Miskolczi Estilap, 1915. március (24. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-02 / 49. szám
1915 március 2. MISKOLCZI ESTILAP A Miskolczi Takarékpénztár közgyűlése. — Saját tudósítónktól. — Miskolcz, március 1. Városunk legnagyobb és legrégibb pénzintézete, a Miskolczi Takarékpénztár vasárnap d. e. fél 10 órakor tartotta 70-ik évi rendes közgyűlését Lichtenstein László vezérigazgató elnöklete alatt. A közgyűlésen 30 részvényes jelent meg 1257 részvény képviseletében. Elnök megnyitván a közgyűlést, üdvözölte a megjelenteket s bejelentette, hogy a közgyűlés határozatképes; a jegyzőkönyv vezetésére dr. Bartányi Gyula intézeti ügyészt, hitelesítésére pedig Grünwald Jakab és Weidlich Pál részvényeseket kérte fel. A tárgysorozat első pontja az igazgatóság és a felügyelő bizottság jelentése volt. A közgyűlés a jelentéseket tudomásul vette és a felmentvényt úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizottságnak megadták. Az igazgatóság jelentéséből kiemeljük a következőket: „Midőn intézetünk hetvenedik évi mérlegét 1. részvényeseinknek ezennel előterjesztjük, lehetetlen mindenekelőtt meg nem emlékeznünk azon történelmi nagy időkről, melyeket a sors az elmúlt 1914. esztendőben reánk kényszerített. Közel hét hónapja már, hogy nemzetünk hatalmas, nehéz, de végeredményben, hisszük, diadalmas harcot folytat ellenségeivel szemben. E háború méreteivel és következményeivel járó bizonytalanság és a tetemes értékcsökkenés miatt értékpapírtárcánknál lényegesebb leírásokat kellett eszközölnünk és évi zárszámadásunkat még a szokottnál is nagyobb szigorúsággal egybeállítanunk, miért is az előzőévinél kisebb eredményt mutatunk ki, meglyén azonban győződve arról, hogy ezen eljárásunkat a fennforgó viszonyok teljes mértékben indokolják és hogy annak helyességét a bekövetkező jövő is igazolni fogja.* „Elvállaltuk a lefolyt évben a Magyar Hadi Hitelintézet miskolczi képviselőségének vezetését, részesedést vállalva a háborús viszonyok által indokolt hitelekre szorult miskolczi és borsodmegyei kisebb iparosok és kereskedők támogatására alakult szindikátusban. A háború okozta viszonyok miatt és tekintettel arra, hogy alkalmazottaink közül ez időszerint 13-an hadbavonultak, a Miskolczi Takarékegylet üzlethelyiségeit beszüntettük és azokat a háború tartamára a magyar szent korona országai vöröskereszt egyletének ajánlottuk fel, egyidejűleg 5000 koronát adományoztunk a nevezett egyesület humanitárius ■céljainak előmozdítására. Ezek után kérjük a t. Közgyűlést, hogy az 1914. évi zárszámadásokat, amelyekhez a felügyelő bizottság is hozzájárult, jóváhagyni, a nyereség mikénti felosztására vonatkozó javaslatunkat elfogadni, az osztalék kifizetése iránt intézkedni és a szabályszerű felmentvényt részünkre megadni méltóztassék. Mérlegünk szerint, az előző évről áthozott 46389 korona 78 fillér hozzáadásával 341,873 korona 69 fillér nyereség áll a 1. közgyűlés rendelkezésére, melyre nézve tisztelettel javasoljuk, hogy az a következőképen oszlassék fel: Az ingatlanok értékéből leírásra 7243,010, igazgatósági jutalékra 5°/0 14774 20, vezérigazgatói jutalékra 1 °0 2954’85, 3700 drb. részvény után osztalékra a 70 K 259 000, osztalék szelvénybélyegre 84360, jótékony célra 5000, nyugdíjalapra 5000, új számlára vitessék át 47058-04, összesen 341873-69 korona. Szomorú kötelességet teljesítünk, midőn megemlékezünk azokról az érzékeny veszteségekről, melyek