Reggeli Hirlap, 1929. szeptember (38. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

GYERMEKKOCSIK elsőrendű kivitelben készülnek a FÉLIX-féle gyermekkocsigyárban Kazinczy­ utca 15. sz. Javításokat szakszerűen eszközölnek. Vasárnap jelenik meg a hivatalos lapban Buci János kinevezése Budapest, augusztus 31. A hivatalos lap vasárnapi szá­mában két kormányzói kézirat je­lenik meg, amelynek egyikében Herrmann Miksa kereskedelmi mi­nisztert saját kérelmére felmenti állásától a kormányzó, egyben ér­demeinek elismeréséül az elsőosz­­tályú magyar érdemkeresztet ado­mányozza részére, a másik kézirat­ban Bod János közgazdasági mi­nisztert kereskedelmi miniszterré nevezi ki. Belecsapott a villám a városi légvezetékbe Félóráig szünetelt szombaton az áramszolgáltatás egyes városré­szekben Miskolc, augusztus 31. Szombaton este 5 óra tájban ha­talmas vihar vonult el Miskolc fö­lött. A villám belecsapott a Sajó­­part mellett futó városi légvezeték­be. A vezetékszakadás következté­ben a Vay­ úton, az Apponyi Al­­bert­ utcában és a felsővárosi rész­ben félóráig szünetelt az áramszol­gáltatás. Az üzemi zavart a vi­lla­­mostársaság alkalmazottai csakha­mar kijavították és éjszakára az Áramszolgáltatás zavartalanul mű­ködött. Most vasárnap sem lesz puccs Ausztriában Bécs, augusztus 31. Riasztó hírt közölt pénteken a Leipziger Nachrichten bécsi tudósí­tójának tollából Der Marsch auf Wien címen. Az osztrák szövetségi kancellári hivatal ennek következ­tében utasította a külföldi osztrák diplomáciai képviseleteket, hogy szálljanak szembe a legerélyeseb­ben minden olyan hírrel, amely az­zal rémizget, hogy Ausztriában veszedelem készül és világosítsák fel a nagy nyilvánosságot, hogy Ausztriában a legteljesebb a nyu­galom és távolról sem kell attól tartani, hogy ezt a nyugalmat bár­ki is meg fogja zavarni. -MEfifi MGf aiKSAB A cseh kormány cáfolja a titkos katonai szerződés létezését A Cafsel-Slovo azonban a cseh külügyminisztériumra hárítja a leleplezés ódiumát Prága, augusztus 31. Megemlékeztünk arró,­­ hogy a Ceské Slovo hosszabb cikkben fog­lalkozott a kisántant titkos katonai szerződéseivel. A leleplezésnek óriási hatása mutatkozott nemcsak nálunk, ha­nem Nyugateurópában is. Különö­sen Angliában fogadták éles kriti­kával a kisántant titkos katonai szerződéseinek bejelentését. A kül­politikai szempontból igen nagy sú­lyú Manchester Guardian például nyíltan rámutatott arra, hogy a kisántant háborút készít elő. A cseh külügyminisztérium ez­után jónak látta kiadni a cáfola­tot: „Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia között semmiféle titkos katonai szerződés nincs“. A cáfolat megjelenése után a kor­mánykoalíció egész sajtója neki­ment a Ceské Slovonak, fejére ol­vassák, hogy Csehszlovákiát igen kellemetlen helyzetbe sodorta, hi­szen pár napig úgy állt a dolog, hogy a három kisántant államnak a Népszövetség előtt is felelni kell Magyarország ellen irányuló titkos szerződéseiért. A Ceské Slovo körömszakadtáig védekezik , s éppen ezzel a véde­kezéssel tette tönkre a prágai kül­ügyminisztérium cáfolatának érté­két. Megírja a lap, hogy a leleple­zés nem az ő önálló híte volt, ha­nem a brünni Lidové Noviny-től kapta és nyugodtan átvette. A Ceské Slovo mentegetőzése csak súlyosbítja a prágai kormány