Reggeli Hirlap, 1928. szeptember (37. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-01 / 198. szám

1928. IX. 1. Ötven év — A R. H. eredeti tárcája. — Irta: Fehér Margit — Ti­sztel­tét­­ édesanyám, egy li­terrel tessék adni a veresbül, hol­nap behozza ,a pénzt... — Add no, — nyúlt az öreg­asszony nyugodt készséggel az üveg után. Felkelt a székről, a mely félrebillenten maradt ott az udvar görbe kövein s ment az ud­vari ajtón át az ivósba. A gyerek gyáván som­polygott nyomába, az öregasszony máskor dohog, veszek­szik az ilyen hitelbe-italért. Alig hitte, hogy kezében a teli üveg, szaladt köszönés nélkül haza. Bogárné visszacipelte a sarokba a nagy, szalmafon­atos üveget s kicsit pirosan a hajolástól, fárad­tan egyenesedett fel. Alakja sugár­egyenes volt még most is, itt, az alacsony házban még magasabbnak, csontosabbnak látszott. Sötétedett már­­ a szűk benyílóban, amely söntés, lomtár és hálókamrája volt egyben, a sok üres üveg, szakajtó, lapát, ócska mázsáié zsúfoltan bújt meg egy magashátú, szétterpedt rossz kanapé körül. Az ivószobába még vígan szaladt be az őszi délután napja, ferdén futott át a régmeszelt légyfoltos falon az elhagyott vaskályha rozs­dás kürtőjére. Skatulyányi, apró szoba volt az ivó, utcai ajtaja be­támasztva. Két vasgyári munkás, két régi szomszéd beszélgetett az asztalnál üveg sör mellett, ottho­nosan, az öregasszony nyugodtan visszamehetett az udvarra. Meghajolva bujt ki az alacsony ajtón s jól esett letelepednie. Kora ősz volt, fáradt és mégis bőséges sárga ragyogás, öreg szemének szelíd, jóleső. Mintha a lágy, édes illat, az égetett cukor könnyű sza­ga,­­ amely a széles utca túlsó ol­daláról, a cukorkagyárból érzik át folyton, így vasárnap is, — mint­ha az édes illat felhővé terjedt volna a város felett és most le­hullana melegen, hűsítőn a kes­keny, partnakifutó, hosszú udvarra s a düledező szőlőlugas piros-sárga, vig-tarka leveleire. A gesztenyefák arany rozsda, a levegőben nyúló ökörnyál, béke és csend, vasárnapi tiszta, csendesség. Bogárné kilátott innen a kerítés felett a széles Sze­les-utcára, melyen lassú, fekete cso­portokban most oszlottak hazafelé a görög templom hívei: asszonyok, szelesiek, — beköszöntek túlmenő­ben s megkérdezték iliő csendes­séggel: — Bogár ur jobban van-e? Az öregasszony nemet intett fe­kete fejkendős nehéz fejével: — Úgy van, ahogy vót... — Az is csoda, hogy eddig bírta, — mondta szája sarkából a mellette­­menőnek az egyik szomszédasszony. — A meny országba, oda jut egye­nest. — tette hozzá a másik, amint tovább mentek. Bogárné ölébe ejtette fáradt két kezét és messzi elbámult a leve­gőbe. Most elaludt bent, alszik — gondolta elbágyadtan — fél hatkor orvosság, rá iszik egy kis tejet, a borleves kész, este újra felforra­lom — sorolgatta magában. Holnap adóhivatal... Groszhoz kell menni bort rendelni, majd beül addig Kissné... Sietek ,majd, a doktor is jön déltájban — s hirtelen gondo­lattal felkelt újra s meghajolva kémlelt be lakásuk apró ablakán. Szemben a felvetett ágy mozdulat­lan fehérsége megnyugtatta, bár nem láthatta a beteg arcát — s visszaült megint, — így lassan, panasz nélkül el­megy szegény — gondolta bólogat­va a hetek óta érzett hős-édes meg­hatottsággal. A szervezet végső bomlása — jutott eszébe az orvos szava — hetek kérdése. S hogy szenved addig, hogy