intézetünket legutóbb érték. Dr. Ferbstein József, igazgatóságunknak tagja, múlt év március 5-én Kubik Béla, felügyelő bizottságunknak elnöke múlt év május 21-én, Kovács Lajos, felügyelő bizottságunk tagja. évi január 16-án és Huszthy Béla igazgatónk január hó 29-én elhaltak. Tisztelettel indítványozzuk, méltóztassék a t. Közgyűlésnek a halálozások által intézetünket ért súlyos veszteség felett őszinte részvétének kifejezést adni és a felveendő jegyzőkönyvben az elhunytaknak tiszteletreméltó emlékét megörökíteni. A közgyűlés ily értelemben határozott. Dr. Tüdős István püspökké történt megválasztásakor választmányi tagsági tisztségéről, Nagy Péter dr. pedig közjegyzővé történt kinevezése miatt felügyelő bizottsági tagságáról lemondott, nevezettek érdemeit jegyzőkönyvbe foglalták. Az osztalékot a Takarékpénztár mától kezdve fizeti ki. Dr. Rácz György részvényes meleg szavakban emlékezett meg a Takarékpénztár vezetéséről és az elért eredményért az igazgatóságnak, de különösen Lichtenstein László vezérigazgatónak, valamint a tisztviselői karnak a részvényesek nevében is közszünetet mondott. Az alapszabályok 49 §-ának módosítása után az igazgatóságba Bartányi Gyulát, Grünfeld Sándort, Grünwald Jakabot, Győri Ödönt, Hesz Miklóst, dr. Kovács Gábort és Peres Jánost, a választmányba Fleischer Ferencet, Grenyó Bertalant, dr. Kérészy Barnát, Kun Gyulát, Lovich Barnát, dr. Singer Henriket, Szomjas Ferencet és Wassermann Jakabot, a felügyelő bizottságba Dulcz Antalt, Hercz Jenőt, Kun Bertalant, Lévay Józsefet, Pfliegler J. Ferencet, dr. Tüdős István (új) és dr. Fejér Aladárt (uj) újból beválasztották. Ezzel a közgyűlés véget ért. H 1 R Ek. Személyi hír. Dr. Nagy Ferenc polgármester vasárnap reggel hivatalos ügyekben Budapestre utazott. A fellobogózott Miskolcz. Tegnap, vasárnap zászlódíszt öltött a város. A házakról nemzetiszinűi, fekete serg* és piro* fehér-fek*te zászlók hirdették német szövetségeseinknek a magun tavaknál és a mi vitéz ser*geinknk Orosz Lengyelországban, Galeziában és a Kárpátokban kivívott fényes diadalán Kitüntetések. Dr. Horváth Géza 10. honvéd gy. e. főorvos, Czékus Zoltán 10. honvéd gye. hadnagy és Doromby Mihály 10. honvéd gy. e. hadnagy, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért legfelsőbb elismerésben részesült. A bíróság köréből. Az igazságügyminiszter dr. Kászonyi Gyula kassai törvényszéki joggyakornokot a miskolci kir. járásbírósághoz jegyzővé nevezte ki. Nem kell kiigazítani a választói névjegyzéket. Az új válaszási törvény rendelkezései szerint a múlt év nyáron összeírták a képviselőválasztás..* jogosultakat. Ennek a névjegyzéknek március elsejé re el kell készülnie és a törvény határozottan kimondja, hogy az ígyelkészített lajstrom kiigazítás nélkül érvényes, mégpedig nemcsak 1915 hátralévő részére, hanene 1916 re is, Így tehát az idén elmarad a kiigazítási eljárás és nem kell, hogy a hivatalok és vállalatok bejelentsék a választásra jogosult személyeket. Legközelebb 1916 ban igazítják ki a választók névjegyzékét. A jövő év vszán kell majd tehát a választásra jogosultakat a központi választmánynál bejelenteni. Ez a kiigazítás azonban már csak 1917 évre szól. A kukoricaliszt használatának elhalasztása. A kormány tudvalevőin elrendelte, hogy március elsejétől kezdve a sütésnél a felhasznált lisztmennyiségnek legalább ötven százaléka kukoricaliszt legyen. Azonban egyelőre nem áll elegendő