fele­lősségét. A leleplezés valóban meg­jelent a brünni Lidové Noviny-ban, ott valóban a prágai külügyminisz­térium embere tette közzé. A szer­ződésnek tehát ott kell lenni a prá­gai külügyminisztériumban, ott kell lenni minden cáfolat ellenére, mert különben honnan vette volna értesülését a brünni lap szerkesz­tője? HIVATALOS MAGYARÁZAT A FAGYKÁR KÖLCSÖNÖK RENDELKEZÉSEIRŐL Bottlik József eljárt a földmivelésügyi minisztérium­­ban a fagykár kölcsönök körüli sérelmek orvoslása érdekében Ismeretes, hogy a fagykárosult gazdák megsegélyezésére folya­matba tett kölcsönakció kapcsán sok panaszra adott okot az a ren­delkezés, mely az elemi csapások esetére intézkedik olyan módon, hogy az esetben, ha a kölcsönt igénybe vevő gazda a holdanként lekötött 2 métermázsa búzát, vagy 2 és fél méter mázsa árpát, illetve rozsot szállítani nem tudja, úgy ezt az előidéző ok bekövetkeztétől számított két napon belül a Futu­­rának jelenteni köteles és ez eset­ben a 2 százalék bizományi jutalé­kot az előleg kölcsönnel és kama­taival együtt visszafizetni tar­to­­­zik. Kimondja továbbá a vonatkozó rendelkezés, hogy aki ezen bejelen­tési kötelezettségének eleget nem tesz, az a 2 százalék bizományi ju­talékon felül még métermázsánként 2 pengő kötbért is tartozik a Fu­­turának fizetni. A Reggeli Hírlap értesülése sze­rint Bottlik József országgyűlési képviselő, a Tiszajobbparti Mező­gazdasági Kamara­­ elnöke ez ügy­ben személyesen eljárt a földműve­­l­lésügyi minisztériumban, felkeres­te Mayer János minisztert is és közbenjárásának eredményeképen ma már közölhetjük, hogy ezek a fentebb sérelmezett rendelkezések a fagykár­kölcsön folyósításának feltételei közül töröltettek. A földművelésügyi miniszter ugyanis táviratban közölte Bottlik , , ,___tj Józseffel hogy a 2 pengő kötbér ! S*r­ megfizetésének kötelezettsége el- I n­y» n-. esik és bár ez hivatalosan módos , ’oq rr\C1 sitva nem lett és a kötlevelek sze- | ra 1W.5 P 23.58 (104.265 P 23.55). zab vege ennek megfelelően nem mó­dosult, mégis a miniszteri távirat biztosítéka annak, hogy a gazdák vonatkozó sérelmei orvoslást nyer­­tek és ezzel a kölcsön feltételei lényegesen enyhültek. Sikerrel biztat továbbá az a törekvés, hogy azon gazdák, kik ezen kölcsönt le­járatkor fizetik vissza, a 8 százalék kamaton felül semmivel sem legye­nek terhelhetők és az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgató­ságától nyert értesülés szerint, er­re vonatkozó intézkedés a közeli napokban megjelenik. ' • ..V.: £­ v '•óv... j í cAki a modern reviirirtőswrek fürilyra Nem hagy feltot 1 Cgy-ijnn a A* egyedüli illatosított rovarirtószer kb. negyed literes üveg, tzíjfu­jónl 8.— P Bádogtartályokba: kb. %Ht. kb. 1 Itt. kb.2Ut. kb. Síit 8.50 P 10.—P 18.— P 40— P Kézipermetező ..............3.— P MEGÖL legyet, molyt» «szúnyogot, poloskát,, svábbogarat, hangyát, bolhát, tetfify stb. és azok petéit, illetve lárváit Nem méreg ! vadjegyr» ! Hatása meglepil Mindenütt kapható! Prospektust Wrlnstr* Híd t Révész Ernő és Tánn BmUpest, V. ker., Nidor nécs SS. Telefon: Apát 998—IS A kormányzó nyitja meg a szombathelyi közkórházat Budapest, augusztus 31. Horthy Miklós Magyarország kormányzója szombaton este 20 óra 10 perckor Gödöllőről Szombathely­re utazott, hogy részt ve­gyen a vá­rosi és vármegyei közkórház ünne­pélyes megnyitásán. A megnyitó beszédet Vass József népjóléti mi­niszter, helyettes miniszterelnök fogja tartani. A kormányzó kísé­retében volt Vértessy Sándor, a kabinetiroda főnöke, Igmándy Gé­za testőrezredes és Satmárjay La­jos, a Máv­ elnökigazgatója, aki a kormányzó kü­lönvonatát vezette. 