Reggeli Hirlap, 1920. január (29. évfolyam, 4-25. szám)

1920-01-27 / 21. szám

2 REGGELI HÍRLAP Miskolcz, 1920 január 27. A spanyol­nátha miskolci­ áldozatai Gortvay Aladár és Nemes Sándor kormánybiztos-helyettesek meghaltak__A hatóság intézkedései —Újabb megbetegedések Rámutattunk már arra a vesze­delemre, amely Miskolcz város lakosait a spanyol­ influenza eset­leges járványszerű fellépése fenye­geti. Szombati cikkünknek eddig egy konkrét eredménye van : elrendelte a polgármester, hogy minden spanyol­ influenzás beteget be kell jelenteni a tiszti főorvosi hivatal­nak. Ez az intézkedés azonban nem elegendő. Erélyes, határozott rend­szabályokra van már szükség. Nem szabad megvárnunk, míg a betegség százakat dönt ágyba, most kell már a bajnak gátat vetni. Bizonyítja ezt az is, hogy a bejelentési kötelezettség első nap­ján kilenc megbetegedést jelentet­tek be. Ez így számszerűleg nem látszik soknak, de ha összevetjük a budapesti esetek számával, rá­jövünk, hogy nálunk is meg van már minden ok arra, hogy ugyan­azzal a szigorúsággal és komoly­sággal lássanak a baj elhárításá­hoz, mint a fővárosban. Budapes­ten szombaton 135 spanyol­ influen­zás beteget jelentettek be, Mis­kolcz lakosainak száma körülbe­lül tizenötödrésze a Budapestének, úgyhogy a miskolczi 9 megbete­gedés a budapesti 135 esetnek felel meg. Pedig igen sokan, kü­lönösen a szegényebb néposztály­beliek, nem is hívnak orvost, csak a legvégsőbb esetben. Úgyhogy a bejelentett megbetegedések soha sem adják a helyzet való képét. Az újonnan fellépett spanyol­­járványnak különben Miskolczon is meg van már az első áldozata. Nemes Sándor, kormány­biztos-helyettes, alig négy napi betegség után vasár­nap este 8 órakor meghalt. Alig négy napig volt beteg. A múlt hét szerdáján még fönn járt a hivatalában, délben azonban már rosszul érezte magát, haza­ment, ágynak esett s negyednapra már végzett vele a könyörtelen halál. Alig huszonnégy óra múlva követte őt hűséges munkatársa és barátja, Gortvay Aladár kormány­biztoshelyettes is. Hosszú hónapokon keresztül egy szobában dolgoztak, egy szo­bában haltak is meg. Gortvay Aladár tíz nappal ezelőtt, január 16-án lett beteg, influenzája tüdő­­gyuladásba ment át s hétfőn este 9 órakor kiszenvedett. Mikor e sorokat írjuk, értesülünk arról, hogy Csontha Dezső városi tanácsos állapota is súlyos. A betegségnek, úgy látszik a kor­mánybiztossági hivatal az egyik gócpontja. Napok óta betegen fek­szik Bodnár Gyula dr. kormány­­biztosi titkár s Szalóczy István hajdú is. Tegnap már Szentpáli István dr. polgármester is rosszul érezte magát, hasonlóképen bete­gen fekszik a gabonagyűjtés mis­kolczi kirendeltségének két veze­tője : Reiner Samu dr. és Vadnay Béla dr is, továbbá Koronkay Rózsi színművésznő. Azonnal érvénybe kell léptetni mindazokat a rendszabályokat, amelyeket 1918. év végén rendel­tek el. Felhívjuk itt a rendőrség figyel­mét a kávéházak, vendéglők s más nyilvános étkezőhelyeknek a legszigorúbb ellenőrzésére. Ügyel­jenek fel arra, hogy kiméréseknél az egyszer használt poharat azon­nal és tökéletesen megmossák. Az amerikai gyermekkonyhák­ban tegyék kötelezővé és lehetővé, hogy az ott étkező gyermekek evés előtt jól megmoshassák a kezeiket. A kávéházakat napközben több ízben is 1—2 órára zárják be, hogy alaposan szellőztetni és fer­tőtleníteni lehessen őket. Hasonló okokból a mozikban ne következ­hessen két előadás azonnal egy­más után, hanem közben legalább egy órás szünet legyen. A villamosok tisztántartására is a legnagyobb gond fordítassék. A