Reggeli Hirlap, 1926. április (35. évfolyam, 74-96. szám)

1926-04-01 / 74. szám

f'fogjelenik hétfő kivételével min­­k­- nap.­­ Előfizetési áraik: Magyarország egész területén ,de­­nta 40.000 korona, negyed­évenként 1 *20.000 korona. Költél­­,de : ennek az árnak kétszerese. Ufi-ízetéseket díjszabás szerint feivesznek a kiadóhivatal, a miskolci* fiókkiadóhivatalok és dohánytőzsdék és az ősszes bél­és külföldi hirdetőirodák. Reggeli Hírlap felelős szerkesztő : Fazekas Sámuel — Szerkesztő: Kass Endre Kiadótulajdonos: Reggeli Hír­lap r.-t. — Nyomatott: Klein* Ludvig és Szelényi könyvnyomda! részvénytársaság nyomdájában,, Igazgató Ludvig István. Szer­­bre xtdszer: Városház tér 22., földszint (teiefonszámok : 4d­8e 618.) Ki­ádtuivárai: Városház- Ur 22. fordulat (telefensz. Mi­skolc, XXXV. évf., 74 n. Ara 2000 korona Csütörtök, 1926 április 1 Az emigráció likvidálása Lovászy Márton, volt országgyűlési képviselő, a „Magyarország“ volt főszer­kesztője és a forradalmi időkben ideig­­od­áig miniszter, mint budapesti jelenté­sek mondják, hosszú emigrációjából Bu­dapestre hazaérkezett. Lovászy Márton budapesti megjelenése bizonyára nem fog nagyobb feltűnést kelteni, annál ke­vésbé, mert Lovászy környezetében és legszűkebb baráti körében úgy tudják, hogy semmi részt nem kiván magának a politikai életből, mert Lovászy Márton a mai időket s viszonyokat teljesen alkal­matlanoknak véli arra, hogy beavatkoz­zon a magyar pártküzdelmekbe. A határnál ugyan történt egy kellemet­len incidens Lovászyval, a hegyeshalmi rendőrség vezetője előzetes őrizetbe vette, de a belügyminiszter sürgős távirata pa­rancsára, Komáromtól már hivatalos kí­sérő nélkül hagyták folytatni a volt füg­getlenségi politikus útján hazafelé. Eb­ből az intézkedésből és a különböző hírekből arra lehet következtetni, hogy a kormány engedelmével történt a Károlyi-kormány r­övid időre volt kultuszminiszterének h­a­­zatér­ése. És egészen bizonyos, hogy Kovászy bu­dapesti tartózkodásának, Lovászy haza­­tér­ésének következtében nem omlott ösz­­sze az ég a földdel, a baloldali titkos erők — ha vannak ilyenek — nem bújtak elő, hogy lerombolják az ellenforradalmi kor­mányok alkotásait és Lovászy Mártoné­­kat, vagy az ő „októbrista“ politikájukat ültessék be a miniszteri­­ székekbe, a ha­talomba. Ma már nincsenek Magyaror­szágon komoly számításba jövő forra­dalmárok, akik utcán, barrikádokon vagy csatamezükön is készek volnának eldön­teni a nemzet politikai sorsát. Ma már csak szegény emberek, nehéz gazdasági és pénzügyi viszonyokkal küzdő kereskedők és iparosok, adóssággal és az életnívó le­szállításával harcoló hivatalnoksereg, elé­gedetlen földbirtokos osztály és munka­nélküliség rémét érző munkástömegek vannak,­­ amelyeknek fantáziáját a mindennapi kenyér, az alantas életnívó megjavításának kérdése izgatja. Ezért teh­át egész természetesen és mert egyébként sem gondol ebben az ország­ban erőszakos rendbontásra senki, sima, feltűnés nélkü­li és zavartalan volt a Lo­vászy Márton hazatérése Budapestre. Ami viszont azt példázza, miért ne le­hetne minden, az emigrációban élő s ha­­zakívánkozó magyar ember hazatérését megengedni és lehetővé tenni? Miért ne lehetne már egyszer az emigrációt is lik­vidálni, miért tűrni azt, hogy a hontalan­ság keserű érzete és a munkátlanság, ke­­nyértelenség fájdalmas ténye, rokonok­tól, barátoktól, a családtól való elszakí­­tottság gyötrelme tegye még szerencsét­lenebbé azokat, akik az 1919—20 — az el­lenforradalmi kilengések elől, vagy más okok folytán emigrációba kényszerültek? Mintha most is hallanék a kormány elnökének és belügyminiszterének több­szöri nyilatkozatát: jöjjenek haza ugyan az emigránsok, azonban nem térhetnek ki előle, hogy itthon bíróság elé álljanak és számot adjanak azokért a cselekede­teikért, amelyeket külföldön követtek el különféle népgyűléseken és különféle új­ságokban tartott és közölt beszédekkel és cikkeikkel. Nekünk nem áll módunkban tudnunk, mikből állanak ezek a beszédek és cikkek és mennyiben sértették a kor­mány és az ország jó hírnevét. Azonban mégis szabadjon megkockáztatni azt a véleményt, hogy a forradalmak és ellen­­forradalmak közelgő idejében merültek föl bűncselekmények, merültek fel bűn­tettesek, akik szintén ártottak az ország és a kormány jó hírnevének s az akkori kormányzat mégis talált rá módot, hogy ezek a bűntettesek a törvény előtt való felelősségrevonástól mentesittessenek. — Így tehát, imm­ár a forradalom és ellen­­forradalom után hét esztendővel valóban meg lehetne tenni a baloldal felé s az emigráció felé is egy gesztust, amely lehetővé teszi az emigráció számára a ha­zatérést anélkül, hogy idehaza az emigrá­ció keservein kívül még börtön vagy egyéb büntetéseket kelljen elszenvedniük. A húsvéti vakáció jó alkalom volna ar­ra, hogy megfontolás tárgyává tétetnék az emigráció kérdése. Legjobb alkalom pedig a vakáció alatt összeülő pártközi konferencia, amelyen az ellenzéknek, a polgáriaknak éppen úgy, mint a szociál­demokratáknak erélyesen követelniük kell, hogy a kormány tegye lehetővé az emigráció likvidálását. Már csak politikai és taktikai szempontból is érdemes volna, ha a kormány az ellenzék álláspontjára helyezkednék. Idehaza igen szigorú tör­vények és rendelkezések adnak védelmet az olyan deliktumok ellen, amelyekkel a kormány az emigrációt vádolja. Ha tehát itthon lesznek s úgy politizálnak, hogy az a törvénybe fog ütközni, akkor bűnhőd­nek érte. Míg ha kintmaradásra kénysze­rülnek, odakint minden retorzió nélkül tovább folytathatják azt munkát, amely a kormány szerint az országra káros. Bethlen a titkos társaságok feloszlatásáról tanácskozott Klebelsberg kultuszminiszterrel és Perényi Zsigmonddal Ha a pártközi konferencia sikerül, Bethlen rekonstruálja kormányát . Ismét szó van arról, hogy a kétkamarás országgyűlés összehívása előtt, az ősz elején általános választást írnak ki Budapest, március 31. Az a politikai feszültség, amely az el­lenzéket arra késztette, hogy a Pallavi­­cini-féle mentelmi ügy­ben a legélesebb harcot indítsa a kormány ellen, a minisz­terelnök környezetének közbelépésére meg­lehetősen enyhült. Az ellenzék magatartá­sa is enyhült. Bethlen István gróf miniszterelnök ugyanis, amint hazaérkezett i­nkepusztai bérletéről, hozzálátott, hogy a titkos tár­saságok ügyében a pártközi konferencia elé terjesztendő adatokat átvizsgálja és előkészítse. Minden cáfolat ellenére is megerősíti informátorunk, hogy Bethlen István Klebelsberg Kun­ó gróf és Perényi Zsigm­ond báró jelenlétében tárgyalásokat folytatott szerdán a titkos társaságok fel­oszlatása ügyében. Klebelsberg Kunó gróf a választások idején, amikor pedig köztudomás szerint a titkos egyesületek a legerősebb akciót fejtették ki, belügymi­niszter volt, akinek nem egyszer összeüt­közése is volt az ébredőkkel és más titkos egyesületekkel. Mint belügyminiszter,­­ Klebelsberg Kunó gróf ismerte a titkos társaságok minden szervezetét