szenved! — s most látta a beteg ijedt felülését, levegő után tátogó, fekete száját, beesett szemét, amely a roham után a régi megadó, panasztalan bágya­­dással szomorkodik felé megnyalt fehérborostás arcából. Az orvossá­got gépies engedelmességgel nyeli s minden apró fáradságot megkö­szön halkan, hűvös vigyázattal, mint akit megtűrnek csak idegen­ben ... Szegény, szegény! — mit érez, mire gondol, mig szótlanul nézi órákig a barna gerendákat a szolba menyezetén? Ha megáll felette, kérdezi, párnáját igazgatja, lehuny­ja szemét, nem szól, nem nyög. S arca oly ijedt, bűnbánatosan szo­morú, ha rá-rászorul beteg tehetet­lenségéhez oly félve lesi vonásain ilyenkor a régi ingerültséget, a száraz, elutasító hangot. A régit, ötven éveset... Oh, min­dent elvág, berekeszt a halál. Sú­lyos, szomorú élete volt mellette az em­bernek belátja, tudja. De ő is boldog volt-e a sivár, magános, robotos éveken át? Várjon ha av­val marad szegény, akivel elkez­­dette, az első asszonnyal, a kis fakó heretikussal?! Az jobban hozzáillett. Avval — mondták — szépen, csend­ben éltek. Bogár aggódva hordta haza a sok orvosságot, drága ke­firt neki s otthon békésen ringatta, járni tanitgatta kis­fiukat. S mi­kor az asszony meghalt, évekig mélységes, szótlan bánattal lézen­gett a csendes, épp hogy egymagá­nak megélést adó kis bormérésé­ben az Urak­ utcáján. Azt is mivé tette ő szorgalmával, ügyességével azt az elhagyott, elfelejtett kis kocsmát is, amelynek pádimentum deszkái közül majdhogy ki n­em sarjadt a fa. Hogy fellendítette, ki­főzéssel élénkítette tarka címtáblá­­val, vasárnapi cigánymu­zsik­áva­l édesgette be a vendégeket, hogy házasságuk első hónapjaiban már nem győzte egymaga a munkát s leányhugával loholtak ketten vasár­naponként a vendégek között, mig Bogár a nagy csendes, lassú mód­ján álmodozva csapkodta m­eg a vöröshordót, csendben ment le a lopóval a pincébe, vagy szájában hosszuszáru pipájával fáradtan tá­maszkodott a söntés rácsának. — Szamimel láthatólag szédítette a nagy, idegen sürgés-forgás, loholás, szokatlan munka s fáradtan elzár­kózó, hűvös készséggel engedett át idővel mindent az asszonynak. Lusta, élhetetlen! — dohogott ő már akkor is nagy csattogó mun­kája közben, ha az ember egyked­vűen kúszol­ódott ki messzi tetem­vári borospincéjükbe, vagy ha szó­rakozott csendességgel számolt be egy-egy vásárlásról a városból ha­zajövet. De megvoltak még, a nagy fellendülés, az üzlet, amelyet ő hozott, friss lüktetésbe, jókedvűvé tervezgetővé tette s akkor talált új boldogságot egy sohasem ismert örömben: a pénzgyűjtésben. Kevés kellett kettőjüknek, a mostoha fia az elhalt asszony szüleinél növeke­dett Edelényben s mire megjött az ő kislánya, házuk volt már a Med­­gyesalján ötlakásos, nagytelkes há­zuk keze munkájának szivdobogta­­tó gyümölcse. Szép, szép két esztendő volt az! — révedt el az öregasszony s moso­lyogva bólogatott. Linácska, amint ott aludt a bölcsőben, dagadó piros arcocskájával s ő be-­beszaladt tész­­tás kézzel álmában gyönyörködni s aztán kettőzött tűzzel kergette kint újra a munkát: most van kiért. S nem bánta, ha az em­ber — kint akármennyi a munka — órákig elcipelgeti szobájukban a kisleányt. Éjszaka az ember kelt fel hozzá ha sirt s hogy nagyob­bacska lett, csendes nyári délelőt­­tökön kiült vele a kocsma utcai lépcsőire s kacagva