Reggeli Hirlap, 1926. március (35. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-02 / 49. szám

p­ ján az igazságügyminiszter vizsgála­tot rendel el, amelyet az ügyészség fog lefolytatni. A vizsgálat során ki fogják hallgatni Friedrich Istvánt is, valamint azokat, akikre Friedrich István hivatkozik, többek között előrelátható­lag Bánffy Miklós grófot, aki annak idején külügyminiszter volt. coo Áprilistól jódot fog szedni minden miskolci diák­ f­i? — A népjóléti miniszter dönt majd a vizsgálat után a kötelező jódozás felöl (A B. H. tudósítása.) Hétfőn, délelőtt a miskolci iskolákban megjelentek az egyes iskolaorvosok és szigorú felülvizsgálat alá vették az iskolai növendékek egész­ségi állapotát Valósággal sorozást tar­tottak a tanulók között. Az alapos vizs­gálat okát csak később közölték az egyes osztályfőnökök a tanuló ifjúsággal. Amint később kiderült, a népjóléti mi­niszternek a közelmúltban egy leirata ér­kezett le az egyes vidéki tanintézetek ve­zetőihez. Ebben közölte, hogy a hozzáérke­zett jelentések szerint országszerte erősen elszaporodott a golyva­jár­vány. Ezen úgy akar segíteni, hogy a jódpasztillák szedé­sére kényszerítik a tanulókat olyan he­lyen, ahol a golyvajárvány állandó. A miskolci iskolákban is éppen ez országos rendelkezés miatt vizsgálták meg a tanu­lóifjúságot, hogy megállapítsák, sok-e Miskolcon a golyvabeteg. Alkalmunk volt az egyik tiszti orvossal beszélgetést folytatni a jódozás ügyéről. Amint megállapították, Miskolcon elég sűrűn fordultak elő a golyvamegbetege­dések. Sőt itt egyenesen a víz klórozásá­nak tulajdonítják, hogy olyan sok a goly­vabeteg. Amint hivatalosan közükt velünk , magának a jódozásnak az elrendelése nem feltétlenül bizonyos, valószínűnek tartják azonban, hogy erre április hónap­ban sor fog kerülni. A jódozás elrendelése előtt még részletes jelentést terjesztenek fel a népjóléti minisztériumba. A jódozáshoz szükséges jódpasztillákat a város vezetősége fogja megvenni és ez évente előreláthatólag 10 milliós kiadást jelent. A tanulók a jódpasztillákat az is­kolákban fogják megkapni s ott lesznek kötelesek azt elfogyasztani. Az a szülő, aki a jódozást gyermekének neve engedi meg, Írásiban jelentheti be ez elleni tilta­kozását. A jódadagokat az orvosok fogják megállapítani. éoo Márffy vallomása alapján új nyomozás indul az erzsébet­­városi merénylet ügyében Budapest, március 1. (A B. E. tudósítása.) Ismeretes, hogy Márf­fy József, főleg amikor már halálos ítéletét, megváltoztatták, gyakran han­goztatta, hogy nem ő követte el az Er­zsébetvárosi bombamerényletet és hogy eljön majd az ideje annak, amikor a va­lódi tetteseket meg fogják állapítani és a bíróság elé fogják állítani. Hogy a halál­raítélt Márffy József miért nem közölte mindjárt bíráival azoknak neveit, akikre később hivatkozik, az még rejtély, de tény, hogy a legutóbbi időben Márffy Jó­zsef lépéseket tett aziránt, hogy őt a bom­bamerénylet állítólagos valódi tetteseinek megnevezése érdekében kihallgathassák. Márffynak alkalmat is adtak arra, hogy jegyzőkönyvbe mondja legújabb vallo­mását. Tény az, hogy a vizsgálóbíró előtt Márf­­fy egy csomó új nevet említett, mint akik szerinte