Magyar Jövő, 1924. január-április (6. évfolyam, 8-99. szám)

1924-03-28 / 73. szám

2 MAGYAR JÖVŐ il tábla hét év­ fegyházra emelte fel Gencsy Elemér gyilkosának büntetését Debrecen, március 27 (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A múlt év tavaszán történt, hogy Gencsy Elemér miskolci földbirtokost szóváltás közben Kovács Joachim gazdálkodó fejszével agyonütötte. A miskolci kir. törvényszék erős felin­dulásban elkövetett szándékos em­berölés bűntette címén három évi börtönre ítélte Kovács Joachimot, akinek az ügyét ma tárgyalta fellebbe­zés folytán a debreceni kir. Ítélő­tábla. A tábla a törvényszék ítéletét megváltoztatta s Kovács Joachimot szándékos emberölés miatt hét évi fegyházra emelte fel. Az ítéletben a kir. ügyész megnyugodott, Kovács Joachim pedig a kir. Kúriához fel­lebbezett. A lakáshivatal államrendőrségi kezelése ellen foglalt állást a városi közgyűlés — Felirattal fordulnak a népjóléti miniszterhez — Hét tiszt­­viselője lesz az új lakáshivatalnak — Miskolc, március 27 Amint az várható volt, a népjóléti miniszter azon rendelkezése, mellyel a lakóhivatalt az államrendőrség ke­zelésébe utalta, nagy vitákat, szen­vedélyes felszólalásokat váltott ki a törvényhatósági bizottság közgyű­lésében. Önmagát tagadta volna meg ez a mandátumnélküli, önmagát régen kiélt törvényhatósági bizottság, me­lyet más időkben választottak, mikor a keresztény és nemzeti gondolat csak el eltagadott, legfeljebb csak a jobbak lelkének mélyén szunnyadó, árva programm volt, mikor a nem­zet önmaga lelkét tagadta meg a recepciós liberalizmus szerencsétlen ápolgatásával. Azóta az a man­dátum lejárt. Miskolc város kö­zönségének szíves képviselete, mert az, amelyik annak nevezi ma­gát a megprolongált jog alapján, a mai állásfoglalásával is megmutatta, hogy nem képviseli, legalább is nem képviseli azt a túlnyomó több­séget, melynek érdekében ép­­z az intézkedés is történt s amely csak örömmel üdvözli úgy a népjóléti miniszter rendelkezését, valamint mindazokat, akik ezen intézkedés megtételéért közreműködtek. A mi közönségünk, a kisemmizett, a lakáshivatal kálváriáját a kétség­beesésig megjárt közönség, a szé­gyenletesen hivatalszobákban, lakás céljaira egyáltalában alkalmatlan mosókonyhákban, kamarákban, sőt még évek múltán is vagyonokban lakó közönség örömmel üdvözli az­­ új intézkedést s az a felirat, ami holmi municipális jogvédelemből készül, csak egy törpe minoritás érdekében állhat. Különben még ennek a megöre­gedett törvényhatósági bizottságnak sem volt egyetlen szava sem amel­lett a lakáshivatal mellett, amely most végre kimúlik s amelynek egyik előadóját, sok szegény ember lakásügyének intézőjét az egyik bi­zottsági tag úgy aposztrofált, mint akinek lakásigénye örökösen be van jelentve. Egy pillanatra sem várjuk a törvényhatósági bizottság nagy több­ségétől, hogy üdvözölje az állam­rendőrségi kezelést. Viszont annál jobban esett látnunk és hallanunk azt a nyílt, őszinte és határozott fellépést, azokat a súlyos érveket, amikkel a város új, nyitott szemű és nyilt szívü főispánja, Soldos Béla dr. tanúsított az ügyben. Mi is sajnáljuk, hogy nem állt a főispán rendelkezésére az a statisztika, melyet a lakáshivataltól bekért, amely­nek elkészítése talán ép azért késett, mert a főispán nemcsak a kiutalt lakások számát kérte be, ha­nem a boldog lakáshoz jutottak ne­vét és foglalkozását is. Néma ma­radt akkor is a törvényhatósági bizottság, mikor utalva a vagonok­ban tett látogatására, felhívta a fő­ispán az államrendőrségi kezelés ellenzőit, hogy menjenek oda ki s nézzék meg közelről azt a nyomort, amiben azok a vagonlakók a lakás­hivatal jóvoltából jutottak. A város pedig, amely most any­­nyira át akarja szervezni a lakáshi­vatalt, miért nem tette meg eddig ? Nem osztjuk azt az érvet sem, hogy a lakásügy közigazgatási ügy és nem közrendészeti ügy. Egyik sem ! Mert ma a lakásügy az egyik leg­fontosabb szociális ügy s azon túl­menőig is ép az eddigi lakáshiva­tal miatt itt nemzeti ügy, melyet külön rendeletek, törvények alapján kell intézni s melyre mindenesetre alkalmasabb lesz az államrendőr­ség, mely a törvények, rendeletek