gurítottak egy­­más felé egy nagy piros labdát a napsütésben. A Sinácska édes, kunkori szőke fürtöcskéi! — Ha este bent munka után ölébe vette, nagy ritkasogu bontór­ésüvel nekiesett a gyerek meghajtott gyenge fehér tarkójával, előrefeszített drága kis fejével sí­rás nélkül tűrte a hosszas fésülést. S a hajmosást Kamillateával, hogy szőke maradjon. Akkor este is be­bugyolálta nedves kis fejét, a fe­ketebabos sárga fejkendőt hátrakö­tötte menyecskésen, úgy aludt el a REGGELI HÍRLAP A Stinnes család tragédiája Ifj. Sinnes Hugo letartóztatása az egykor hatalmas család alkonyát jelenti Berlin, augusztus 81. Leírhatatlan nagy feltűnést kel­tett ifjabb Stinnes Hugó letartóz­tatása. Atyjának halála óta ő volt a család birtokában megmaradt bányák és vállalatok szellemi veze­tője s mint ilyen, igen nagy sze­repet játszott ipari körökben, no­ha távolról sem olyan, mint néhai atyja. Ifjabb Stinnes Hugó szerdán Hamburgból, ahol a vállalatok szék­helye van, a vizsgálóbíró idézésére Berlinbe utazott, de nem egyene­sen, hanem kerülőt tett és megálla­podott Mühlheimban. Szerdán ér­kezett oda s első dolga az volt, hogy az ottani iparvállalataiigk­­ több vezető tisztviselőjével tanács­kozzék. Mindezeket a tisztviselőket a német hadiköcsönkötvény csa­lás bűnpörében az ügyészség bűn­­részességgel vádolja. A berlini ügyészség még aznap este tudomást szerzett arról, hogy ifjabb Stinnes Hugó Mühlheimban van és hogy kikkel tárgyalt.­ Ezért történt másnap, hogy Berlinbe ér­kezve, a vizsgálóbíró elrendelte őrizetbevételét azzal a megokolás­­sal, hogy az összebeszélés veszélye forog fenn. A törvényszéki palotából csak annyi szivárgott ki, hogy a vizs­gálóbíró ismét kihallgatta ifjabb Stinnes Hugót és másodszor is szembesítette egykori magántitká­­rával Waldow-val és a szintén le­tartóztatásban levő hamburgi cég­vezetővel. A vizsgálat már teljes egy hó­nap óta tart és a bűnügy minden részletére világosságot derített.­­ Tény az, hogy Waldow helyzete lé­nyegesen javult ifjú Stinnes Hugó letartóztatása következtében, aki a terhelő bizonyítékok és a lefoglalt üzleti könyvek tanúsága szerint negyedmillió birodalmi márkát adott magántitkárának hadiköl­­■csönkötvények vásárlására, tehát nem igaz hogy sejtelme sem volt arról, mire kellett a pénz. Waldow a szembesítéskor megismételte azt a vallomását, hogy a vásárlásokat­­ ifjabb Stinnes Hugó útmutatásai­­ szerint hajtotta végre. Ha a vizs-­­­gálóbíró nem fog helyt adni a sza- I­badlábra helyezésnek, akkor a vé­dők a fellebbviteli törvényszékhez folyamodnak. A még nem is nagyon régen fé­nyes nimbusszal övezett Stinnes­­család tragédiája betetőződött Stinnes Hugó letartóztatásával. — Alig hunyta be szemét az öreg Stinnes, megindult a lavina és el­­söpörte a legendás vagyont. Mikor a gazdasági válság első hullámai a Stinnes-konszern fölött is kezdtek átcsapni, ifjabb Stinnes Hugó olyan vakmerő és egyáltalán nem üzleti vállalkozásokba kezdett, aminekre édesatyja soha sem lett volna képes, noha a kockázatos vállalkozásoktól ő sem riadt vissza. Az anyagi romlás végkép feldúl­ta a Stinnes-család békéjét. A csa­ládtagok között kitört a harc. A két legidősebbik fiú közös meg­egyezéssel döntőbíróságot kért föl a köztük levő vagyoni nézeteltéré­sek elbírálására, hogy elkerüljék a port, amint atyjuknak halálos ágyán megfogadták. Amikor