Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1937. február (46. évfolyam, 26-46. szám)

1937-02-07 / 30. szám

2 Hz Ev. Nőegylet álarcosbálja Miskolc, február 6. Remekül sikerült álarcosbált ren­dezett szombaton este a Korona ösz­­szes termeiben az Evangélikus Nő­egylet. Estélyi ruhás, frakkos előke­lő közönség, frappáns, ötletes masz­kok, álarcok, ezer színfajta, mesébe­­illően pompás variációja, kitűnő rendezés, muzsikás hangulat jelle­mezte a szezon egyik legsikerültebb táncestélyét. Kilenc órakor már egybegyűlt az előkelő közönség, a földszinti hall­ban pedig felvonulásra készen állt az álarcosok serege. Százötven ál­arc, százötven ötlet, százötven szín. Volt itt egész csecsemővédő intézet, pufóka, cuclis bébikkel, szemüveges orvosnőkkel, ápolónőkkel, no meg Hofer hintőporral. Voltak skótok, rádzsák, rádzsánék, cowboyok, regő­sök, pápuák, ibolyák, clownok, mat­rózok, spanyol és cigány táncosnők, huszárok, urak és parasztok, Du­­barryk és matyók, sőt volt két­fé­lem, gépember is. Színt, hangulatot, álomszép báli éjszakát varázsoltak a Korona nagytermébe, ahol regge­lig tartott a tánc, a zene, a hangu­lat, a jókedv, a bál. Őszinte elismerés illeti a sikerért a bál rendezőségét, Bruckner Győ­­zőnét, aki a vendégeket fogadta és ifj. Pazár Istvánt, a bál kitűnő fő­rendezőjét, aki szinte szíve-lelke volt mindennek, amitől a bál sikere füg­gött Jelmezben jelentek meg a követ­kező hölgyek: Kubinyi Annus, Kubi­­nyi Matyi, Kiss Kató, Tánitzer Ka­­rolin, ifj. Rácz Józsefné, Flóra Lász­lóné, Rácz Erzsébet, Ivány Miéi, Fuhrmann Margit, Kiss Pálma, De­meter Márta, Eichardt Klára, Vár­­falvy Icuka, Vargha Viola, Janko­­vich Aranka, Hausenblass Kató, Petró Mária, Adamkó Vilma, Adam­­kó Klárika, Fejes Manyó, Kimer Irénke, Vörös Aranka, Juskay Gé­­záné, Zádor Melánia, Vida Nusi, Né­meth Ilona, Szilágyi Juliska, Smo­­linszky Anna, Kovács Mária, An­­germayer Károlyné, Sassy Iringó, Páris Frigyesné, Petrovszky Jolán, Külváry Gertrud, Moldován Ibolya, Boldizsár Magdolna, Boldizsár Alisz, Hölcz Dusi, Baffy Ica, Ruszkay Ba­ba, Ruszkay Kató, Istók Emilia, Göndör Piroska, Tóth Éva, Tóth Sári Homolya Piroska, Cseh Er­vinné, Jamrik Klára, Beregszászy Lili, Litkey Janka, Zoltán Baba, Székely Gyuláné, Lakos Juci, Szon­­tágh Éva, Szarvas Erzsébet, Sza­­badffy Margit Szepcsik Anikó, Nagy Adrienn, Traply Baba, Szeke­res Tér, Komjáthy Ica, Pattonay Éva, Moys Böske, Rieger Márta, Fo­­garassy Anikó, Merényi Irén, Mó­ricz Éva, Kalcher Klotild, Paár Emilné, Molnár Józsefné, Nádasdi Titi, Nádasdi Anna, Nádasdi Gi­zella, Nyusztay Ilona, dr. Kussenitz­­ky Elekné, Kusnitzky