Miskolczi Napló, 1913. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1913-07-10 / 157. szám

XIII. évfolyam. Miskolci, 1918 julius 10. Csütörtök 157. (3524.) szám POLITIKA IMPILHP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Vidékre: Egész évre 20 kor. Fél évre 10 „ Negyed évre 5 egyéb szám ára 6 fillér. — Kapható minden hírlapelárusitónál. Helyben Egész évre 16 kor. Fél évre 8 „ Negyed évre 4 Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Szerkesztőség: Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Kiadóhivatal: Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 114. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez ; előfizetések hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz Intézendők. Szomorú aratás. Miskolcz, július 9. ve. és elmondhatják, hogy ilyen időjárásra még ők sem emlékeznek. A múlt héten egész vármegyék termé­sét öntötte el az árvíz. Falvak pusztultak el, emberek százai jutottak koldusbotra. Tegnap a főváros fölött vonult el egy pusz­tító vihar, amely nemcsak a városban, ha­nem a kertekben, szőlőkben is óriási kárt tett. Erre mifelénk napirenden vannak a zi­vatarok. Minden tönkremegy. Aratni nem lehet. Szőlősgazdák keservesen panasz­kodnak, hogy már a szőlőfürtöket is ellepi a peranoszpóra. A szüretet is tehát veszély fenyegeti. A takarmány teljesen tönkre­ázott már. Elérkeztünk a tizenkettedik óra leg­utolsó negyedéhez. Ha hamarosan véget nem ér ez az abnormis időjárás és hogyha hamarosan nem lehet hozzáfogni az ara­Az „Élet“ még kint van a mezőn. El­múlt Páter-Pál, csaknem elmúlt július első fele, de aratásról még nem is lehet beszélni. Minden nap zuhogó, hideg esők verik a termést, amely nem bírva már a nehéz terhet, megdőlt, lefeküdt az anyaföldre és áldást azó érés helyett elpusztulással, meg­semmisüléssel, elrothadással fenyeget. Az abnormis időjárás kezd már katasztrófa, még­pedig országos katasztrófa jellegével bírni. A mezei munkák szünetelnek és a helyzet napról-napra rosszabbodik. Az átalános gazdasági pangás mellett, amely ma az összes termelési ágakat, az ipart, a kereskedelmet gyökerében támad-­­ táj munkájához, úgy a legborzasztóbtól, ja meg, egyedüli reménységünk az volt,­ a legnagyobb nyomorúságtól és ínségtől se­­hogy egy bőséges gazdag termés minden i­hét tartani. Mindig máskor is féltő aggály veszteséget kipótol, minden kárt kiegyenlít­­ és biztató remény között vergődik a gazda és rendbe hozza az ország gazdasági mér-­ lelke, mikor „az élet még kint van a me­zőn.“ Egy fekete felleg, amely az égbolto­zaton jelentkezik, az ő homlokára mély ba­­időre, amikor legnagyobb szükség lenne­­­rázdákat szánt, hátha jégverést hoz az a meleg, napos, az érést elősegítő normális­­ fekete jelleg? Vagy máskor, amikor szá­­nják­ időjárásra, olyan abnormis időjárási­­­gazság, aszály fenyegeti a termést és a visonyok következtek be, hogy bátran jó­ gazda védtelenül nézi, mint szárad,senyved­hetnek azok a bizonyos legöregebb emberr­el a vetés. Most megfordítva történik „most leget. Ez a reménység most a szó szoros értelmében a vízbe esett. Éppen arra az „tartós szárazságért esd a gazda“, most az eső, a víz teszi tönkre a­ reményeket. Hogy nálunk mit jelent egy rossz aratás, azt, azt hiszem mindenki tudja. De nem csupán a gazdára jelent esetleg pusztulást, hanem megérzi ezt mindenki ebben az or­­szágban, legyen az ügyvéd, legyen orvos, kereskedő vagy iparos, mérnök, vagy hiva­talnok, gyáros vagy munkás, cseléd vagy gazda, mindenki ebben az országban meg­érzi egy rossz termésnek a hatását. Egész teljes gazdasági életünk a mezőgaz­dasági eredmények körül mozog, forr, mint az égi testek a ragyogó, mindent bearanyo­zó hatalmas nap körül. Senki sem mondja, hogy ez így jól