Miskolczi Napló, 1920. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1920-01-29 / 23. szám

2 Az orvosok és a forradalmi idők. ■Serédi Jenő dr. titkári jelentése.* I. Három naptári szám. — Forrongó idők, meghiúsult remények. — Uj vihar. — Az orvos , orvos. — Az orvosszövetség mint szakszervezet. Az elnök és a jegyző. — Orvosi ügyek. — A szövetség halottai. — A tagok száma. 1919. év március 1-én tartottuk ,utóbbi tisztújító közgyűlésünket. Néhány héttel később, 1919. év .április hó 23-án kelt elnökünk amaz értesítése, hogy az Országos Orvosszövetség működését beszün­tette s 1919. év szeptember 30-án­­vettük a közlést, hogy szövetsé­günk megszakított működését foly­tatja. Ez a három naptári szám egész világtörténelem. Március elején, még az előző októberi forrongó idők hatása alatt állottunk, m­­or a korszak változás új, szebb vilá­got festett elénk, a béke minden áldásával s az emberiséget bol­dogító eseményeivel, de a tavaszi szellő már az utolsó sóhaját hozta a meghiúsult reményeknek, melye­ket ehez az uj világhoz fűztünk. S a reménytelenséget uj vihar forgószele váltotta fel. Jött, mint az Istenítélet, évszázados elveket, intézményeket söpörve el, közben a délibáb m­iden csábos színé­vel kápráztatva el a hiszékeny­­szemeket. Ám már a förgeteg első sskera a rombolást jelentette , új, termékeny élet helyett csak szí­nes, megvalósíthatatlan jelszavakat dobva az ugrásokat nem tűrő természet rendjébe. És láttuk, hogy a vihar csak a sok piszkot és salakot kavarta fel, talán azért, hogy meg tudjuk becsülni az igazi jót és szépet, ami után sóvárogva ismét uj reményekkel telve köszön­töttük az időt, amikor a vihar el­ült s ismét uj időket jelző szivár­vány sokat ígérő színei tűntek fel a láthatárért. Orvosi rendünk a lefolyt, válto­zatos eseményekben súlyos esz­tendőben érezte a viharos idők minden terhét. Megállapíthatjuk, hogy főképp ebben volt része. Hivatása odaállította a rohamos események forgatagába, mert a gyógyító orvosra mindig szükség volt. S a történetírónak le kell szögezni, hogy sohasem a poli­tikai élet volt az irányadója, az emberélet lebegett mindig szeme előtt, megmaradt mindig, minden körülmények között orvosnak. És ennek tuajdonítható, hogy a leg­­szörnyűségesebb időkből is eg­­gyötörve ugyan, de megtörve nem, a becsületesen teljesített köteles­ség felemelő érzésével számolhat be tetteivel Isten és a világ előtt. Orvosszövetségünk a kommün életbelépésekor beszüntette műkö­dését, mert a helyzet ezt köve­telte. Azonban megállapíthatjuk, hogy a szünet nem jelentett meg­szűnést, hanem csupán névválto­zást, amenynyiben szövetségünk szelleme, iránya, célja ugyanaz maradt az új egyesülésben is, melynek a parancsoló szükség szerint szakszervezet volt a neve. Ebben az egyesülésben is — ho­­ úgy mondjam — szövetségünk tántoríthatatlanul hazaszerető szive . A jelentést dr. Serédi J nő az orv­o­­szö etv­e ,egy abb' fi él­én okas a fel és azt t­öb f­őzérd kü vonatkozásánál fogva — két részletben — közöljük, lüktetett, hiszen a vezetőségben ott volt szövetségünk egész tiszti­kara. A kari érdekek hű és min­denre kész istápolója, védelmezője s elszánt harcosa volt utt, de mégis régi egyesülésünk s hogy feladatának nagy sikerrel felelhe­tett meg s érctalán megtört min­den olyan szándék és kísérlet, mely rendünket részben vagy egész­ben megkárosítani kívánta, ezt az orvosi kar egységes állásfoglalása mellett annak is tulajdoníthatjuk, hogy élünkön dr. Venetianer Ja­kab személyében olyan ember, olyan kortárs állott, akinek tudása, akarata, erélye, mindenre kiter­jedő okos s bölcs tapintata har­monikusan egyesült az irányítás­ban és vezetésben. Éles szeme mindent meglátott s ébren őrkö­dött a kari érdekek fölött, érző szive irányította tevékenységét, mely gyors s általános megelége­dést keltett eredményekben nyil­vánult. Azt hiszem, mindnyájunk érzését tolmácsolom, mikor dr. Venetianer