Reggeli Hirlap, 1927. augusztus (36. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-02 / 173. szám
Reggeli Hírlap Miskolc, XXXVI. évf. 173. sz. Felelős szerkesztő: HALASI ANDOR dr. Kedd, 1927 augusztus 2 Takarékosság Aj belügyminiszter körrendeletet intézett a törvényhatóságokhoz és a rendezett tanácsú városokhoz, hogy ezek az önkormányzati testületek a jövőben tartsanak mértéket a kínálkozó külföldi kölcsönök igénybevételében. Ne vegyék igénybe de EU reborúra azt a bizalmat, amit a külföld most már örömmel és szinte korlátlanul ajándékoz a magyar gazdasági életnek. Mert ennek az ajándéknak nemcsak öröme, de alja is van. Nem adják ingyen. A kamatok és a törlesztési részletek hosszú időre megkötik az önkormányzati hatóságok háztartását. Ezenfelül károsan befolyásolják az ország hiteléletét, a sok apró, csip-csup kölcsön nagyon is nem alkalmas arra, hogy a külföld bizalma tovább erősödjék. Külföldi kölcsönök felvétele nem speciális magyar kérdés. Európának valamennyi állama többé-kevésbé rá van utalva arra, hogy tőkeerős államoktól legelsősorban Amerikától, és a kontinenstől magát függetlenítő Angliától, szerezzenek hitelt. Nagyon természetes, hogy az elszegényedett államok szerencsétlen helyzetét ezek a gazdaságilag favorizált államok a legridegebb számítással kihasználják. A külföldi kölcsön mindenütt drága. A feltételek rendkívül súlyosak, hiszen a hitelt nyújtó tőkeérdekeltség ma sokkal nagyobb kockázattal dolgozik, mint a háború előtt. A magyar államnak, mint hitelt fölvevő alanynak, a feltételek szigorúságáról és ezeknek gazdasági életre kiható következményeiről megvan a maga szomorú tapasztalata. Ezektől a szempontoktól függetlenül a belügyi kormányzat takarékosságra figyelmezteti a törvényhatóságokat. Az állam is a szigorú takarékosság politikáját követi, ehhez a politikához kell a törvényhatóságoknak is alkalmazkodniok. A rendelet a nagyobb nyomaték kedvéért felszólítja az önkormányzati testületeket, hogy még mielőtt a kölcsön felvételének műveletét előkészítenék s mielőtt e tekintetben határozatot hoznának, a tervezetet indokolásaival együtt terjesszék be, mert azokhoz a kölcsönfelvételekhez, amelyek tervezetét a belügyi kormányzat előzőleg nem látja, a jövőben nem fog hozzájárulni. Közgazdasági életünk egyik legsúlyosabb szervi baját hozza a figyelmünk elé ez a rendelkezés. Tőkeszegények vagyunk. A termelő erők támogatója, lendítő kereke, a termékeny kezdeményezés hátvéde, a gazdasági élet öntöző csatornáinak forrása, a tőke hiányzik. Építeni szeretnénk, építkezni akarunk, több termelést tervezünk, ami befektetésekkel jár, utakat kell építenünk, városokat fejlesztenünk, kulturális intézményeket alapítanunk és erősítenünk ,de ha szükségünk van a tőkére, ami közvetlenül vagy közvetve, életünk nagyobb virulásában bőségesen meghozza a maga gyümölcseit, a külföldet kell igénybe vennünk, még akkor is, ha belföldi bankokhoz fordulunk, mert a bankjainknak sincs elegendő belföldi tőkéjük, ők is a külföld tőkeerejével dolgoznak. Ennek a külföldi tőkeerőnek igénybevételéből származó hátrányok indították a belügyi kormányt arra, hogy mérsékletre, takarékosságra intsen. Ám, hogy hol kezdődik a takarékosság és hol végződik, azt meghatározni nagyon nehéz. A belügyminiszteri rendelet hivatkozik az állam következetes takarékossági rendszerére. Ez a takarékosság bizony Tsem mindig takarékosság. A spórolás lehet pocsékolás is. Akkor, ha gyümölcsöző befektetésektől vonja el, pusztán egyoldalú financiális szempontokból a megmozgatható tőlkét. Ha lakásokat építhetünk, amelyek segítenek a lakásínségen, könnyebbé teszik széles