Reggeli Hirlap, 1922. november (31. évfolyam, 249-264. szám)

1922-11-01 / 249. szám

1922 november hó I, szerda Miskolcz, XXXI. évfolyam, 249. szám Hírlap POLITIKAI NAPILAP­­ Reggeli Hírlap Befizetési árak helyben és vidéken i Negyed évre — — — — — — 850*— K Egy Hónappá — — — — — — 300*— K 1 5 korona Szerkeszőség­i Miskolc*, Városháztér SS­ A szerkesztőség telefonszámai • 4­98. 8-1® Kiadóhivatal • Széchenyi­ u. 15. Telefonsz. 84 9 Halottak napja meghatódott, fájó és megrendítő óráit éljük. A temetők megnépesednek az élőkkel, hogy ezek fölkeressék a hol­takat és az emlékezetek nyomán ál­dozzanak eltávozott szeretteiknek. A holtak kapuján az emlékezés kopog és az élet szívén a jelei keservei átkozódnak. A közelmúlt éveiben az élők legtöbbje azért járt a temetőbe, hogy mementóként állítsa maga elé a sirkantokat. Minden múlandó, el­múlik, elporlad az élet, véget érnek a kellemességek, véget azok a gyö­nyörűségek, amelyek a földi élethez kötnek. Ma az élők azért járnak a temetőbe, hogy boldogan gondolja­nak arra az időre, amikor Mars Im­­perátor karjaiba dőlhetnek, amikor minden elmúlik körülöttünk, elmúlik a fájdalom, el a megpróbáltatás, el a nélkülözés, a nyomor, amely a korábbi évek boldog elégedettségét cserélte föl. Mennyi temérdek halottunk a te­metőben ! A szülőkön, testvéreken, rokonokon kívül sok mindent temet­tünk. Az­­ötesztendős világháború megsokasította halottainkat, de nem csak az emberi élet, nem csak az, ami hús, vér és csont ment igen sok veszendőbe, hanem gondolatok, eszmék, elvek, erkölcsök, a becsület hullott szárnyaszegetten sírgödörbe a háború alatt is, a háború után is. A tizennyolcadiki ősz megszüntette az európai frontokon a vérontást, a halottak száma megkövesedett. De nem szílat meg elhunyni azóta min­den áldott napon a nemzetek, a né­pek jobb érzése, az emberiségnek önmaga iránt való megbecsülése. Minden napon, amikor föltámad a nap, uj sirt ásnak az emberiségnek, uj sirt annak a szolidaritásnak, amit a természettel szemben az ember egymással lekötött. A kultúrában, mű­veltségben, jólétben világpolgáriaso­­dott ember is kezd megváltozni, önös érdekek nagyobbak és fontosabbak lettek az egyetemesség érdekeinél. Ennek a nemzetnek is kiváló fiai hullanak egymás után sírgödörbe. A tudományban és irodalomban leg­­kiválóbbjaink sorba csukják magukra a temető kapuját. Egy Eötvös Lóránd, Riede Frigyes után Apáthy, majd Beöthy Zsolt s aztán Miskolczon Bizony Ákos, most Egerben Gárdonyi Géza. És nézünk azokra akik a sorban állanak, galambősz fejüket már meghajtva az Úr zsámolya előtt: ki marad, ha ők is távozni fognak ? A temetőről jut eszünkbe az is, hogy oláh, cseh és szerb sírásóink erősen szögezik a koporsót, amelybe fektetni akarnak bennünket, ők azt mondják: örökre, mi azt, hogy föl­támadunk. Hisszük, hogy új életre serkenünk, de mikor ? Ki az, aki késlelteti? Ki más, mint önmagunk, akik a sírunkra hengerített követ nem fölemeljük, hanem inkább lefelé, job­ban magunkra húzzuk. Mert a föl­emelésére nincs erőnk ; ami van, arra szükséges, hogy bent a sírban is egymás torkán legyen a kezünk. Gárdonyi ravatalánál Eger, 1922 október 31. — Jó éjszakát kedveseim ! . . . mondta a mester és elszenderült. Mosolygott, mert szerinte a halál nem az abszolút megsemmisülés s csak az hal meg, akit elfelejtenek . . . Április végén még ő mondotta : „Mi szép vagy te fehér álomvilág, öledben én is csak árnyék vagyok .. .