Magyar Jövő, 1933. április-június (15. évfolyam, 74-145. szám)

1933-06-25 / 142. szám

Vasárnap, 1933 júmius 25. MAGYAR JÖVŐ Negyven évi szolgálat után ma búcsúzik iskolájától Mózes Imre igazgató Miskolc, június 24 Ma, vasárnap délután tartják Miskolcon az állami elemi iskolák évzáró ünnepélyüket, melyek közül kiemelkedik az, melyet a Kún Jó­­zsef­ utcai iskola rendez dél­után 3 órakor, nemcsak ní­vós műsorával, hanem külö­nösen azért, mert ennek a n­1évzáró ünnepélynek a kere­tében búcsúzik el Mózes Imre igazgató iskolájától, mivel négy évtizedes pedagógiai ál­dásos munkája után nyuga­lomba vonul. Mózes Imre élete és mun­kája közismert. Miskolc köz­életének, társadalmának tisz­telt és elismert tagjává ez a munkás élet tette. Hosszú esztendők óta áll a Kún Jó­­zsef­ utcai állami elemi iskola élén s ebben a munkaköré­ben a szülők ezrei tanulták megismerni s a megismerésen keresztül tisztelni. Az ő em­­beries érzései, nagy pedagó­giai tudása és érzéke, őszinte, lélekből fakadó gyermeksze­retete, nem annyira az írott tör­vények és rendeletek görbe para­grafusaihoz, hanem sokkal inkább az élet követelményeihez való ra­gaszkodása, vezetésre való elhiva­tottsága, kiváló és megértő mun­katársainak közreműködésével is­koláját arra a színvonalra emelte, mely méltán él oly szeretetben és megbecsülésben elsősorban azok előtt, kiknek gyermekét ez az is­kola neveli vagy nevelte. És azért ez a búcsú bensősé­ges, meleg és őszinte lesz. Min­denki átérzi a veszteséget, mely az iskolát és a közoktatásügyet éri akkor, mikor Mózes Imre igaz­gató, c. tanítóképezdei tanár, a vármegyei állami tanítók elnöke negyven évi szolgálat után nyu­­galomba vonul. Vele az iskola hi­vatott, megértő vezetőt, a népok­tatás szakavatott tényezőt, a tan­testület nemes kollegát, a gyer­mekek őszinte­­barátot, a szülők pedig azt a pedagógust vesztik el, aki annyi megértéssel és olyan harmóniában, az élethez annyi sok alkalmazkodással töl­tötte be hivatását. Búcsúzásában szerénységére jellemző, hogy szinte elfeledve, szinte észrevétlenül akar meg­válni munkaterétől, iskolájától s csak a szokásos évzáró ünne­pély keretében az igazgatói be­számolót akarja felhasználni ar­ra, hogy elbúcsúzzon. Itt említjük meg, hogy ugyan­ennek az iskolának egy másik ki­váló tagja, Nagy Sándor igazga­tó-tanító, szintén 40 évi kiváló szolgálat után nyugalomba­ vonul. Juracsik Gábort, a minoriták tolvaját szombaton átadták az ügyészségnek és a törvényszék mindjárt harmad­félévi fegyházra ítélte A fiatal bűnöző, aki a tárgyaláson egy aranylánc ellopá­­sát is beismerte, megnyugodott a szigorú ítéletben Miskolc, június 24 . pengős postai takarékbetéti könyv ellenértékét fel akarta venni. A fiatal tolvajt kedden Mis­kolcra szállították és a rendőrség bűnügyi osztályán azonnal, töre­delmesen beismerte, hogy ő lopta el a házfőnök takarékkönyvét, mert földet szeretett volna vásá­rolni magának. Mint ismeretes, Juracsikot még két súlyos váddal is illették, de tagadásával szemben nem lehetett ellene semmiféle ter­helő bizonyítékot felhozni. Ennek következtében a rendőr­ség pénteken befejezte a Juracsik Gábor ellen folyó nyomozást, a a tolvajt pedig szombaton dél­előtt átkísérték a kir. ügyészség fogházába. Az ügyészség a tör­vénykezés egyszerűsítéséről