Reggeli Hirlap, 1923. augusztus (32. évfolyam, 172-196. szám)

1923-08-01 / 172. szám

REGGELI HÍRLAP 2. oldal Szerda, 1928 anenszins 1. az ilyen bizottságok intézhetik pártatlanul a bér­­i egyeztetés kérdését. Az értekezlet után munkatársunk kérdést int­­­tézett Danó Benőhöz, a szakszervezeti tanács titkárához, aki a tanács állásfoglalásáról a kö­vetkezőképen nyilatkozott. — A miniszterelnök vitassa, őszintén megvallva, meglepett bennünket. Nem mertek hinni, hogy a mai helyzetben a kormányelnök is erre az állás­pontra helyezkedik. Sőt azt vártuk, hogy miután a kormány a közalkalmazottak fizetésénél gyakorlatban megvalósította az indexrendszert, ugyanilyen állás­­i pontra helyezkedik a munkások és magánalkalma­zottak fizetésénél is. Őszintén kijelentem, hogy ezek után nem igen bízom abban, hogy sikerül a mun­kásság hangulatát lecsillapítani. Bár a szervezett munkásság vezetői igyekeznek a nyugalmat fen­tar­­tani, ma már a nagy tömegek nem az eszükkel, ha­nem a gyomrukkal gondolkoznak és ez teszi vesze­delmessé a helyzetet. Ma, amikor július hónapban a drágaság száz százalékkal emelkedett, minden bérért és fizetésért dolgozó ember a gyomrával gondol-­­­kozik. A kormány magára vessen, ha a gyomor­­ úrrá lesz az észen. Mint értesülünk, a szakszervezetek vezetői­­ állandóan permanens tanácskozásokat tartanak a munkásság súlyos helyzete tárgyában. Emel­lett megnyugtatni igyekeznek a munkásokat és tisztviselőket, habár ez a munkájuk nagy nehéz­ségbe ütközik. A munkásság és szervezetei to­vábbra is követelni fogják a létminimum meg­állapítását, a béregyeztető hivatalok létesítését és az indexrendszer bevezetését, ami egyedül ment­heti meg a dolgozó tömegeket a végleges pusztu­lástól, a testi és szellemi elsatnyulástól. Itt említjük meg, hogy a déli tíz perces tüntető sztrájk, mint a szakszervezeti tanács vezetősé­gétől értesülünk, nem az egyes szakszervezetek utasítására történt, hanem a munkások spontán megnyilatkozása volt. A szakszervezeti tanács­­ nem helyesli ezt a tüntetést és ha előre tudott­­ volna ennek bekövetkezéséről, igyekezett volna­­ meggátolni a demonstrációt. A munkásság kereseti adója. A kereseti adóval kapcsolatban legutóbb­i pénzügyminiszteri rendelet jelent meg, amely a­­ közalkalmazottaknak felmentést ad a kereseti­­ adó fizetése alól. A rendeletnek a munkásságra­­ vonatkozó része homályos intézkedéseket tártál-­l már, miért is a szociáldemokrata párt megbízá­sából ma Propper Sándor és Kabó dr. Lajos kép­viselők felkeresték a pénzügyminisztert ,és ma­gyarázatot kértek tőle. A pénzügyminiszter kije­lentette, hogy nem óhajt a közalkalmazottak és a munkások tekintetében kétféle elbánást élet­beléptetni és pótrendelet útján gondoskodni fog a rendelet világos megszövegezéséről. A pénz­ügyminiszter magyarázata értelmében tehát sem a munkásoktól, sem a közalalmazottaktól kere­seti adót behajtani nem lehet mindaddig, amíg az indemnitási törvény alapján kiadandó új pót­rendelet meg nem jelenik. A szinajai konferencia alig vitte előbb a magyar kölcsön ügyét A kisántáni állásfoglalásának kulisszatitkai­­ Hír szerint a kormány francia kölcsön ügyében folytat tanácskozásokat A Reggeli Hírlap budapesti szerkesztősége jelenti telefonon. Az egyes külföldi lapjelentésekben, mint lát­tuk, meg­volt a hajlandóság arra, hogy a szinijai kisántántkonferencia állásfoglalás­ának nagy je­lentőséget tulajdonítson. A nagyközönség köré­ben a zálogjogok felfüggesztésére való állítóla­gos készség nyomán már készülő tőzsdei baisse­­hirek merültek fel és az a vélemény vergődött többségre, hogy még a pesszimizmus sem vitat­hat el a szinijai konferencia határozatától bizo­nyos koronajavító valószínűségeket. A magyar külpolitika egyik legtájékozottabb képviselője a Reggeli Hírlap munkatársa előtt tett alábbi nyilatkozatában erősen megtépázza ezeket a szinajai határozat nyomán újból föléledt reménységeket. A nyilatkozat a következő : " A szinajai kisántánt