Magyar Jövő, 1921. január-július (3. évfolyam, 2-172. szám)

1921-06-16 / 134. szám

Csütörtök: junior 16 »MAGYAR JÖVŐK A Reggeli Hírlap és tejtestvére, az Esti H­ap. „Körsétát tettünk ma a liberális pénzügyminiszter ál­tal jogfosztott törtetések üzletében, akik a rendelet szerint nem csak trafikjogukat, hanem üzlethelyisé­geiket is kénytelenek kormányható­­ságilag kijelölt utódaiknak átengedni“ így kezdi szerdai számában a R­e­geli Hislap és ha a célját tekintjük, fölösleges volt a cikket folytatnia. Mert már ebben a két sorban is benne a fogcsikorgató düh a „üibe­­rits" Hegedűs Lóránt iránt, aki — mert hiszen „liberális" — a „keresz­­tény kurzus" bukását jelentette ak­kor, amikor a „kurzus“ Hegedűs Lórántra, a „liberális" ra „szorult", de aki, íme, óriási csalódást keltett, amikor kiderült róla, hogy a Hege­dűs Lóránt liberálissága nem azo­nos, mint ahogy a Széchényi István, a Kossuth Lajos, a Deák Ferenc liberáliesága sem azonos a Jászi M Iskubovics Oszkár, a Miklós—Klein Andor—Ármin liberalizmusával. Amikor kiderült róla, hogy a ke­reeztény magyarság létérdekének in­tézményesen való fokozatos biztosí­tása csak Az Est meg a Világ meg a Pesti Napló meg a többi liberál orgánum ,liberalizmusával" nem fér dísze, de a Hegedűs Lorántéval összefér, aki­or vége a liberális pénzügyminiszter tömjénesésével és megkezdődik. — nos, mi kezdődik meg? Olvassuk tovább a Reggeli Hí­lap „riportjait“ és látjuk, hogy Hegedűs Lóránt ellen ott súlyos nyi­­atkozatok dördülnek el Orünwold Ignáctól, Fürth Rózsától Fischer Ármintól, Oroszmann Jakabtól és végül a Reggeli Hírlaptól, aki meg­állapítja, hogy „ugyebár ehez nem kell kommentárt fűzni". Éz miután összehordott két hasábon át min­dent, amit tudott, hogy a keresztény kormányzat, a keresztény állampoli­tika és a keresztény nemzet ellsa il?, ennek a nemzetnek a földjén lázítson, odaírja című­ az egész fölé, hogy „Akcióba lép a kamara a jo­gukat vesztett trafikosokért". Hogy aztán az, aki ezt elolvassa, felhábo­rodva állapítsa meg: mégis csak vkrlázító jogtiprásokat követnek el Magyarországon a kormányok, ha a kamarák szükségét látják annak, hogy akciót kezdjenek az intézkedé-­­e­k­ ellen. Hát tiszelt Reggeli Hírlap és kö­zönsége, mint akik nem tudják, mert nem akarják megérteni, mi a destrukció : ez a destrukció . És csakugyan addig akarja a Reggeli Hírlap feszíteni a keresz­tény magyarság türelmének a húr­ját, míg meg nem pattan, helyesen cselekedett, amikor létreizzadta se­gítő társát, az Esti Hírlapot. Az Esti Hírlapot, amely ugyancsak ma „Az alsópapság nyomora" cí­mű tudósítá­­sban a következőket írja: „A mai élet egy fájó sebéről van szó — kezdte beszédét Tarnay. Ma amikor keresztény és nemzeti szóla­mokkal ren teli a levegő, amikor az egyes illetéktelen tényezők valóság­gal jelszavas politikát űznek stt­., stb." Mi ott voltunk ennél a be­szédnél, de nem hallottuk ezt, mint ahogy nem hallották a jelenvoltak közül mások sem, sőt nem hallotta maga a szónok Tarnay sem, amit az Esti Hírlap sem hallott, de leírt, hogy Tarnay Gyula keresztény és nemzeti szólamoknak