Jakab, szeretve tisztelt kartársunknak,szövetségünk egyéb­ként is egyik legbuzgóbb tagjának, a sivár proletárdiktatúra alatt ren­dünk érdekében tanúsított kiváló tevékenységéért, az elért eredmé­nyekért s érdemes működéséért mindnyájunk elismerését, háláját és köszönetét jelentésemben is kifejezem. Köszönet illeti dr. Fodor Imre kartársunkat is, akinek az események megörökítése volt a feladata s ki mint az egyesület szorgalmas jegyzője a rengeteg anyagnak jegyzőkönyvekben való feldolgozásával eredményes, egy­ben fáradságos munkát végzett. Szövetségünk — mint ilyen a lefolyt évben — az ismert hely­zetben alig adhatott magáról élet­jelt. A tisztújító közgyűlésén kívül két választmányi ülésen s egy közgyűlésen foglalkoztunk ügyeink­kel. A márciusi közgyűlésen han­got adtunk abbeli kívánságunk­nak, hogy a nemzetgyűlésen az orvosok kellő számban legyenek képviselve s az újonnan alakuló törvényhatósági bizottságok műkö­désében is fokozott részvételre tö­rekedjenek. Ez a határozat főképp most vált időszerűvé, azonban a politikai helyzet vajúdása folytán már meg nem valósulhatott. — Életbe léptettük abbeli határoza­tunkat, hogy az orvosi lakások megkülönböztető táblákkal jelöl­tessenek meg s az orvosok hiva­tásukat feltüntető jelvényt visel­jenek. Mindkét intézkedés célszerűnek bizonyult. A márciusi közgyűlés­nek egyik eseménye, hogy dr. Ka­tona József vármegyei főorvost szövetségünk érdekében húsz év óta folytatott értékes, eredményes, odaadó munkásságának elismerése­­képp örökös tiszteletbeli elnö­künkké választottuk meg. Foglal­koztunk később a háziorvosi díja­zás kérdésével s ennek folyomá­nyaképp a helyi lapokban közöl­tük ama határozatunkat, hogy a jelen nyomasztó és bizonytalan gazdasági helyzetben nem tartjuk időszerűnek, hogy az előző évek példájára a háziorvosi díjazás mi­nimumát határozott összegben ál­lapítsuk meg ; szükségesnek látjuk azonban a közönség figyelmét fel­hívni arra, hogy a háziorvos díja­zásánál a megváltozott gazdasági viszonyokra s a pénz vásárló ere­jének lényeges lecsökkenésére fi­gyelemmel legyen. Elhatároztuk, hogy megkeressük a központi el­nökséget, tegye meg a megfelelő intézkedéseket az iránt, hogy az életbiztosítási vizsgálatok immár túlhaladott díjtételet módosíttassa­nak. Napirenden volt a postások betegsegélyző pénztára orvosi mun­kadíjának megállapítása is. Szövetségünket a lefolyt évben több fájdalmas csapás érte. A vég­zet kiragadta soraink közül dr. Winkler Bertalan, dr. Strausz Zsig­­mond és dr. Darvas László kar­társunkat. Dr. Winkler Bertalan Edelényben fejtett ki évtizedeken át közhasznú tevékenységet, érde­meit méltányolta az edelényi vá­lasztókerület, mikor országgyűlési képviselővé is választotta. Szövet­ségünknek is munkás, lelkes hive volt s meleg kartársi érzületével, zajtalan, de annál eredményesebb működésével mindnyájunk becsü­lését érdemelte ki. Ugyancsak Edelényben vesztettük el dr. Dar­vas László kartársunkat, ki mint körorvos, rövid idő alatt nyerte el a közszeretetet s működése köre nagy sajnálatára hólyagos himlő­vel való fertőzés folytán élete ta­vaszán lett hivatásának áldozata. Dr. Strausz Zsigmond kartár­sunk szintén hivatása gyakorlása közben egy betegétől szerzett fer­tőzés következtében szállott korai sírba. Halála annál tragikusabb, mert hosszú hadifogság után haza­térve, alig néhány heti itthonlét után az újra megtalált családi boldogság kezdetén következett be. A kiváló orvost, jóbarátot s közszeretetben álló kartársunkat testületileg kisértük utolsó útjára s özvegyéhez részvétiratot intéz­tünk. Elhunyt derék kartársaink emlékét kegyelettel megőrizzük. E fájdalmas veszteségekkel szem­ben tagjaink száma ez évben gyarapodott. Elnökünk minden alkalmat felhasznált arra, hogy az újonnan letelepedett s a szövetsé­gen még kívül álló kartársainkat zászlónk alá sorakoztassa. Buz­galmának tulajdonítható, hogy ez időszerint 87 