Reggeli Hirlap, 1922. december (31. évfolyam, 265-281. szám)

1922-12-10 / 265. szám

REGGELI HÍRLAP hárítaná. Azonban ez a súlyos és beláthatatlan kérdés természetesen még csak a jövő kérdése, annál is inkább, mert a kormány nem árula kl a terveit és arról az ellenzékkel nem is tárgyal.­­ A passzivitás gondolata természetesen nem ab­ban nyilvánul meg, hogy az ellenzék leteszi a mandátumát, hanem csak arról van szó, ho­g a rej t­örvény­javaslat tárgya­ásaiban nem venne­­ rés­zt. A helyzet viszont másrészről az, hogy a kor­mány felhatalmazása az év végén lejár. A nem­zetgyűlés szünete legkésőbb 22 én megkezdődik, tehát alig öt hat nap áll rendelkezésre az in­dem­nitás vitájához. Ez még akkor sem vo­la elegendő, ha 8—12 órás üléseken tárgyalná a Ház az indemnitást és az ellenzék aligha ad­hatja fel a kritika jogát. A politika horizontja tehát teljesen ködbevész. A legfontosabb és legéletbevágóbb kérdések körül olyan nagy a bizonyta­­nság, hogy ebben a pillanatban alig lehet tiszta horoszkópiá­ot feláru­tatatni. Csak azt látjuk bi­ányosnak, hogy olyan parlamenti harcra van kilátás, melynek még az egykori csiszárváros görög szirű or­­szágházában sem volt párja. Szenvedélyes, túl­fűtött kedélyek között elég egy szó, hogy a legszemély­esebb egyéni harcok keletkezzenek és botrányba fullasszák a tárgyalást, minek következtében a tárgyalás színvonala máris annyira lesülyedt, amint ezt kormánypárti körök­ben is elismerik, hogy ilyenre még nem volt példa. Bizonyos, hogy mindezek csak előjelei egy nagyobb szabású viharnak. És amint a t­vek mutatják, a kormány végkimerülésig fogja foly­tatni a harcot, amelyben az ellenzék sem hagyja magát és felveszi a feléje dobott keztyűt. Hogy ez hová fog vezetni, nehéz megmondani. Téve­dés azt hinni ugyanis, hogy az egységes párt egysége fennáll. Az egységes pártban, melynek fentartó hatalma maga a miniszterel ét, úgy azonban, hogy a titkos elégületlenkedők nagy számban vannak, az összetartó erő a hatalom érzése, de nem a meggyőződés. A Reggeli Hírlap budapesti munkatársának alkalma volt a rendtörvény javaslatról vezető férfiakkal beszélgetést foly­tatni és erre, valamint az általános politikai helyzetre vonatkozó­ag a következő nyilatko­ztokat kapta. Zichy János gróf a következőket mondotta: — Lehetetlennek tartom, hogy a javaslatból valaha törvény lehes­en, mert ez a legel­mibb szabadság­­jogokba ütközne. Engem meglep, hogy ilyen törvény­javaslatot egyáltalában beieje­ztettek, de legfőkép visszatetszést keltett bennem a törvényjavaslat egész szelleme, mert hiszen ez nem jelent mást, mint egyeduralomra való törekvést, ezt pedig minden eszközzel visszaá­onítandónak tartom. Ez a javaslat a diktatórikus hatalom szankcionálása lenne, már­pedig ilyenre semmi szükség minden eg­áttal szem­ben határozottan állást kell foglaljunk. M Ma még nem tudjuk, hogy a kormány komoly­an tárgyaltatni akarja- e a javaslatt, ds ha igen, sajnálatomra kény­­telen lennék a kormánnyal szemben arra az állás­pontra helyezkedni, amelyet eddig elkerültem, és minden erőmmel azon leszek, hogy a javaslat tör­vényer­őre való emelkedését megakadályozzam. Andrássy Gyula, a keresztény ellenzék ve­zére így nyilatkozott: — Nem t­­udom elhinni, hogy a kormány ezt a javaslatot ebben a