Reggeli Hirlap, 1927. március (36. évfolyam, 48-73. szám)

1927-03-01 / 48. szám

Valóban oly ivótlan-e a színház műsora? Néhány megjegyzés egy szinügyi bizottsági tag bírálatára Tekintetes Szerkesztő úr! A szinügyi bizottság­ szombati ülésén Bank Sándor bizottsági tag, különben a téli álmát alvó Lévay József Közművelő­dési Egyesület igazgatója éles bírálatban részesítette a színház műsorát. A legke­vesebb, amit erről a műsorról mondott, hogy egy nívón áll a kisvárosi vándor­­színházak műsorával, de támadta a szín­igazgatót azért is, mert nem hoz klasszi­kusokat, ellenben derure-bornra átveszi a fővárosi színházak gyakran ízléstelen, irodalmiatlan, olcsó hatásokat hajhászó műsordarabjait. Kénytelen vagyok az igazgató úrral szemben különvéleményt bejelenteni és megállapítani bírálatáról, hogy akármi­lyen jóhiszemű is, de igaztalan. Mi sem könnyebb, mint ezt a bírálatot megbírál­ni és megállapításait megcáfolni. Az igaz­gató úr, úgy látszik, nem vette magának azt a csekély fáradtságot, hogy felszóla­lása előtt tüzetesen áttanulmányozza az általa oly szigorúan lecsepült műsort. Pedig nem ártott volna egy kis tanulmá­nyozás, már csak azért sem, mert minden kritikának leglényegesebb előfeltétele a kritizálandó anyag pontos ismerete. — Eszem ágában sincs perbe szállni az igaz­gató úr kritikájával és annak szempont­jaival, hiszen a támadásával szemben elég hathatósan tud védekezni maga a­­ mű­sor. Ebből a műsorból, a színigazgató ed­dig megvalósított programjából álljon itt néhány szemelvény, amelyekkel aligha tudná alátámasztani az igazgató úr a maga kemény kritikáját. Mindenekelőtt a prózai darabok. A mis­kolci Nemzeti Színház adta elő egyedül magyarul a Jedermann­, Hoffmansthal páratlanul szép misztériumát. Ezzel a tel­­jesítménnyel — arra hivatottak vélemé­nye szerint — a miskolci társulat beírta nevét a magyar színházi kultúra, arany­könyvébe. Bemutatta a színház A Noszty­­iin esete Tóth Marival csimi vígjátékot, Romain Rolland drámáját, A szerelem és halál játékát és Dickens Házitündérét. Felújította a Fösvényt és Romeo és Jú­liát, a népszínművek közül a Szökött ka­tonát és a Sárga csikót. így fest a klas­szikusok elhanyagolása A „nívótlansá­­got“ ezenkívül sikerült elérnie a színház­nak a Vén gazember és Gyurkovics lá­nyok reprizével és Zilahy Lajos Zenebo­­h­ócok-jával, amelyet egyébként a jövő szezonban a műsorára elég kényes párisi Odeon is be fog mutatni. Az operettműsor is hasonlóképen ellent­mondásban van az igazgató úr bírálatá­val. A színház a Cirkuszhercegnő, az Akácfavirág, a Paganini bemutatásán kí­vül reprizekből klasszikus ciklust rende­zett. Eddig felújította az Obsitost, a Bob herceget, a Három a kislányt, Az ártat- Tati Zsuzsit, Az erdészlányt és a Varázs­­keringőt. A legközelebb felújításra kerülő klasszikus operett a víg özvegy. Az operaműsor sem szolgáltat túl sok okot a lesújtó kritikára, szinre került a Tesco, Hoffmann meséi, Traviata, Trou­badour, Carmen, a Pillangó kisasszony, Rigolettó, Bajazzók, Sevillai borbély és a Faust. Minden hétre jutott körülbelül egy operaelőadás. Ami ezeknek az előadá­soknak a nívóját illeti, arra vonatkozó­lag álljon itt egy névsor. Az előadások állandó főszereplői voltak: Kovács De­zső, Halmos János, Vermes Jenő, Kőszegi Teréz, Kármán Gizi, Radnai Erzsi Bódé