nevezte volna azt az állampolitikát, amellyel a hasonló gyalázkodásokat immár végkép megunt nemzet végre is le fogja rázni magáról és meg fogja semmisíteni azokat, akik ma vak­merőbbek már, mint voltak a Kéri Pi­tikászok és Göndör—Krausz Fr­­ancek idején. Vakmerő támadás egy őrnagy ellen S­átoral­j­aú­j­h­ely­en egy zsidó álmosbottal fejbevágott egy őrnagyot Sátoraljaújhely, jan. 15. Felháborító esemény tartja iz­galomban Sátoraljau­hely város közönségét. Hétfőről keddre virradó éjjel a n­imeti hadsereg egyik őrnagya barátjával beszélgetett a Magyar Király szálloda előtt, mikor egy négy tagból álló társaság közeledéit feléjök. A társaság tagjai közül Adler Zsigmond nevű zsidó sértően aposztrofálta az egyenruhá­ban lévő, velük mit sem törődő őrnagyot, a Nemzeti Hadsereget és az áramrendőrséget, mire az őrnagy a társaságot rendreutasította és mert Adler sértegetéseit tovább is folytatta két nyaklevessel térítette észre a nekivadult makkabsiszt. A társaság erre szétszaladt és az őrnagy tovább beszélgetett barátjával, mikor egyszerre­­ visszatepódzett Adler, hatalmas ólmos bottal fejbe­­vágta az őrnagyot, úgy, hogy csak nem eszméletét vesztette. Adlert Borsodvármegye tiltakozik Nyugatmagyarország elszakítása ellen. Tóba törvényhatóság átirattal fordult Borsod megye törvényhatósági bizottságához Nyugatmagyarország ügyében. Az állandó választmány igaz felháborodással tiltakozik Nyu­gatm­agyarország elszikitása ellen , javasolja s közgyűlésnek. Írjon fel a kormányhoz, hogy Ausztriának eljá­rását megbélyegzi s kéri a kormányt, hasson oda, hogy Nyugatmagyar­­ország — egyik legértékesebb terü­letünk — továbbra is magyar ma­radjon. Rendőrjárőr a Toronyalján. A toronyaljai lakosoknak a Magyar Jövő szerdai számában közölt pana­szos levélére a vezető rendőrtaná­­cson intézkedett, hogy a Toronyalja és a Templom utca találkozásánál éjjel 12 órától hajnali 3 óráig egy rendőrjárőr cirkáljon, mely az Avas­ról lejövő csendháborítókat, részeg embereket kisérje be a kapitányságra és így biztosítsa a Toronyalja lakói­nak éjjeli nyugalmát. Tiz és húszéves találkozó. A kir. k­ih. főgimnáz­umban 1911 év­ben érettségizettek tiz éves találko­zója jun­is 29 én délelőtt 8 órakor lesz a kath. főgimnáziumban. Érde­keitek címüket Wittner Kálmánná­ (Vármegyeháza) tudassák. — Akik 1901 ben érettségiztek a miskolczi ref. főgimnáziumban, a 20 éves ta­lálkozó időpontjának és részleteinek megbeszélése végett szíveskedjenek szombaton délután 4 órakor Times Jenő ügyvéd lakásán (Pick bátorke repkedi üzlete fölöt) találkozni Az ezer- és szézkoronások ki­cserélése Az ezerkoronások átcse­réljének 18-ig meghosszabbítod határidejét előreláthatólag nem fog­ják már meghosszabbitani.