végállomáson minden forduló után mindegyik kocsit alaposan kisö­pörve, fertőtlenítve bocsássák út­jára. A farsangi mulatozásokat tiltsák be, a tánciskolákat zárassa be a rendőrség. Különben sincs ma helye a mulatozásnak. Nem szabad végül elfeledkezni arról sem, hogy az orvosoknak kellő számú kocsi álljon rendel­kezésükre. Ha másként nem lehet,­­ rekvirálás útján kell a bajon se­gíteni. Gyors és erélyes cselekedetekre van szükség ! A budapesti járvány Budapest, január 26. A mai nap folyamán 142 új spanyol­nátha meg­betegedés történt, amelyből 14 gyermek és 21 katona betegedett meg. A jár­vány erősen terjed és már az ut­cán is szedi áldozatait. Több eset­ben hívták a mentőket az utcán összeesett emberekhez, akiken a spanyol nátha tüneteit konstatálták. Jegyzék a békekonferenciához Sopron — A wilsoni elvek érvényesítése — A gyászoló A csehek mozgósítása Budapest, január 26. A magyar békebizottság jogügyi szakbizott­sága a békekonferencia számára jegyzéket készít, amely három irányban is meg akarja védeni az elszakítandó területek magyarsá­gának érdekeit. 1. Követeljük az elszakítandó területeken élő ma­gyarság védelmét. 2. Követeljük az elszakítandó részekkel való szabad forgalmat, azaz a gazda­sági integritást. 3. Követeljük az elszakítandó részeken a népsza­vazás elrendelését. Sopron, január 26. Sopronban, Nyugatmagyarország fővárosában minden magyar ház kapuján gyászjelentés van kiszögezve. A fekete gyászkeretben a területvédő liga szállóigéje: „Nem, nem, soha !“ van nyomatva. Az asszo­nyok és leányok nemzetiszinű kokárdát viselnek gyászfátyollal lebontva. Az osztrák ügynökök ragyogó jövőt rajzoltak a város­nak, de a város t­sztában van a jövővel. Turner Mihály a város polgármestere a következőkben vázolta a helyzetet: A város halálítéletét írták meg a békeszerződésben. A gyönyörű magyar város teljesen tönkre fog menni gazdaságilag is. Eddig Sop­ron Ausztria és Magyarország közötti kereskedelem összekötő kapocs volt, most azonban még a gyárai is megszűnnek, most azok nagyobbrészt osztrák gyárak fiók­telepei. Mindezeket a népünk na­gyon jól tudja és népszavazás esetén a mi javunkra dőlne el a szavazás. Ránk nézve a legjobb benyomásokkal fog eltávozni Vigna ezredes, az antant misszió ki­küldötte, aki előtt számos község küldöttsége jelentette ki, hogy nem akarnak elszakadni Magyarország­tól. Prága, január 26. A hadügy­miniszter rendeletet bocsájtott ki, melyben elrendeli havidíjas tarta­lékosok jelentkezését. A jelentke­zésnek a legközelebbi hadkiegé­szítő parancsnokságon kell meg­történnie személyesen, vagy írás­ban s akik máshová utaznak, kö­telesek tartózkodási helyüket, pon­tos lakásukat a jelentkezési ivén feltüntetni. London, január 26. A Times vezércikkében, amelynek „Magyar­­ország új határai“ a címe, a béke­­feltételekről a következőket írja: A békeszerződés Magyarország új határait olyképpen állapította meg, hogy csak a dúsan termő Alföld maradt meg Magyarország­nak. A román királyság irányában nagy bőkezűség nyilvánult meg, az erdélyi 600,000 magyar helyett egymillió 200,000 magyar kerül román fönhatóság alá. Könnyen megtörténhetik, hogy a megszállott részekről tömegesen fognak a meg­maradt területre vándorolni a ma­gyarok. A békeszerződés sem etno­­gráfilag, sem földrajzilag nem felel meg a magyarországi viszonyok­nak. Prága, január 26. A tót néppárt 80 tagú küldöttsége tegnap Prágá­ban járt Dlabaj rózsahegyi polgár­­mester vezetésével, ahol felkeres­ték Tusár miniszterelnököt, Svela belügyminisztert és Benes külügy­­m­­isztert. A