Erzsi, Medveczky Bella, Ecker Szidónia és Szórád Ferenc, a magyar királyi Ope­ráház művészei. Miután a­ színház így biztosította a fővárosi nívót gondosko­dott arról is, hogy a közönség egynéhány világhírű nagyság művészetében is gyö­nyörködhessék. Felemelt, de a koncertek belyárait túl nem lépő bolgárok mellett vendégszerepeltette­ Sándor Erzsit, Ada Sárit, Vera Schwarzot, Piccavert és Teller Hubertet Most még­ egy kis felsorolás azokról a darabokról, amelyeket a színház nem il­lesztett a műsorába olyan indokokból, amelyeket minden bizonnyal az igazgató úr is méltányol. Ezek: Kitty és Kathy, Chopin, Kiss és Kis, A zsiványkirály (a­­melyet pedig a Vigyázat! Női szakasz!­­sza.1 egyetemben Szegeden a­ városi urak is bemutattak saját kezelésű színházuk­ban­, azután az Új urak és a Bubi. Ezeknek a műsorból kimaradt darabok­nak egy részével talán lehetett volna táblás házakat is csinálni, viszont az elő­adott darabok között nem egy volt olyan, amelynél a­ színigazgató a kultúra, az iro­dalom és a tradíciók kedvéért már eleve lemondott a táblás házakról. Egyébként pedig a színház eddigi műsorához, ame­lyet fentebb részleteztünk, nem kell kom­mentár. Ebbe a műsorba, amely beszél maga helyett, nagyon nehéz belekötni és egyenesen érthetetlen, ha ezt egy szín­­ügyi bizottsági tag teszi, aki még mellé­kesen egy Lévay József nevét, viselő köz­művelődési egyesületnek is az igazgatója. Teljes tisztelettel Egy színházbarát. De Pinedo Brazíliába érkezett Rio de Jarneiro. február 28. De Pinedo olasz repülő kevéssel 11 óra után megjelent Sao Paolo felett és hatal­mas ívekben kör­ül repülve, üdvözölte a várost és lakóit. De Pinedo azután­ a kö­zelben levő Amaro-tóra ereszkedett le. REGGEL! HÍRLAP Beillik István báró határozottan megcáfolja a miniszteri kinevezéséről elterjedt híreket Nyilatkozata szerint egyáltalán nincs szó Mayer földművelésügyi miniszter távozásáról Budapest, február 28. (AB. H. tudósítása.) Egyes fővárosi lapok ismételten arról adtak hírt, hogy a földmivelésügyi tárcában személyi válto­zás fog bekövetkezni, amennyiben Mayer János földmivelésügyi miniszter rövide­sen távozik állásából és utóda minden valószínűség szerint Bottlik István báró országgyűlési képviselő, nyug. földműve­lésügyi államtitkár lesz. Az említett la­pok szerint ez annál is inkább bizonyosra vehető, mert Bethlen miniszterelnök levél­ben ajánlotta fel Bottlik Istvánnak a föld­­mű­velés­ügyi tárcát. Ezzel a hírrel kapcsolatban a Reggeli­­ Hírlap szerkesztősége kérdést intézett Bottlik István báró, országgyűlési képvi­selőhöz, aki a következőket mondotta: — Nincs tudomásom arról, mintha a földmivelésügyi tárcában személyi válto­zás következnék­ be. Nem hiszem Mayer János távozását, mert információim sze­rint ilyesmiről egyáltalában nincsen szó. Ami pedig az említett pesti lapoknak ez­zel az állítólagos távozással kapcsolatban az én személyemet érintő közlését illeti, határozottan kijelentem, hogy az nem egyéb üres, minden alapot nélkülöző ki­találásnál és egy betűje sem igaz. Anglia hozzájárult Coolidge leszerelési javaslatához A válasz elküldése előtt kikérték a domíniumok hozzájárulását Chamberlain válasza Macdonald interpellációjára London, február 28. Azl alsóházban Macdonald kérdésére Chamberlain kijelentette, hogy az angol kormány Coolidge