hivatott őre. A város törvényhatósági bizott­sága felterjesztheti feliratát, azonban bizonyos, hogy a népjóléti minisz­térium nem változtatja meg állás­foglalását s a lakáshivatal mégis csak az államrendőrség kezelésébe megy át. A közgyűlés a lakáshivatalról A csütörtök délután tartott köz­gyűlés a polgármesteri javaslat kapcsán foglalkozott a lakáshivatal átadásával. A jelentés a leérkezett népjóléti miniszteri rendeletet ismer­tette, mely a városi lakáshivatalt április 1-ével megszüntette s azt az államrendőrség kezelésébe utalta át. Forgács Dezső dr. szerint a ren­delet a polgárság minden rétegében megdöbbenést váltott ki s azt mon­dotta, hogy a törvényhatósági bizott­ságnak, mely a közhangulat kifeje­zője, állást kell foglalni ez ügyben. Fölöslegesnek tartja azon érvek föl­­sorakoztatását, melyek amellett szól­nak, hogy veszedelmes az új rendszer. Nem kutatja, hogy ki vagy, kik követték el a hibát, melynek követ­­kezményekép így történt, de a leira­tot szó nélkül nem fogadhatja el, mert a rendelet a municipális jogo­kat megnyirbálja. Szerinte végzetes konzekvenciákkal járhat, hogy ezt a közigazgatási kérdést közrendészeti kérdéssé minősítették! Azt indítvá­nyozza, hogy felíratra forduljanak a minisztériumhoz, melyet a legsürgő­sebben küldöttség útján juttassanak el a miniszterhez. Azt hiszi, hogy ha a küldöttség kifejti az aggodalmakat s azt, hogy a rendeletet milyen megdöbbenés fogadta, mert a lakos­ság bizonytalanságban látja otthonát, azzal lopta be magát a parasztok szívébe, hogy a parasztminisztert lépten-nyomon per Pista bátyám emlegetve, édes testvérnek, szólit­­gatott minden subás magyart. Aztán kisgazda képviselő lett gróf Balek­falvy Kezdetben döngette a mellét, ma már börzezsidókkal egyvonalban szidja a parasztot és a börze tájé­kán ízesíti száját börzevédő szónok­latokra. A nemzetközi valutacsem­pészek, sikerek lapjainak szerkesz­tőjéhez dörgölődzik, várván annak kegyes vállveregetését és egy-egy elejtett kétértelmű „dicsérő“ szónak — amely sokszor a leggyilkosabb gúnyt rejti magában — kiszerkesz­tését. Ezt mind látta Gyömrőy. De a legutóbbi napok titokzatos moz­golódása csak most kezdett felde­rengeni elméjében. A kilenc zsidó birtokos bankot akar nyitni a falu­ban. Ezzel két irányban akarják a magyarságot legázolni. A község virágzó hitelszövetkezet, ezzel persze a parasztság függetlenségét, azután a bankban egy munkanélküli állást szánnak gróf Balokfalvynak, így az ébredő programmal megválasztott gróf teljesen odadobja magát, inkább nevét és mandátumát akár a cionista elveknek is, de még így biztosítják hóttig való kenyerét : könnyen meg­­vállik a még meglevő kétszáz hold birtokától is, amit a „paraszt“ bérel a­­ Dubi javára, lakását, nyugodt helyzetét. A minisz­ter módosítani fogja a rendelkezést. Horányi Kornél dr. nem sajnálja a lezüllesztett lakáshivatalt, de til­takozik az ellen, hogy a lakásügyet olyan testület intézze, melynek kebe­lében a legtöbb lakásigénylő van. A je­lenlegi hivatalnál is az volt a legna­gyobb baj, hogy az egyik előadó, Kecs­kés József állandó lakásigénylő volt, aki e minőségében eljárt, tárgyalt s egyezkedett. Csatlakozott Forgács dr. indítványához. Vidais János hozzájárul a felirati indítványhoz, csak az indokolást nem fogadja el. Elismeri, hogy a lakáshivatalt az államrendőrség a legkorrektebbül vezetné s igy tisz­tán csak az autonómia szempont­jából kívánja a feliratot. Az indít­ványt kiegészíti azzal, hogy kérjék a rendelet végrehajtásának felfüg­gesztését addig, amíg a felirat ügye el nem dől. Hodobay Sándor dr. polgármester kijelenti, hogy autonomie sérelmet nem szenve­dett, mert az alaprendelet szerint, ahol államrendőrség van, ez hi­vatott a lakásügyeit intézésére. A miskolci eset csak kivétel volt s a városi lakáshivatalt Lichtenstein László akkori főispán előterjeszté­sére engedélyezte a minisztérium. Volt idő, hogy kijelentette ő maga is, hogy a hivatal a mai szervezettel neki nem kell. Puky Endre dr. meg­állapította, hogy hibák vannak a lakáshivatalnál, melyek változtatást igényelnek. A helyettes miniszteri biztos, Bakó Lajos memorandumot dolgozott ki, melyben