részt vettek a bombamerénylet előkészítésében és tettesként is személye­sen közreműködtek abban. A Márffy által megnevezett egyének közül többen vezető állást töltöttek be az ÉME-nél. Márffy vallomását, információnk szerint, átkül­­dötték a főkapitányságnak, hogy győződ­jenek meg, van-e komoly alapja és hát­tere a vallomásnak. A rendőrségre megérkeztek a pótnyo­mozást elrendelő akták és ebben az ügy­ben ismét Vogl József dr. rendőrkapi­tányt bízták meg a nyomozással. Vogl József volt ugyanis az, aki az erzsébetvá­rosi bombamerénylet ügyében a nyomo­zást vezette, de nem Márffyékra és tár­saikra gyanakodott nyomozása során. Ké­sőbb szerzett be a politikai osztály nyo­mozó csoportja komoly adatokat Márffy­­ról és társairól, akiket a bíróság tettes­társként el is ítélt ebben az ügyben. Ter­mészetesen a rendőrség megindította a pótnyomozást annak megállapítására, hogy mennyiben kell­­ komolyan venni Márffy legújabb vallomását. Egy ilyen komplikált nagy bűncselekménynél fel­merülhet ugyanis az a gyanú, hogy a Márffyék társaságában lefogott szemé­lyeken kívül még mindig vannak olyanok szabadon, akik részt vehettek a bomba­­merénylet végrehajtásában. Értesülésünk szerint Márffy József nem csak tetteseket nevezett meg vallomásá­ban hanem tanukat is, akiknek kihallga­tásától ő sokat remél és főleg azt, hogy ennek alapján a valódi tetteseket kinyo­­mozzá­k. Ennek a pótny­om­o­zásnak legelső lépése hétfőn történt meg a fő­kapitányságon.­­ Beidézték a rendőrségre Illy Lászlót, az Em­e. egyik volt vezetőségi tagját, aki már többször kitüntette magát az Eme. akciói­ban. " J­ELBELI HIMILA*» Brian­d kedden válaszol a kamarában a frankinterpellációra Clinchant bizonyos felvilágosításokat kért Bethlentől • Fantasztikus kombinációk a francia követ látogatásáról Budapest, március 1. 01 m­eliant francia követ hétfőn délelőtt felkereste Bethlen István gróf miniszter­­elnököt, akivel másfél órán át tanácsko­zott. A kiszivárgott hírek szerint, a láto­gatás célja az volt, hogy a követ bizo­nyos részletkérdésekre vonatkozólag kér­jen felvilágosítást a miniszterelnöktől, nyilvánvalólag azért, mert kedden válaszol Zikland miniszterel­nök Leon Blumnak a francia kamará­ban a frankhamisítás ügyében elmon­dott interpellációjára. Ehhez voltak szü­ksége­sek azok a kérdé­sek, amelyeket Clinchant hétfőn intézett Bethlen István gróf miniszterelnökhöz. Más oldalról ellenőrizhetetlen hírek ter­jedtek el arról, hogy Clinchant újból szó­­bel jegyzéket terjesztett elő a miniszter­­elnök elé, amely szerint a franciák kije­lentették volna, hogy a magyar kor­mánynak a frankhamisítás ügyében ta­núsított eljárását a francia kormány nem tartja kielégítőnek és ezért a továbbiak­ban nem áll módjában a magyar szaná­lás érdekében lépéseket tenni. Ez és ehhez hasonló fantasztikus hírek keringtek a nemzetgyűlés folyosóján is a látogatás­ról. Az egységes párt körében úgy infor­málták munkatársunkat, hogy demarsról nincs szó, mindössze az történt, hogy a francia követ felkereste a kormányelnö­köt, akitől a frankhamisítás egyes részle­teire vonatkozólag kért felvilágosítást, hogy a francia miniszterelnök a keddi in­terpellációra válaszolhasson. A