Reggeli Hirlap, 1927. október (36. évfolyam, 222-246. szám)
1927-10-01 / 222. szám
Reggeli Hírlap Felelős szerkesztő: HALASI ANDOR dr. Szombaty 1927 október 1 Miskolc, XXXVI. évf, 222. sz. Reálpolitika Zúgva kavarogtak a hullámok a hírhedt Paleologue-jegyzék körül. Pártok, sajtóorgánumok vonulnak fel kérdéseikjkkel, követeléseikkel, számonkéréssel és elszörnyedéssel. Most persze könnyű olyan szólamokat hangolni, ami éppen a legkedvesebb és legkedvezőbb a hangosok és hangadók fülének. Ugyanaz történik, ami a frankügyben történt s ami minden szenzációsabb, külpolitikailag kényes, botrányszagú bonyodalom körül történni szokott. Minden párt és minden frakció elsősorban a maga pecsenyéjét forgatja meg a lelkesedés vagy felháborodás füzén s a nyársot szorgalmasan döfögeti — itt bent — arrafelé, ahol éppen legérzékenyebben találhatja az ellenfelet. A kérdés ma, a konkrét és aktuális külpolitikai helyzetképben épp ugy az egész nemzet ügye, mint ahogyan a jegyzék annak idején is az egész nemzet ügye volt, amikor az egész nemzet a világon semmit sem tudott róla. Ma, amikor a titok kipattant s a részletek szinte óráról-órára bújnak ki a felvilágra, épp úgy nem lehet az ügyet semmi vonatkozásban pártkérdéssé, belső pártharcok fegyverévé, szabad prédává tenni, mint ahogy annakidején, a sorsdöntő órákban sem lett volna szabad egyéni elintézés, kormánytanácstalanság áldozatául dobni. Ma megdöbbenünk azon, milyen lehetőségeket mulasztott el annak idején a Simonyi-Semadam-kormány, bár mindeddig tisztázatlan az a kérdés, tényleg a magyar kormányon múlott-e a felkínált alkalom elmulasztása. Az eddig felszínre került nyilatkozatok, vallomások, fantáziagerjesztő diszkréciók és indiszkréciók keresztül-kasul kuszálják egymást. Ezekben a borzas ténymegállapításokban tisztán látni nem lehet. Még az is tisztázatlan, hogy a trianoni békediktátum aláírása előtt vagy azután érkezett a francia ajánlat. Ma, amikor a Rothermere-akció az egész világ lelkiismeretét mozdítgatja s mi, a keservek esztendei után lázas ajkakkal imádkozunk és lázas erővel dolgozunk azért a lélegzetvételért, amit ennnek az akciónak sikere juttatna számunkra, ma már el sem tudjuk képzelni, hogy annak idején ezeket a reális előnyöket hogyan halogathatta el egy tétovázó magyar kormány , ha valóban csak a halogatáson múlott az eljátszás. Ma ugyanis teljes realitásában látjuk, józan fejjel, irtózatos küzdelmek lehiggadt tanulságaival, a jegyzék által felkínált óriási előnyök értékét. De gondoljunk csak vissza arra a korra, 1920 tavaszára, amelyben e felől a jegyzék felől tárgyalni és határozni kellett. Fel volt kavarva ekkor a lelkekben minden. A meghasonlottság, az indulatpolitika, a bosszú és gyűlölet tomboló vihara uralkodott el a lelkeken. Az ökölrázó, szenvedélyes irredentizmus az intranzigens bele nem nyugvást hirdette, hallani sem akart másról, mint a változatlan, integer Magyarországról. Lehazaárulózták, legazemberezték, megfélemlítették mindazokat, akik reálpolitikával próbáltak kiutat keresni, lépésről-lépésre óhajtották visszaszerezni az elvesztetteket. Héjjas Iván rászent a Simonyi-Semadam-kormányra, hogy azonnal takarodjék el a helyéről, mert különben az alföldi brigád