konferencia hétfőn este befejeződött, a kisántánt államainak képvi­selői elutaztak és így remény sincs már arra, hogy a teljes bizonytalanság, amelyben Magyar­­országot a tanácskozásról kiadott kommüniké hagyta, eloszolhasson. A kommüniké a diplo­m­áciai ügyeskedés mesterműve, mert sok min­den kitűnik belőle, csak éppen az nem, hogy mi is voltaképen a konferencia állásfoglalása a magyar kérdésben. — Ami történt, nem a kisántánt jobbb belá­tásának következménye. A konferencia a ma­gyar kölcsön ügyének tárgyalása előtt, de azzal szoros összefüggésben a saját maga pénzügyi helyzetét beszélte meg és ravaszkodó határoza­tát a magyar kölcsön dolgában csak azután hozta, miután kitűnt, hogy külföldi kölcsön nél­kül nem szanálható — a kisántant államainak pénzügyi helyzete sem. — Már pedig Csehszlo­vákiának és Romániának nagyobb kölcsönre van szüksége. Londonban Banes és Bratianu azt a választ kapták, hogy a kölcsön folyósításának feltétele Magyarország gazdasági és pénzügyi talpraállításának minden erővel való támogatása és keresztülvitele. A magyar kérést elutasítani ilyenformán nem lehet, de a nagy óvatosság, amellyel ez erről szóló határozatot megszövegez­ték, a sok fentartás, ami a kommüniké szöve­gében megbuvik, arra vall, hogy ezt a határozatot a kisántántkonferencia maga sem veszi ko­molyan. Egészen világossá a kisántánt maga­tartását ez a negatívum teszi, hogy nem kon­kretizálták a konferencián a garanciákat, ame­lyekhez a zálogjogok felfüggesztését kötik és óvakodtak ezeknek a garanciáknak a megjelö­lésétől abban a jelentésben is, amelyet a tár­gyalásról a jóvátételi bizottságnak tettek. Szó van a kommünikében az érdekelt államok bevo­násával tervezett új kisántantkonferenciáról is, de ennek a konferenciának ez időpontját óvato­san nem állapították meg és egyáltalán nem lehetetlen, hogy a magyar kölcsön ügye csak a­z a jövő évi kisántántkonferencia elé kerül.­­ — A magyar kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a nagyántánt is tudomást szerezzen­­ a magyar kölcsönügynek­­.Hajában történt ráej­­­­lőzéséről és keresztül kell vinnie, hogy a junk­­j­­­mot, amelyet az ántánt a magyar kölcsön és a­­ kisántánt államainak kölcsön­ügye között állított,­­ ne ejtse el.­­ Itt emlíjük meg, hogy hír szerint a kormány egy felveendő francia kölcsön ügyében tárgyalá­sokat folytat Franciaországgal A pénzügy­­miniszter az ebben az ügyben hozzáintézett­­ kérdésre nem adott érdemleges választ. f­ Kormos vendégei — A Reggeli Hírlap eredeti tárcája — Írta: SOMLAY KÁROLY Derült nyugalom szálldogált a pirosan izzó égből. A hangitabolótban és a sárguló fattyú­­cser ágacskáin apró bogarak röpködtek. Az erdőnyílásból langyos szellők szökkentek elő. A homokos hegyoldalon, a szőlőkben szedőlányok és csöbröslegények dalloztak. Az országúton egy szekér döcög. A bakon öreg paraszt gubbaszkodik és ostorával gyöngén simogatja az apró mokánylovacskákat. A hátulsó szénaülésen meg valami urinó-féle kucorog. A kalapja és az utiköpenye csupa por. A kas fa­rában egy vászonnal bevont koffer zörög. A nőnek olyan volt az orcája, mint a tejbe mártott rózsa és félelemtől megtermékenyült fantáziája a szirtes Hvala Bohu borókabokrai mögött rabló cseh légionáriusokat látott. Most egy gyönyörű völgy­szorosba fordult a szekér. A kanyargósan futó patak mellett her­vadó égerfák bólintnak. Az országút mellett kígyózó gyalogösvényen fiatal férfi tépdegél és a kezében levő esernyő­vel néha rá-rácsap az avarból kandikáló, kék­fejű­ szarkalábakra. Egy fordulónál a szekér és a férfi találkoz­nak. A nő gyanakodva pislog kalapjának kari­mája alól a magános emberre ; ez is csak szem­szögletből vet egy-két pislantést a nőre. Mind­kettőjük arcát valami riadt zavar árnyékolja be. Hiszen most eseményekben gazdag korban élünk, mikor a néma dolgokban is rémeket lát az ember . . . A férfi kissé megpöccinti a kalapját és jó na­pot kíván magyarul. — Magyar ? — kérdezi nő, mire a kocsis megállítja