Reggeli Hirlap, 1923. november (32. évfolyam, 248-272. szám)

1923-11-01 / 248. szám

REGGELI HÍRLAP tetszésétől függ. Az előfeltétel és a feltétel kö­zött ugyanis különbség van. Az előfeltétel olyan természetű, amely mellett szó sem lehet arról, hogy valami történhessék, a feltétel pedig ellen­téte e tételnek. Benea mega előfeltételnek ne­vezte a magyarországi demokráciát, ami azt je­lenti, hogy ennek alapján tartja lehetőnek Ma­gyarország külföldi kölcsönét. Ha feltételnek nevezte volna a dolgot, akkor ez a cseh­szlovák külügyminiszternek beavatkozása lett volna, ezért követelte volna a demokrácia létesítését. A mi­­min­iszterelnök szerint pedig ilyen követelés nem forog fenn, sőt ha fenforgott volna, azt vissza­utasította volna. Igaz, hogy ma még az előjel-­­ tételek is hiányosak, de ezt nem utasította vis­o­­­gna Bethlen, erről nem is nyilatkozott, amiből következtethető, hogy Bethlen lehetőnek tartja a magyar kormány által tetszése szerint létesítendő belső demokráciát, mint a külföldi kölcsön elő­­feltételét. Mi van Bethlen szolnoki és gyarmati beszédében Bethlen miniszterelnök több ízben kijelentette, hogy Genfben Magyarország belpolitikai ügyei­ről nem folytatott tárgyalásokat, az azonban kétségtelen, hogy Bethlen miniszterelnök meg­érezte a történendeket. Ez látszik szolnoki és balassagyarmati beszédeiből is. Szolnokon ugyanis felhívta az ellenzéket, hogy lépjen be a koalíciót alkotó három kormánypárt valamelyikébe. Ez már előérzésű lehetett Bethlennek a Benes elő­feltételeivel kapcsolatban. A balassagyarmati beszédében pedig a mi­niszterelnök a múltért való felelősséget igyeke­zett magáról elhárítani. Felelőssé tette a régi kormányokat, az első nemzetgyűlést, sőt a je­lenlegi nemzetgyűlést és a bíróságot is. Mind­ezeknek csak most látjuk értelmét Benes be­­széde után, amelyben kijelentette, hogy „nagy csalódás volna, hogyha az új politika létesítését a magyar belviszonyok meg nem engednék.“ Valóban meglepő volt a balassagyarmati beszéd kritikája a bíróságról, de most Benes beszéde után a Caramy—Loviszy perre kell gondolnunk, mint amely kapcsolatban van Benes beszédével. Aki más magyarázatot tud, az mondja el a magáét. Mit jelent Birsev előfeltétele Csehszlovákia évek óta milliárdokat költ a Ladaeregóra és emiatt deficites költségvetéssel dolgozik. Azonban hadseregének nagy költségei ellenkeznek a csehszlovák állami mentalitással. Ők hajlandók ádozatot hozni, ha olyan helyzet jönne létre, amely garantálja, hogy ne kelljen nekik nagy hadsereget tartani. Ezt a garanciát a csehek a magyar demokráciában vélik fel­találni. Egy alkotmányos demokráciáról ugyanis felteszik, hogy ebben az esetben az egész or­szágnak kellene hozzájárulni a háborús cselek­ményekhez, nem úgy, mint a nem demokratikus országokban, ahol nem a nép dönt a háború és a békekötés ügyében. De szükségesnek tartják a csehek a demokráciát azért is, mert a saját meglevő demokráciájukat biztosítani vélik azáltal is, hogy ha a demokrácia a szomszédos államoknál is felülkerekedik. Ezek a döntő szem­pontok vezethették Benest arra az álláspontjára, hogy „reáok (csehekre), valamint a többi nem­zetközi világra nagy csalódást jelentene és nem szolgálná Magyarország érdekeit stb. stb., ha az új politikát Magyarországon nem volnának ké­pesek megszervezni.“ Súlyosnak látszik Benes­­nek kijelentésében az a tétel, amely a többi nemzetközi világra vonatkozik. Benes szerint az általa felállított előfeltételek tehát nemcsak a csehek, hanem többi nemzetközi világ előfelté­telei is Magyarországgal szemben. Most jött ugyanis haza Massaryk és Benes Pártából, va­lamint Londonból és nagy súlya van annak, hogy az egész nemzetközi világra hivatkozik. Itt érezhető megint Bethlen diplomáciai tehet­sége, amikor Balassagyarmaton mindenekelőtt felelőssé teste a régi kormányokat, mondván többek között azt is, hogy ő sem tehet róla, hogyha mások az ő útjába nehézségeket gördí­tenek vagy fognak gördíteni. Mit kell tehát tennünk ? A