memorandumára adott válaszát a múlt héten átnyújtották az Egyesült Államok londoni követének. A válaszban kifejezést ad az angol kor­mány a leszerelés gondolata megvalósí­tása iránt érzett rokonszenvének és elfo­gadja­ a tervezett konferenciára a meg­hívást. Kijelentette az angol kormány válaszá­ban, hogy igyekezni fog a konferencia si­kerét a maga, részéről, minden elérhető eszközzel biztosítani. Kijelentette Cham­berlain azt is, hogy a kormány válaszá­hoz a­ domíniumok is hozzájárultak, ki­véve az ír szabad államot, amelynek a válasza, még eddig nem érkezett meg. A város márciusi közgyűlései döntenek a járvány­kórházi munka kiadásáról Hussz öt négy ajánlat érkezett be a város által hirdetett versenytárgyalásra (A B. H. tudósítása.) A Város tanácsa az új miskolci járványkórház megépítésé­re versenytárgyalást írt ki. A versenytár­gyalás határideje hétfőn délelőtt járt le. Huszonnégy ajánlat érkezett be a verseny­tárgyalásra, amelyeket hétfőn délelőtt Hodobay Sándor dr. polgármester elnök­lete alatt álló bizottság fel is bontott. Az ajánlatok­ a következők: Katona Lajos és társa a vízvezeték­­munkálatok kivételével az összes munká­latokra 661,558 pengővel tettek ajánlatot. Hét pályázó adott be ajánlatot az összes munkálatokra és pedig­ Uhrinyi Kovács Kocsord 744,559 pengővel. Árva Pál 712,281 pengővel, ez utóbbi ajánlatához 4 és fél­­százalékos bélyegilletményeket és egyéb költséget számolt, Jamrik és társa 746,671 pengővel, Singer Samu 768,526 pengővel, a Stabil r.-t. 768,661 pengővel, a Pallay-cég 782,724 pengővel, Stimm és Bloch 828,458 pengővel. Vízvezetéki és­ villanymunkálatok kivé­telével adott be pályázatot Hevesi Lajos 589,791 pengővel. Az asztalos, lakatos, má­zoló és üveges munkálatokra három pá­­­­lyázat érkezett be, Miskolci Áru- és Térí­l­ményraktár r.-t. és társai pályázata i 105,528 pengővel, Demeter Ernő ajánlata 1 85,986 pengővel, Adam­csik György aján­­l­­ata 92,509 pengővel. Vízvezetéki munkák­­r­­­a öt pályázat érkezett be. Hajós Gyula­­ 154,528 pengővel, Oláh és Rónai budapesti­­ cégé 133,029 pengővel, az első miskolci­­ vízvezetéki vállalaté 129,669 pengővel, Lan- A­­­ger é­s társáé 138,298 pengővel, Dróth Vil­­­­mosé 144,995 pengővel, Friedl­ender Mór és társaié 129,668 pengővel. A­ vil­lany berendezésekre több egymástól árban alig különböző ajánlat érkezett l­e. A versenytárgyalás eredményét legkö­zelebb tárgyalás alá veszi a tanács és az illetékes szakbizottságok, hogy a március 8-ikán tartandó közgyűlés dönthessen a munkála­tok kiadásáról. . . Nehéz az utánpótlás a budapesti egyetem kadettáin Az irodalmi tanszakon hiányzanak a megfelelő utódok — Angyal Dávid továbbra is szolgálatban marad, mert ő a világtörténelem egyetlen tanára az egyetemen — Legközelebb felállítják a zenetörténelmi tanszéket Budapest, február 28. (A B. H. tudósítása.) A budapesti egye­tem bölcsészeti kara legutóbbi ülésén el­határozta, hogy nem engedi nyugalomba vonulni a 70 éves koron felül levő és tel­jes szolgálati idejüket betöltött Angyal Dávid és Mahner Gusztáv egyetemi pro­fesszorokat. A kar határozatát illetékes helyen is kénytelenek lesznek méltányolni és igy a két ősz professzor tovább fogja folytatni előadásait. Angyal Dávid és Mahrer Gusztáv visz­­szatartása nem egyedülálló jelenség, mert már többször