1929. IX. 1. GYERMEKCIPŐK Nóra gyártmány Formája, kivitele, tartóssága tökéletes, ízléses, utólérhetetlen. Leány és fiú egészfűzös barna 21/33 16.80 Leány és fiú egészfüzös barna 31/35 19.60 Ugyanaz feketében olcsóbb 60 fillérrel Gyermekcipők 2°,25 legjobb gyártmány mimen színben 9.00től 14.0­0-ig Házicipő teveször bőrtalp 5.76 Babicipők 2.40, 3.9, 3.90 Gyermekunhákban és kabátokban nagy választék KOHN HERMAN divatáruháza Miskolc Szigorúan szabott árak Megszilárdult a terménytőzsde Nyitáskor lanyhán ind­u­lt az üz­let Később lényeges javulást tün­tetett fel, nálunk is megszilárdult az irányzat. A takarmánypiac rendkívül üz­letfelén és az irányzata tartott. A határidőüzlet hivatalos árfo­lyamai: Magyar búza: októberre 22 50— 22,76 ( 22.73), márciusra 25.04— 25.24 (25.18), magyar rozs: októberre 17—17 . 8 (17.17), márciusra 19.32— 119.56 (19.45), tengeri: májusra 18.15 -118.55 (18.47). Hivatalos árfolyamok: Búza ti­­szavidéki 77 kg-os 22.10—22.30, 78-as 22130—22.50, 79-es 22.70—22.90, felső­­tiszai 77-es 1.65—21.85, 78-as 21.85— 22.05, 79-es 22.05—22.25, 80­0— 22.15— 22.35. fehérmegyei, dunántúli és pestvidéki 77-e­s 21.60—21.80, 78-as 21.80—22.00 79-es 22.00—22.20, 80-as 22.10—22.30. Amerikai és angol terménytőzsde Esti jelentés Zárójelben az előző napi árfolyamok Chikagó: augusztus 31. Búza tartott, szeptemberre 134— 134.25 P 2827 (132.265 P 27.90), decemberre 142.265—1436 P 3021 (142 P 29.93), márciusra 149.625 P 31.50 (148 P 3021), májusra 153.25— 153.265 P 32.29 (151b P­ 31.93), fen­tartott szeptemberre 48.75 P 12.25­­ (48.625 P 19.20), decemberre 53265 P 21.07 (53b P 21.02), márciusra 56.25 P 22.21 (56.5 P 22.31), rozs alig tar­tott szeptemberre 101.75 P 22.96 (102.5 P 23.13), decemberre HI P 25.04 (11125 P 25.10), márciusra 56.75 P 26.75 (116b P 2629). Newyork, augusztus 31. Búza őszi vörös 141b, búza őszi kemény 139, (137.5) tengeri 115.126 (115), liszt 610—650 (610—650). Winnipeg, augusztus 31. Búza tartott október­re 154.25 (153.25), decemberre 155 (.153.125), májusra 160.5 (158.5), rozs október­re 0Ob. (109), decemberre 112.625 (10.75), zab októberre 66.75 (69.75), decemberre 68.5 (68.625), májusra 71 (71.625), árpa októberre 76.5 (75.75), decemberre 78.25 (77b), lenmag 261 (260.5), decemberre 261 (257.25). Liverpool, augusztus 31. Búza október­re 9, 9b (9. 7.725), decemberre 10­­.75 (10, 0.125), már­ciusra 10. 6.75 (10, 4.875). Iskolatáskák Reticinök Bőröndök legolcsóbban LÉBER IDA bőröndösnél Széchenyi­ utca 43. szám. az udvarban. 1 Kézimunka anyagok, függönyök, párnamontírozások 1 , legolcsóbban a 1 Előnyomda! Endlizés! Kötil Ar­inklinál Széchenyi­ utca 43. 1 1 Ma vasárnap utoljára AF­I RAMON NO VARRÓ Ito |1 szenzációs Hímje Job 1 A BUIM LOVAG HÉTFŐIM John Gilbert, Renee Noore 1 Lángbaborult világ 'OLLO Tel. il­i». U SÄÄ •¡­Ifil HV Dráma az angol lordok I wwEIY életéből 6 felvonásban jjji&l (Támadás a nyugati express ellen) HÉTFŐTŐL Greta Garbo­­­ás asszony ingatag

Next