Reggeli Hirlap, 1931. szeptember (40. évfolyam, 197-221. szám)
1931-09-01 / 197. szám
.. a BöB . pénzt, akkor is siessen vásárolni a most nagy mennyiségben érkezett jó minőséget, két galléros zefíringből, melyet P 4.80 filléres árban átadtak. — Az eddigi P 6.80 filléres árban árusított puplin ingek eladását szept. 10 ig meghosszabbítottam. a hölgyek öröme a D. I. B. jelzésű harisnya, melyhez Ingyen adok egy gyönyörű nyakgyöngyöt. Dicker Mm divatüzlete Rákóczi utca 1. kölcsön megszerzése érdekében. A gazdasági helyzet orvoslásának és a 33-as bizottságmunkájának ugyanis csak egyik feladatköre az államháztartás egyensúlyának helyreállítása az adók emelésével és az illetmények, valamint a kiadások csökkentésével, a másik fontosabb része a nyugdíjasok talpraállítása, exportfejlesztés, szóval az egész gazdasági élet megerősítése. Ez pedig hosszúlejáratú külföldi kölcsön nélkül úgyszólván elképzelhetetlen. Nagyjelentőségű állásfoglalások a debreceni ref. ünnepségen Debrecen, augusztus 31. Vasárnap csúcspontjára ért a debreceni református nagyihét. Reggel istentisztelet után a nagytemplom főbejáratának baloldalán felállított Zwingli-emléktáblát leplezték le. Dókus Ernő mondott beszédet, majd Köhler dr., a zürichi egyetem rektora, hangoztatta, hogy a református Svájc segítő kezet nyújt a magyar protestantizmusnak örömében és bánatában. Délelőtt a Kossuth utcai templomban nagygyűlés volt, amelyen Dókus Ernő üdvözölte a jubiláló Baltazár Dezsőt, aki köszönő szavaiban megemlékezett azokról, akiket a világ hatalmasai elszakítottak tőlünk. Mi — úgymond — mindig ragaszkodni fogunk jogainkhoz és teljesíteni fogjuk kötelességünket. — Még nem hátrálunk soha. A svájci református egyház képviselőinek üdvözlése után elfogadták a nyilvánossághoz intézett kiáltványokat, amelyeknek elseje Trianon ellen tiltakozik. A második a telepítés problémájáról, a harmadik a világban szétszórt magyarokhoz, a negyedik a szegények felkarolásáról, az ötödik a tőke és a munka kötelességeiről szól. Hétfőn az Országos Református Lelkészegyesület tartotta 24-ik évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen Juhász esperes az egyesület ajándékaképpen selyempalástot nyújtott át a jubiláló Balthazárnak. REGGELI HÍRLAP Magyaroké a lövész-csapatbajnokság Egyéni versenyben a harmadik helyre jutottunk Lemberg, augusztus 31. A lövész világbajnokságok hétfői napján az agyaggalamblövő bajnokságok csapat és egyéni bajnoksága dőlt el. A csapatbajnokságot Magyarország nyerte (Lumnitzer dr., Dóra Pál és Dóra Sándor és Montagh). Az egyéni bajnokság harmadik helyén Montagh András végzett. Nagyjelentőségű takarékossági intézkedések a belügyi adminisztrációnál Összevonják a főispánságokat, megszüntetik a kerületi rendőrfőkapitányságokat — Miskolc és Borsod vármegye közös főispánt kap — A belügyminiszter tervei Budapest, augusztus 31. Keresztes-Fischer Ferenc a belügyi adminisztráció minden ágazatában meg akarja valósítani mindazokat az intézkedéseket, melyek alapján lényeges megtakarítások eszközölhetők. Megindultak jó tanácskozások a főispánságok összevonása, illetőleg a főispánok létszámának csökkentése kérdésében is. A legérdekesebb változások, amelyeknek a terve felmerült, a következő: A szegedi főispánságot a belügyminiszter meg akarja szüntetni. Felmerült az a gondolat, hogy továbbra is meghagyják Szegedet, mint önálló törvényhatóságot — de nem főispánnak, hanem főpolgármesternek a vezetése alatt. Szegedi főpolgármesternek Szeged eddigi főispánját, Aigner Károly dr.-t emlegetik. Minden körülmények között megtörténik Csongrád vármegyének és Hódmezővásárhelynek az összevonása egy főispánság körébe. Csongrád megye és Hódmezővásárhely egyesített törvényhatóságainak a főispánja Farkas Béla, az eddigi csongrádmegyei főispán lesz. Mindenesetre megmarad egy főispánság: Baranya — Somogy vármegye, valamint Pécs, — Keresztes-Fischer Ferenc utódját azonban a főispáni székbe még nem találták meg. Megszűnik a miskolci főispánság, Borsod vármegye és Miskolc egy főispánt kap. Mikszáth Kálmán távozik, más fontospozíciót tartanak fent számára a belügyi adminisztrációban. Borsod és Miskolc egyesített törvényhatóságainak főspánja Borbély- Maczky Emil lesz. Hasonlóképpen egyesíteni fogja a belügyminiszter Hajdú vármegye és Debrecen törvényihatóságát abból a szempontból, hogy ez a két törvényhatóság is egy főispánt kap. Közös főispánság lesz a tények