Magyar Jövő, 1920. január-december (2. évfolyam, 4-299. szám)

1920-01-14 / 10. szám (11. szám)

II évfolyam, HI. szám, Szerda Miskolc, 1920 január 14. Előfizetős­­álak: Egész évre — — fél évre — — Négy«? évre- — Egy hóra — _ Helyben : - 180 kor. - 90 „ - 45 .­­ 16 . A MAGYAR NEMZETI SZÖVETSÉG LAPJA Főszerkesztő: Dr. PUTNOKI BÉLA Felelős szerkesztő: KÚN LÁSZLÓ Vidéken : 200 kor. 100 . 50 „ 18 . Szerkesztőség­i Urak­ utca 33. Interurbum telefon 133. Kiadóhivatal: Szé­cellyi­ utca 32. szám. Telefon 194. Egyes s­zám ára 60 fillér. Nemzeti ókeresztény az az irányzat, melyet az ifjú újjá­születő Magyarország a zászlajára írt ; nemzeti és kereszténynek kell lennie annak az irányzatnak, amelyet a talpra állni akaró magyarságnak követnie kell. Olyan szükséges kelléke ez lé­tünknek és fennmaradásunknak, hogy enélkül jövőnket elképzelni sem le­het; oly igaz és becsületes igénye ez lelkünknek, hogy ennek útját állam", nemcsak becstelenség, de hazaárulás. A népek­ nagy története mutatja, hogy korszakonként nagy gondola­tok és nemes ideálok töltik be lel­két és ezek belenyomják lelkébe a karakterisztikus jelleget s a nép csak akkor remélhet őszinte és becsületes létet és életet, ha be tud telni korá­nak nagy gondolatával, ha van ereje és komoly akarása arra, hogy nemes ideáljait megvalósítsa. A nagy nemzeti katasztrófa, mely a sír szélére rántott, mindennél han­gosabban követeli, hogy avult és bűnösen beszennyezett álliberális nemzeti hagyományunkkal szakítsunk s ha évi akarunk erős, szilárd s megvesztegethetlen ideálok szilárd a­lapjait rakjuk le nemzeti életünknek. A kor, idő és körülményeink s pa­­racsolólag mutatnak rá, hogy jö­vőnk nagy gondolata, nemesen él­tető ideálja az erős nemzeti és a valláserkölcsi alapon nyugvó ke­resztény világnézet lehet. Nincs helye tovább a gondolko­dásnak, találgatásoknak és oppor­­iimus megalkuvásoknak, ezekre az alapokra rá kell állnunk, ezeket meg kell testesítenünk, különben a végső pusztulás veszedelme fenyeget. És ennek az éltető irányzatnak alapjait most, a nemzetgyűlési vá­lasztásokban kell realizá­nunk és az­által, hogy a választásokon férfias elhatározással, komoly összetartással s a fejünk felett lebegő veszedelem megsejtésével állunk munkába s csak azt a jelöltet ajándékozzuk meg bizalmunkkal, aki nagy gon­dolatunknak, nemes ideáljaiknak őszintén becsületes hordozója. Most és csakis most van szá­munkra alkalom, hogy becsületes törekvéseinket megvalósítsuk, hogy jövőnket megdönthetlenül megala­pozzák s most kell megértenünk az idők mutató és figyelmeztető jelét, mert különben menthetlenül el­vesztünk. Érezzük és tudjuk, hogy most nem egyszerű képviselő választásról van szó, hanem arról, hogy az a képviselő komolyan és becsületesen harcosé legyen a mi nagy ideálunk­nak , a nemzeti és keresztény Ma­gyarországnak. Úgy adjuk le tehát majdan sza­vazatunkat, hogy önmagunkat tesz­­szük naggyá a tala, vagy megásott sírunkba temetjük el hazánkat, ön­magunkat. шшяшшЕЯШЁПШВ&мм*шютшш11юаяЁЯкижваваж мп1 fiiiu—i Olaszország ragaszkodik Fiuméhoz Genf, január 13. Nitti miniszter­­elnök Fiume kérdésében nyilatko­zott a Matin tudósítója előtt és