folyosón elterjedt hírekről megkérdez­tük Bethlen István gróf miniszterelnököt, aki a következőket mondotta: — Szó sincs arról, hogy demarsot kap­tunk volna. Clinchant majdnem minden nap felkeres engem. Bethlen szerdán utazik Genffbe Kormányzói kézirattal, vagy házhatározattal napolják el a nemzet­gyűlést . Az ellenzék hajlandó elhalasztani a frankvitát, de azt kí­vánja, hogy Bethlen távollétében tűzzék napirendre a valorizácós törvényjavaslatot ebből a célból A kormányhoz közelálló körök úgy tud­ják, hogy már bizonyossá vált Bethlen István gróf miniszterelnök genfi utazása. A miniszterelnök szerdán utazik, csak még arról nincs elöntés, hogy a nemzet­gyűlést kedden, vagy szerdán napolják-e el. Az ugyanis kétségtelen, hogy a minisz­terelnök genfi útjának tartamára a nem­zetgyűlés elnapolja magát, hogy kormányelnök hazaérkezése után folytassa a frankbizottság jelentésé­nek vitáját. Az egységes pártban azt hiszik, hogy ez az elnapolás már a keddi napon megtör­ténik. A miniszterelnök még nem határo­zott a tekintetben sem, várjon kormány­zói kézirattal vagy pedig házhatározattal napolják-e el a nemzetgyűlést. A kor­mány attól tart, hogyha egyszerű házha­tározattal dönt a nemzetgyűlés, akkor a keddi napon igen éles ellenzéki támadást intézhetnek a kabinet ellen, a miniszterelnök pedig most kerülni akar minden olyan izgalmat, amely a nemzetgyűlést kellemetlen megvilágí­tásban tüntethetné fel. Az ellenzék kétségtelenül támogatni akarja a miniszterelnök genfi utazását és hajlandó belemenni abba, hogy a frankbizottság jelentésének tárgyalá­sát a miniszterelnök távollétének idő­tartamára elhalassza. Az elnapolásba azonban semmi körülmé­nyek között sem hajlandó belemenni és azt kívánja, hogy a kormány tűzze ki ez id­ő alatt tárgyalásra a valorizációs tör­vényjavaslatot. Az ellenzék ennél a kí­vánságánál arra hivatkozik, hogy annak­idején a kormány igen erősen hangsú­lyozta, hogy a nyugdíj valorizációs javaslatot már­cius elsejéig törvényerőre emeli. A Ház elnapolása most egyúttal a tör­vényjavaslat letárgyalásának elhalasztá­sát is jelentené. Az ellenzék meg van győződve arról, hogy a kormány ezelől a kívánság elől elzárkózik, mert attól tart, hogy az ellen­zék Bethlen távolléte idején a frankügyet valahogy másféle formában pertraktálja. A kedden esti 6 óráig lesz ülés. Szó van arról is, hogy­ amennyiben a tervezett klotár alkalmazása nem hozná meg a kellő eredményt, illetőleg a vita még job­ban elmérgesednek, 12 órás ülések beve­zetését is fogják javasolni. Az ellenzék kedden deklarációt terjeszt a Ház elé, amelyben megállapítja a kormány felelősségét a frankügyben Követelik, hogy Vannay László ellen haladéktalanul induljon eljárás kormányzósértés, közokirathamisítás, rágalmazás és a társadalmi rend ellen irányuló szövetkezés miatt Vázsonyi merénylője levelet hamisított a kabinetiroda főnöke nevében és azzal toborzott az Alföldön Budapest, március 1. (A B. H. tudósítása.) A demokratikus ellenzéki pártok hétfőn este értekezletet tartottak, amelyen foglalkoztak a politi­kai helyzettel, elsősorban azzal a kérdés­sel, hogy a nemzetgyűlés üléseit a minisz­terelnök genfi távolléte idejére a kor­mán­y