Pest ellen vonul. A Máv bérbeadását, miután a róla szóló hírek szétszivárogtak, olyan hazaárulásnak bélyegezte az egész lázas magyar társadalom, amelyről még csak tárgyalni sem szabad az ellenséggel semmi körülmények között. Megcsonkított Magyarországban való önkéntes belenyugvásról pedig semmiféle formában hallani sem akart az az izgatott tábor, amelynek hatalma, elszántsága, szerteágazó szervezete akkor többet jelentett még egy mellékkormány hatalmánál is. Gondoljunk csak vissza erre az atmoszférára. Lehetett-e ebben a korban bármi felől nyugodtan, megfontoltan és zavartalanul határozni. Lehetett-e ebben a levegőben, a hangulatpolitika terrorja alatt reálpolitikát csinálni? Ma, amikor Bethlen István gróf szívós, kitartó, ügyes reálpolitikájának eredményeit már tisztán láthatjuk és élvezhetjük ma, amikor ez a sikeres reálpolitika régen leszerelte azt a fenyegetődző, semmibe bele nem nyugvó tábort, amely eleinte Bethlen miniszterelnököt is indulatosan és ingerülten fenyegette, támadta, gáncsolta, sőt hazaárulózta azért, mert az adott helyzetből kiindulva, számolt az eshetőségekkel és feladatokkal, hogy lépésről-lépésre állíthasson talpra és vigyen tovább, mindig tovább végső céljaink felé, — ma érthető, hogy tágra nyitjuk a szemünket, mikor a Paleologue- jegyzék sorsáról olvasunk. Felelősségre vonás ? Legfeljebb azt a kort vonhatnék felelősségre. Az is felj mentését kérné beszámíthatatlanság cíimén. Ebben a napfényre került történeti dokumentumban sem szabad ma már mást keresnünk, mint azt, mennyiben hasznosíthatjuk mai reálpolitikánk számára. A gyilkos — A Reggeli Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Borsovai Lengyel Gyula Hajlott hátú, zöld kötényés ember siet velem szemben az utón.. Kérges kezében collstokot lóbál. Beszélget magában: — Csinálok a Pajádverő Kis Józsinak olyan házat, hogy no! Fejéhez kap. Füle mellett, az ősz haj között megtapogatja a ceruzát. — Azért ezt leteszem! Én nem írok levelet senkinek! Én ellenem már nincsen pamiasz. János már jó ember. Amint hozzám ér titkolózva suttog: — Az asszony volt az oka ... A mesternél ő küldött. Az inasnak parancsolnak! Ugye uram? — Hová megy János bácsi? — szólt az útról egy leány az öreghez. — Pajodverő Kiss Józsi elment Péter bácsihoz . . . — Neki mérek egy házat! Szép kellemetes, kényelmes házat! Hozzám fordult: — Elmondja Kis Józsi Péter bácsinak, hogy jó ember vagyok már. Megjavult a Jancsi inas! Csak az a ceruza ott ne volna! — Milyen ceruza? — kérdeztem. — Ott a Péter bácsi füle mellett a gödörben . . . Hát nem tudja, hogy meghalt Péter bácsi? Leül a nagy akácfa alatt a padra. A collstokot maga mellé teszi a lócára. — Bozontos szemöldöke összerándul és halkan beszél. — Jó asztalos mester volt Péter bácsi! Nála voltam inas. Húsz éves voltam akkor. Hej! A zopántot is félkézzel taszigáltam a deszkán, olyan erős voltam. A mesternő szép asszony volt. Olyan fekete szeme volt, mint a kindrusz. Bársonyos, oszt úgy ragyogott, hogy szinte világított. Ha rám nézett, mintha láng csapott volna meg. Úgy hívott — Jancsikám, ha nem hallotta a mester. Egyszer, míg a mester deszkáért járt, behívott a szobába: — Jancsikám! Ez a ház is az enyém! A szőlő is