küldöttség élesen ki­kelt Svobár politikája és Hlinka elfogatása ellen. Kifogásolták, hogy az ígért tótföldi autonómia nincs meg és a legnagyobb visszaélések történnek, amelylyel a tótokat a magyarok karjaiba kergetik. Prohászka— Székesfehérvár követe Székesfehérvár, január 26. Pro­hászka Ottokár püspök, akit Szé­kesfehérvár egyhangúlag választott meg képviselőjének mandátuma átvételekor választóközönsége előtt a következőket mondotta: — Első feladatunk az ország gazdasági talpraállítása. Több munkával kell kiaknázni földünk őserejét. Ne legyen ezután osztály­­harc, de ne legyen osztályelnyo­más sem. Helyre kell állítani a nemzeti érzést és a keresztény erkölcsöt. Erős nemzeti érzésű hadseregre van szükségünk, nem támadásra, de erőnk tudatának ébren tartására. Új választás Garbócbogdányban Jehlicska vádjai Szentirmay és Ferdinándi ellen A szepesi és garbócbogdányi kerületek, illetve Jehlicska Ferenc dr. és Dvorcsák Győző jelölésén­ek az ügye még mindig élénken fog­lalkoztatja a politikai világot. Újab­ban az a hír érkezett, ho­gy a szepesi kerületben egyhangúlag megválasztott Szentirmay Ákos dr. és a garbócbogdányi kerületben azóta valószínűleg megválasztott Ferdinándy Gyula dr. le fognak mondani mandátumokról hogy Jehlicskának és Dvorcsáknak meg­választását lehetővé tegyék. Egyébként az Az Újság szom­bati számában nyilatkozik az egyik­­ érdekelt fél, J­alicska Ferenc is­­ és a következőket mondja: — Ebben az áldatlan ügyben Gedeon Aladár főispán-kormány­biztost terheli a felelősség, ő pro­­tezsálta minden erejével Szent­­­imrey Ákos dr -t. Én hiszek a kis­gazdapárt jóindulatában, de nem tartom valószínűnek, hogy ennek gyakorlatilag eredménye volna. Ar­ról van szó, hogy Szentimrey Ákos jelentős rekompenzációt kért a a kormánytól, amit a kormány aligha adhat meg neki. És így az ő visszalépése egyszerűen kútba esik. Az a helyzet, hogy a nép rokonszenve mellettem van és ha­zugság az olyan beállítás, mintha a választók ellenjelöltemért lelke­sednének. Szentimreyt Gedeon tün­tető rokonszenve és az ottani gentryk üzleti trükkje tartotta fel­színen. Megvallom őszintén, az a gyanúm, hogy cseh mesterkedés is van a dologban. Ferdinándy és Szentimrey nem ismeretlenek a csehek előtt, gyakran átrándulnak a demarkációs vonalon a cse­­hekhez, akik két kézzel felkarolták ezt a két embert, hogy ütőkártyá­nak használják fel ellenem, aki egyszerűen faképnél hagytam az egész prágai nemzetgyűlést és meggyőződésemet követve, Ma­gyarországba jöttem, hogy magyar­barát politikát csináljak. Remélem, hogy a csehek mesterkedése nem fog célt érni és nekem jogosan jut majd hely a magyar parla­mentben. Ezzel a nyilatkozattal kapcso­latban Gedeon Aladár dr. kerületi kormánybiztos a Reggeli Hírlap munkatársa előtt a következő nyi­latkozatot tette: — Az „Az Újság“ szombati számában Jedlicska Ferencz dr. szájába van adva egy nyilatkozat, amely a szepesi választókerüle­tet illetőleg az én személyemet aposztrofálja. — Ez a nyilatkozat csak a té­nyek nem helyes ismerete alapján történhetett s minthogy magam is különösen nagy súlyt helyezek arra, hogy Jedlicska Ferenc is, Dvorcsák Győző is, hazafias tót polgártársainknak ez a két kiváló vezetője bekerüljön a nemzetgyű­lésbe, a részleteket illetőleg nem kívánok nyilatkozni. Összehívták a nemzetgyűlést Ú­­ Budapest, január 26. A minisz­terelnök rendeletet adott ki, mely szerint a nemzetgyűlést február 16-ára hívta össze. A nemzet­­gyűlés tagjai kötelesek megbízó­levelüket a nemzetgyűlés korelnö­­­­kénél 8 nap alatt bemutatni.

Next