el akarja napoltatni. A demokratikus el­lenzéki pártok hétfő esti értekezletükön, a­mely a késő éj­éli órákba nyúlt be, elha­tározták, hogy­ a keddi első nyolcórás ülé­sen deklarációt olvasnak fel, amelyben már most, Bethlen útja előtt megállapít­ják a kormány teljes felelősségét a frank­hamisítás kérdésében és a Ház elnapolása ellen fognak tiltakozni. hajtott végre bizonyos fegyveres erőre való hivatkozással, amely mögötte áll. — Kifogásolta Hegymegi-Kiss Pál azt is, hogy a belügyminiszter nem közölte még a nyilvánossággal a szegedi kerületi főka­pitányságnak Vajnay László alföldi mű­ködésére tett jelentését. A demokratikus ellenzéki pártok megállapították, hogy maga a belügyminiszter is elismerte,­­ hogy a szegedi főkapitányság és a kis­kunfél­egyházai rendőrség nyomozást folytatott Vannay László ügyében s mind a két hivatal jelentést tett ebben az ügy­ben. A belügyminiszter tehát tudta,­­ hogy Vannay nem létező pártfogókra hi­vatkozott, hogy ezzel nyomatékot adjon céljainak, továbbá levelet­ hamisított, a­melyben a kabinetiroda főnökét aposztro­fálta. Megállapítják a pár­tok, hogy egy­szerű, tudatlan embereket kormányzósér­tés miatt ilyenekért már bíróság elé állí­tottak. Súlyosbítja, a helyzetet, hogy Van­nay azt merte állítani, hogy a kabinetiro­da főnöke a hozzá intézett levélben neki illegitim toborzásra adott felhatalmazást. Az ellenzék megál­lapítja, hogy ezt az ügyet nem lehet olyan kedélyesen elintéz­ni, amint Rakovszky kijelentései mutat­ják, hogy a belügyminiszter megfigyelte­ti, lebeszélni próbálja, hogy ez az egzaltált fiatalember semmi olyat ne kövessen el, ami az ország szempontjából káros lenne. A demokratikus ellenzéki pár­tok ezután hátár­ozatilag mondották ki hogy köve-Kunszentmiklóson valósággal toborzást telik Vannay László ellen kormányzósér- Vannay-ülföldi működése Részletesen foglalkozott ezután a de­mokratikus ellenzéki pártok szövetsége Vannay Lászlónak, Vázsonyi egyik me­rénylőjének ügyével, akit az ügyészség szabadlábra helyezett a közismert Endre László gödöllői fajvédő főszolgabíró fele­lősségére. Az ellenzéki pártok pontokba foglalták a belügyminiszternek Hegyme­­gi-Kiss Pál hétfői felszólalására adott vá­laszával szemben táplált aggályaikat és követeléseiket. Hegymegi-Kiss Pál ugyan­is szóvátette, hogy a nevezett Vajnay László bizonyos magasabb körökre való hivatkozássá, ezenkívül pedig a kabinet­­ir­oda főnökének hamisított levelével az Alföldön, Szegeden, Kiskunfélegyházán és MNWMWMMWJIMMMMIMIM­lés, hivatalból üldözendő fogalmazás, köz­okirattal,­misitás, az állami és társadalmi rend ellen irányuló szövetkezés címén a bűnvádi eljárás azonnal meginduljon,­­ továbbá, hogy­ a belügyminiszter a szege­di főkapitányságnak Vajnay Lászlóra vonatkozó írásbeli jelentését, annak mel­lékleteivel együtt terjessze a Ház elé. Érdekelt körökben rendkívüli érdeklő­déssel várják ennek az ügynek mikénti elintézését. A demokratikus ellenzék el van szánva arra, hogy ezt az ügyet mind­addig napirenden tartja, amíg megnyug­tató intézkedés nem történik. Miért maradt el Apponyi felszólalása Nem akarta, hogy őt okolják Bethlen genti útjának esetleges eredménytelenségéért A