válasz erre a kérdésre egyszerű. Formáli­san nem követelik tőlünk a demokráciát és az emigráció likvidálását, minden tetszésünkre van bízva. Dehát amit meg tudunk tenni, azt meg kell tenni saját érdekünkben. A csehek is saját érdekükben szeretnék Magyarországon a demo­kráciát és nekünk is érdekünk nemcsak a köl­cs­önnel kapcsolatban, hanem egyébként is, hogy Magyarországon alkotmányos demokrácia legyen. Természetesen, hogy a forradalom és az ellen­forradalom végre likvidálandó volna, épúgy, mint az emigráció is, annál is inkább, mert hi­szen Bethlen szerint az emigráció ártani tud a külföldön, tehát szerinte is likvidálni kellene az ügyet. Ki léphet fel Magy­arországon a demokr­áciával Bethlen régóta nagy ellensége a demokrá­ciának. Mindnyájan tudjuk, hogy a háború alatt a szélső­jobboldalhoz tartozott, még Tisza Istvánon is túltett. 1918 március 1 án Bethlen, mint országgyűlési képviselő, törvényjavaslatot nyújtott be a választójogi kérdésben és érdekes, hogy a választójogot a magyar nyelv szóban és írásban való leírásához kötötte, akkor, amikor előzőleg nem gondoskodtak megfelelő iskolákról. Akkor tette ezt Bethlen, amikor már alig le­hetett várni hogy győzelmesen fejezzük be a világháborút. Bethlen indítványát Tisza István is soknak tartotta, nem helyeselte, úgy hogy Bethlen kénytelen volt visszavonni indítványát. Ezzel kapcsolatban mondotta Andrássy Gyula­­ gróf 1922. év január 14 én a nemzetgyűlésen: »Óriási hibát követett el Bethlen István a nem­zetiségi kérdésben. Akkor, amikor ez egész vi­lágon Wilson eszméi voltak elterjedve, a vá­lasztójogot a magyarul írni olvasni tudáshoz akarta kötni. Ennél rövidlátóbb politikát elkép­zelni sem lehet. Amint azt az események bebi­zonyították. Az ilyen eset párját ritkító a törté­nelemben.“ Egyébként más tehertételei is vannak Beth­lennek, aki a bukaresti béke megváltoztatását propagálta, ami meg is történt Magyarország javára való kisebb területi engedményekkel, amelyek azután nagy gyűlölséget és bosszút is idéztek elő Magyarországgal szemben. A szegedi kormány bécsi követe az elmúlt négy év alatt a legelőkelőbb és legbefolyásosabb körökkel érintkezhetett, azután miniszterelnök lett és olyan politikát folytatott, amely minden volt, csak nem alkotmányos demokrácia, így alig hihető, hogy Bethlen volna a legalkalmasabb az alkotmányos demokrácia megszervezésére és az általa is óhajtott külföldi kölcsön megterem­tésére. Igaz ugyan, hogy Bethlen eddig is sok változáson ment át és balassagyarmati beszédé­ben maga is kifejtette, hogy egy politikusnak változtatni kell álláspontját­, ha a viszonyok változnak. Csakhogy az a kérdés, hogy át tudja-e alakítani politikáját és belekényszerítheti-e a körülötte lévő tényezőket az új irányú kormány­zatba. Csakhogy fájdalom, Benes sokkal körmön­fontabb politikusnak mutatkozott eddig, sem minthogy nála egy igazi demokráciát egy lát­­szat demokráciával pótolni lehetne. Végső következtetések Egészen bizonyos, hogy egy olyan rendszer, amely a demokrácia szempontjából kifogástalan, a kölcsönt megkaphatja. Ha a külföldön a Bánás­tól most hallott vélemény meg nem változik, ak­kor a régen várt külföldi kölcsönt aligha szerez­hetjük meg. Most már az a kérdés, vájjon Bethlen alkalmas-e a külföld bizalmának meg­nyerésére. Bethlen miniszterelnök maga akasz­totta Magyarország rekonstruálásának ügyét arra az egyetlen szögre, amelyet külföldi kölcsönnek neveznek. Most kitűnik, hogy ezt a szöget csak olyan falba lehet verni, amelynek neve demokrá­cia. Tegye szívére Bethlen a kezét és gondol­kozzék, vájjon a falat fel tudja-e építeni. A felelősség mindenesetre nagy, a bánat azonban késő lehet. Asztragánék jussolnak Írta: ILLY JÁNOS. Pétert egy januári hajnalon, amelyen a der­medt kezű piktor mogorva kedvében szeszélyes jégvirágokat rajzolgatott az ablakokra, kis piros cifrájú vánkosba kötve találták meg egy nagy pesti bérház kepualjában. Az ember, aki a Kép­telen utcán elsőnek ment el előtte, fölemelte a furcsa