Edith, Szath­­máry Baba, Kosztolányi Irén, Hor­­kay Lonci, Peres Évike, Kardos Ar­­noldné, Szabó Blanka, Kovács­­Klá­ra, Arday Rózsi, Czékus Istvánné, Juhász Marika, Skarupka Marika, Wittchen Annus, Simon Klára, Éles Klára, Maróthy Márta, Lippóczy Lándi, Balázs Panni, Baloghy Ilo­na, Szu­kás Baba, Szabó Zoltánná, Desvár Laci, Mayer Márta, Bodolay Tarándné Csermely Izabella, Fodor Ella, Józsa Istvánné, Vezekényi Ibolya, dr. Fésűs Lászlóné, dr. Mi­­lotay Györgyné, Majthényi Gizella, De Lorge Margit Takács Piriké, Jesinszky Baba, Friedrich Árpádné, Lange Marica, Szentirmay Margit, Lakatos Gézáné, Bartus Alisz, Kul­csár Kató, Nyusztay Margit, ír A megjelent asszonyok és leányok névsorát a következőkben bocsátot­ta rendelkezésünkre a rendezőség: Balogh Antalné, Szomolya József­né Oláh Ida, Varga Gyuláné, Var­ga Viola, dr. Henszelmann Aladár­­né, Fövenyessy Kornélia, Kőváry Gézáné Kőváry Gertrud, Molitor Gusztávné Bodnár Béniné, Okoli­csányi Józsefné, Sztankovicsné Oko­­licsányi Márta, dr. Marátha Dezső­­né, Komjáthy Józsefné, Tasnády Antalné Vörös Gáborné, Kulcsár Józsefné, Jankovics Jánosné, Ko­vács Béláné, dr. Hunfalvy Elemér­né, dr. Bruckner Győzőné, Goszto­­nyi Ella (Szerencs), Joseffy Mária, Harangi Gyuláné, Márton Edit, Ka­­tonay Istvánné, özv. Hariss Árpád­né, Demeter Ernőné, Mán­tó József­né, Szombathy Józsefné, Kiss La­­josné, dr. Fleischer Gusztávné, Kruschnitzky Margit Takács Já­nosné, Kiss Károlyné, dr. Hegedűs Béláné, ifj. Gerhardt Béláné, Ba­logh Károlyné, dr. Grovszky Lász­lóné, Balázs Ernőné, Opriss Kál­mánná, Hegedűs Viktorné, Radi­­meczky Zoltánná, Soltész Mártha, Simon Sándorné, Czitás Istvánné Hölcz Gyuláné, De Lorge Emilné, Vargha Lajosné, Selmeczy Mártha, Vájnok Imréné, Ruprecht Béláné Maróthy Emilné, dr. Putz Endréné, Kocsis Vali, Veress Bertalanné­, dr. Szontágh Vilmosné, Garass Éva, Tremmel Károlyné, Győre La­josné, Adamkó Mártonná, Szilá­gyi Dezsőné, Mosánszky Vilmosné, özv. Pusztay Gyuláné, Dezsőffy Csabáné, Kun Andrásné, Mank Gyuláné, Lévay Istvánné, Kiss Im­réné, Szikra Gyuláné, Szikra Edit Gaál Miklósné, dr. Sztéhló Zoltán­ná, dr. Bartus Dezsőné, Lakatos (fő­hadnagy neje), Bartus Alice, Thi­­scher Istvánné, dr. Marátha Dezső­né, Szilágyi Dezsőné, Kulcsár Ka­tóka, Peiti Dezsőné, Woháner De­zsőné. vitéz Szabó Sándorné. özvegy Gyulai Sándorné. vitéz Barkassy Gyulai Sándorné. vitéz Barkassy Gyuláné, dr. Idrányi Béláné, Bacs­­kay Dezsőné, Bíró Lászlóné, Darvas Árpádné, Mankher Lajosné, Mau­­licz Irénke, Becht Gyuláné, dr. Ró­bert Lajosné, dr. Parragh Jánosné, dr. Ruszaky Istvánné, Soós Károly­né, Igaz Iluska, Majthényi Gizella, Vuska