formában lényeges változtatások nélü­l tárgyalás alá boz­ájtaná. Én egyáltalában feleslegesnek tartok minden rendtörvényt és kivételes hatalmat, mert azt a forradalom szent­elítésének és forradalmi állapot meghosszabbításának tartom, már­pedig véleményem szerint a forradalmakból éppen elég volt és egyszer már komolyan kell gondolnunk arra, hogy a forradalmakat végérvényesen likvidáljuk. Aligha csalódom, hogyha annak a véleményemnek adok kifejezést, hogy emögött a javaslat mögött valami meglepetés készül és ha a közelmúlt néhány eseményére be­dőlünk, aligha helytelen az a meg­állapításom, hogy ez a javaslat nem is a kommu­nisták ellen készül, akik nincsenek, nem is a szo­cialisták ellen készül, hanem a legitimisták ellen és ezzel akarnak elnyomni minden legitimista megmoz­dulást. Ha tényleg ez a cél, a kormány rosszul számít, mert vannak dolgok, amik az üldözés folytán c­ak elősödnek és egy nép ezeréves hagyományait nem lehet terrorral elnémítani. Ez a javaslat rész­leteitől és egyes titkos tendenciáitól eltekintve, nem a közrend fokozottabb védelmét szolgálja, hanem annak köretezelyes felf­orgatását jelenti. A javaslat benyúj­tása egy­éb­ként nemcsak a parlament­ban, hanem az egész országban visszatetszést keltett. Az egész ellenzék határozottan állást foglal a javaslat ellen és a legmesszebbmenő parlamentáris harcot kész fel­venni, sőt az obstrukciót is fel kell ellene használ­nunk. Ha azonban a kormány a többségre támasz­kodva mégis keresztülhajszolja a javaslatot, az ellenzék számára valóban nem marad más választani való, minthogy egészen átengedje a politika küzde­tér­t a többségnek, mert nem vállalhatunk felelőssé­get olyan kormányzatért, am­ely véleményem szerint az országot is beláthatatlan következményeknek teszi ki. Vázsonyi Vilmos a következőképen nyilat­kozott : — Mindazt, ami történt és történik, én előre lát­tam és azért voltam a választások idején amellett, hogy ne vegyünk részt a választásokban. Én már kikapcsoltam egyszer magamat a politikából és ha újból erre kerül a sor, ma sem habozom egy pilla­natig sem. Hiszen ha ebből a javaslatb­ól valaha törvény lesz, mindenkit, aki a jelenlegi rend­se t kroikával meri kísérni, rendőri felügyelet­b­e lehet helyezni. A politika ezzel a közveszélyes foglalkozá­sok sorába kerül.­­ Szerintem a kormánynak az a merészsége, amelyet a javaslat benyújtásával muta­tott, egyenesen megdöbbentő. Ilyen hatalmat egyet­len kormány sem vindikált magának, amely esik az alkotmányosság látszatái aka­ta is megőrizni.­­ Én éppen ezért csak egyetlen utat látok az ellenzék számára: a teljes visszavonulást a poli­ika harc­­teréről. Érje el a kormány célját, legyen egyedül a politika küzdőterén, kormányozzon egyedül o­ktató­­rikus hatalommal, ámde vállaljon is atk­a felelőssé­get, mert azt ő sem kívánhatja és arra mi sem vágynak hajlandók, hogy jelenlétünkkel szankcionál­juk a kormány erőszlakosságát. Peidl Gyula szociáldemokrata képviselő a következőket szögezte le: — A miniszterelnök­ úr ép úgy, mint a bel­ügyminiszter úr gyakran hangsúlyozták, hogy nálunk teljes jogrend van. Ha ez eddig kétségtelen volt, most azt ennek a javaslatnak a beterjesztése min­denki előtt nyilvánvalóvá tette. — A kormány ezzel a javaslattal olyan jogot akar magának