* Pár nappal halála előtt még biza­kodva mondta: — A jövő héten úgyis talpra állok és Egerben maradok ! A sors is úgy akarta: második anyaföldjén — Egerben maradt, de Halottak napjára már virágos hant borítja testét. Gárdonyi azon aggó­dott, hogy özvegy édes­anyja halálát nem tudná elviselni. Édes­anyja pe­dig, aki 25 évvel idősebb nála , előre megjövendölte, hogy túléli fia halálát. Gárdonyi édes atyja , Zi­gier Sán­dor, a szabadságharc dicső emlékű fegyvergyárosa, a magyar Athén szomszédjában, Kálón van elhantolva . Gárdonyi minden november 1-én halotti mécseket és gyertyákat kül­dött édes­atyja sírjára. A borongó őszt sohasem szerette. Arra várt, hogy tavaszi napon érje a halál és láthasson még ibolyát. Mondván: Hadd haljak meg egy tavaszi napon , a szívemre tegyetek ibolyát. Mindegy, ha én már azt nem is tudom. Csak tegyetek szívemre ibolyát. . .“ Negyven éves irodalmi jubileuma elől elzárkózott a nyáron. Most pedig sírkövén sem engedi a dicsőítő epitáphiumot. Nem többet: „Csak a teste!“ Mert hitt a vándorlásban és a lélekvándorlásban. Most már moso­lyogva néz felénk és mondja: „Mindegy nekem, ha egyszer elaludtam És alszom mélyen, mélyen öntudatlan. Fejem akár nyugszik egri párnán, Akár a sötét Halálnak a vállán, Ha egyszer alszom, alszom , nem vagyok. Tudom én, hogyha halva fekszem is Nem hal meg bennem minden gondolat. Mint leégett ház omladéka közt Van még szikra a hült hamu alatt. . .“ Még utolsó napjaiban is belemé­lyedt a philozofiába. Beteg ágyánál rótta a tibeti betűket, lapozta a budha-könyvet és a hindu-kátét. Iro­dalmi hagyatéka lett volna a saját élete filozófiája, amit azonban már nem fejezett be. A mester még kórágyán is filo­zofált, mondván :] — Az én életem filozófiája nem egészen keresztény. A kereszténység­nek alapja a zsidó vallás. Mind a kettőnek az a hibája, hogy excen­trikus. A világból nekem csak a föld van, azonkívül ez a vallás nem ter­jed. Ellenben a hindu vallás leg­szebb, mert a hindu nem azt mondja, hogy hidd ezt, hogy én mondom, hanem hogy: hidd ezt, hogy hiszed. Tudniillik a hindu vallás nem pan­­theista vallás, hanem panentheista. Ami nem azt mondja, hogy a vilá­gon minden az Isten, hanem azt, hogy az Istenben az egész világ. Mikor Petro szemináriumi áldozat gyóntatni akarta, a nagy beteg író csak ennyit mondott: — Az én szivemben lakik az Isten — és nem gyónt. Hindu­kátéját tavasszal Bangha­­páter is kölcsön kérte a filozófáló Gárdonyitól. Röck Gyula miskolczi spiritiszta ,Világ vége! c. munkáját is lapozgatta utóbb a mester. Kérlelő barátjának, Setét Sándor­nak pedig mondogatta: — Nem fogok meghalni, felülről­­vigyázok rátok! . . . ,Ha meghalok“. . . . c. versében ezt már előbb mondotta: „Sorsomnak gyászán ne könyezzetek S ne mondja a pap: „Íme porba hullt!* Sirassátok az árva gyermeket S nem a rabot, aki megszabadult. S mikor a szónok a sírnál beszél És végül kiált: »Hát Isten veled!