­­ Az Osztrák Magyar Bank miskolczi fókja már megtette a százkoronások ki­cserélésére az előkészületeket. A szerdai heti pia­con nagy volt a felhozatal különösen szárnyasok­ban. A sülni való csirke párját 40—50 koronáért kínálták. A keres­let szárnyas után kicsiny volt, úgy hogy még dél felé is árulták a piacon. Befejezték a vidéken az adó­összeírást. Az adóösszeírást be­fejezte a pénzügyi igazgatóság a vidéken. Az erre kirendelt pénzügyi tisztviselők e hét folyamán vala­mennyien bevonulnak a kül­szolgálatból, másnap a rendőrség az egyik szálloda félreeső helyén elfogta ,és őrizetbe vette. Ujhely város keresz­tény társadalmában a legnagyobb izgalmat keltette ez a felháborító zsidó agresszivitás annál is inkább, mert Ujhelyben „cionista ébredő gárda" van és a keresztény tár­sadalom s a keresztény politika vezető tagjait állandó támadásokkal illeti a helyi zsidó sajtó. Adler Zsigmonditól kiderült, hogy gépmunkás, vagy mint ő állítja gépészmérnök. Megállapították, hogy a múlt év tavaszán az oláhok ki­vonulása után sorba járta a Tisza menti községeket és hamis ok­mányokkal el­látva szeretet­ado­mányokat gyűjtött a nemzeti hadsereg részére. A csendőrség azonban le­fülelte és bekísérte a miskolczi hadbírósághoz, ahonnan csak nem­régiben szabadult ki. Csütörtökön trafikosztás lesz. A nagytőzsde délelőtt А—К ig, délu­tán L—Z ig, adja ki a dohányt a kistőzsdéseknek. A hadtörténelmi múzeum tá­mogatására kérte fel a honvédelmi miniszter Borsod vármegye törvény­hatósági bizottságát. Az alispán már fel is hívta a vármegye közönségét, hogy a birtokában lévő iratokat és más emlékeket, melyek a háború­val bármilyen vonatkozásban van­nak, a tulajdonjog fentartása mel­lett szolgáltassa be a Hadtörténelmi Múzeumba. Évzáró ünnep a leánygimnáziumban A ref. leánygimnázium 17-én, pénteken délután 5 órakor tartja meg szokásos év­záró ünnepélyét, az ifjúsági „Lévay József Önképzőkör” által rendezendő műsoros ünnepély keretében. A műsor a következő : 1. Zsoltár. 2. Ima 3. Jelentés az év tör­ténetéről. 4. Hitvallás : mondja Domby Olga VII. oszt. tanuló. 5. Szathmáry S. : Üzenet Párisba. Szavalja : Thomka Sári ViI. oszt. tanuló. 6. Kovács Hetényi Heidelberg : Az uj imádság. Éneklik : Volny S. és Elek Boriska IV. oszt. Zongo­rán kiséri : Horváth P. V. oszt. 7. B Go­dard : En courant. Zongorán előadja : Alexay E. VII. oszt. 8. Molnár- Révfy : Drága Pozsony. Énekli Nagy Vilma II. oszt. Zongorán kíséri Bárczay P. VIII. oszt. 9. Vigszavalat. Előadja : Földváry J. V. oszt. 10 Chovan: Magyar táncok I. Zon­gorán előadják : Kubik Ágnes és Hus VI. oszt 11. Hubay: Magyar poémák. Előad­ják hegedűn Hercz S. Zongorán Póka S. VI. oszt. 12. Poldini: Vadrózsa. Énekes tündérjáték. Előadja a növendékek ének­kara. Több szereplő személyek : — herceg: Volny S., Vadrózsa Nagy V. 13. Nem, nem, soha ... I Élőkép. Személyesítik : Bárczy Piroska és Ábel Alice Vili, Thomka Sári VII., Domby Olga, Kubik Ágnes és Ilus, Lenárth Ilus VI., Horváth Klári V., Kócsán Eszti, Stépán Anna, Vajda Anna IV., Helcz Editke és Zsóry Klárika I. oszt. növendékek. 