Miskolczi Napló, 1924. december (24. évfolyam, 277-299. szám)
1924-12-25 / 296. szám
Csütörtök, 1024 december hó 25. , VI. MISKOLCZI NAPLÓ mélyen tisztelt vevőközönség figyelmébe Mindenki meggyőződhet arról, hogy a legjobb, legszebb és legdivatosabb kelméket óriási választékban nagy árleszállítással árusítom, mindenkinek lehetővé téve a vásárlást a rendkívül olcsó árak mellett Kosztümkelmék, kabátveloárok, bársonyok, szövetek, gyönyrű mintájú flanellek és barchetok kedvezményes árért! Zefirek, siffonok, fehérnemű vásznak kivételes olcsó árban! Estélyi ruhákra valódi lyoni selyemáruk divatháza Széchenyi ucca 68. szám TELEFON 736. SZ. Két em Miskolc, 1916-1818 Irta: HEGEDŰS TIBOR, az Unió Színházak művésze és rendezője Életem két emlékezetes napja. 1916. Iskolapadból katonasorba ... December. Áthelyeznek Miskolcra. Miskolc. Város, amelyről akkor jóformán csak annyit tudtam, hogy itt pislog ki abból a bizonyos kocsonyából az a bizonyos béka. Nagy elkeseredés Rettenetes sár, rengeteg" katona. Se rokonom, se ismerősöm... Piszkos szálloda-szoba ... Néhány kivonulás csikorgó havas hidegben a barakkok mögé... aztán hirtelen, december 24-én demen nagy csinadrattával ki a harctérre. Még haza sem táviratozhattam. Szomorú karácsony. Csupa, gyerekönkéntes, édesanya mellé... karácsonyfa alá való gyerekek. A katonák is... a harcosok''1 tejtől ősszájú parasztgyerekek ... „ ,., utolsó éjszakán. Valakit. . Valakit!... Valakit!!! Szegény kis veréb, a kis hotelszobában. . elkeseredett csókok... könnyező kis szőkeség ... ez feleselés az élettel Jaj, aztán az indulás. Hová? . Paraszti szájakról felszakadt betlehemi énekek körülölelték a havas katonavonatot... gyertyák égtek a marhavagonokban, röl északra! Szeretetünnep ... Mennyből az angyal!... 10•• • harminc ember... 181 1° • •. harminc ember... Egy év múlva, újra Miskolcon. Betegen. Harctéri szolgálatra nem vaff-Tt*. alkalmas többé. Dolgozzunk hát itthon. Ujsági ráskodás. Megismerem végre a várost Diósgyőr - bányák, ipartelepek - aingyaszorgalmú kereskedők , hisz ez nagyszerű. És kultúra! érdeklődés. Itt olvasnak az emberek! Három napilap jól megél! És háború alatt francia és angol újságokat is árusítanak. Itt pénz is van! Igaz, hogy a Fő utca város esztétikai szempontból nem a legideálisabb ... de akárki meglátja hogy ez a város még Szegeddel is felveszi a versenyt nemsokára, vannak városok, amelyeknek múltjuk, Miskolc az a város, amelynek jövője van. Riportok ... a szabóüzletektől.. a jósnőkig „á la Nádas Sándor“ (akkor az egész fiatal riportergárdának ő volt az ideálja.) Kevés pihenés. Rengeteg esemény Hajnali 3-kor lapzárás. És végül „last, not least“: „Színházi kritika. .Az elődömnek ott kellett hagynia a lapot s én lettem élet-halál ura. Színház! Mit tudtam én akkor hogy a jegyben fog életem egy része ír telefonon»Kedves miskolci színház... Egyszer rémes drukkok között beugrottak egy felolvasásba és másnap bizonyos „kollégáim“ azt írta rólam ha már írni nem tudok, legalább olvasni tanuljak meg. . E?, volt eddig életem legrosszabb kritikája. Ebből nagy botrányok és lovaglás ügyek származtak. Két haragos főszerkesztő, kik régóta készültek leszámolni, ezt az alkalmat ragadták meg, hogy egymással végezzenek. És amig e szörnyen fontos események oldalakat raboltak el a helyi lapokban, künn a frontokon utolsó erőfeszítéseit tette a háború. * 1918... Négy éve már. Mindenki fáradt, fásult. Az Avasaljai nyári borozgatásra fanyar izek következnek.... Mi lesz!... Minden nap új reménytelenség, és egy őszi éjszaka sohase felejtem el, én kapom az első telefonértesítést Miskolcon, a front felbomlásáról a fegyverszünetről. Furcsa érzés volt... A szerkesztőségben hallatlan izgalom. Egymás kezéből tépik ki a stenografált telefonértesítést • • • Mindenki elrohan, hogy szétvigye a hírt a városba ... Percekig néztem magam elé. Egyik kezem még a telefonkagylót szorongatta, a másikban megállót a toll. Üres volt a szerkesztőség ,még Zsiga, a szolga is elszaladt. Kábult fejem zúgott, események száguldtak, a négy év, a győzelmek, a