szerint __ Zemplén, Abaujtorna, Szatmár és Ugocsa megye. Zemplén és Abaujtorna eddig is együtt voltak Széli József főispánsága alatt. Péchy Miklós főispán távozik helyéről , és Szatmár, Ugocsa is Széli József hatáskörébe kerül. Szó van arról is, hogy Csonka- Bihar vármegyét Hajdú vármegye főispánja alá rendeljék. Ebben az esetben távozik helyéről Vay László báró bihari főispán. A Dunántúlon valószínűleg megszűnik Esztergom és Komárom vármegyék külön főispánsága és egyesül a győrivel. Hasonlóképpen valószínűleg közös főispán alá kerül Vas és Zala vármegye. Sopron önállóságát minden bizonnyal meghagyja a belügyminiszter. Tárgyalnak azonban arról, hogy Tolna vármegye vagy a veszprémi, vagy a fehérmegyei főispán hatáskörébe utaltassák. Kecskemét a pestmegyei főispánsághoz fog tartozni. Helyén marad Almásy Sándor, Szolnok vármegye főispánja. A megye továbbra is megtartja teljes önállóságát. A legfőbb belügyi egyszerűsítések között szerepel egyébként a kerületi főkapitányságok megszüntetése is. 1931. IX. I. gyÁri Arak gyÁri Arak ŐSZI HARISNYTAVÁSÁR Excelsior Harisnyaházban Tartós selyemharisnyák 1.60, 1.80, 1.90 p 1.30 Aida selyemharisnya minden párért garantálva p 2.40 Gyapjúharisnyák 1.80, 1.60, 1.40 p 1.30 Férfi soknik —.58, —.66, —.88, —.94 p.32 I Gyermek patentharisnyák gyári árban EXCELSIOR HARISNYAHÁZ Széchenyi u. 49. Pigay-ház Szigorúan szabott árak ! ROTHERMERE LORD A MAGYAR KORMÁNYVÁLSÁGRÓL Meggyőződésem — mondja, — hogy az új kormány képesnek bizonyul Magyarország létérdekeinek megőrzésére a jelenleg világszerte uralkodó kétségbeejtő időkben is London, augusztus 31. Lord Rothermere a következő nyilatkozatot adta a MTI londoni levelezőjének. Bethlen István gróf visszavonulása természetszerű aggodalmat ébresztett Magyarország külföldi barátaiban. Tízesztendős miniszterelnöksége alatt sorsüldözött hazáját annyi nehézségen és veszélyen vezette át, erős keze a kormánykeréken a belső béke és egészséges külső politika biztosítékának látszott. Meggyőződésem, hogy az a kormány, amely Bethlen gróftól átvállalta a súlyos felelősséget, képesnek bizonyul majd arra, hogy megőrizze Magyarország létérdekeit a jelenleg világszerte uralkodó kétségbeejtő időkben is, amelyek még a leghatalmasabb nemzetek erőforrásait is súlyosan igénybe veszik. Az elkövetkező tél kétségtelenül igen kemény megpróbáltatásokat tartogat minden nép számára,mégis erős a bizalmam, hogy ez a nemzet, amely annyi keserves válságból vágta ki magát, most sem fogja elfeledni, hogy a belső rend megőrzése elkerülhetetlen feltétele a gazdasági helyzet javulásának. A magyar nemzet, hála a munkabíró és edzett magyar népnek, a világra szakadó nehéz időket könnyebben fogja túlélni, mint sok más, eddig látszólag szerencsésebb nép. A magyar faj egészséges és romlatlan jelleme alig felbecsülhető nemzeti érték. Az új kormánynak az elkövetkező időkben kilátása van arra, hogy kivárja az idők jobbrafordulását, ha a nemzet hősies áldozatkészségére támaszkodva magabizóam áll ellen a megpróbáltatásoknak. A magyar faj több század óta most első ízben éli újból a maga egyéni életét és megnyilatkozó kiváló tulajdonságai egyre több megbecsülést és értékesebb barátokat szerez számára a világ népei között. Ennek a ténynek felismerése Magyarországnak ésaz új kormánynak az elkövetkező nehéz időkben lelki támaszul szolgálhat és megkönnyíti kivárni a jobb időket, amidőn Magyarországnak kijelölt igazság elkövetkezik és Magyarország kivívja jogát a napon. Ma kedden Előadás fél 5-kor is! APOLLO Telefon 11-11 | A pikáns szépségű Trude Berliner, az elegáns Igo Sym és az utólérhetetlen BI,TM»TM s»ke,s»kiu férjhez megyek az áramhoz Házassági komédia 10 felvonásban. Azonkívül rajzfilm Szombathely új képviselője Szombathely, augusztus 31. Vasárnap este fél hét órakor hirdette ki dr. Németh G Gyula szombathelyi választási elnök a pótválasztás eredményét, mely szerint Szombathely képviselője 5888 szavazattal gróf Csekonics Iván lett. Osztálysorsjáték 200.000 pengőt nyert: 57781 5000 pengőt nyert: 16715 ,1000 pengőt nyertek: 11400 21627 2000 pengőt nyertek: 29705 67727 83595 1009 pengőt nyertek: 6818 16539 19755 22316 27689 80406 800 pengőt nyertek: 17771 24875 32980 38395 47190 49883 74360 78328 79020 600 pengőt nyertek: 534 6308 10267 11650 25241 3301 38013 65890 67843 75613 500 pengőt nyertek: 10585 13630 15265 17668 29192 33062 46281 51347 54468 56614 62207 79793 81636