annál is inkább, mert a választások alatt több ilyen titkos széna működését vette igény­be a kormány. Perényi Zsigmond báróval folytatott tanácskozásokra viszont azért volt szük­ség, mert ő a Friedrich-féle kormány bel­ügyminisztere volt, amikor a kormány egyenes intenciójára létesültek a külön­böző karhatalmi szervezetek, amelyek az­után feloszlatásukkor titkos társaságokká alakultak át. Perényi Zsigmond báró min­denesetre felvilágosítást tud adni a mi­­niszter­elnöknek a titkos társaságokra vo­natkozólag, valamint arról is, hogy most milyen társaságok vannak. Beavatott helytől arról is értesülünk, hogy a kor­mány, amennyiben a pártközi konferen­cia eredménnyel járna és amennyiben Bethlen István gróf azt érezné, hogy eb­ben a kérdésben nemcsak a saját pártja, hanem az egész nemzetgyűlés bizalmát bírja, azonnal végrehajtja a kormányre­konstrukciót is. Sok szó esett néhány héttel ezelőtt ar­ról is, hogy a kormány­­esetleg új válasz­­tásokra készül. Most teljesen megbízható helyről úgy értesülünk, hogy Bethlen Ist­ván gróf tényleg intézkedéseket tett a bel­ügyminisztérium útján az esetleges vá­lasztások megtételére vonatkozólag. Arról is informálnak bennünket, hogy a válasz­tások nem lehetnek meg, csak azután, ha a nemzetgyűlés a felsőházi javaslatot le­tárgyalta. A kormány szándéka az, hogy amennyiben a nemzetgyűlés a költségve­téssel júniusban elkészül, utána a nyári szünet mindössze egy hónapot fog igény­be venni. Augusztusban már­ hozzá­láthat a nemzetgyűlés a munkához, amely alka­lommal elsősorban a felsőházi javaslat kerül tárgyalás alá. A kormány szerint ez a vita körülbelül egy hónapot vesz igénybe és akkor a két kamara összehívá­sa előtt, tehát ősz elején, kiváltja a kor­mány az új választásokat. Ellenzéki kör­ökben természetesen pesz­­szimizmussal fogadják a miniszterelnök tervét és mindent attól tesznek függővé, hogy Bethlen István gróf milyen erős ke­zet tud mutatni a titkos társaságok likvi­­dációjában. Budapest, március 31. (A Sz. H. tudósítása.) Politikai körökben élénk feltűnést keltett, hogy Lovászy Márton szerdán este a bécsi gyorssal Bu­dapestre érkezett. Lovászy környezetéből azt az értesítést kaptuk, hogy Lovászy Márton már hónapok óta foglalkozik a visszaköltözés gondolatával. Erre a vég­ső impulzust az adta, hogy felesége már hosszabb idő óta Budapesten fiánál tar­tózkodik, aki egyik fővárosi napilap se­gédszerkesztője. Lovászyné egészségi álla­potát a kiállott izgalmak annyira legyen­gítették, hogy környezete sürgősen inter­veniált illetékes helyen aziránt, hogy Lo­vászy Márton visszatérhessen Buda­pestrg.­­­ Tény, hogy a kormány a maga részéről semmiféle nehézséget nem támasztott Lo­vászy visszatérése elé, sőt meglehetős rö­vid diplomáciai eljárás során tdasította a bécsi követséget, hogy Lovászy Márton részére a megfelelő magyar útlevelet ad­ja ki. A család hangsúlyozta munkatár­sunk előtt, hogy Lovászy hazatérésének semmi akadálya nem volt, egyrészt azért, mert a kormánynak az az álláspontja,­­ hogy az emigránsok hazatérhetnek, a­mennyiben azonban velük szemben bűn­vádi eljárás volna folyamatban, az haza­térésük után folynak le ellenük. Másrészt pedig ismeretes, hogy éppen Lovászi Már­ton és Garami Ernő ügyében maga a mi­niszterelnök tett olyan kijelentést, hogy hazatérésük elé annál kevésbé állít a kor­mány akadályokat, mert mindkét politi­kusnak Magyarországba való visszatéré­sét a belpolitika nyugalma érdekében fon­tosnak