a lovakat. — Magyar volnék, vagy mi. Voltaképen most senki vagyok. Élek a senkinek, a semmiért, a semmiben. Nincsen egyebem, csak az árnyékom, — feleli a fiatal férfi. — Talán menekül ön is? — Jegyző voltam itt egy faluban. A zsupán aztán elkergetett. — Hová megy ön ? — Nem tudom én, csak megyek, míg az or­szágutak a végére nem érek. — Üljön fel hát a szekérre. Kerülő utakon holnap reggelre Miskolcra érünk, — mondta melegen a fiatal nő és helyet csinált maga mel­lett a sarja- szénán. A férfi ház felcsiperkedett a nő mellé, a sze­kér pedig vigan csörömpölt tovább a völgynek. Esteledett már, mire egy ósdi, kopott épület elé értek az utasok. Ez a vakolatlan, magános ház a híres Kormos csárda. Az avalt zsúptető füstpalástba volt burkolva. Drótos tótok ab fa­lusó kueséberek tanyája. — Itt majd etetünk , meghatom a lovakat, aztán ha teccik, tovább mehetünk, dörmögte az öreg paraszt és ráakasztotta a lovacskák fejére az abrakostarisznyákat. A szur­os szobából két fenyőasztal volt - ezek közül durva töregfapedok, a sarokban ka­roslócák. A falon Zöld Marci és Villám Bandi légyköpeses arcképei és csehnyelvűi hirdetmé­nyek. — Van e valami vacsorájuk ? — kérdezte a hölgy a csaplárostól. — Venni van. Jó trepanka van, zsíron zúzott konsperánk van, tónsasszonyka. Aztán trapacskát is lehet sütni a sparheid tetején, — udvariaskodott a bárányborsüvegen man­ra d’hotel Az ételhez bort is adott a csaptáros. A férfi valami boron nőtt ember lehetett, mert sokat ivott. Talán a fejébe is ütött a szesz, mert halkan dalolgatni kezdett. Valami régi sárost (most Saris) tót melódiákat dúdolgatott. — Maga sokat iszik, édes Derenghy — mondta mosolyogva az ifjú nő, aki most már elárulta, hogy tanítónő volt északon és elkergették a falu­ból. A magyarból cseh bőrbe átvedlett zsupán, kergette el. — Ön mindig iszik, édes Derenghy — ismé­telte a hölgy. — A brézói Indák szomjan vesztek, hát én nem vagyok brézói Ind. — felelte szomorúan a férfi, akinek alighanem ábrándok színesedtek a fejében, mert folyton mosolygott. Eközben öreg éjszaka lett. Az utasok abban állapodtak meg, hogy itt hálnak a csárdában és csak reggel indulnak tovább. — Van két szoba — mondta a vendég­­fogadós. — Az egyikben a téniasszonyka al­­hatik, a másikban az urfi. A hús és a kenyér Három nap óta olyan húshiány van Miskolcon, amire régen nem volt példa. A húsárak napról­­napra emelkednek és emellett majdnem minden hússzék üres, csupán kevés sertéshúst lehetett kedden vásárolni. A miskolczi mészárosok szerint addig nem lesz hús, amíg az árak kilónkint 4—6000 koronánál nem stabilizálódnak. A hús­hiány egyelőre nem enyhül, a mészárosok azt állítják, hogy a jelenlegi árak mellett már nem tudnak­ vásárolni, a fogyasztók nagy része a horribilis árakat még nem tudja megfizetni. El­jutottunk odáig, hogy a h­ús nemcsak luxus, de ritkaság lett. A húsiparosok a húskivitel be­szüntetésétől várják a húsárak stabilizálódását. A pékek kérelmére az árvizsgáló bizottság szerdától kezdve következőképen emelte a ke­nyér árát: barna kenyér 680, félbarna 8­50, fehér 970 korona. Egy darab zsemle vagy kili 70 korona, viszonteladóknál 75 korona, kenyér­sütés díja 60 korona. — Itt említjük meg, hogy a miskolczi vendéglőkben, kedden — hogy az általános drágulás tempójától nehogy lemarad­janak — tetemesen felemelték az árakat. Az­ áremelés természetesen a húsféléknél a legna­gyobb, amit a nagy húshiány és húsdrágaság érthetővé tesz. A hatóságok különben minden erővel azon igyekeznek, hogy az élelmiszerek áremelésének korlátot szabjanak, így az ár­vizsgáló bizottság,­­ minden túlhajtott és jogosulatlan áremelés esetén , megindítja az eljárást. Az utóbbi hónapokban mindegyre nő azoknak a vidéki árusoknak a száma, akik a piac megkerülésével az utcán adják el a behozott élelmicikkeket. Az állam­rendőrség hétfőn 40 ilyen árust állított elő a városbíróságon, hol megindították ellenük az áthágási eljárást. Fürdőtrikók Méthnél

Next