Reggeli Hirlap, 1928. július (37. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-17 / 160. szám

1928 VII. 17. REGGELI HÍRLAP 1­5 Miskolc kereskedelme a közterhek csökkentését sürgeti Simán folyt le a miskolci kereskedők évi közgyűlése — Egyedül a Takarékosság ügye hozott élénk vitát — Mit produkált az elmúlt esztendőben a Miskolci Kereskedelmi Testület Miskolc, július 16. (A B. H. munkatársától.) A Mis­kolci Kereskedelmi Testület vasár­nap délelőtt a Kamara nagytermé­ben tartotta meg évi rendes közgyű­lését, amelyen a tagok elég szép számban jelentek meg. A Testület közgyűlése egész simán folyt le, ami érthető is, hiszen ezúttal választások sem szerepeltek a napirenden, mert a testület alapszabályai szerint a vezetőséget az elmúlt évben három esztendőre választotta meg. Kisebb vihart csak a Takarékosság ügye tudott kiprovokálni, de végered­ményén ez is szinte egyöntetű hatá­rozattal fejeződött be, amikor a Ta­karékosság tagjai maguk is amellett szavaztak, hogy a testület helyez­kedjék szembe ezzel a hitelintéz­ménnyel. Az elnöki megnyitó A közgyűlést héthársi Neumann Adolf elnök nyitotta meg, aki ma­­gasa­­vójű beszédben foglalkozott a kereskedelem helyzetével, súlyos válságával és kimutatta, hogy min­den bajnak oka Trianon, mert a gazdasági bajok kizárólag az ország megcsonkított volta miatt állanak fenn. Leszögezte, hogy a kormány töb­bet kér a kereskedelemtől, mint a­mennyire képes a súlyos helyzetben levő kereskedelem, de megállapítot­ta azt is, hogy nemcsak a kereske­delem és ipar, de a mezőgazdaság körében is hasonló bajok észlelhetők. A gazdasági élet minden ágában válsággal kell tehát küzdeni és ép­pen ezért a kormánynak arra az ál­láspontra kell helyezkedni, hogy fel­tétlenül szükség van most már a ma­gángazdaság megsegítésére. Beváltatlan ígéretek külön sérelemként mutatott rá a forgalmi adó rendszerre, amellyel a kereskedelem még mostanáig sem tudott megbékélni. Általános elv­ként szögezte le azt, hogy a közterhe­ket csökkenteni kell minden vona­lon, mert a kereskedők csak így fe­lelhetnek meg a követelményeknek. A miskolci kereskedelmi testület működése egyébként az elmúlt esz­tendőben csaknem teljesen védekezés­ből állott. Védeni kellett a kereske­delem érdekeit védekezni kellett a súlyos terhek ellen, amelyek már­­már pusztulással fenyegették a ke­reskedőket. Az OMKE-nek, Sándor Pál el­nöknek, Balkányi Kálmán dr. ügy­vezető igazgatónak és az OMKE vezérkarának és kipróbált értékes munkásainak a mai közgyűlés al­kalmából hálás köszönetet kell mondanunk. Ezután Neumann Adolf kereske­delmi tanácsos, elnök rátért arra, hogy a testületnek a szövetkezetek ellen is erős harcot kellett kifej­tenie. Több ízben ígéretet kaptak, amelyeket azonban még ma sem váltottak be, sőt az tapasztalható, hogy a protekcion­a­lizált hivatalok még mindig előnyben részesülnek, a kereskedelem értékes és szabad pályán dolgozó tagjaival szemben.­­ Az elmúlt évben — szomorú dolog ezt megemlíteni — mondotta Neumann Adolf elnök — a kereske­delemnek a csődönkívüli kényszer­­egyezségi ügyekkel is élénken kel­lett foglalkoznia. Legutóbb a kor­mány a 60 százalékos m­inimális kvóta ellen megindított akcióját si­került a kereskedelem képviselőinek 50 százalékra leszorítani és bizony szomorú, hogy ilyen kérdésekkel kell a kereskedelmi egyesületeknek ma foglalkozni, mert­ szomorúan látja a gazdasági egylet, hogy egy­más után mennek tönkre a tagjai és hogy még az 50 százalékos kvóta is igen so­k esetben nem hozza meg azt­­a kívánt várakozást, amelyet a kereskedők igényelnek. — Tisztelt közgyűlés! Joggal és büszkén mondhatjuk, hogy testüle­tünk ott volt az elmúlt évben min­denhol, ahol segíteni kellett és becsü­letesen kívánt helytállani a kereske­dői közérdekekért. Minden alkalmat megragadott arra, hogy a kereske­dőik érdekében a hatóságokkal és az országos egyesületekkel váll­vetve dolgozzon és a jövőben is minden alkalmat meg kívánunk ra­gadni a kereskedőknek és hazánk boldogulása érdekében. