Miskolczi Estilap, 1916. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1916-04-02 / 76. szám
2 — ——f"““ ■ — már akkeipőt viseltek, vasalt nadrágban jártak, gumiai végű botot forgattak a kezükben, sör — Uramistenem ! — világcsodájára félpápaszemet nyomtak a szemükbe, pedig nem voltak rövidlátók s ezt úgy mondták, hogy: monokli. Hát új diákok jöttek, különösen jogászok, akiknek — mert modernül gondolkoztak — nem volt kedvére a kötelező óralátogatás, az avult városka, a kávéház ingég, a dákóhiány, szóval : nem szórakozhattak. S ezek a modernek alighogy megmelegedtek, faképnél is hagyták a tisztes intézményt s szabadabb tájakra néztek: Pestre, Kolozsvárra, Szigetre, Kassára... A régi fiúk elmentek, az újak és idegenek elhagyták. És így megtörtént, hogy a háború esztendejében például egyetlen hallgatója sem volt a jogi fakultásnak, a hittudományi is fölötte megritkult, sőt a gimnázium is megcsappant. De itt mindjárt megemlítem, dicsőségére a kollégiumnak, hogy jogárai husz hónap óta az orosszal viaskodnak és hogy a teológusok föltűnő százaléka is önként állt fegyverben. Csakúgy, mint a kurucvilágban s később, mikor a Kossuthnak kezdett fogyni a regimentje. Hát a modern szellem s áldásos hatása lakoltatja ki a vén sasfészket Patakról és azontúl csak a főgimnázium marad ott. Tudom, hogy a professzor urak sok-sok évig haboztak, latolgattak, míg megszerkesztették azt a memorandumot. S ha már megírták, csak a pataki iskoláért írták meg, melynek hire soha ne halványuljon! Kj.a Mészáros Győző vizsgázott fogtechnikus modernül fölszerelt, aseptikus műterme Miskolczon, Csabai-kapu 2. szám alatt (mindszenti templom mellett) van. Platina- és aranykoronák, aranyhidat, csapfogak, kaucsuk és aranylemezes fogsorok, valamint arany-, ezüst- és cementtömések, jótállás mellett, mérsékelt áron készülnek. 4 * Foghúzás és szaktanács teljesen in- 1 I gyen. Fogjavitások aaját laborató- ' Iriumomban 3 óra alatt elkészülnek ! A segélyeket csak havonként fizetik. A polgármester hirdetménye. A magy. kir. pénzügyminiszter úr 26 364—1916. szám alatt engedélyt adott arra, hogy városunk területén a mozgósítás folytán bevonultak gyámol nélküli családjai részére utalványozott állami segélyek havonként csak egyszer fizettessenek. Felhívom ennélfogva az érdekelteket, hogy a segély felvételére jogosító könyvecskéikkel ezentúl a segély felvétele végett minden hó 16-tól kezdődőleg eddigi beosztásuk mellett jelentkezzenek. Tekintettel az átmeneti időre, akik igénybe akarják venni, egy félhavi segélyt meg nem haladó előleget kaphatnak, mely április hó 8 án és 4-én lesz — a fizetési könyveik bemutatása mellett — a szokott helyen kifizetve. Miskolc?, 1916. március 8- én. Dr. Nagy Ferenc, polgármester. MISKOLCZI ESTILAP 1916 április 2. NAGY 0OZGÓSZÍNHÁZ WEIDLIGH-PALOTÁBAN Telefon 8—15. szám. Ma színre kerül: A halál Völgye. Izgalmasan érdekfeszitő cowboy* dráma 3 felvonásban. A csúnya bogár. Tréfás bohózat 1 felvonásban. És még több érdekfeszitő kép. Előadások kezdete d.u. 6 és este fél 9-kor HELYÁRAK: A városnak fizetendő vigalmi adóval. Páholyülés 1*65 K. Fentartott hely 1*10 K. Zsöllye 1*88 K. Támlásszék —.66 K. Zártszók —*44 K. Gyermekeknek 10 éven alul és katonák- Inak őrmestertől lefelé páholyok kivételével felár giwiTifnwiiiiWTViiViWhiiiwiiPfBriByínf nw « A német jelentés. (Berlin, március 31.) A nagy főhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér: Az arcvonal több szakaszán derült időjárás mellett, mindkét részről észrevehetően megélénkült a tüzérségi tevékenység. A Maastól nyugatra Malancourt helyiséget és a mindkét oldalról csatlakozó francia védmíveket rohammal elfoglalták, 6 tisztet és 322 főnyi legénységet sebesületlenül elfogtunk. A keleti parton a helyzet változatlan. Douaumont-erődtől délre a francia árkoknál rövid közelharcok fejlődtek. Az angolok légi harcban Arras és Bapaume között három kétfedelűt vesztettek. Utasaik közül kettő meghalt. Immermann hadnagy ezúttal immár a 13-ik ellenséges repülőgépet lőtte le. Keleti hadszíntér: Az oroszok tegnap is arra szorítkoztak, hogy az eddig megtámadott arcvonalakon erősen lőtték állásainkat. Balkáni hadszíntér: A helyzet változatlan. Legfelsőbb hadvezetőség: (A miniszterelnökség sajtóosztályától.) Értesítés: Értesítjük a t. vásárlóközönséget, hogy a Vay-út 6. szám, Széchenyiutca 