meg­érett az ügy az ítéletre, ifjabb Stinnes Hugó elállott a döntőbí­ráskodástól és a két testvér végleg szakított egymással. Az örökösödési per már javában folyik. A két testvér halálosan gyű­löli egymást és mind a kettőjüket megveti és utálja legidősebbik nő­vérük­, Clairenove. Ez a nagyra­vágyó és üzletekben rendkívül jár­tas nő a saját örökrészén vállalko­zásokat finanszírozott, amelyek mind balul ütöttek ki. Excentrici­­tásában elindult autón a világ kö­rül, és most valahol Szibériában jár. A család meghitt emberei mondják, hogy nem is ír haza, övéivel még levélben sem érintke­zik. A fiatalabbik leány Hilde, szintén összeveszett anyjával és fivéreivel. Az atyjától örökölt va­gyont könnyelműen elherdálta és azután egyre pénzt követelt, ami­nek szakítás lett a vége. A harma­dik fiú, Ottó, hónapokkal ezelőtt Mexikóba utazott. Megkerült a visegrádi rejtélyes szerelmi dráma főhőse Átvágott nyakkal és karral kilenc napig bolyongott étlen-szomjan a visegrádi erdőben Vajda Jenő Budapest, augusztus 31. Részletesen beszámoltunk arról a rejtelmes kettős szerelmi drámá­ról, amely a visegrádi erdőben ját­szódott le és amelynek hősnőjét, Mareska Helén francia nyelvta­nárnőt átvágott karral találták meg a Dunabogdányi visegrádi or­szágúton, hősét, Vajda Jenő buda­pesti műegyetemi hallgatót pedig kilenc nap óta eredménytelenül kereste a budap­esti rendőrség, to­vábbá a dunabogdányi és visegrádi csendőrség.­ Csütörtök késő este azután vá­ratlan fordulat állt be az ügyben. A vihar javában tombolt, hideg szél rázta és fújta át a visegrádi erdőket, amikor Dunabogdány egyik szélső háza előtt megjelent egy halálsápadt képű fiatalember, zsebkendővel átkötött nyakkal és Szombaton és vasárnap URÁNIA-kertmozi. Fél 5 órakor is! JO S 1Z 11 ^ pipi 1928—1929. évi attrakciós kaland­­vanil £ £ f El AJ sorozatainak első bravurszenzációja: Egy éjszaka rejtelmei Egy különös és mozgalmas éjszaka története 8 felv. és Burleszkek. ----- 3 Felhívás füstölt hús áruim olcsó áraira: Főzőkolbász I. rendű 10 dg 28 f. Cserkészkolbász, finom, I. r. 10 „ 44 f. I. rendű v. nyári szalámi 10 „ 50 f. Füstölthús, főtt 10 „ 90 f. Sonkaszalámi 10 „ 55 f. Füstölt főtt nyelv 10 „ 90 f. Tormás virstli 10 „ 34 f. Extraszalámi 10 „ 60 f. Paprikás spekk 10 , 66 ! Viszonteladóknak ezen árakból árengedmény! Tisztelettel :Márkus József Zrt. kóser füstölthúsáruk- és húsüzlete Széchenyi-utca 64. Vörös­ma­rty-utca 58. karral és a ház kerítésénél eszmé­letlenül összeesett. A házbeliek azonnal tisztában voltak azzal, hogy a rettenetesen zilált külsejű fiatalember csak Vajda Jenő, a ki­lenc nap óta hiába keresett mű­egyetemi hallgató lehet. Elmondot­ta, hogy amikor a kettős öngyil­kossági kísérlet már megtörtént, először vérző nyakkal és vérző kar­ral fel akarta magát akasztani az erdő egyik fájára, de ehhez nem volt elég lelkiereje. Felindult lel­kiállapotában össze-vissza bolyon­gott az erdőben, nem mert lemenni a faluba, sem pedig hazatérni Bu­dapestre. így történt, hogy teljes kilenc napig valóságos nomád éle­tet élt a visegrádi hegyekben, ahol vad gyümölcsökkel és gyökerekkel enyhítette rettenetes éhségét. Pénteken délelőtt azután Vajda hozzátartozói automobilon mentek ki Dunabogdányba és hazavitték Budapestre. ­ Egy hónapra 3 pengő, egy ne­­gyed­évre 8 pengő a Reggeli Hírlap előfizetési díja.

Next