biztosítani, hogy annak alapján a dologhá­za juttathat, vagy internálhat mindenkit, akit csak akar, an­ki­l, hogy az ill­­ő ártatlanságát bebizonyíthatná. Nekünk nem marad más hátra, mint teljes visszavonulás a poli­tikától, mert különben az a részéig fenyeget, hogy internálnák. Ez a javaslat nem egy­éb, mint annak­­ a kendőzött abszolutizmusnak, ame­l eddig m­arke- i­dett, a felvá­rása nyílt abszolutizmustal. Hogy tény­­­­leg mit j­lent ez a javaslt,­­ utalja a fel­­datat,­­ amelyben az egész ország kitűine, de hogy ezt, a­­ felháborodást miért kellett kiváltani, azt ne­m értem. M azonban felvesszük a harcot a végsőkig, tekin­tettel az orsz­ág nonaoru helyzetére. Ha pedig a­­ harc nem 1­** sikeres és nrm lessünk abban a­­ helyzetben, hogy a törvény­javaslat megszavazását meg­sv­ab­ilyozzuk, a jelnleg-iget­­ aka­rjuk erre a többségre, amelynek tetteiért felelnie kell az ors­zág közvéleménye előtt. Asszony a szőlőhegyen — A Reggeli Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Pakots József. Egy fehér balu­sztruhás, puha járású nő sé­tált a szőlőkbe vivő utón és Árkád érdeklődő pillantással nézett utána. A nő e ölte ha aolt, lassan, tunyán, kövérttes testét rithmi­­­att him­bálta s a jobbkezében le­ő csipkés ernyővel időnként meg meg csapkodta az ösvény szélén viri a burjánodat. Árkád meglopta az ismeretlen nő gyanu­lati­ Ságát, amely a mozdulatai fesztelenségében, buja pongyola-ágában nyivánult meg. Tetszelgőn nézte és meghalkitva lépteit, nyomon kisérte. Egy ízben a nő megállóit s Árkád már azt hitte, megneszelt valamit s vi­szonéz, de ellenke­zőleg, a nő lehajolt, a szoknyáját kissé fel­huzta s a félcipős lábán kezdett babrálni. Árkád merően odanézett s rá­ta, hogy a nő a rózsaszín harisnyájából igyekszik kitépni egy kis l­laszin bogáncsgön­böt, amely szúrós kacsai­val belefogódzott a harisnyájába. Árkád most hálát ér­ett a bogáncs szám, amely a gyönyörű, finom, gömbölyű finom lábszárba olyan m­akac­ul belekapaszkodott, hogy ő kedve szerint gyönyör­ködhetett a finom­ láb felfedett vonalaiban. Dr. Illés Árkádius tehát e pilanatban igen jól érezte magát. Valami olyanféle gondolat búj áll benne : a körorvosságom jól kezdődik. Kedves hely ez a község s úgy látszik, szép páciensekre van kilátás. Ezt gondolta dr. Illés Árkádius, aki most indult el a pályáján, amely néhány hét előtt még az orvosegyetem szigorlati termének méhé­be szunnyadt. Hogy ilyen gondolata támadhat egy fiatal orvosdokztornak, aki ötven és­ egy­néhány pályázó közül elnyerte a zsendiczei kör­­orvosságot, nem vall valami nagy komolyságra, de mentségére legyen mondva, dr. Illés Árkádius most meg inkognioban időt­ölt Zsendiczén, va­lóságban holnap kell megem­eznie s akkor majd megmutatja, majd látni fogják, milyen komoly fér­fi ő. Mont intim tájékozódást, helyszíni szemlét tart, impressziókat gyűjt, megfigyeléseket szed. Az első megfigyelés egy rózsaszínű finom női láb, — nagyon jó! A szőlőhegy ösvénye kanyarodott egyet s a fehérruhás molett lő (­­evezzük úgy, ahogy Árkád gondolta) egyszerre ettült. No, ezt nem lehet engedni. Árkád, aki holnap lett csak ismét dr. I­lés Árkád is, meggy­orsitotta lépteit és a vadász izgalmával hatolt be­jebb a szőlő­hegy vadonába. A kanyarulathoz ért és nagy lendülettel