ki­jelentette, hogy az antant emlék­irata után sem mondhat mást, mint­hogy Olaszország számtalan ok miatt kénytelen ragaszkodni Fiume birtokához. Halálra ítélt útonálló. Budapest, január 13. December 19 én Tóth Lajos tizenkilenc éves földműves és Szemerei Lajos 23 éves napszámos a budakeszii or­szágúton feltartóztatták Stiegler Ta­más és Záborszky Pál tejes kocsit és a két ember mesének pisztolyt szegezve pénzt követeltek. Stiegler 400, Záborszky 1600 koronát adott át az útonállóknak, akik erre eltá­voztak. Ma tárgyalta ezt az ügyet a pest­vidéki törvényszéken a rögtömté­s bíróság Szemereit halálra, Tó­tot pedig, minthogy még­ nincs húsz éves, tizenöt évi fegyházra ítélte. Szemerei kegyelmet kért, arra az esetre pedig, ha Kúria elutasítaná, arra kérte a bíróságot, hogy ne akasszák föl, hanem lőjjék agyon. Szombatig le kell zárni a jelöléseket A választási mozgalmak — A paktum ügye — A politika hírei Budapest, január 13. — A válasz­tási mozgalom előre láthatólag ezen a héten válik a leghevesebbé, mert szombatig az egész országban le kell zárni a jelöléseket. Az országos kisgazda és földműves párt a leg­nagyobb erővel folytatja az agitációt, Rubinek Gyula és Meskó Zoltán a múlt héten bejárták a Kiskunság hét választókerületét. Ezen a kör­nyéken Rubinekék biztosra veszik a kisgazda párt győzelmét, csak Halason várható szerintük erősebb küzdelem, minthogy itt a keresztény nemzeti egyesülés pártja jelöltjének Zoltán Béla volt igazságügy mi­niszter érdekében igen nagy erővel folytatja a küzdelmet. Rubinekék holnap Válra, Bicskére, majd a hét folyamán Keszthelyre, Nagykörűre és Kecskemétre utaznak. Sokorópátkai Szabó István Nagy­körűre készül. A keresztény nemzeti egyesülés pártja a héten, mintegy hatvan nép­­gyűlést fog rendezni az országban. A paktum tárgyalásokat a keresztény blokk két pártjának képviselői még nem fejezték be, de már kialakult annyira a helyzet hogy a főbb kerület fölött, mint amennyinek ügyében már döntöttek, nem lehet megegyezésre számítani. A megegyezésnek egyébiránt, mint, a tárgyaló felek megállapították, a gyakorlatban, mert a vidéken fegyel­mezetlenek a kerületek és függet­lenül a központ utasításaitól akár­hány helyen maguk állítanak je­löltet. Eingugen gróf Fescherich Sándor a volt hadügyminiszter jelöltette magát a kisgazdapárt programmjá­val. A gyönki kerületben (Baranya m.) Schneiter Ferenc tábornok a Fried­rich kormány volt hadügyminisz­­tere önként visszalépet a jelöltség­től, mert a kerület választó polgár­ságának többsége a kisgazdapárti Jeszenszky György nagybirtokost kívánja jelölni. A mára tervezett minisztertanács elmaradt, Huszár miniszterelnök ma három budapesti választókerületben vett részt népgyűléseken. Paktum 15—15 kerületre Budapest, január 13. A keresz­tény blokk pártjai eddig 15—15 kerületben egyeztek meg véglege­sen. A keresztény nemzeti egyesü­lés pártja kisgazda — ellenjelölt nélkül pályázhatik a következő 15 kerületben : Ózd, Ipolyság, Szom­bathely, Kismarton, Vasvár, Sárvár, Esztergom, Salgótarján, Kecskeméti­, Soroksár, Lövő, Ráczkeve, Balassa­gyarmat, Zalaszentgrót és Czinkota. A kisgazdáknak nem lesz keresz­tény