákul danolókat..Annácska ke­zére két meleg csókot lehelt Csokonay s eltávo­zott, idézvén pár sort a szivéből: Mondom, szép orcádat ép igy megcsókolnám Hajadnak szép fürtéit váltig simogatnám ... Déli harangszóig aludt Ártán Anna a hires belsőszobában, amikor megérkezett Atádról Csó­­csér, a szekérrel. Csodálták a kis, keményinű lo­vakat. Már kétszer fordultak megyemeszeség­­ből. Nem sántulnak le hazáig? Hiszen alig álltak az éjjel. — Alig-e? — kérkedett az iparoskocsis és el­törölte száján az útravaló falatok zsírjait — ezek-e? Hát amondó vagyok, akár Budáig fut­nak. Mert tegnap délután gyüttünk idáig Atád­ról. Éjjel visszamentünk Atádra. Most megint itt vagyunk Atádról. Hát ebből az következik, hogy vissza is kell menni­e Atádra. Igaz-e? Ete­tett és itatott az öreg, megcsutakoltatta a két kis vásáros lovat, jól tartotta őket zabbal, ezalatt el­készült Anna az öltözéssel, bucsúzkodással, meg a gondolat végleges elvetésével is, hogy a rigmu­­sos, harcsásbajszú, sovány professzorral, nemes Csokonay Vitéz Mihály urammal sétálgasson egyet a Csere park vén platánjai alatt... Szalma­láng az egész, foga fájt, kihúzták, jókedve volt csókot akart,­­ majd elfelejti, mire kettőt alszik. Bár a szeméből tüzelő fény arról beszélt: olyan férfi, akit jobban éget az el nem csókolt csókok vágya, mint akár tizenkét titokba vont ölelés ... Anna számára is csomagoltak egy kis aszalt gyümölcsöt, korán érett szőlőt, barackból főtt uridund­ost, mákoscsigát, mézeslepényt, kis 8-ast formáló legényperecet, kevés fehértúrót, ha ép­pen étvágya támad, hozzá is­keverőinek préz­­libe sült könnyű májat, kávékalácsot, kicsiny zacskó izes öregszőlőt, tettek az ülés alá morcos­­bort, szép, barnára égetett, elkötött szájú kiskan­­csóba, no és kevés félzsíros karmonádlit diófa­levélbe csomagolva, hogy sűrűbb legyen az ize és meg ne olvadjon a zsírja a kocsiszéna alján. Akkor ült kocsira Anna, mikor a nagytemplom elkongatta a delet. Ángyom­ asszony persze nem engedte meleg étel nélkül útjára a kedves ven­déget, mert szerencsétlenséget jelent harangszó alatt elkocsikázni a lakodalmas házból anélkül, hogy egy-két kanál levest ne fogyasszon a bú­csúzó. Jól esett a savanykás, kisrántással főzött káposzta­leves,­­ amiből küldtek át a Csokonay professzor urnák is és két nagy tállal a szegény deákok étkezőhelyére ... Csócsér aztán a lovak közé csapott és elrázó­­dott a kocsi a vasárnapot ünneplő kisváros ut­cáin. Anna hallgatagon nézte a tájat. Futva vitték a zöld oldalú vásáros szekeret a lovacskák, acél­m­uk meg sem érezte, hogy két virradás alatt nyolcvan kilométert aprítanak el keskeny patáik alatt. Csócsér itt-ott elbóbiskolt, de felriadt, ha bajusza alá szúrt egy lólégy, s ilyenkor nem ép­pen bibliai idézetet eresztve világgá, négy méter hosszú mondattal abriktolta a természetet, mond­ván: — Hogy az a regulatartó Gábriel arkangyal fakasszon a högyös kardjával négy öt villogó ménkűt a gyehenás potrohotokba valahányan vagytok dögletes lólegyek, mert hogy mivégbül guk se tuggyák, ha csak nem a magamfajta szö­gén negyedes kocsis pofabosszuságára, hogy a Szűzanya Mária döglesszen meg bennetöket a le­­létöztök a világon, azt a szépen zöngő egek ma­gyek szentje nevenapján! Gyi Sárga! Rózsi gyi! A lovacskák felhegyezték füleiket s hallva a magasan megsuhogó ostort, keskeny farok izmát megfeszítve beledőltek a hámba és robogott a ko­csi a puha, homokos után, egyenest Atád­ város felé. .. Egymásután surradoztak mögéjük a fia­tal jegenyék, amelyeket ez idő tájt ültetett ki a megye Bécsből való parancs nyomán, elmaradoz­tak a kerularészletek, sok-sok útmenti bokor, apró, hegyes tarajú, magánosan álldigáló csecs­fák, közeledtek Atád felé. A szolimáni fordulónál, ahol valamikor hegyet rakott a török a magyar vitézek tetemeiből, me­gint csak elbóbiskolt Csócsér. De elszundított a magas rugósülésen maga Anna kisasszony is. A lovacskák tüdőt eresztve trappoltak s igy történt, hogy fáradt egykedvűségükben nem kerültek át az út túlsó oldalára, hanem az út köves gödrü, kupás szakadékos részén vitték tova a kocsit. Egyszerre csak felriadt Csócsér Annácskával együtt s hiába kezdte szidni a lólegyet, ezúttal más volt az ébredés oka. Álltak a lovak és állt a kocsi is. Féloldalra dőlve. Ritkán esik az ilyesmi de megesik: egyszerre két kerék küllőt roggyantak össze. No emiatt még elkerekezett volna a vásá­ros szekér Atádig, de amikor Csócsér nekirugasz­­kodtatta a lovakat, hogy a faderékkal ágyazott, régi, veszedelmes hírű süppedésből kiemeltesse a kocsit, a hátulsó kerék és épen a baloldali négy fordulat alatt négyszer zuhant a korhadó fadere­kak köztbe s olyan keserves recsegéssel, zuhogás­­sal, hogy lehámlott a vasalása, csattogva törött ki a kerékágyból négy, már úgy is hasadt küllő.­ ­OHRS ÉS АММЁ SZÁLLÍTÁSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, V. KOSSUTH LA­JOS­ TÉR 4. • TENGERENTÚLI FORGALMAK

Next