108. sz., Vörösmarty utca 40. sz., Kazinczy utca 20. sz., a Weidlich udvarban, Hunyadi utca 11. sz. és a Győri-kapuban lévő kenyérüzleteinkben a köleskása kilogrammját Is 50 fillérért, az árpagyöngy (gerstli) kilogrammjai I koronáért, a bab kilogrammját 60 fillérért árusítjuk. A városi közélelmezés. Hirdessen a Miskolczi Estilapban! HÍREK» ♦ ♦ ♦ —*« A polgármester itthon. Dr. Nagy Ferenc polgármester Budapestről, ahol a magyar városok országos kongresszusának elnöki tanácsülésén vett részt, tegnap este hazaérkezett. Az Általános Kőszénbánya részvényeinek emelkedése. A tőzsdén az utóbbi időben állandóan emelkedtek az Általános Kőszénbánya részvényei, anélkül, hogy erre különös ok lett volna. Természetes, hogy ezt a meglepő emelkedést különféle kommentárokkal kísérték, elsősorban a szén árának várható emelkedésével, de arról is beszéltek, hogy a társaság alaptőkeemelést tervez, vagy visszafizeti az alaptőke egy részét a maga részvényeseinek. A legérdekesebb verzó az volt, hogy a társaság a maga cementgyárát külön részvénytársasággá alakítja át és ebben az irányban már a közeljövőben elhatározó lépés történik. A társaság részéről természetesen cáfolják ezeket a híreket, a tőzsde azonban még mindig bízik abban, hogy valami olyan elhatározás fog történni, amely a részvények belértékét jelentékenyen meg fogja növelni. FIGYELEM. Felhívjuk a gazdák figyelmét, hogy úgy az orosz foglyok, mint nagyobb munkáscsoportok élelmezésére igen alkalmas a sózott tengerihal, amelyet Miskolczon egyedül a Városi Közélelmezési Vállalat árusít kilogrammonként 1 korona 60 filléres áron. Nagyban métermázsánként a központi raktárban (Vayut 6. sz. alatt), kicsinyben a Halas-piacon levő halcsarnokban kapható. SZÍNHÁZ. ♦ ♦ ♦ Színházi műsor: Szombat: Luxemburg grófja, operetta. Vasárnap délután: Lengyelvér, Operette. Vasárnap este: A vén bakancsos és fia, a huszár, népszínmű. — Luxemburg grófja, Lehár csodás zenéjű operettje kerül színre ma, szombaton kitűnő szereposztásban. Juliettet Kiss Cecil, Angélát Halmos, Renét Szalma, Brisard testőrt Zsoldos, Bazilt pedig Endrei játsszák. — A „Lengyelvár“-t adják vasárnap délután mérsékelt helyárakkal Kis Cecillel, Halmossal, Endreivel, Szalmával és Rátkaival a főbb szerepekben. — Vén bakancsos és fia a huszár című népszínmű vasárnap este kerül színre. Ez a kitűnő darab éppen most a budapesti Népoperában játszó vígszínházi együttesnek hozott szép sikert. Az énekes népszínmű szerepeit Halmos, Erdődy, Szalma, Endrei, Rátkai, Teleken, Faragó és Rogoz játsszák. Höfer jelentése. (Budapest, március 31. — Hivatalos.) Orosz hadszíntér: Nem volt újabb esemény. Olasz hadszíntér: Igen kedvezőtlen időjárás miatt a harcokban szünet állott be. Délkeleti hadszíntér: Nem volt újabb esemény. Hofer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. (A miniszterelnökség sajtóosztályától.) A világhírű FÖLDES-féle ARGIT CRÉME és SZAPPAN M használata által arca tiszta üde és bájos lesz. A Margit-Créme a főrangú hölgyek kedvenc szépítő szere, az egész világon el van terjedve. Páratlan hatása szerencsés összeállításában rejlik, a bőr azonnal felveszi és kiváló hatása már pár óra lefolyása alatt észlelhető. Mivel a Margit-Crémet utánozzák és hamisítják, tessék eredeti védjegygyel lezárt dobozt elfogadni, mert csak ilyen készítményért vállal a készítő mindennemű felelősséget. A Margit-Créme ártalmatlan, zsírtalan, vegytiszta készítmény, amely a külföldön általános feltűnést keltett. C) Ára 1 korona: Margit-szappan 70 fillér, — Margitponder 1 korona 20 fillér. Gyártja : FÖLDES KELEMEN gyógyszertára Aradon. Kapható minden gyógyszertárban, drognériában és illatszerkereskedésében. A török hivatalos jelentés. (Konstantinápoly, március 31.) A főhadiszállás jelenti: Néhány ellenséges torpedózuzat, amelyek a tengerszoroson kívül felbukkantak, parti ütegeink elűztek. Irak- és Kaukázus-frontról semmi újság. (A miniszterelnökség sajtóosztályától) A legszebb, legjobb és mégis a legolcsóbb nyomtatványok kaphatók 5 zelényi könyvnyi fő Társa könyvnyomdájában. Az oroszok ágyúzzák Burgast? (Budapest, március 31.) Bukarestből jelentik: Balcsikból az a távirat érkezik, hogy Burgas felől hajnali két óra óta erős ágyúzás hallatszik. A szerkesztésért ideiglenesen PÖLDRI? GUSZTÁV felelős. Nyomatott Szelényi és Társa könyvnyomdájában Miskolc, Rozmaring utca