van, senki sem mondja, hogy helyes az, ha egy elmaradt eső vagy túl sok eső tönkreteheti, egy egész ország gazdasági életét. Az ipa­rilag előhaladt államokban is mindenesetre fontos a mezőgazdaság fejlődése, de nem döntő. De nálunk, ahol iparról még beszél­ni sem lehet, ahol az ipari termelés az or­szág gazdasági mérlegében alig játszik sze­repet, ahol a kereskedelem is primitív, ná­lunk minden az aratástól függ. Ez ingatag­gá, bizonytalanná teszi egész gazdasági életünk alapjait és szegénységben tartja az országot. Ilyenkor látszik, hogy mennyire általános gazdasági és országos érdek az, hogy virágzó, erős iparunk legyen. Az A megtorolhatatlan bűntény. — A „Miskolczi Napló“ tárcája. — A hosszú téli napokon által ott ült a ke­mence előtt Antoine Pelletier, ahol piros lánggá­ lobogott a rozsé és száraz venyige, nyárnak idején a küszöbre tette a rongyos, szuette szalmaszéket és annak mélyébe ros­­kadva, mozdulatlanul sütkérezett a napon. A nap leszálltával, a­hogy fokozatosan, könyörtelenül sötétedni kezdett, s az ár­nyak meghosszabbodtak és minden sarok­ban titokzatos homály uralkodott, az öreg parasztnak félelem lopózott lelkébe. Az öreg Pelletier bácsi félt, gyereke­sen félt, rémülettel látta az est, az éjszaka közeledtét. Szélütött lábai arra kényszerí­­tették, hogy megvárja Claude fiát, vagy Colettet, a menyét, vagy, egy cselédet, hogy azoknak segítségével a tanya mögötti ma­gányos szobácskájába vonulhassa. Sebtében hozták a levesét, levetkőz­tették és összetört nagy teste ott hemper­­gett tehetetlenül az ágyban és a sötétség ti­tokzatossága nyitva tartotta szemeit; je­ges leheletként érintette és megbénítota me­rev izmait a hirtelen megjelenések félő vá­rakozása, valamely nesz, amely, úgy kép­zelte, esetleg halálát okozhatja. öt éve, hogy Antoine Pelletier öreg és béna, ugyanannyi ideje annak, hogy vagyo­nát fiára íratta. Falusi szokás szerint oda­költözködött é­s az ajándékozási okmány­ban­­ is bent állt: életfogytiglan a hátsó házban levő hosszú szobában lakik és fia ötszáz frank évi járadékot fizet neki, fél mé­ter mása zabot, egy méter mázsa búzát, húsz liter babot, négy zsák krumplit és egy akó jó bort a szőlőjéből. Egy este, ahogy Colette, a menye, a hamis Colette, ahogy egész Villencienben nevezték, elmesélte az öregnek lefekvés közben, hogy a Lavauxék házában a Yonne partján kisértetek garázdálkodnak, kopog­tatnak az ablakon, üvöltenek, sírnak a pad­láson s kiürítik a pincében a hordókat. — A­hogy mind­ezt elmesélte, apósa remegni kezdett s csak úgy vacogtak a fogai. — Elég volt Colette, elég volt leányom! — könyörgött szegény. És ahogy az ágyba került, szemére húzta a paplant, hogy ne lásson semmit a fiatal asszony elbeszélése által előidézett rémlátományból. Colette pár pillanatig el­gondolkozott a nagy rémület láttára .. . Pelletier papa menyét kardos menyecs­kének ismerte mindenki. — Piros pozsgás, szemrevaló teremtés, akinek a szemei az érett szőlőre emlékeztettek és csak kes­keny ajkai szögletébe és száraz metszésű orrában volt valami a jó gazdaasszonyok kapzsiságából, akiknek egyedüli gondjuk az, hogy minél több ércpénz gyűljék a sif­­fonérban, a lepedők alatt, hogy idővel fény­lő arany vagy kékhasú bankó legyen be­lőlük. Becsvágyó álmai által indíttatva, szi­gorúan tartotta a házát, az ura fölött ural- 12 fillér 2 órai munkáért Valóban nagyon kevés! Miért vonakodik tehát attól, hogy egy 12 filléres csomag „Asszonydicséret“ mosóport vásároljon? Ha ennek oldatában fehérneműjét éjjen át áztatja, ezzel néhány órai munkát takarít meg, mert ha a szenyet az „Asszonydicsé­ret“ mosóporral készült oldalt teljesen feloldotta, meleg víz és Schicht-szappan hasz­nálatánál azután magától meg ki a fehérneműből. 55

Next