kukoricaliszt rendelkezésre s ezért a kormány egyelőre függőben tartja ennek a rendeletnek végrehajtását. Meg kell jegyeznünk, hogy az országban elegendő kukoricaliszt van s az az ár, amelyet a kukoricalisztért, a kormány megállapított, igen jó, tehát a gazdáknak nem érdekük az, hogy a kukoricalisztet továbbra is visszatartsák. Sőt ellenkezően : elsőrangú érdekük, hogy most bocsássák piacra kukoricalisztkészleteiket, nem is említve azt, hogy ezzel hazafias szolgálatot is teljesítenek. Köszönetnyilvánítás. Dr. Polacsek Vilmos úr az elesett miskolczi katonák özvegyei és árvái alapja javára 200 koronát és a Vörös Félhold javára 20 koronát volt szives adományozni. A nemeslelkű adományozónak ezúttal mondok őszinte köszönetet. Miskolcz, 1915. évi február 24. Dr. Nagy Ferenc polgármester. Hirdetmény. A városi tanács mint a 8682—M. E. 1914. számú rendelet értelmében megalakított ármegállapító bizottság a m. kir. minisztériumnak 721/1915. M. E. számú és a tengeriliszt legmagasabb árának újból való megállapításáról szóló rendelete alapján Miskolcz bjf. város területére nézve a tengerilisztért követelhető legmagasabb árat métermázsánként 44 koronában állapította meg. Ezen határozat ellen 8 nap alatt birtokon kívül felebbezésnek van helye a kereskedelmi m. kir. miniszter úrhoz. A tengeri liszt legmagasabb árára vonatkozó fenti határozat folyó évi március hó 1. napján lép hatályba. Ezen a napon túl tengerilisztet a megállapított legmagasabb árnál drágábban árusítani tilos. Visszaélések szigorúan büntettetnek. Ha a tengeriliszt árusítása a közvetlen forgalomba (kicsinyben való vagy részletkereskedésben) történik, az eladó csak olyan árakat számíthat, amelyek a megállapított legmagasabb árnál nem aránytalanul magasabbak. Az ez ellen vétők szigorúan büntettetnek. Ezen ármegállapítás hatályba lépésével a 785—kr. 1915. szám alatt kihirdetett s a tengeri lisztre vonatkozó ármegállapítás hatályát veszti. Miskolcz, 1915. évi február hó 27-én. A városi tanács: dr. Nagy Ferenc, polgármester. Köszönetnyilvánítás- A Miskolczi Népbank r.-t. a harctéren elesett miskolczi katonák özvegyei és árvái javára 100 koronát, Hosszufalussy Miklós úr a Vörös Félhold javára 25 koronát* Hosszufalussy Miklósné úrnő a foglyokat gyámolító egyesület javára 20 koronát, a háborúban megvakult katonák javára 20 koronát és dr. Regéczy József úr a háborúban megvakult katonák javára 10 koronát volt szíves adományozni. A nemeslelkű adományozóknak ezúttal őszinte köszönetemet fejezem ki. Miskolcz, 1915. évi február hó 27. Dr. Nagy Ferenc, polgármester. Hirdetmény. A m. kir. belügyminiszter ur 21887—1915 V. a. az. körrendelete értelmében közhírré teszem, hogy a cs. és kir. 3. hadsereg paratcnnokságának intézkedése folytán a harcvonalban lévő katonai személyek látogatása feleségeik vagy más rokonaik, illetve ismerőseik részéről katonai szempontból szigorúan tilos, minélfogva a megjelölt parancsnokság területére vasúti utazási igazolványok nem fognak kiszolgáltatni. Miskolcz, 1915. évi február 26-án. Dr. Nagy Ferenc polgármester. Elveszett egy aranylánckarkötő — lakat és kulcs joujouval — február 18 án délután a zenedétől a főutcán keresztül az Erzsébet-közkórházig. Kéretik a megtaláló Toronyalja utca 29. szám alatt átadni, ahol illő jutalomban részesül. A szerkesztésért ideiglenesen FÖLDES GUSZTÁV felelős. Nyomatott Szelényi és Társa könyvnyomdájában Miskolcz, Kozmaring utca.