szóló rendelkezések értelmében órák alatt elkészítette Juracsik ügyében a vádiratot, amelynek érdekessége az, hogy Juracsik az ügyészségen egy újabb bűncselekményt is be­ismert: egy másik lopást. Ez a lopás ugyancsak a minorita­Juracsik Gábor 23 éves fiatal­embert, aki évekkel ezelőtt a mis­kolci minorita-rendház kapusa volt, mint ismeretes, a múlt hé­ten a debreceni pályaudvari rend­őrség elfogta, amikor a miskolci minoriták egyikétől, Bertha Kál­mán házfőnöktől ellopott 2400 Trencsénneplic Dr. FELED SÁNDOR GYÓGYHÁZA: ESPLANADE A világhírű fürdőhely vezető háza. — A legtökéletesebb komfort. — A leg­nagyobb kényelem. ■— Minden szoba hideg és meleg vízzel felszerelve. — Hatalmas tetőterrasz. — A kitűnő konyha a vezető fürdőorvos személyes felügyelete alatt áll. — Kívánatra az orvosi előírásnak megfelelő diétás ét­kezés minden ráfizetés nélkül. Olcsó árak: az előszezonban július 5-ig na­ponként teljes ellátás és szoba, a fő­­szezonban 10 % felár. rendházban történt, szintén Bertha Kálmán szobájából, ahonnan egy értékes aranyláncot tulajdonított el, amelyet kegytárgyig kapott a templom az egyik hívőtől és azóta a házfőnök szobájában levő páncélszekrényben őrizték. Jura­csik, mint bizalmi ember, mint a rendház kapusa, valahogyan hoz­zájutott a pénzszekrény kulcsá­hoz, mire felnyitotta a szekrényt és kilopta belőle az aranyláncot. Az értékes kegyszert azután al­kalmas időben kivitte a rendház­ból és becserélte egy kisértékű ezüst óraláncra, a különbözetet pedig készpénzben felvette. Juracsik Gábort az ügyészség délben Ráduly József törvény­­széki egyesbiró elé állította, aki a beismerésben levő tolvajt bű­nösnek mondotta ki lopás bűn­tettében és ezért két évi és hat hónapi fegyházbüntetéssel súj­totta. Az ítéletben Horkay Ferenc kir. ügyész, de az elitélt is meg­nyugodott, mire az nyomban jogerőre emelkedett és Juracsik Gábort a szuronyos fogházőr le­vezette a fogházba. Július 2-án lesz a jogász csónakház felavatása Miskolc, június 24 Beszámolt arról a Magyar Jövő, hogy a Miskolci Jogász Turista Egylet a Sajó-parton modern csó­nakházat épített és több kitűnő regattot szerzett be, hogy tag­jainak módjában legyen intenzív viziéletet élni a Sajón. A csónak­ház már elkészült s a felavatás időpontját július másodikára, va­sárnapra tűzte ki az egyesület. A felavatási ünnepség délután 4 órakor kezdődik, cigányzenéről az egyesület gondoskodik. Az egyesület felkéri tagjait, hogy a felavatási ünnepségen mi­nél nagyobb számban jelenjenek meg és hozzátartozóikat, ismerő­seiket, az egyesület barátait a mulatsággal egybekötött felava­tási ünnepélyre hívják meg. ** Szentévi zarándoklat Mária­­ pócsra. A gör. kat. kat. ifjúsági Má­ria-kongregációk rendezésében július 8- án szentévi zarándoklat indul Má­­riapócsra, e nagynevezetességű és látogatotts­ágú búcsújáró helyre. Részvételi díj vasúti jeggyel és ellá­tással együtt 10 pengő, akik saját kedvezményes jegyükkel utaznak, azok részére 4 pengő­. Jelentkezni le­het július 2-ig a részvételi díj befi­zetése mellett az istentiszteletek ide­je alatt a gör. kát. templom sekres­tyéjében, azon­ kívüli időben Kozma János h­ittanárnál, mint a zarándok­lat vezetőjénél, Kossuth-utca 7. és Kardos István hittanárnál, Diósgyőr­­vasgyár, Lónyay-utca 4. A