kudarcok, a béke eshetőségei ... végre jön a megértés, a szeretet, nem ölik egymást többé az emberek, nem lesz győző és Jözött... csak szenvedők és a szenvedésben egyek ... Jó volna valami szépet írni, krisztusit, hogy minden ember lelke sírjon tőle ... vezércikket! Húsz éves voltam akkor... Istenem!... És így gondolkozott minden húszéves fiatalember ... Azt hittük, lesz még örömünk az életben... Lesznek majálisok, messze utazások, régi békeörömök... Ki álmodta akkor, hogy Trianon, kommunizmus, terror, gyűlölködés, csonkaország, szanálás is lesznek és vannak a világon? ... Fizatvas és a primadonna eltűnt fényképei Írta: KORONKAY RÓZSI, a Nem mindig öröm, ha Miskolcról hallhatok valamit, vagy ha oda üzenhetek bár egy félmondatnyi köszöntésfélét is. Hiszen immár félesztendeje, hogy elkerültem hazulról, mert minek is mondjam: bárhol leszüek is, nekem Miskolc az otthonom. Drága és megbecsülhetetlenül kedves emlékek fűznek ehhez a városihoz. Hogy is mondják csak: ott bontottam a szárnyaimat és ott lettem igazi primadonna. Ha szabad magam így kifejezni, a nevem onnan kapta magával röpülésre a hírnév: Miskolcról. Legintimebb óráimat az Avas tetején töltöttem. Sokszor, talán legtöbbször. Nagy természdimádó voltam mindig és nem csoda, valahányszor pihenni akartam, elnyugtatni idegeimet — ide menekültem mások és magam elől. Az ,a regény, amelyben én vagyok a hősnő s amely a hozzám legközelebb álló történet is, ott kezdődött, Miskolcon, 1917-ben. Már aznap, amikor Miskolcra érkeztem, keserves sírásra fakadtam. Hogyne! Hiszen megtudtam, hogy egy kolleganőm, aki akkoriban velem együtt pályázott az ottani színházhoz, merő számításból — nem akarok rosszakaratot inni — összes fényképeimet eltüntette a kirakatokból s bizony sohasem láttam viszont fotográfiáimat. De az elkövetkező napok kárpótoltak. Mikor játszottam, szivem minden dobbanásával és agyam minden gondolatával igyekeztem szerepembe beleolvadni. Nem tudom, hogy sikerült-e; azonban mintha a miskolciak megértették volna szándékaimat. Ez a város valóban nagy és leküzdhetetlen hatással volt reám és ma, amikor távol vagyok tőle, — gondolatiaiim állandóan ott járnak. Ifjúsága — páratlan! Soha, nem kedveskedtem nekik a magánéletben. — Édességet, cigarettát soha nem osztogattam nekik. Ilyen egyvécsi színház művésznője nevezett primadonnafogásoktól mindig óvakodtam. És mégis — mintha nagyon szerettek volna. — Talán ők is megérezték, amit én voltaképem akartam, amit a nagyközönségnek igyekeztem nyújtani, tőlem telhetőleg: — a művészetet, ami egyedül örök és egyedül hódító a világon. Életem egyik miskolci epizódjára sokat gondolok vissza. Jellemző arra, hogy mennyire foglalkoztak velem ottan — otthon és mennyire figyelték az életem folyását. Mikor hat év eljett a spanyolnátha, mint járvány, divatos volt, sőt dühömgött, magam is belé estem. Istenem után az én kedves háziorvosomnak , Róth József dr.-nak köszönhetem felgyógyulásomat és mindig mosolygak valahányszor eszembe jut az a jelenet, midőn egy diák rémülten fut b® a lakásomra: — Igaz, hogy meghalt Koronkay? És lélekszakadva akad el a szava. Túl voltam minden veszélyen és az ajtón keresztül kacagva válaszoltam az aggódva érdeklődőnek: — Becsaptak kedves! Most fogok csak igazán élni! De ez csak egy epizód. Lehetetlen valamennyiről beszámolni. Mert említsem azt a szép és meleg búcsúztatást, amelyben Szegedre való elszerződésemkor volt részem. Miskolc egész közönsége ott volt a színházban — legalább is nekem akkor úgy tűnt fel —s mikor megjelentem a színpadon, felállottak és úgy tapsoltak. Lehet-e ilyesmit elfeledni? Én csak azt tudom: aki Miskolcon, az Avas tövében eltölt pár órát — soha többé azt nem tudja elfeledni. Életére az emlékek vasbéklyóit rakja a szeretet és ez mindig visszahúz, a legnagyobb messzeségből is, a legtávolabbról. És ha üzenhtetnék, üzenhetek valamit, ez csupán egy sóhajtásnyi kívánság: — gondoljanak rám azzal a melegséggel, amellyel én mindenkor, mindenhonnan köszöntöm a miskolci közönséget. 10,000 kötet a Miskolci Napló kölcsönkönyvtára