múlt héten még úgy volt, hogy a frank­ügy hétfői parlamenti vitájában Apponyi Albert gr­óf is felszólal és kriti­kát mond a kormánynak a frankügy nyo­mozásával kapcsolatos magatartásáról. A­ felszólalás azonban váratlanul elmaradt, ami érthetően nagy feltűnést váltott ki, hiszen a közvélemény feszült érdeklődés­sel várta az ősz államférfi megnyilatko­zását. Annyi bizonyos, hogy Apponyi Al­bert gróf vasárnap még komolyan foglal­kozott a felszólalás gondolatával, mert a nála telefonon érdeklődő ujságiróknak azt az üzenetet küldte, hogy beszédére készült Vasárnap azonban felkereste Apponyi Al­bert grófot Teleki Pál gróf és három órás tanácskozás alatt rábírta az ősz államfér­fit, hogy a hétfőre tervezett felszólalásá­tól elálljon. A nemzetgyűlés folyosóján hétfőn sokat beszélgettek Apponyi Albert és Teleki­ Pál tanácskozásáról. De maga Apponyi, Albert gróf maga is megszólalt és kije­lentette politikai barátai és az újságírók előtt, hogy felszólalását csupán ideiglene­sen halasztotta el Nem akarja ugyanis — mondotta, — hogy Bethlen István gróf őt okolja genfi utjának esetleges ered­­mén­ytelenségeiért. Meskó Zoltán belépett­­, az egységes pártba .­­■. Meskó Zoltán nemzetgyűlési képviselő Almássy Lászlóhoz, az egységes párt el­nökéhez levelet intézett, amelyben beje­lenti a pártba való belépését, vagy, amint ő írja, visszalépését. Ezt az elhatározását Meskó Zoltán azzal indokolja, hogy ma nem a széthúzással lehet eredményt elér­ni, hanem a nemzeti erők összefogásával. Tavaszi kalapanyagok, di­v­a­tszallagok kalapkellékek ruhadísz újdonságok nagy választékban MÉTHNÉL Csöpi csipkék, diva­tcsipkék, hímzett bort­ik Telefon 964. Széchenyi­ utca 70. Ma záróra reggel Saját töltésű borok 5 órakor Royal-kávéházban Horváth Gyula zenekara hangversenyez 1326. IH. 2 OOO Gaál Gaszton pártjának zászlóbontása Budapest, március . (A R. H. tudósítása.) Vasárnap délelőtt tartotta Gaál Gaszton lengyeltóti kerüle­tében alakuló ülését az új agrárpárt, a­melynek — mint ismeretes — négy képvi­selőtagja van: Gaál Gasztoin, Forster­ Elek, Farkas Tibor és Reischl Richard. — Az alakuló nagygyűlésen mind a négy képviselő részt vett. Forster Elek üdvözöl­te a nagygyűlést, amely táviratot intézett Darányi Ignáchoz, akit mint a magyar agrárizmn­us megteremtőjét üdvözölték. Gaál Gaszton mondta el ezután beszá­molóját. Indítványára a nagygyűlés ha­tározati javaslatot fogadott el, amelyet legközelebb a nemzetgyűlésen elő fognak terjeszteni. Ebben kérik a törvényhozást, hasson oda, hogy a falu népére nehezedő elviselhetetlen terheken enyhítsenek és a kormány vessen véget a rendeletekkel va­ló kormányzásnak. A falu népe által ál­talános közterhek címén fizetett nagy adó összegekből a falu népe is élvezzen s min­denekelőtt építsék ki Magyarország ret­tenetesen rossz úthálózatát. A határozat utolsó pontja úgy szól, hogy a termelési eszközök vámmentes behozatalával a kormány teremtsen új helyzetet a terme­lőknél, mert amennyiben a mai állapotok megmaradnak, teljesen összerorppan a magyar agrárélet. Végül Reischl Richárd tartott beszédet. A nagygyűlés után bankett volt, melyen a lengyeltótiak ünnepelték a megjelent képviselőket.

Next