zarándok­lat tagjai július 8-án délután fél 2 órakor indulnak Miskolcról és július 9- én este 11 órakor térnek vissza. ** A középiskolát végzettek egy­éves kereskedelmi szaktanfolyamán, amelyet Budapest közönsége tart fenn, az 1933—34. iskolaévre szóló beiratások folyamatban vannak. A szaktanfolyam célja az, hogy olyan férfiaknak és nőknek, akik a közép­iskolai érettségi vizsgálatot letették, vagy katonai tisztképző,­­ vagy tanítóképzőinté­zetet végeztek egy év alatt lehetőleg alapos kereskedelmi szakképzést nyújtson, amellyel ke­reskedelmi gyakorlati kenyérkereseti pályára léphetnek. A beiratkozáshoz születési anyakönyvi kivonat és érettségi bizonyítvány szükséges. Beiratkozni hétköznaponként dél­előtt 11 órakor lehet. Fizetendő dí­jak: Beiratási díj 56 pengő, félévi tandíj 110 pengő. Köztisztviselők, hadirokkantak, vagy özvegyek gyer­mekei e díjak felét fizetik. Bővebb felvilágosítást a tanfolyam tájékoz­tatója nyújt, amely Budapest ,Vill., Vas­ utca 11. szám alatt a kapusnál kapható vagy postán való elküldése is kérhető. Idegenvezető tanfolyam Miskolcon Miskolc, június 24 Miskolc város idegenforgalmi hivatala életrevaló ötlet megva­lósítására készül: a jövő hónap­ban idegenvezetői tanfolyamot rendez miskolci cserkészek és cserkészlányok számára, hogy ezek az áldozatkész fiatalok az idegenvez­etés minden csinját­­binját elsajátítsák. Amióta a Fil­léres gyors rendszeresítése révén mindinkább felkeresik az avasalji várost idegen tömegek, igen jó szolgálatot tesznek a városnak, a miskolci idegenforgalomnak a cserkészek, cserkészlányok, le­venték és különösképen a Me­­gay-lövészek, akik valamennyien vasárnapjukat feláldozva, kész­séggel kalauzolják az idegeneket a városban. Éppen azért, hogy ezt a fontos feladatot minél töké­letesebben oldják meg, rendezi a városi idegenforgalmi hivatal a júliusi idegenvezetői tanfolya­mot, amely 8—10 összejövetel­ből fog állni. A tanfolyamot a múzeum könyvtárhelyiségében tartják, július hó első felében. Az előadók javarésze miskolci tanárokból ke­rül ki. Az egész tanfolyamot Le­­szih Andor múzeumigazgató és Balázs Miklós dr., a városi ide­genforgalmi hivatal vezetője irá­nyítják. A tanfolyam tulajdon­képen két részből áll: elméleti és gyakorlati részből. Az elméleti oktatás tárgya az a történeti. pnmwF?i Babydelengye Pólyasráma, nagyon szép kivitel 4 P-től Szögletes párna, szép hímzés­sel ........ 4.—, 4.50 P Kocsitakarók, ízlésesem dí­szítve ...............................4.90, 6.— P Creppe de Chine kocsitakaró, fodorral, remekül hímezve . 10.50 P Patent kötésű babyrekli 50, 65, 1.20 P Baby ingecske, igen tar­tós ........................—.80, 1.—, 1.30 P Keresztelő készlet, igen szép 1.50P-W1 Flanell gyermektakarók . 2.—P-től Tetra pelenka, valódi .... 1.50 P Pelenka, jó minőség .... 1.