megtörtént a budapesti egyetemem hogy a kar a teljes szolgálati idejüket betöltő és a törvényben előírt életkoron túl levő tanárokat is meghagyta eddigi munkakörükben. De volt rá eset, hogy az előírt korhatáron túl levő, de még erejük teljében levő tanárokat nyugdíjba küldöttek azért, hogy a tanszéket fiata­labb erővel töltsék be. Angyal Dávid és Mahner, Gusztáv visszatartásának tehát tulajdonképen mégis van valami háttere. A két egyetemi professzor ma nélkülöz­hetetlen, mert Angyal Dávid 68 éves ko­rában kezdett világtörténelmi előadásokat tartani, mert nem volt a világtörténelem­nek tanára a budapesti egyetemeik A ma­gyar történelem tanszéke Szék­fű­ Gyula és Hom­ann Bálint egyetemi tanárok kine­vezésével el van látva hosszú időre, el­lenben a világtörténelmi tanszéknek nem volt professzora, ezért volt kénytelen­ Án­gyal Dávid erre a szakra áttérni és átad­ni tanszékét Szekfű­ Gyulának. Szekcsy Gyula tudományos érdemeit A három nemzedék című­ munkájával sze­rezte, amely hatalmas vádirat a 67. utáni liberális eszmék harcosaival szemben. E könyv utolsó fejezetében a tudós Tiszát Adyval hasonlította össze. Katedrac­serélésre többször volt példa a pesti egyetemen, nemcsak a történelmi, de az irodalomtörténeti és esztétikai tan­szakon is előfordult ez, amikor az ősz Négyessy László volt kénytelen vállalni a korábbi irodalomtörténeti tanszak he­lyett az esztétikát. A bölcsészeti karon az utánpótlás hiá­nya komoly gondot okoz az egyetemi ta­nácsnak, mert a magántanárok között alig akad megfelelő. Hiányzik az a generáció, amelynek soraiból annak idején Babits Mihály és társai kerültek ki. Benedek Marcell és Babits Mihály talán kaptak volna katedrát, ha munkálkodásaikban más irányt vettek volna fel. Nemsokára egyébként sor kerül a zenetörténelmi tan­szék felállítására is, pontosabban a mozi. m?­m­t kolóssia tanszékére, amelynek keretében zenetörténelmet és esztétikát is fognak taní­tani. Régebben is szó volt már erről, de újabban mind behatóbban foglalkoz­nak a kérdéssel, mert­ a zenetudománynak ma is van több hallgatója, mint akár­hány rendes tantárgynak. Valószínűleg Toldy László kerül erre a tanszékre, aki mint rendkívüli tanár most is ellátja a katedrát. A­z utánpótlások tekintetében szó van arról, hogy a vidéki egyetemei, tanárai között is körülnéz a budapesti egyetem tanácsa, mert ezek között a fia­tal tanárok között is­­több van, akinek­­neve európai viszonylatban is megállja a helyét. A SZÖNSÉG KÖMÉBŐ­L Fenekülen sár az­ U világ-utcában Igen tisztelt Szerkesztő úr! Örömmel ér­tesülünk a Reggeli Hírlapból, hogy a vá­ros vezetősége tervbe vette a tavaszra az Újvilág-utca kikövezését is. Ez minden­esetre nagy jótétemény ránk, akik kény­telenek vagyunk foglalkozásunk miatt be­járni a városba. Pedig sokan vagyunk ilyenek, tisztviselők, iparosok, munkások, vasutasok. A kövezés végrehajtásáig azonban még igen nagy tortúrákon kell keresztül mennünk, amik szinte megkese­rítik az­ életünket. Amióta ugyanis meg­kezdődtek a tavaszi esőzések, az Újvilág­­utcában feneketlen sár van. Tudni kell, hogy a Soltész Nagy Kálmán­ utca előtt megszakad a Vörösmarty­ utca kikövezett gyalogjárója. Innentől egészen a pálya­udvarig az anyaföld az egyetlen út, mely a legkisebb esőzésre annyira átázik, hogy a feneketlen sár miatt lehetetlen