nemzeti ellenjelöltjük a követ­kező 15 kerületben: Kiskőrös (Meskó Zoltán), Szeged III. (Koszó István), Gödöllő (Kiss Tibor és Kálmán István), Győr­szentmárton (sokorópátkai Szabó István), Rétság (Huszár Elemér), Kecskemét II. (Rubinek Gyula), Lovasberény (Reizenbach Géza), Komárom (báró Korányi Frigyes), Tata (Hentzel István), Enying (dr Kovács János István és gróf Festetich Sándor), Heves (Máyer János), Nagy­vázsony (öt helyi jelölt), Nagybánya (dr. Lukovics Aladár), Devecser (Ruppert Rezső és Barcza Béla) Sásd (három helyi jelölt). A két párt választási bizottsága továbbra is kapcsolatban marad egymással. Németország ostromállapotban Véres bolsevista zavargás a parlament előtt 10 halott, sok sebesült. Berlin, január 13. — A nemzetgyűlés mai ülését három órára tűzték ki, de nem volt még két óra sem, amikor a független szocialisták felszólítására hatalmas sokaság lepte el a parlament környékét. A kor­mány rendőrséget vezényelt ki, amely megszállta a parlamentet azonban a folyton sokasodó tömeget nem tudta visszatartani attól, hogy be ne hatoljon az épületbe. Az ülésteremben alig kezdték meg a napirend tár­gyalását, mikor a tömeg odakint áttörte a kordont, a rendőröket le­fegyverezte és két oldalról is behatolt a parlament épületébe. Az ülésteremben zavar támadt, egy független szocialista fölszó­lította az elnököt, tiltakozzék a parlament megszabása ellen. Fernbsch elnök kijelentette, egy sem oka, sem joga nincs szembe szállni azokkal az intézkedésekkel, amelyeket a korm­ány a rend biztosítása érdekében tesz Ezután tíz percre felfüggesztette az ülést. A szünet után folytatták a napi­rend tárgyalását. Azonban a ig kezdte el az első beszédet, mikor odakint puskalövések dördültek el, majd géppuska ropogás hangzott föl. A lövöl­dözésnek több halottja és számos súlyos sebesültje van Pontos jelentések eddig még nem érkeztek. Berlin, január 13 A nemzetgyű­lés mai ülésén Fernbach elnök be­jelentette, hogy 10 haláleset történt. Minthogy a halottakat az utcáról a parlament épületébe hozták be, a helyzetet nem tartja alkalmasnak, hogy az ülést folytasák. Berlin, január 13. A parlament előtt tüntető sokaság sorai közt bolseviki röpiratokat osztogattak és bolseviki agitátorok lázító beszéde­ket mondottak. Ennek a következ­ménye volt, hogy a megvadított nép megrohanta és lefegyverezte a rendőröket és fegyverhasználattól sem riadt vissza. A halottak száma 10, a sebesülteké számtalan. Berlin, január 13. A birodalom elnöke Németország egész terüle­tére kihirdette az ostromállapotot. Jóváhagyták a magyar béke­küldöttség megbizóleveleit. Páris, január 13. (Szikratávirat.) Ma megtörtént a magyar békekül­­döttek meghatalmazó leveleinek át­vizsgálása és jóváhagyása. Az an­tant részéről történő meghatalma­zást csak 2—3 nap múlva adják át a magyar békedelegáció tagjainak. Herczeg gyilkosa nem kapott kegyelmet Budapest, január 13. Dr. Stocker Antal kúriai bíró ma délelőtt hir­dette ki a Margit körúti fogházban a halálraítélt dr. Szirmai István előtt a kúria döntését. A legfelsőbb ma­gyar bíróság Herczeg Géza gyil­kosának nem adott kegyelmet. Dr. Szirmai Istvánt holnap reggel ki­­végzik.

Next