“ Ne le a sírba integessen nékem, Fölfelé nyújtson búcsúzó kezet! . . . Még egy uj ,Én falum“ regényt akart írni borsodi kedves emlékeiről, de tollából már kiszállt a napsugár. Iratai, elzárt munkái, jegyzetei — mind a fiókjában, ott van tíz évvel ezelőtt megirt végakarata is, melynek Horváth Béla és Frindt László voltak a tanai. Nemrég, dolgozószobájában kér­deztem a gyöngélkedő mestert: ha elszenderül, hol kíván pihenni. Fejét kezébe hajtotta és azt mondta: — Az íróasztalom alá temessenek. Az »egri remete“ kúriája csöndes... Csak a Dóm lélekharangja zúg fel a Sáncban... A mester a hálószoba. A fascists uralom súrlódást idéz elő Olaszország és Jugoszlávia között ? A Reggeli Hírlap budapesti szer­kesztősége jelenti telefonon. Egyes lapjelentések arról számol­nak be, hogy az olasz fascists uralom magáévá teszi a békeszerződéseket, így a rapallói szerződést is. Más je­lentések, viszont azt mondják, hogy az új rendszer nagy jelentőségű változást fog előidézni Olaszország külpolitikájában. A Párisi lapok a Mussolini- kormány megalakulásával foglal­ózva megegyeznek abban, hogy az olasz helyzet csak ideigle­nes jellegű, de azt hiszik, hogy az új rendszer olasz és jugoszláv állás­pont között súrlódásra fog vezetni. A Matin kijelenti, hogy a jóvátételi kérdésben a fascisták valamennyie Franciaország mellett és Anglia ellen foglalt állást. A Matin tudósítója különben in­terjút közöl Mussolinival, aki kije­lentette, hogy egyáltalában nem szándékozik a proletariátust magától ellökni, azt azonban megköveteli a munkásságtól, hogy az ország érdekeire legyen tekintettel és a termelés fokozásának szükségét lássa. Belpolitikája a takarékosságon és fegyelmen alapszik, külpolitikában pedig a nemzeti méltányosság alap­­elvét akarja érvényesíteni anélkül, hogy politikai kalandba bocsátkoznék. A szövetséges kormányokkal to­vábbra is a jó viszonyt akarja fentar­­tani, azonban nem akarja elhanyagolni a többi államokkal sem a kapcsola­tot főként azokkal, amelyek Olasz­országgal szemben barátságos maga­tartást tanúsítottak. Jugoszláviai lapok arról adnak hírt, hogy a fascisták betörést készí­tenek elő Albániába. A zágrábi ka­tonai hatósághoz ehhez hasonló je­lentések érkeztek. A szarajevói lapok ugyancsak ilyen értelmű közleménye­ket adtak le. A szerb katonai pa­rancsnokság az intézkedéseket az előkészületben lévő állítólagos betö­rés ellen megtette. Lapunk mai száma 8 oldal Mussolini kijelentette, hogy az új kormány minden kalandtól mentes külpolitikát fog követni. A Kamarát e hó 7-én, vagy 8 án egybehívják. Ha a fascisták a Kamarában kisebb­ségben maradnának, azonnal intéz­kedni fognak,­­hogy a Kamarát fel­oszlassák. Egyik római lap tudósítója Diolitti­­val beszélgetést folytatott, amelynek során Giolitti a következő véleményt mondotta: — Az új kormány a legteljesebb alkotmányos úton jár. Minthogy a fascisták idézték elő a válságot, ter­mészetes dolognak kell tartani, hogy a királynak Mussolinit kellett a kor­mány­alakítással megbíznia. Római táviratok szerint valamennyi olasz vasúton megkezdették a forgal­mat. A kormány megengedte, hogy egész Olaszország területén a sajtó­­beszélgetés rendszeresen működhes­sék és a telefon összeköttetés a leg­nagyobb rendben és fennakadás nél­kül történik. Mussolini ma szigorú utasítást kül­dött a rendőrfőnöknek, hogy minden körülmények között akadályozza meg a fascisták és a szocialisták közötti összeütközés minden kísérletét. Az új kormány különben ma le­tette a hivatalos esküt. Mussolini körrendeletet intézett valamennyi ke­rület prefektusához, melyben beje­lenti, hogy a kormányhatalmat át­vette és azt írja, hogy elvárja minden hivatalnokától, hogy kötelességét ön­zetlenül fogja teljesíteni. A körren­delet ezzel végzi: ,Én fogok példát adni. “ Mussolini a kormány eskütétele után részletesen tájékoztatta Emánuel királyt a helyzetről. A király a kihall­gatás során kezet szorított Museoli-

Next