rétegek életét, felszabadítanak termékeny energiákat, fokozzák az adóalanyok adózóképességét, ha elvont pénzügyi meggondolásból nem építünk, akkor nem spórolunk, hanem stakozlunk. Ha megtakarítjuk — mondjuk - az útépítés kiadásait, megint nem spóroltunk, hanem kiadtunk. Kiadtuk azokat a gazdasági hasznokat, amelyekkel a fejlettebb és zavartalanabb forgalom jár a több termelésre. Számtalan példát hozhatnánk fel, amelyek mindegyike egyet bizonyítana: hogy a takarékosság, vagy fukarság határvonalát egyedüll vonja meg, váljon gyümölcsöző-e a befektetés, akár közvetve. Ha a befektetés hasznos, akkor szükséges is. Amennyiben a belügyi kormányzat pusztán ebből a szempontból akarja felülbírálni a jövőben a külföldi tőkeerő igénybevételére vonatkozó tervezeteket s e szerint bírálja el, hogy szükséges vagy szükségtelen a kölcsönfelvétel, akkor csak egészséges hatása lesz a rendelkezés keresztülvitelének. De ha pusztán fináncpolitikai szempontok döntenek majd, akkor a takarékosság elve nem menteni és óvni, hanem tékozolni fogja életünket. A belügyminiszter megállapítja, hogy a községek önkormányzati gabolálkodása nincs összhangban az államháztartásával A kölcsönök felvételénél alapos meggondolásra hívja fel az önkormányzatok vezetőit a belügyminiszter rendelete a községek kölcsöneinek szabályozásáról Budapest augusztus 1 A belügyminiszter rendeletet adott ki, amelyben a községek kölcsönének felvétele tekintetében a legalaposabb meggondolásra hívja fel az önkormányzatok vezetőit. A rendeletben megállapítja a belügyminiszter, hogy az önkormányzatok gazdálkodása nincs mindig összhangban az állam pénzügyi politikájával, amely a takarékosságot, tervszerű produktív gazdálkodást és az ország gazdasági erejének a fokozását tűzte ki célul. Vizsgálatai során azt tapasztalta a belügyminiszter, hogy egyik-másik önkormányzati testület olyan kiadásokat teljesít, amely meghaladja költségvetését. A beruházási munka sokszor ötletszerű s nincs arányban az állam pénzügyi helyzetével. Hibáztatja a rendelet, hogy az önkormányzati testületek a kölcsön tekintetében vagy közvetlenül a külföldi piachoz fordulnak, vagy pedig hiteligényeiket a hazai bankok által nyújtandó kölcsönnel akarják kielégíteni, amíg a legtöbb esetben a külföldi piacokhoz vezet, mert a hazai bankoknak rendszerint nincs elég tőkéjük. A tömeges elaprózott hitelkérés kedvezőtlen benyomást kelt a külföldön, ami az ország hitelképessége szempontjából hátrányos, továbbá a céltudatos hitelpolitikának az útjában áll. Az önkormányzati gazdálkodás helyes mederbe való terelése, valamint az ország pénzügyi rendjének a biztosítása, a gazdasági életképesség megóvása érdekében múlhatatlanul szükséges, hogy az önkormányzatok hitelakciójukat csak pénzügyi és gazdasági téren való gondos mérlegelése mellett a kormány előzetes tudtával és hozzájárulásával elégítsék ki. Ezzel kapcsolatban a belügyminiszter azzal a felhívással fordul a vármegyei és városi törvényhatóságok és a rendezett tanácsú városok vezetőihez, hogy a kölcsön felvételére csak akkor indítsák meg a tárgyalásokat, ha az erre irányuló terveket a kormány már jóváhagyta, mert a kormány nem hagyja jóvá azoknak a költségeknek a felvételét, amelyekhez előzőleg hozzá nem járult. Páris, augusztus . A román trónöröklés kérdése, amely nemcsak Romániában, hanem a világpolitika faktorai között is komoly aggodalmakatkeltett, most hirtelen, de nem váratlanul, az akut válság stádiumába jutott. Károly volt trónörökös, aki drámai körülmények között mondott le a trónöröklés jogáról, atyjának temetése napján azt a kijelentést tettei a bukaresti küldöttségnek, hogy