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után Dancz Gyula dr. tes­tületi titkár olvasta fel az évi jelen­tést, amely részletesen rámutatott a Miskolci Kereskedelmi Testület mű­ködésére és az esztendő legfonto­sabb közgazdasági és egyesületi ese­ményeire. A titkári jelentés A titkári jelentés a következőkép­pen hangzott: — Tisztelt Közgyűlés! A törökök Aja-Szófiának, a bölcsesség tem­plomának nevezik szentélyüket, hol a napi gondokat félretéve, maguk­­ba szállnak és fohászukkal kérik a hatalmas Allah-t, hogy segítse őket az élet küzdelmeiben. A bölcsesség templomának azért hívják mecset­jüket, mert az a meggyőződésük és a szent hitnek az a sugallata vezér­li őket, hogy a világot kormányzó hatalmas Isten mindent bölcsen és az ember, a társadalom érdekében intéz. A fohászok, esdeklő imájuk ezért odairányul, midőn levetik sa­raikat és térdreborulva kérik a te­remtőt, hogy a bölcsesség jótékony sugarát szórja őreájuk is. Az Aja­ Szófiába lépő muzulmán esdeklése jut eszünkbe­­. Közgyűlés, a mai napon, midőn egybegyűlülik ren­des évi közgyűlésünk alkalmával . Bennünket erős, megdönthetet­len hit vezet abban a kérdésben, hogy a kormányzat bölcsessége mégis meg fogja látni a szenvedő magyar kereskedelmet és segítsé­gére fog sietni nehéz napjaiban.­­ Az a hit, mely bennünket ve­zérel, szilárd és hatalmas erőt je­lent, mert ez az egész magyar­ ke­reskedelem hite és ezen alapszik az a végtelenül türelmes várakozás, mellyel a kormányintézkedéseket, a súlyos gondoktól, számos csapástól megváltó messiási csodákat vár­ják. Várjuk­­­ Közgyűlés azt, hogy csökkenjenek az ijesztő módon meg­növekedett csődök, kényszeregyez­ségek száma. Várjuk, hogy ne le­gyenek önkéntes kiárusítások és üz­letfelosztások oly nagy számban, mint ma, várjuk az üres üzlethelyi­ségek utáni nagy keresletek utóbbi bekövetkeztét és várjuk­­. Közgyű­lés a kereskedők körében ijesztő mérvű öngyilkossági járványnak a megszűntét. — A puszta létezésért dolgozik ma a magyar kereskedők tábora és ebben a munkában felőrlődik va­gyona, életkedve. Hatalmas vagyo­nok mennek máról-holnapra veszen­dőbe, nagy tőkék vesznek el a gaz­dasági élet számára, és igen sokat, nagy kárt jelent nemzetgazdasági szempontból az a lelki megrázkódta­tás, mely a kereskedőket megviseli. Sajnos, t, Közgyűlés, ezt a fájdal­mas jelenséget nem lehet gyógyíta­ni azzal, hogy az öngyilkosságok publikálását rendelettel kihágásnak minősítik. Gazdasági katasztrófák miatti öngyilkosságok olyan té­nyek, melyek magukban beszélnek s — Súlyos tévedés van t. Közgyű­lés pénzügyi politikánkban. Az ál­lamnak semmi szüksége nincs arra, hogy tartaléktőkét alkosson a bevé­telekből; a pénzügyi politika akkor volna helyes, ha állandó bevételek­re számíthatna az adóalanyoktól céltudatos és a jövőre tekintő kímé­letes adópolitikával. A mai finánc­politika azonban tönkreteszi az adó­alanyt s ezzel végeredményben az államot magát­, hiszen lerongyoló­dott emberektől állandóan nem le­het egyformán súlyos adót kívánni és behajtani. Az volna a helyes po­litika, ha a nagy feleslegekkel dol­gozó bevételek helyett arányosíta­nák a kincstár szükségleteit az ál­lampolgárok teljesítőképességéhez, ha kevesebb adót kívánnának, ha eltörölnék a termelést tönkretevő és már szükségtelen magas forgalmi adót, csökkentenék a kereseti és jö­vedelmi adót s