tagunk van, ezek között 53 helybeli és 34 vidéki. Orvosi közérdek, hogy városunk és a vármegyének minden orvosa helyet foglaljon szövetségünkben, mert az erők tömörítésével remél­hetjük, hogy elérhetjük azt a célt, melyet a rendi érdekek megkíván­nak. Különösen fontos ez most, amikor egész közéletünknek egy egészen új korszak feladataival kell megküzdeni. MISKOLCZI NAPLÓ Csü öltik, jamu Miskolczi Művészek és Műkedvelők Inségakciója. A februári programra: — Hangversenyek és szinielőadások» A polgármester értekezletre hívta meg az akció vezetőségét. (Saját tudósítónktól.) Nincs nyers­anyag, nincs munka. Koronánkért a külföldön egy fillért sem adnak. Lisztünk fogytán. Az éhség már ott kopogtat a tömegek ajtaján. Olvassuk : megmozdul a társa­dalom . . . inségakció.. . És már ott tartonik, hogy megkérdezzük, egy ilyen inségakcióval segítünk-e a bajon ? A feleletre azonban nem mi vagyunk az illetékesek. Erre majd megfelel a jövő, amelyet nem érdemlünk meg, ha bízni benne nem tudunk. Nekünk, a társadalomnak, most csak egy kötelessége lehet. Hogy ez az ő megmozdulása valóságos, öntudatos és áldozatkész meg­mozdulás legyen. Mert tudnia kell azt is, hogy ezzel az ő megmoz­dulásával nem könyörületességet gyakorol, hanem azt teszi, amit önfentartásának szükségessége pa­rancsol reá. Aki itt most kivonja magát akár az adakozásból, akár a munkából, nemcsak rossz em­ber, nemcsak rossz hazafi, de ré­szül ismeri mind egyéni, mind pedig osztályérdekeit is. Aki teheti , adakozzék. Aki ezt nem teheti, állítja tehetségét vagy lelkes és munkás közreműködését az országos érdekű akció szolgá­latába. Ezt tették meg tegnap — éppen a Miskolczi Napló kezdeménye­zésére a város művészei és­ mű­kedvelői is, amikor Miskolczi mű­vészek és műkedvelők ínségakció­­jaként összeállottak, hogy a nagy és sürgető cél érdekében, ami tőlük telik, mindent megtegyenek. Értekezletüket tegnap délután 5 órakor tartották meg a Nemzeti Kaszinóban és remélnünk kell, hogy azok a művészek és mű­kedvelők, akik ezen az értekezle­ten nem jelenhettek meg, amikor a cselekvésre kerül a sor, ott lesznek mindnyájan. Az értekezlet a széles körben meginduló akció vezetőjévé Rákos Arnold zeneiskolai tanárt, intéző bizottsági tagokul pedig Zacher Emil dr.-t a Miskolczi Műkedvelők Körének elnökét, a színtársulat egyik tagját és Ludvig Dénest, a Miskolczi Napló munkatársát vá­lasztotta meg. Csatlakozásukat eddig a követ­kező testületek jelentették be : a színtársulat, a városi zeneiskola tanári kara, a Miskolczi Műked­velők Köre, a miskolczi műkedvelő zenekar, valamint a Hajnal isme­retterjesztő és műkedvelő kör. További csatlakozások és támo­gatások bejelentését az akció ve­zetője, Rákos Arnold zeneiskolai tanár (található délutánonként 2­5-ig a református gimnázium­ban) címére kéri a vezetőség. Rákos Arnold egyben felkérte Jánosffy Kálmánt, a Miskolczi Napló munkatársát, hogy az inség­akció érdekében a helybeli mozik vezetőségével is lépjen érintke­zésbe. A legkevesebb, amit a mozik megtehetnek, hogy — mint a színház — havonta egy-egy előadásuk teljes jövedelmét az akció rendelkezésére bocsássák. A Miskolczi Művészek és Mű­kedvelők Inségakciója február hó­napban a következő műsorral lép a közönség elé: Február 12-én­­ (csütörtökön) délután szini­előadás a Nemzeti Színházban. (Faragó Sándor titkár ugyanis a tegnapi értekezleten be­jelentette, hogy a színtársulat ha­vonként egyszer egy-egy csütörtök délutáni szinielőadás teljes jöve­delmét az akció rendelkezésére bocsátja. És a színtársulatnak ezt az áldozatkészségét csak a leg­nagyobb elismerés hangján re­gisztrálhatjuk.) Február 19-én , a Bulyovszky Gusztáv ny. főügyész védnöksége alatt álló M­ikolczi Műkedvelők Körének tagjai előadják ugyancsak délután a sz­íházban a Gyurko­­vics lányokat. Február 22-én­ a műkedvelő zenekar és február 29-én a Rákos-Hajdn- Halmay-trió ad önálló hangversenyt

Next