a gyászszertartások után fogja közölni elhatározását. Párisi távirat szerint a volt trónörökös most ennek az ígéretének meglepő formában eleget is tett. Másfél esztendővel ezelőtt lemondottam jogaimról,— mondja a párisi Matinben közzétett nyilatkozata, — mert egyes személyek révén és bizonyos eszközökkel, amelyekről részletesen nyilatkozni nem akarok, erre kényszerítettek. A felőlem terjesztett legendáknak semmi közük sincs akkori elhatározásomhoz. Most azonban, mint román férfinak és mint atyának az a kötelességem, hogy őrködjem a nemzet nagyságán, nehogy az állam bármilyen kárt szenvedjen és hogy fiam, ha annak ideje elérkezik, érintetlen örökséget vegyen át. Ez a helyzet jogot ad nekem arra, hogy személyesen lépjek közbe. — Hő óhajtásom, hogy hazámnak hasz- Nincs lezárva a román trónöröklés kérdése nála legyek. Soha sem utasíthatom el magamtól azt, hogy népem óhajtásának ne engedelmeskedjem és hivó szavának, ha azt hozzám intézi, eleget ne tegyek. A száműzött Károly hercegnek ez a nyilatkozata óriási feltűnést keltett. A francia sajtó általában kedvezőtlenül és szigorú kritikával fogadja a volt trónörökös akcióba lépését, amelytől a romániai helyzet felborítását félti. A Journal szerint Károly vezérül kínálja fel magát a jelenlegi kormányon levő Brattianu-párt ellenfelei számára, de Franciaország, mint Románia barátja, csak azt óhajtja, hogy az ország kíméltessék meg a trónöröklési válság izgalmaitól. Az Echo de Paris megállapítja, hogy Károly herceget nemcsak címétől és nevétől, hanem atyai hatalmától is megfosztották s annak a kívánságának ad kifejezést, hogy Mihály király nagykorúságáig a Bratianu-rezsim maradjon felül. Az Oeuvre szerint a herceg nyilatkozatából kiderül, hogy annak idején nem önként írta meg lemondó levelét. A Journal des Debate szerint a dolgok további folyása attól függ, vallon Károly romániai barátai nem akarják-e a mostani alkalmat Románia belső helyzetének megzavarására felhasználni. A lap figyelmezteti a román hazafiakat, hogy a dinasztikus viszályok különösen veszedelmesek egy olyan országban, mint amilyen Románia. — i-i—̇■amaagM"i¥nn»mii — A volt román trónörökös Parisban úgy nyilatkozott, hogy ha kell, személyesen közbelép Romániában Károly kijelentette, hogy kikényszerítették a jogairól való lemondást A császár szakálla (11) — Regény — Írta: Kékkúti Sándor — Semmi botrány, semmi zaj! Én ma érkeztem meg külföldről, teljes inkognitóban, hogy szerencsétlen barátom végtisztességén részt vegyek. Könyörtelen leszek azzal szemben, aki másként csak említeni is meri a dolgot. Az igazgató úr itt marad helyettem, míg kipiheni magát. Mehetünk! Már újra isteni eredetű úr, így áll az udvaroncok élére. így indul meg az élőhalottak házából az életbe a Császár.... XXL Kérdezni senki se mer. Halálos csönd borítja a menetet. Henrik nagyot lélegzik. Diadalt érez, nagy-nagy, nagyon nagy győzelmet. Amilyet nem aratott senki a világtörténelemben. Napoleon... Napoleon!... A Császár fenkölt homlokát bora felhőzi. Kellemetlen emlékek ébredeznek benne, elhatározása kezdetéről. Szerencsére távoli, ködös emlékek, de még így is kellemetlenek. Elhessegetni őket, de utálatos módon visszatolakodnak. — _______de, ha kunyhóban születtem volna is, csak meg lenne az erőm és képességem, hogy idáig jussak. Predesztináció kérdése ez!... — Ostobaság! Mindenki a maga helyén, a maga eszközeivel! Mindenki maga az élet a törvény.... Belezavarodik, nem megy a gondolkozás sem. A Régensnek van igaza. A Császár maradjon császár. Ne igyekezzék leszállni arról a piedesztálról hova évezredek történelme állította. Igazság és igazságtalanság összekeveredik előtte, mint lázas beteg előtt a groteszk és érthetetlen álomképek. Úgy érzi, hogy valóban beteg. Rengeteg kényelmetlenség zsúfolódott az életébe s mind rárakott valamelyes terhet Rózsa!