tartja. Értesülésünk szerint Lovászy Márton elllen csak kisebbrendű sajtóvétség miatt van bűnvádi eljárás folyamatban. Haza­téréséről úgy a bűnügyi, mint a közigaz­gatási hatóságok tudomással bírtak és tekintettel arra, hogy Lovászy Márton az utolsó időben teljesen távol tartotta ma­gát az emigráció propagandájától, sem­m­­iesetre sem fogják letartóztatni, hanem szabadon védekezhet majd a bírái előtt.. Az ellenzéken azonban meg vannak győ­ződve arról, hogy bírói eljárásra sem fog sor kerülni. ■ A családja és néhány barátja várta Lovászyt Lovászy Márton Rupert Rezső és Nagy Vince társaságában érkezett meg a bécsi gyorsvonattal Budapestre. Az állomáson fia és menye fogadták. Megjelentek ezen­kívül tiszteletére régi barátai közül Nagy János, Búza Barna és Vámbéri Rusztem, akiket Lovászy Márton megérkezése al­kalmával melegen üdvözölt. Egyébként semmiféle tüntetés vagy üdvözlés az állo­máson nem volt. Lovászy, amint megér­kezett, fiával és menyével együtt autóba szállt és fia lakására hajtatott. Felesleges rendőri intézkedések A rendőrség nagy felkészültséggel vár­ta Lovászy Márton hazatértét, mert tün­tetéstől félt. A Keleti­ pályaudvaron és a környező utcákban kettőzött rendőrök vigyáztak a rendre, erre azonban szükség nem volt. mink­­á­i­r 1 ■ a=a=a= A határon őrizetbe vették Lovászyt", de a belügyminiszter távirati intézkedésére Komáromban szabadon bocsátották A Károlyi-kormány volt kultuszminisztere szerdán este érkezett meg Budapestre Nagy Vince és Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselők társaságában.Az ellenzék kizártnak tartja, hogy eljárás indulhatna a volt függetlenségi politikus ellen Lovászy Márton kijelentette, hogy beteg felesége látogatására érkezett haza TÁRCAJEGYZETEK Csak pár napja részesítette a Máv. a közönséget abban a kellemes meglepetés­ben, hogy június elsejétől felemeli a vas­úti tarifát. A közönség ezen az előzetes bejelentésen már­ nem is háborodott fel. A közönségnek az utolsó évek nyomorú­sága, no meg a Máv. tarifapolitikája hoz­zászoktatták, mondhatnánk edzették ah­hoz, hogy a drágításban jelentkező sors­csapásokat megadóan viselje. A közönség fásult és közömbös és közönyét nem in­díthatja meg az sem, hogy a Máv­ drágí­tásának ellen­súly­ozásaképen most a posta viszont talán olcsóbb lett. Mától kezdve lép életbe az új posta­díjszabás és ezzel egyidejűleg megjelennek az új pengőbé­lyegek. Mondhatnánk azt is, hogy ez is valami. Eredmény. Haladunk a békebeli állapotok felé, ha a csigaléptekkel is. Sőt, ha már­ ezt a haladást pontosabban akarjuk kife­jezni, akkor inkább egy másik állatról, a rákról vehetjük a hasonlatot. Egy lépést megyünk előre, kettőt hátra. Egy csigalé­pés előre például a posta mérsékelt ol­csóbbodása s két jókora lépés hátra a vasúti tarifa drágulása. Mert ez utóbbi nem marad elszigetelt jelenség. Az egész vonalon drágulást idéz elő, mint ahogy azt gyakran láttuk a múltban is. Ha erre a­ minden vonalon bek­övetkező drágaság­ra gondolunk, ak­kor alaposan lehűl az örömünk, amivel a posta kedveskedett nekünk. Hiába, hozzá kell szoknunk ah­hoz, hogy mérsékelt és szerény örömeink sincsenek üröm nélkül. Csak nemrég alakult meg az Idegen­forgalmi Szövetség felsőmagyar­országi fiókja s máris nagyon életrevaló tervei vannak a Bükk szépségeinek népszerűsí­tésére. Az ország manden részében be ak­arja iktatni a mozielőadások keretébe a Bükk ,és a­ Mátra-vidék legszebb részei­ről készített felvételeket. Mindenesetre a