fordult be A lendület és a láz okozta, hogy már nem csíphette fülön a saját é­jét és nem tarthatta vissza attól, hogy az időközben nyilván visszafordult molett nőnek nyakába, ne essen, Ka­binból történt. A nő felsikoltott és Árkád megriadt. Egy kicsit kantikus volt a helyzet, de hálás. A­­­ő mintha el is mosoly­odott volna s ez Ár­kádot egyszerre felbátorította. Eszébe jutott, hogy e nő voltaképen egy kis vidéki teremtés, mig ő budapesti világfi és vakmerően elmél­kedni kezdett. — Mióta édesanyám nyakáról leszakadtam, kedvesebb nyakat nem­­ ettem. A molett nő elfogadta a tréfát és csípősen visszavágta: — Örvendek uram, hogy ebbe a forgalom­körbe bevezetett, mert ebben mindjárt benne van a nyaktevés is . . . Árkád nevetni próbált a szellemességen, de egy kiedlt bizonytalan érzés fogta el. Nem volt tisztában azzal, hogy a­z asszony eeepán a kel­lemes rájaaa kadteért nyilatkozott így, vagy l’art pour l’art — a nyaklevesért. Udvariasam és óvatosan dadogta : — Nagyon jó, nagyon jó ! Az asszony fölényesen nézett végig rajta és kicsinylően mondta : — Ahelyett hogy ismeretlesül társalgásba bocsátkoznék, egyszerűen bocsánatot kérhetett volna s a tán adieu ! De most már ne fáradjon a bossánatkéréssel sem. Elfordult és tovasietett. Árkád úgy érezte, hogy leforrázták. Hát ez rosszul ütött ki. Csakugyan otrombán viselkedett. Elvégre mi jogon romolt kihívó megjegyzésével erre az ismeretlen nőre, aki bizonyosan nagyon fi­nom, tartózkodó, jóravaló és érzékenylelkű te­remtés. Kávéházi kaszinnókkel lehet így disk­u­­­rálni, de nem urinővel. Aztán ez egy vidéki nő, aki nem ismerheti a nagyváros leha­tónását, semmit sem jelentő, felszínes érintkez­ési módját. Ez bizonyosan mély érzésű, gondolkodó, kon­templatív lélek lehet, csakis ilyen lehet, ilyenné finomította a világtól elzárt kis község csöndje, ilyenné des­ti­álta a magány. Ezek az asszo­nyok mely­ebbek, mint aminőket eddig ő ismert, bár igazán amolyanokat se sokat ismert. Sze­gény Árkád lovag most őszintén röstelte magát és sokért nem adta volna, ha előbbi rossz, ne­veletlen viselkedését jóvátehette volna. De hiába, késő. A nő ellebbent, eltávolodott s már az ösvény kanyarodása is eltüntette fehér, puha alakját. De mi ez ? Árkád megrebbent tekintettel, hi­hetetlenül bámult maga elé. A kanyarulatnál hirtelen ismét feltűnt a nő. Mint egy nagy fehér pil­angó citázett elő a szőlők sötétzöld hátteré­ből és Árkád felé suhant. Egyenesen szembe. Árkádnak megdobbant a szive. Mert jön vissza a nő? Mit akar? Tőle akar valamit? úgy látszik, igen. Mert egyenesen feléje tar­tott és már szinte az ismerős binelmatságáva 2. oldal Vasárnap, 1922 december 10 Megkezdték a londoni konferenciát­ ­ A Reggeli Hírlap budapesti szerkesztősége­t jelenti telefonon. Mint Londonból táviratozzák, Poincaré tegnap délután megérkezett oda. A Viktória pályaudva­ron Bouar Law és Verdi hadügyminiszter fo­gadták. Mussolini miniszterelnök az olasz delegáció­val este 10 órakor érkezett meg. A lo­doni fas­­cisták, akik a volt háború harcoasaiból tobor­­zódtak ös­sze, nagy ünnepéllyel fogadták az olasz miniszterelnököt. Hrumis belga miniszter­­elnök tegnap délután érkezett Soeronba. A szövetséges miniszterelnökök konferenciáját szombaton délelőtt fél 11 órakor nyitották meg.

Next