---- Még jó, hogy őt elérheti. De ennek már formái vannak. Várni kell vele. Sokáig. Míg kipiheni magát. Pedig nehéz nélkülözni a csókját... nagyon nehéz. Ámbár. ... van még gyümölcs, ki izes, van a Palota körül. Nem lesz rossz ápoló a „Fekete Vénusz.“ Bizonyára nem lesz. — Még két hétig pihenek idehaza —mondja száraz, hivatalos hangon, — addig gondoskodjék Fenség a szükséges formaságokról. — Akkor a kormányválság megoldását már Felségednek kellene elintéznie. Úgyis bizonyos reformokat helyezett kilátásba utazása előtt... — Igen? Persze, a reformok... Azt hiszem nem ártana vizsgálatot tartani a hivatalokban és a hadseregben.. . Fel kell állítani az alkotmány és császárhűség szigorú rostáját! — De valami demokratikus változást, az uj idők szellemének megfelelően. . — Ügyes földreform, ami nem vesz el semmit a nemességtől, de mégis juttat valamit a parasztoknak is... nem bánom. XXII. Két hónappal később a Császár már újra egészséges. A fáradalmakat kipihente s ezzel eltemette a benne rejlő és eget követelő Messiást. Nem. — túlságosan keserű ezeknek a sorsa, inkább valók kunyhók, mint paloták lakóinak. — Most első audenciáját adja. — Bertakó Rózsa bárónő! — jelenti ünnepélyesen az udvarmester. Lesütött szemmel, földig hajolva lép be az ifjú hölgy. Ragyogóan szép. — A Császár elragadtatással szemléli pompás termetét, finom mozdulatait. — Ide, gyermekem, mint neki kedvesen. — Felség.. . — rebegi a lány megilletődve. ....... — Azért rendeltelek ide, mert jövődről akarok gondoskodni, Rózsa. Férjhez adlak. Kozárda helyett gróf Torriellihez, szépségedhez nem méltó egy nyugalmazott egyetemi tanár. — Oh Felség!. .. — Megértheted, hogy én nem vehettek feleségül. Meg sem érdemelted, nem is tehetem. Az egész birodalom sorsáért felelős vagyok. De azért boldogak tehettünk még ketten, ugye, Rózsa? — Ernő! — rajong önkénytelenül a lány, hogy feltekint uralkodójára. — Hát ez már meghalt. Istennek hála érte, de szerencsére élve maradtunk mi! — mosolyog a Császár. — Akarsz velem maradni Rózsa? — Oh, Felség, igazán... én meghalok, meghalok a boldogságtól — Úgy mától kezdve a jövendő Császár udvarhölgye vagy. És mint ilyen felköltözöl a Palotába. Ez a kulcs pedig mindenkor megnyitja előtted a császári lakosztály összes ajtóit. Az őrségnek is elég ezt felmutatni, Rózsa — mondja a Császár és apró, ezüstveretű kulcsot ad lázas, remegő kezébe. Regényhősök ilyennek képzelhetik a boldogság mesebeli birodalmának kulcsát... Rózsa szinte szédül és imbolyogva áll Ura és Parancsolója előtt Egyetlen szertartásosan kegyes homlokcsók még s az audenciának vége van. Távozik, de mint a boldogság szeráfi muzsikáját hallja az udvarmester halk, méltóságteljes, szerelmi életébe is belezengő hangját: — A párisi nagykövet ő expetenciája. Felség!... (Vége.) Új sajtónovella Ausztriában Az osztrák kormány hadat üzent a szenzáció hajhászó lapoknak Bécs, augusztus Kienböck osztrák pénzügyminiszter egy gyűlésen bejelentette, hogy a kormány legközelebb a parlament elé terjeszti az új sajtónovellát. A tervezet szerint az osztrák kormány meg akarja szüntetni a sajtóügyek bíráskodásában az esküdtszéket és ezt ülnöki bírósággal akarja helyettesíttetni. Az osztrák kormány felhívást fog intézni a közönséghez, hogy vessen el magától minden olyan lapot, amely szenzációhajhászással rontja a közerkölcsöket. Nem valószínű, hogy a novellatervezet az őszi ülésszak előtt tárgyalásra kerül.