propagandának ez a módja a leghatásosabb. Többet ér az élő­szónál, többet ér a propagandisztikus elő­adásoknál, a plakátoknál és a látképes levelező lapoknál. A film ma a legna­gyobb tömegeket vonzó művészet s így a leginkább van hivatva arra, hogy felkelt­se az érdeklődést a Bükk természeti szép­ségei iránt. Most már igazán csak az van hátra, hogy ezt az életrevaló tervet minél előbb meg is valósítsa a szövetség. Mert igazán nem a filmen fog múlni, ha eset­leg kútba esik a Bükk propagandája. Egy tizenhárom éves kislányt meggyil­koltak és a bestiális gyilkos levágta áldo­zatának a fejét. Egy kéjgyilkosság történt a Kertész­ utcában és a gyilkos titokzatos személye még mindig izgalomban tartja a kedélyeket. Egy fiatal leány édesanyja halálának évfordulóján mellbelövi magát. Egy másik, — nem lévén semmi keresni valója az életben, — a Dunába ugrik. — Hátbor zeng aló „szenzációk“ tárulnak meggyötört szemeink elé, valahányszor az újságokat kezünkbe vesszük. Gyilkosság és öngyilkosság: mintha csak ez volna a mai szörnyű élet mottója. Az egyik mást pusztít el, hogy a­ véren szerzett milliók­kal fordítsa jobbra a maga sorsát, a má­sik pedig önmaga ellen emeli a végzetes fegy­vert, hogy ilyen módon vessen véget a céltalannak látszó további szenvedéseknek. Mintha egy iszonyú átok nehezedne ránk, amelynek lidércnyomása alól nem tudunk szabadulni. Olyanok vagyunk, mint a bűvészinas, aki meggondolatlanul szélnek eresztette a pusztítás szellemeit s nem tudja azokat visszaparancsolni. Mii­den azon az éjszak­án indult el a végzet, a melyet Ady egy viziószenű versében ..Kü­lönös, különös nyáréjszakának“ nevez és azóta feltartóztathatatlanul halad előre a maga útján. Gyilkosságok és öngyilkos­­ságok­ ennek a végtelennek tetsző útnak kilométerjelzői. Trónokat döntött le útjá­ban, egész társadalmi osztályokat gyűrt rettenetes talpai alá, családok tömegei­nek boldogságát dúlta fel, szétszaggatta az idegek nyugodt hálózatait, őrületbe kergetett milliókat, az élet minden vonat­kozásúm rányomta a maga halál fejes bé­lyegét és a tizenkét éve tartó halálmars­­naki minden borzalma felmerül szemeink előtt, ha az újságokat böngésszük, amely­nek minden betűjét mintha ennek a ke­gyetlen Végzetnek szigorú ellenőrzése mellett és az ő szellemében öntötték volna. * Igen, a végzet! Ma, mintha minden az ő műve volta. Olvassuk például, hogy egy húsz éves gyerek anélkül, hogy bú­csút vett volna szüleitől, se szó, se beszéd, neki vágott a nagy ismeretlennek azzal a kitűzött céllal, hogy meg sem áll, míg a riff-kabilok táborába nem érkezik. Mond­­hatjuk valaki erre, hogy hiszen ez igazán mindennapos, sablonos eset. Ilyen kalan­dos ifjak minden időben voltak, akik nyugtalan vérüktől űzve, felkerekedtek és világgá mentek. Csakhogy van ám egy kis különbség. Ez a húszéves ifjú mégsem afféle kalan­dos ifjú. Ez az érettségije után két évig mindent megpróbált, hogy ezen a meg­sza­nált Csontjamagyaror­szágon egzisztálni tudjon. Mindent megpróbált és semmi sem sikerült neki. Más ilyenkor talán ön­­gyilkosságot vagy valami egyéb végzetes tettet követ el. Ő kényszerűségből a riff­­kabilokhoz akart menni. Szívesebben kör­­mölne itt havi másfélmillióért egy irodá­ban, de hát nálunk még az ilyen állások is csak kiváltságosak által nyerhetők el. Aki nem kiváltságos, az mehet a Duná­nak, vagy a riff-kabil frontra, ami m­ajd­­nem egyre megy. Igen, a végzet, ő moz­gatja ma életünket kiszámíthatatlan sze­széllyel. "

Next