példákkal, statisztikával azt igazolta, hogy a mai lakáshivatal megszüntetendő s a lakásügy intézésének az állam­­rendőrség kezelésébe való átadása lenne kívánatos Az előterjesztést Puky Endre dr. főispán magáévá tette s mikor távozott a főispáni székből, akkor is kijelentette, hogy megmarad előbbi állásfoglalása mel­lett. Tudomást szerezvén arról, hogy a főispán ezt javasolta, a miniszterhez fordult s kérte a lakáshivatal további városi kezelésben hagyását s ígére­tet tett arra, hogy ez esetben gyö­keresen átszervezi. Az indítványt magáévá teszi, mert Itt felorditott Gyömrőy : — Ó ti bitangok ! Ti istentelenek!... Most már bebizonyosodott borzasztó sejtésem : Dubi, Dubiné, a bank, a gróf átnyergelése, a gyanús csatangolásuk a határban ! Jól van grófi­ kisgazda­­testvér-honatyánk ! Nem adtál el, sem a népnek , de még nekem sem, aki túrtam, aki fizettem volna töb­bet mint a zsidó !.. Jól van !. . Te­hát a Dubié lesz ! .. Dubinénak már kész a selyemruhája a föld­birtokossághoz . . . Megtorpant. Észre sem vette, hogy ott áll a drága földön , ame­lyet húsz­ év óta művel, ápol. Kemé­nyen belevágta a sarkát és dacosan lenézett a faluba. — Mozdítsatok el róla, ha tud­tok ! — Csikorgatta a szót fogai között. — Majd meglássuk !.. . A gróf este megérkezett a gyors­sal. Az állomáson az ujbirtokosok várták és melegen üdvözölték. A küstökzacskó már nem fityegett a dohányzsebéből ; makra-pipát se szorongatott aranyfogai között. De­rékba szabott prémes bunda volt rajta. Hányivetin ült be a Braun autójába Gelbék és Weiszék tisztes távolságról követték autóikkal a gró­fot, akinek kastélyán becsurgott az eső , istálójában két kehes gebe tengette még mihaszna életét. A munkába siető magyarok, akik a A Magyar JSzó eredeti tárcája. Főd is, asszony is írta: Székely László II. A kis harang délre csendült. Ga­lambok széjjel röppentek a torony­­ereszről. Asszonyok pergő lábbal és pergő nyelvvel vitték a párolgó ételt a mezők felé. Az áldott meleg nap az utcára csalta a falu apró ember­kéit. Kis csoportokban hancúroztak a jó dunyhás porban. Némelyik alig látszott ki a rögök közül, de éles, csicsergő hangjuk átverte a harang­zúgást is. Az élet felgyuladt színei kacagtak, ragyogtak a legkisebb por­szemeken is. Gyömrőy komoran haladt­ végig az utcán. Haragosan szemébe kapta a kalapot. Izzott. Az embereket kö­szönés nélkül mellőzte el. A gyer­mekek a kerítések tövéhez lapultak s tisztelettudóan billentették meg viharvert süvegeiket. A falu végén, mikor eléje tárult a mosolygó vidék, a lilafátyol alatt ébredező mező , könny buggyant a szemébe s a ha­talmas, kemény magyart megrázta egy nagyon mélyről felszakadt zo­kogás. Felnézett a haboskék égre, teleszivta tüdejét a pezsdülő fa har­matos illataival, könnyeit szabadon engedte folydogálni. Rettenetes erőt érzett lábaiban és két karjában. Csil­logó szemével mohón itta a mezők felett reszkető fényt s az égi tenger tiszta végtelenjét. Percek alatt át­robogott agyán az utolsó húsz esz­tendő minden küzdelme, minden gyalázata ; a sok embertelenség, a sok aljas cselszövés, az eltiportatá­­sok, a fojtogatások, a kisemmizé­­sek, a hazugságok a sok, sok szörnyű bűnök. Maga előtt látta a grófot, aki negyvenezer hold birtokát tíz bérlőnek adta ki. Kilenc zsidó­nak és egy magyarnak. Ez 6 volt. Kétszáz holdat kapott, de milyen élethalálharc után! Más a faluban nem kapott. Har­­minckilencezernyolcszáz hold a Weisz, Schwarz, Braun, Gelb, Grünöké lett. Először bérletben , ma már örök­áron. Gróf Balokfalvynak már csak a kétszáz holdja van, amit ő bérel. Neki nem adott el egy talpalatnyit sem , pedig meg tudta volna venni. Könyörgött érte igen sokszor, de a gróf hajthatatlan maradt. „Paraszt­nak nemi“ Látta a grófot a kom­­mün idején, mikor ő adott neki me­nedéket, s­ otthont és élelmezést. Mi­kor a kilenc uj földbirtokosnál a vörös pántlikás, pesti cionista gárda autói sürögtek és gróf Balekfalvy őnála­­ mentette hitvány életét. És látta a grófot a kommün után, mi­kor kisgazda csizmában, küstök­­zacskóval zsebében, makrapipával szájában szidta a zsidókat, vörösre parolázta tenyerét a parasztokkal és Péntek, március 28

Next