az én nevemen van. Ha a mester nem volna, én hozzád mennék feleségül. Pedig te csak egy szegény árva fiú vagy! — Való igaz, nem ismertem az apám, anyám! Azután megsimogatta a két arcom: — Jancsikám! Hej de boldog lehetnénk, ha a mester nem élne! Mindig a nyakad körül pihenne ez a két karom. Átfogta a nyakam. Megborzongtam. A két fehér karja szinte égette a nyakam. — A gazdád úgyis Amerikába készül. Tedd el láb alól! Azt mondjuk, hogy odament. — Rám nézett! De úgy rám nézett, hogy én már akkor tudtam, hogy a gazdám meg fog halni. — Irt-e mostanában Péter bácsi? — kiáltott a túlsó sorról egy sihedet. — Itt! — bólintott az öreg. — Mostanában gyakorta irkálgat! Hozzám fordulva folytatta a beszédet: — Az erdőre mentünk fáért. Csak úgy egy háttal akartunk hozni kötélben. Nálam balta volt, hogy elaprózzam a száraz gallyat. Sürü gyertyánosba haladtunk befelé. — Elől a mester. Én utána ballagtam. — Mi bajod neked Jancsi? — kérdezte. — A fák közül mintha két gömbölyű kar integetett volna felém. A mester levette a kalapot. Ott volt a feje előttem csupaszon . . . Az a két kar egyre integetett . . . Magam se tudom, hogy volt azután. Villant kezemben a balra. — A mester szegény elesett. Sajnáltam igen. Nem szólt az többért egy szót sem . . . — Csak a jobbkeze mutatóujja meredt a levegőibe. Néztem mire mutat? A fák lombjai közül megpillantottam az eget. Az öreg hangosan felzokogott: — Ott sírtam a gazdám felett. Aztán a baltámmal sírt ástam neki. Belefektettem szépen. Az arcára faleveleket szórtam. De képzelje uram, a füle mellett ott feledtem a ceruzát. Az volt a baj. — Az erdőiből hazamenet már tudtam, hogy baj lesz. Ahol én kiláttam az égre, a fák lombjai között, ott belátott az_ Isten. Meg aztán a ceruza Péter bácsinál maradt. Megírja, hogy mit cselekedtem. Az után, egy tépett papírlapot sodort a szél. Alá öreg elébe került, felvette. — Visszaült a lócára. A papírlapot szoron— Én csak ismételhetem, amit már legelső nyilatkozatomban is megmondottam, hogy a Paléologue-féle jegyzéket nem láttam. — A tárgyalásokról, mint a békedelegáció vezetőjének, tudomásom volt, azonban a férfiak között szokásos diszkréció a leghatározottabban megtiltja nekem, hogy ezeknek a tárgyalásoknak az anyagáról közlést tegyek a nyilvánosság számára. Megemlítettük ezután Apponyi Albert gróf előtt, hogy némelyek a felelősség kérdését vetik fel a Paléologue-féle jegyzőkönyvvel kapcsolatban. Apponyi válasza erre így hangzott: — Én erről csak annyit mondhatok, hogy felfogásom szerint senkinek nincs oka félni a felelősség kérdésének felvetésétől. " Apponyi Albert gróf nyilatkozatának legfeltűnőbb azon része, amelyben Apponyi a tárgyalások anyagának ismeretében hangoztatja, hogy a felelősség kérdésének felvetésétől nincs oka senkinek se tartani, gáttá. Zsebéből előhúzott egy kopott noteszt. Annak a lapja közé rakta a papírdarabot. Csak azután folytatta a beszédet: — Nem mentem haza se. Egyenesen a csendőrökhöz mentem... Itt elhallgatott az öreg. Majd halkan folytatta: — Életfogytiglani börtönt kaptam . . . Tizenöt évet töltöttem Hlaván. Ott egészen kitanultam az asztalosságot. Hazaéresztetteik. De csak úgy, ha jól viselem magam. De hát, hogyne volnék én már