egyéb mellék­járulé­kait, lehetővé tennék a magántőke és illetékes tényezők elé, juttatjuk a magyar kereskedelem mindenna­pi bajait, sérelmeit és valóban nemcsak kérést, de a szó szoros ér­telmében magasabb nemzeti szem­pontok érdekében fohászunkat küld­jük a pénzügyi és kereskedelem­ügyi kormányzatunkhoz, hallgas­sák meg a szenvedésekkel dolgozó, ezer sebtől vérző magyar kereske­delem kívánságait és teljesítsék azo­kat. Apellálunk a kormányzat böl­csességére s arra, hogy a magyar kereskedői társadalmat minden más osztállyal­ egyenlő mérvben kellene részesíteni a nemzeti javak­ban. — Mi eddig éveken át kértünk és a köz érdekében parancsoló szük­ségképen mutattunk rá a bajokra, sajnos, igen kevés eredménnyel. Ma már az ankétezések, küldöttség­­járások, lelket és testet fárasztó idegölő munkálkodások lényeges eredményt nem produkálnak. Ke­reskedői közvéleményünk előtt azon­­ban hangoztatjuk azt a szilárd,­ megingathatatlan hitünket, hogy előbb-utóbb ugyanis önmagától reá kell jönnie a kormányhatalomnak arra, hogy ez így nem mehet to­vább, a kereskedelem elgyengül, te­herbíró képessége megszűnik ,s az erős, minden néven nevezendő adót viselő nagyszerű adóalanyok száma mindig kevesebb és kevesebb lesz, az újsághír csak szomorú reflexe a csapások regisztrálásának. Meg le­het tiltani az önmagukkal megha­­sonlott emberek szomorú végzeté­nek nyilvánosságra hozatalát, de egyedül ez a rendelkezés édes kevés arra, hogy a gazdasági helyzeten javítson. Az okát s nem az okoza­tát kell annak kiirtani, mely ezt a megdöbbentő gazdasági katasztró­fát előidézi. Mi az oka a válságnak ? Mi az oka tehát­­. Közgyűlés annak, hogy ciklonszerűen ragadja ki a válság az anyagilag jól meg­alapozott régi cégeket is soraink­ból? Ha ezeket az okokat fel akar­juk tárni, rá kell mutatni arra a nagy ellentétre, mely gazdasági életünkben az államkincstár fölös­leggel megduzzadt trezorjai és a gazdasági egyedek vérszegény pénz­tárcái között van. Az utóbbi évek pénzügyi politikája minden fölös­leget adó útján elvitt és beledobott az államkincstár nagy molochjába, amely a legtöbb áldozatot a ma­gyar kereskedőtől követelte, de leg­kevesebbet ebből a magyar keres­kedő látott. A pénzügyi politika drákói kegyetlenséggel szanálta az államot, dúsgazdag lett az állam­­pénztár, de igen szegények lettek az adóalanyok. Amíg az államnak mai legfőbb gondja, hogy feleslegekkel mit csináljon, beruházásokra for­dítsa­, vagy milyen intézmények, vállalatok támogatására ossza szét azokat, addig a polgárok azon gon­dolkoznak, hogy­­ hogyan fogják másnapra a betevő falatot megke­resni, érvényesülését s a megélhetésre, majd a tőkeképződésre mód nyut­­tatnék. A mai magas forgalmi adó megbénít minden mozgást, lehetet­­lenné teszi a forgalom növekedését, elveszi a vállalkozási kedvet s vég­eredményben lerontja a külföldnek a magyar kereskedővel szembeni bizalmát s a kereskedő hitelét. — Sokszor hallottuk­­. Közgyűlés kül­földiektől, hogy ilyen magas for­galmi adó mellett igazán csoda, hogy a magyar kereskedelem még él. — Tudjuk, hogy kormánykörök­ben is nyomasztónak tartjáák a köz­­gazdasági életre a forgalmi adó lé­tét, mégis Bethlen István minisz­terelnök úr legutóbb tartott beszé­dében azzal az érvvel okolta meg ennek az adónemnek a fentartását, hogy ezt át tudják hárítani a fo­gyasztóra, úgyhogy ezt a nehézsé­get nem a termelés maga viseli. Tévedést lát ebben a nyilatkozat­ban az, aki a mindennapi gazdasá­gi életet ismeri, mert tudja, hogy a nagykereskedő még át tudja hárí­tani a forgalmi oldót a kiskereske­dőkre, de a detailkereskedelem azt kénytelen sajátjából viselni, mert az áthárításnak csak papíron van meg