a rajta való közlekedés. Szíveskedjék a Reggeli Hírlapban felhívni a város vezetőségének jóakarata figyelmét arra, hogy a kövezé­sig szénsalakkal sármentesíthetné az Új­világ­ utca két gyalogjáróját. Ezzel na­gyon megkönnyíthetné a mi helyzetün­ket, akik kénytelenek vagyunk­ innen,­­ vég­ül bejárni naponta kétszer, sőt há­romszor is a város belsejébe. Aláírás­. Egy Újvilág­ utcai sártaposó. Két évi börtönre ítélték a csaló szufcakállói fakeresked­őt Egy jászberényi ügyvédet kiforgatott a vagyonából (A R. N­. tudósítása.) Gerőcs Dezső 29 éves szuhakálói fa,kereskedő megjelent 1923. évben Sándor Dezső dr. jászberényi ügyvédnél és 200.000.000 koronát kölcsön­kért tőle azzal az indokolással, hogy Or­bán Zsi­gmond keleméri lakos 160 holdas erdejének kitermelési jogát megvásárolta . Az ügyvéd abban a hiszemben, hogy a fa­kereskedő igazat mond, átadta egész va­gyonát kitevő megtakarított pénzét, 200 millió koronát. Gerőcs Dezső azonban so­hasem vásárolta meg ezt a földbirtokot, hanem csupán egészen jelentéktelen mennyiség kitermelésére kötött szerződést. Egy alkalommal azonban az ügyvéd le­utazott Keleménre, hogy megtekintse az,, erdőt, mire Gerőcs Dezső összejátszva Lengyel Sándor kelemén lakossal, a más erdejét mutatta meg neki. Az ügyvéd, amikor rájött, hogy szélhá­mosságnak esett áldozatául, bűnvádi fel­jelentést tett Gerőcs Dezső ellen, akit le­tartóztattak. A szélhámos szuhakállói ke­reskedő bűnügyében a törvényszék Déli­­tanács­a hétfőn délelőtt tartotta meg a főtárgyalást. A­ lefolytatott bizonyítás után a bíró­ság csalás bűntettében mondotta ki bű­nösnek Gerőcs Dezsőt és kétévi és két­­hónapi börtönre és ötévi jogvesztésre ítélte. A bíróság Gerőcs Dezső bűntársát, Len­gyel Sándort ugyancsak csalás bűntette miatt ugyan­isak­ hathónapi börtönre és háromévi jogvesztésre ítélte. Az elítéltek az ítélet ellen felebbezést­ jelentettek be. Az osztálysorsjáték húzása XTIBL sorsjáték, 5. oszt. 13. nap február 28. Hétfő 40.000 pengőt nyert: 55870. 4000 pengőt nyert: 16185. 1000 pengőt nyert: 63566. 600 pengőt nyertek: 14573 23383 3444. 39274. 300 pengőt nyertek: 145 1707 3024 12978 14276 27602 29149 29300 29428 35342 41013 42530 53791 55492 55500 62106 62218 62537 63962 69885, 200 pengőt nyertek: 710 1420 1622 2091 2837 4071 5995 6531 8198 11426 13034 13112 13254 16393 17108 17916 18442 18596 19731 19750 19866 20736 23658 2­1238 25000 27456 27946 29372 31588 32239 34234 35753 35783 35978 38537 39337 40065 40232 40348 41961 43266 44295 45429 45539 46005 46046 46532 47621 48241 48782 48804 50078 50161 50796 50844 50919 51181 53891 58504 58594 59310 60512 60841 64455 64877 65220 66520 66898 67195 71632­ 12505 32815 55575 1978 11926 18425 21687 30115 37474 42083 46075 50147 57053 64755 Uraim , Csillagászok 2 Tudják-e Önök, hogy kedden köszöni ránk A legszebb éjszaka Laura La Plante A főszerepben a leg­­tündöklőbb csillag­­regény a francia—porosz háború idejéből 8 stíl III «ap-SI felvonásban. Főszerepben: Madge Bellamy $!a kedden utoljára Tel. III. APOLLÓ . Ezenkívül: 9» Abbázia kávéház új ZENEKARA. Márc. 1-én kedden este mutatkozik be a­­mely eddig: a Moulin Hongéban, Casino de Fáris-ban és a Palace hotelban szórakoztatta a főváros előkelő közönségét zenével és énekkel Műsoron szerepel magyar­ tánc- és klasszikus zene

Next