— P Leányka- és fiúruhákban óriási válasz­ték. Hohn Herman d­ivatáruhoz. MISKOLC, Széchenyi­ utca 89. szám. S­zigorúan szabott árak geológiai, néprajzi, műveléstörté­­neti anyag, amely Miskolcról és környékéről jellemző képet ad s amelynek az idegenvezető kisuj­jában kell lenni, hogy az ide ellá­togató idegeneknek kellőképen méltatni tudja az avasalji város múltját, jelenét és jelentőségét. A gyakorlati részben arra nézve kap kiképzést az idegenvezető, hogy hova kell elsősorban elve­zetni az idegeneket és a neveze­tességek megtekintésénél milyen sorrendet és időbeosztást célszerű alkalmazni. Ma utoljára: ÉN, MÖG­ A SÓGOR!.. Nóti Károly Göre­szkeccse fővá­rosi művészek vendégfelléptével. — Hétfőtől: PÁNIK A VÁROSBAN. Izgalmas Paramount-világattrakció 12 fejezetben. Halott embert sodort partra egy csónakban a Tisza Miskolc, június 24 Szombaton kora reggel Tisza­­dorogma község közelében egy gazdátlan csónakot sodortak a part felé a Tisza hullámai. A parton járó emberek kivontatták a lefelé úszó csónakot, amely­ben nagy megdöbbenésükre egy halott férfit találtak. A hulla idősebb férfi holtteste volt, amely mellett különféle halászeszközök és szerszámok feküdtek a csónak­ban. Tüzetesebb vizsgálat után megállapították, hogy a holttest homlokán, a sűrű haj alatt, na­gyobb fejsérülés van, amelyből még lassan szivárgott a vér. Mivel az emberek a vér miatt­­ bűntényre gyanakodtak, értesí­­­­tették a csendőrséget, amely a­­ nyomozás során megállapította,­­ hogy a holttest Molnár József 74 éves, tiszadorogmai halásszal azonos, aki már pénteken délután eltűnt hazulról és azóta minden­felé keresték. A bűntényre való feltevés azonban csakhamar meg­dőlt, amennyiben az orvosi vizs­gálat megállapította, hogy Molnár Józsefet csónakjában szívszélhű­dés érte, amikor hajnalban halászás­­hoz készülődött. Az idős ember holtan esett össze a csónakban, zuhanás közben azonban belevág­ta a fejét a csónak peremébe, amitől aztán a homloksérülése keletkezett. A nyomozás szerint bűntény nem történt, amelynek megálla­pítása után a miskolci kir. ügyész­ség a temetési engedélyt meg­adta. Külföldi repülőgépek becsmérlő röpiratokat szóntak le Berlinre Thüringiára Németország védtelen a repülőtámadásokkal szemben Berlin, június 24 | Azzal a hírrel kapcsolatban h­ogy pénteken este külföldi repü­­lgépek jelentek meg Berlin felett , a birodalmi kormányt becsmérlő spiratokat szórtak le, a Wolff­­■oda a következőket írja: Ez a tény egy csapásra megvitá­­ítja Németország tarthatatlan elyzetét. Most még csak röpirato­­st dobáltak le, maholnap esetleg ázbombákat, vagy gyújtóbombá­­­t hajigálhatnak, amelyek pusztu­­lst és halált jelentenek. Ez csak a­zért lehetséges, mert Németország versaillesi szerződés következté­én, amely tehetetlenségre kárhoz­­ítja légi felségterületére történő, minden betörés ellen, egyetlen endőri repülőgépet sem tarthat. Weimarból jelentik: A légvé­­delmi előadó közli, hogy vörös épülőg­épek Thüringia felett el­­zálltak és röpcédulákat dobáltak e. A birodalmi helytartó távirat­ban számol be az illetékes ható­ságoknak és tiltakozik az ellen, hogy Thüringia felett külföldi re­pülőgépek elrepüljenek és védel­mi intézkedést kér. Borossóból jelentik: Június 23-án a milicsi kerület felett len­gyel polgári repülőgépet vettek észre. 20—40 méter magasságban repült a német határ felett Len­gyelország­­felé. Megkezdődött Verebesen a villatelkek eladása Rendkívül kedvező fizetési feltéte­lek. Azonnal építkezhet, vagy week­­end-sátorban töltheti el a nyarat. Néhány percre a strandtól, pormen­tes, hegyi levegő. Helyszínen tej­gazdaság, fűszer- és csemegeüzlet, villany stb. Azonnal kérjen díjmentes pros­pektust. Cím: Pataky Rudolf, Mis­kolc, telefon 8­ 96.

Next