a lehetősége, de az tényleg a nagy konkurrencia, a pénzhiány okozta üzlettelenség miatt teljesen lehetetlen. Saját vagyonából vise­li a forgalmi adót a detailkereske­­dő s az a szomorú tény, hogy ille­tékes kormánykörök ezt megérteni nem tudják. Segíteni kell ezen a kérdésen, mert nem jöhet olyan gyorsan a forgalmi adó törlésének az elrendelése, hogy késő ne vol­na. Ezt az adót inflációs idők kívá­nalma szülte, lehetett ez akkor in­dokolt, ma már azonban rendezett pénzügyi viszonyok között arra semmi szükség nincs! Ennek az adónemnek a törlését követeltük­­. Közgyűlés ez év tavaszán tartott kamarai nagygyűlésen s ennek ér­dekében meg nem szűnünk küzdeni, mert a kereskedők eme követelését magasabb pénzügyi érdekekből jo­gosnak, kívánatosnak s szükséges­nek tartjuk. Rendszerváltozást a forgalmiad­ónál — Fontos közgazdasági érdek fű­ződik a forgalmi adó teljes eltörlé­séhez, mely egész gazdasági éle­tünkre éreztetné hatását s a fo­gyasztó közönség érdekeit szolgál­ná főleg azért, mert általános ol­csóbbodást idézne elő. A mi szem­pontunkból egyelőre az is ered­mény volna, ha sikerülne az évek óta sürgetett rendszerváltozás­, mely a forgalmi adó mai behajtá­sát, lerovását­ változtatná meg,, amely elviselhetetlen terheket h­árít ma a kereskedőkre. Követeltük az elmúlt évben is a kiskereskedelem­nek forgalmi adótól való teljes mentesítését, az egyfázisú rendszer­nek a behozatalát, a vámnál vagy a termelés helyén való megadózta­tás elrendelését. Mindezt, sajnos, nem teljes sikerrel. Némi eredményt értünk ugyan el a legfontosabb élelmiszer és közszükségleti cikknek a teljes forgalmi adó mentesítése révén, azonban e rendelkezés végre­hajtása nem ment olyan mederben, ahogyan azt kívántuk. Ennek a ren­deletnek helytelen végrehajtása volt a következménye annak, hogy a forgalmi adóbevétel Miskolcon nem csökkent és az semmivel sem ma­rad a múlt évben elért forgalom alatt. — Szomorúan állapította meg tes­tületünk választmánya, hogy a for­galmi adó behajtási rendszere ez okból számos kívánnivalót hagy maga után. Ezért indított testüle­tünk több irányú akciót az állami adminisztrációnak oly módon való megváltoztatása érdekében, hogy a városok vegyék házi kezelésükbe az egész ellenőrzést, emeltessék fel a városok részesedése s megszűnjön az a helyzet, hogy a forgalmi adó nagy hányada ide vissza többé ne térjen. Meg kell változtatni minél előbb azt, hogy a forgalmi adó kér­dése olyan oroszlánbarlang legyen, amelybe az adófillérek részére csak a bejáratot ismerjük,­ de nem lát­juk onnan a visszatérést s nem lát­juk vissza, azt a hatalmas összeget, mely Miskolcon évente közel 2 mil­liót jelent pengőben és ami elmegy anélkül, hogy visszatérne a város gazdasági vérkeringésébe. Mennyit szán a kormány a keres­kedelmi hitelre és mennyit a Hangyára ? Az állami szükségletek évek óta egyre fokozódó s ma már elvi­selhetetlen terheket jelentenek egyéb téren is a polgárságra. Tönk­rement kereskedőink jelentékeny százalékát okozta a súlyos, egyéb közterhek hatalmas volta s nem csodálatos, ha ilyen viszonyok kö­zött megbénult hitellel, a legna­gyobb pénztelenségben kénytelenek kereskedőink megbirkózni az élet­tel. Olyan probléma megoldására kényszeríti őket a káros gazdasági politika, mintha a szárnyaszegett madarat dobják ki fészkéből s kény­szerítenek a repülésre. — A kormányzat hitelpolitikája is egyik oka annak a gazdasági cik­lonnak, mely végigszántja kereske­dőink sorait. A duzzadó állami pén­zekből minden társadalmi ágnak a fölöslegekből bőségesen jut beruhá­zásokra, egyedül a kereskedelem az, melyet ma is mostohagyermekként A kormánynak segíteni kell Csökkenteni kell az adókat

Next