14. Himnusz. Az ünnepélyre belépődíj nincs, csupán önkéntes adomá­nyokat fogad köszönettel az igazgatóság, részben az önképzőkör, részben más ifjúsági segítő alap céljaira. M­iei csendőrségek. Zemplén­­vármegye legutóbbi közgyűlésén felíratta­ fordult a kormányhoz, hogy a határban napirenden lévő lopások megakadályozására szervezzenek mezei csendőrséget. Borsod megye állandó választmánya javasolja a csütörtöki közgyűlésnek, hogy ha­sonló felirattal forduljon a kor­mányhoz. -rv- Mezőcsáton megkezdik az aratást. Mezőcsátról jelentik: A jövő hét elején Mezőcsát környékén megkezdik a rozs aratását. Közepes jó termésre van kilátás. Jóváhagyják a heöcsabai és varbói biróválasztást. Megírta a Magyar Jövő, hogy a heöcsabai és varbói községi biróválasztást állító­lagos szabálytalanságok miatt meg­fellebbezték. A fellebbezéssel szer­dán foglalkozott a vármegyei ál­landó választmány, amely javasolja a közgyűlésnek, hogy a fellebbezést utasítsa el és a választásokat hagyja jóvá. A vármegye segélyezi a köz­­igazgatási tanfolyam szegény­sorait hallgatóit A belügyminisz­ter egyik leiratában kérte Borsod­vármegye törvényhatósági bizottsá­gát, hogy a Miskolczon felállított községi közigazgatási tanfolyam hall­gatóit a lehetőségig támogassa. Az alispán az állandó választmányban bejelentette, hogy a tanfolyam hall­gatói szorgalmasan tanulnak s re­mélhető, hogy a tanfolyam a leg­szebb eredménynyel zárul, nagy baj azonban, hogy a többnyire szegény­­sorsú tanulók a havi 600 koronás államsegélyből nem tudnak élni, nyomorognak, kölcsönökből tengőd­nek. Az alispán indítványára az ál­landó választmány javasolja a köz­gyűlésnek, hogy a tanfolyam sze­­génysorsú hallgatóinak segélyezé­sére a vármegye a közélelmezési alapból 10,000 koronát szavazzon meg A Tisza pör. Budapestről jelen­tik: A Tisza-pör mai tárgyalásán néhány lényegtelen tanú­vallomás után Szakács Andor volt sajtófőnök kihallgatása következett. Elmondta, hogy a gyilkosság napjának egész délutánját az a hon közben töltötte. Azt a bizonyos óra jelenetet nem látta, sőt senkitől sem hallotta. Friedrich miniszterelnök említette neki, hogy a Tiszta gyilkosságban való nyo­mozást megindittatta és ebben az ügyben átiratot intézett az igazságügy miniszterhez. Molnár Károly már­ segédraktáros lényeg­telen vallomása után a tárgyalás folytatását holnap reggelre halasz­tották. Elmarad a tapolczai kirándu­lás. A rossz időre való tekintettel a csütörtökre tervezett tapolczai ki­rándulás elmarad bizonytalan időre. Az amerikai misszió tagjai szerdán dé­len megérkeztek : Mr. Murray, az amerikai főmegbízot titkára, Mrs. Singer, Mrs. Hansen és Mr. Chopey az American Relief Ad­ministration tagja. A vendégek délu­tán Szentpáli István dr polgármes­ter társaságában Lilafüredet tekin­tették meg és este a város által ré­szükre rendezett társasvacsorán vet­tek részt. A misszió tagjai csütörtö­kön reggel és délben az amerikai konyhákat tekintik meg, délután a múzeumot. A misszió tagjai Csütör­tökön este utaznak vissza Budapestre. Az iparoktatási főigazgató Miskolczon. Víg Albert miniszteri tanácsos, iparoktatási főigazgató Miskolcbra érkezett ,és kedden és szerdán a vasgyári és a miskolczi szakiskolákat látogatta meg. Az ipar­­oktatási főigazgató szerdán délután a kerámiai gyárban tárgyalt a kerá­miai szakiskola megnyitásáról Az iskolát a középiskolák vizsgái után, június végén nyitják meg. f Csonkamagyarország nem ország Egész Magyarország menyország

Next