jó, mikor a Péter bácsi mindig ír? . . . Hiszen ott maradt nála a ceruza. Előkotorta zsebéből a noteszt. A térdére fektette. Kivett belőle egy darab papirost. Áhitatosan olvasni kezdte: — Kedves Jancsi fiam! Hogy vagy? — Látod az én sebem, amelyiket nem a fejemen, hanem a szivemen ütöttél, nem tud begyógyulni. Hiszen én téged, mint a gyerekemet szerettelek. Másik lapot húzott elő: — Jancsikám! Nem adtam én neked enni? Rongyos volt a ruhád? Vertelek? A harmadik lapról ezt olvasta: — Nem tanítottalak Istenfélelemre? Biztosan nem imádkoztál akkor reggel? Pedig minidig mondtam Jancsi! — Az imádkozást ne mulaszd el! Nem mondtam, hogy ne kívánd a másét? — Tegnap ezt írta: — Hogy nézel a szemem közé, Jancsi fiam, ha te is ide kerülsz? . . . Pedig jönnöd kell, ha üzenek! Az imént felvett papírlapot vette elő. Színtelen arca még jobban elfehéredett. Nyújtotta felém a papírdarabkát. — A hangja csuklóit: — Az van ráírva, gyere Jancsi! A darabka papirosra pillantottam. — Arról a többire. Nem volt azokon egy sor írás sem. Az öreg elköszönt. Hajlott háta, zöld köténye lassan imbolygott végig az utcán. Harmadnap temették. Felakasztotta magát. A temetésén egymásnak suttogták a népek: — Utoljára is ölt! . . . Megölte önmagát! A PALEOLOGUE JEGYZÉK ÜGYE Újabb nyilatkozatok hangzottak el a francia jegyzékről, amit nem talál a külügyminisztérium és aminek hitelét kétségbevonja a budapesti francia követ A magyar külügyi kormány szerint az ügyre világosságot A Paléologue-féle jegyzőkönyv immár minden kétséget kizáró módon tárja a közvélemény elé a francia hivatalos felfogást a trianoni békeszerződés rendelkezésének komolyságáról. A jegyzőkönyv olyan szempontokat tartalmaz, amelyek nem hagynak kétséget maguk után, hogy a békekötés pillanatában már nem tartották életképesnek a megcsonkított Magyarország által torzzá alakított Kelet- Európát s hajlandóknak mutatkoztak felelős állásban levő francia politikusok a tárgyalások komoly formában való fölvételére. A jegyzőkönyv, amelyről most annyi szó esik, e tárgyalások során kialakult nézetek összefoglalása s immár annak hitelességét senki se vonja kétségbe. E szerint 1920-ban megvolt az éleslátás a francia politikai vezető körökben, amely a trianoni stipulációk érinthetetlenségét illuzóriusnak tartotta s a módosításról megindultak a diszkussziók. Teljesen összhangban áll ez a Mierand-féle kísérőlevéllel s hogy konkrét formában nem került döntésre, arra egyszerű magyaráA Paléologue-üggyel kapcsolatban kérdést intéztünk a budapesti francia követségne, ahol Bevienne gróf budapesti francia követ távollétében a francia ügyvivő volt szíves fogadni és az ügyre vonatkozólag velünk a következőket közölni: — Nem hiszem, hogy a kérdéses dokumentum abban a formájában, ahogy azt a Magyarság 28-iki számában közölte, autentikus lenne. Egyébként ez a közlés nem alkalmas arra, hogy módosítsa a francia kormány Magyarországgal szemben elfoglalt álláspontját. A francia kormány és a budapesti francia követség is minden igyekezetével azon van, hogy azok a kötelékek, melyek már eddig is egybefűzik intellektuális és gazdasági téren Franciaországot és Magyarországot, békésen és nyugalomban fejlődhessenek. Mindaz, ami alkalmas