csöpp életet a földről. Péternek akkor már csonttá kezdett merevedni a vánkosból ki­­kiváncsiskodó arcocskája. Az ember hümmentett egy haragosat, az ismeretlen, kegyetlen anya felé lövetvén a felmozduló haragot. A fején puha, meleg asztragánsapka. Egy utcafordulónál lekapta a kobakjáról és rátörhette a megmere­vedő csöpp arcocskára, meleg, emberi párától gőzölgött a sapka. Péter mákszem testébe újra visszaszökött ettől a jó melegtől az elillanni ké­szülő élet. A kapitányságra is így állított be az ember. Peter fejen az asztragánsapka. — Gyereket hoztam tekintetes uram! — Ne csak tegye le ! — mordult föl álmosan a rendőrtisztviselő. Annak rendje és módja szerint beírták a négy könyvbe, hogy kicsoda és hogyan találta. Még az asztragánsapka is belekerült a könyvbe, hogy ennek a melege mentette meg Pétert az életnek. Mikor azután egyszer nevet kerestek a számára a nagy sárga házban, ahol annyidma­­gával a Péter elhajított életét is besorozták az emberparányok közé, az egyik hivatalos ember nagyon egyszerűen oldotta meg a kérdést: — Legyen Asztragán Péter a neve ! És az sapka mentette meg az életnek, hát hadd maradjon rajta az emléke !­­ Nem is lett volna baj Péterrel, se az életével, * se a nevével. Becsületet szerzett ő annak a neki­­ ajándékozott furcsa névnek. Józan, derék mun­­­kásember lett belőle Kerülte az italt, a kártyát, s valahogy meg akarta hálálni az életnek, hogy azon a januári hajnalon lenyúlt érte, kezében azzal a meleg asztragánsspkával, a kapamélye­désbe. A szerelem is úgy bimbózott ki a szívéből, egy csöndes szavú tavaszi estén, mint fű alatt a szerénykedő, rejtett ibolya. Nem volt szabad tudnia senkinek, hogy Péter szerelmes. A gyár­ban, ahol dolgozott, egy kissé görbén néztek rá a többiek, mert alázatos és megbújó termé­szetű volt. Míg társai úgy beszéltek néha a nő­ről, mint valami vásári portékáról, akit adni­­venni lehet, addig Asztragán Péter csodálatos, édes meleget érzett a szíve körül, ha nőre for­dult a szó. Egy este ott ültek Júliusai, a szobaasszonya a leányával az udvaron, az ajtó előtt. Julis keze ott remegett a Páterében. A telihold ezüstsző­nyege lassan szétterült az udvaron. Sohasem fe­lejtették el ezt az estét. Péter ezen az estén megint hálát lebegett az életnek azért az aszt­­ragánsapkáért. Egy év múlva megtartották Julissal az esküvőt. Péterből fölolvadt minden emberi jóság és gyön­gédség, amit az élet iránti szeretet csak beléje nevelt. A felesége szorgalmas kezű, rendes asz­­szony volt. Az életük valahogy nagyon nyugal­masan és kiegyenlítetten pergett le. Peter haza­hozta hetenként a keresetét az asszonynak. Di­csekedett is vele Julis az egész házban a többi asszonynak, hogy neki milyen derék, jóravaló ura volt. Az egyik szomszédasszony egyszer el­­biggyesztette a száját: — Oh, higyje el asszonyság, nem jó az se, ha valaki olyan halvérű, mint a maga ura ! Egy másik is beleszólt. Most egymásután megnyíltak az irigységek zsilipjei, hogy neki­­zúduljon a belőlük kizuhogó úr az Asztragánék csöndes boldogságának. — Egyszer majd csak azon fogja magát ész­revenni asszonyság, hogy inni kezd ám! Előbb egy pohárkával, azután kettővel... Ha az ilyen csöndesen indult természet egyszer nekirugasz­kodik, hát Isten irgalmazz ! Julisnak nagyon a szivére szállt ez a beszéd. Most már maga is szerette volna, ha az embe­réből úgy néha-néha fölcsattanna a dacos férfi­­harag, ha lángolna, szikrázna belőle a paran­csoló erő ,­­ de Asztragán Péter továbbra is jámbor, józan természet maradt. Egy napon vendéget kaptak a Juliska szülő­falujából. Madár Péterné állított be korán reggel. Az éjszakai vonattal jött. — Nagy hirt hozok, Juliskám lelkem ! — terült rá azonmód a beszédre, mikor egy kicsit kifújta magát és mialatt a kezét melengette a kályha fölött. — Meghalt a Józsi Amerikába! A Fürtös Józsi! Rokonya magának ! Jussolnak Ja­ is lel­kem ! Csak hozzá kell látn­i! Gazdag ember bizonyosan ! Sokat szőrözhetett! . .. I 2. oldal Csütörtök 1923 november 1.

Next