izgalom és nyugtalanság felkeltésére, inopportunusnak látszik. A külügyi kormány nyilatkozata A pénteki minisztertanács után a külügyminiszter képviseletében megjelent Khuen-Héderváry Sándor gróf rendkívül lehet az idő hiánya is, egyben azonban magában hordta ezt a jogos aspirációt, hogy a békerendelkezések megváltoztathatók. A jegyzőkönyv körül megindult nyilatkozatáradat között világosságot vet az ügyre Simonyi-Semadam Sándor akkori miniszterelnök nyilatkozata, nemkülönben a külügyminisztérium részéről gróf Khuen-Héderváry Sándornak, a külügyminiszter helyettesének nyilatkozata. Francia részről maga Maurice Paléologne egyelőre nem nyilatkozik. A francia külügyminisztériumban sem találták nyomát az aktának, más oldalról azonban elismerik a jegyzék hitelességét és azt, hogy ilyen irányú tárgyalások valóban folytak. Simonyi-Semadam volt miniszterelnök nyilatkozatában azt mondta, hogy az ajánlat sikerét Paléologue távozása buktatta meg. Ezzel szemben rámutatnak arra, hogy a Simonyi-kormány előbb távozott, mint a francia külügyminiszter és igy ebben a tekintetben nyilván tévesen emlékszik Simonyi-Semadam Sándor, valt követ és meghatalmazott miniszter a sajtó képviselői előtt részletes nyilatkozatot tett a Paléologue-akta ügyében. Khuen-Héderváry Sándor gróf a következőket mondotta: — A kormányt meglepte a Paléologueféle jegyzék nyilvánosságra való hozatala. Nem lepődött meg a kormány, hanem azon, hogy a jegyzéknek nyomát sem találjuk, a külügyminisztériumban. Már pedig, ha ilyen okmány érkezett volna a magyar, kormányihoz annak idején, akkor ennek a külügyminisztérium aktatúráiba feltétlenül nyomának kellene lenni. A leghatározottabban kijelenthetem tehát, hogy sem a békedelegáció, sem pedig a Külügyminisztérium Paléologuenak ezt a jegyzékét nem kapta meg. Felvetettük ezután azt a kérdést, hogy ilyen körülményeik között miképen tisztázódihatik ez a rejtélyés és bonyolult ügy. Khuen-Héderváry Sándor gróf erre így válaszolt: — Hogy miképen lehet ezt a kérdést tisztázni, arra nézve nem tudok ebben a pillanatban konkrét választ adni. A kor vethet a francia kormány mány ebben a tekintetben nem tud intézkedni. Először be kell várni azt, hogy Franciaország részéről hogyan foglalnak állást ebben az ügyben. Lehet, hogy rövidesen minden részlete ismeretessé válik előttünk, most azonban még nem tudom megmondani, miképen fog ez megtörténni. A külügyminisztérium helyettes vezetője előtt ezután azt a kérdést vetettük fel, hogy miképpen magyarázza Simonyi- Semadam Sándor volt miniszterelnök nyilatkozatát. Khuen-Héderváry Sándor gróf válasza erre .Így hangzott: — Simonyi-Semadam Sándor helyett nem nyilatkozhatom. Tudomásom van arról, hogy ő helyre fogja igazítani ezt a nyilatkozatát, amely arra enged következtetni, mintha a minisztertanács tárgyalta volna ezt a jegyzéket Végezetül Khuen-Héderváry Sándor gróf megjegyezte, hogy felfogása szerint esetleg a megfelelő francia nyilatkozatok után ez az ügy tisztázódni fog. Apponyi férfias diszkréció miatt nem nyilatkozik részletesen Az ügyben pénteken újból megszólalt Apponyi Albert gróf is és a következőket mondotta: A budapesti francia követ nem tartja autentikusnak a jegyzéket An 14 fillér