Ernőné, Beliczky Sándorné, Zudla Jánosné, dr. Nővér Károlyné, Balás Andorné (felvidéki), Baloghy Ivánné, Zabrinszky Béláné, Raisz Elemérné, Balkay Józsefné, Selme­czy Mihályné, Csiszár Imréné, Bo­­hus Lajosné, Forgó Gézáné, Illyés Bertalanné, Göndöcz Erzsébet (Deb­recen), Tar Zsigmondné (Tiszaluc), Szlaboczky Sándorné, Dezsőffy Lászlóné, György Sándorné, dr. Vis­as­ Károlyné, Szabadffy Gyuláné, Gidófalvi Ancsó Magda, Kalcher Győzőné, Kalcher Elvira, Magyar Józsefné, Szabó Ferencné, Tarniczer Józsefné, Poros Kálmánná, Maros­­sy Józsefné, Kertész Zoltánná, For­­gách Istvánné, Lippóczy Józsefné, Vargha Bözsike, Mosonyi György­né, Zoltán Ferencné, Sassy Csabá­né, dr. Hollaender Béláné, Homon­­nay Istvánné, Szakmáry Károlyné, özv. Szathmáry Elekné, özv. Már­kus Józsefné, Moldován Aladárné, Szabó Józsefné, Molnár Dezsőné, Molnár Gizella, dr. Szepessy Kál­mánná, Éles Gézáné, Varga Sándor­né, Hausenblass Róbertné, Haraszti Mariann, Merényi Antalné, Marko­vity Lászlóné, Béres Jánosné, Bo­­nácz Gáborné, özv. Jancsó Jenőné, dr. Vida Endréné, dr. Boldizsár Zol­tánná, Rieger Vilmosné, Baumgarten Emilné, Kertész Gyu­­llásné (Hejőcsaba), Cierczeg Gábor­né dr. Szegő Ferencné Kun Mik­­lósné, dr. László Imrénné, Singer Lászlóné Deutsch Zoltánné Vámos Ferencné (Boldva), Leichtmanovics Lajosné dr. Szegő Sándorné Ba­­neth Elemerné, Szegő Pálné, Bálint Béláné, Schwarcz Ferencné, Mann Árminné Oberlender Lajosné Hup­pert Henri­knné, Fürst Andorné,­ Weinberger Samuné Darvas Her­manné Leányok: Soltész Márta, Kiss Anna, Spitzer Baby, Breuer Juci, Fogél Ica, Far­kas Klári, Fischer Klári, Gottfried Klári (Szikszó), Wassermann Man­ci, Becski Olga, Buchalter Edith, Fülöp Makó, Földes Lilly, Tausz Elza, Varga Vera, Groszmannn Ká­té Schrammel Éva, Groszmann Jú­lia, László Erzsébet, Berend Lilly, Dróth Eta, Jónás Boriska (Buda­pest), Blau Mária, Nyilas Magda, Fazekas Kató, Engel Márta, Hauer Klári, Róth Ha, Goldberger, Ritter Kató (Kozsmánk), Sass Dundy, Wiesner Klára, Weisz Ily, Unger Elza, Vértes Lilly, Győry Ilka, Föl­des Tucey, Lantos Évi, Heisler Mar­git, Hevesi Ildikó Forró Vera, Fo­dor Vera, Walner Bözsi, Léderer Vary (Mezőkeresztes), Jelesi Vera (Poroszló), Weinberger Klára (Kas­sa), Salamon Baby, Deutsch Bori, Lusztig Ditt­ke, Leichtmanovics Imy, Flesch Márta (Szikszó), Wert­hei­mer Emmáké, Oberlender Mag­da, Ladányi Lilla, Kelényi Baby, Neuländer Manci (Debrecen), Láng Ibolyka, Huppert Magda, Szabó Stefi, Guttmann Margit, Borcsa Ilona, Müller Bori, Fürst Bucy, Rázsó Ducy, Neumann Lilly, Kere­kes Gyöngyi, Weinberger Klári­ (Miskolc—N­ewyork). I TAVASZI ÚJDONSÁGOK Kosztümszövet Pérfiszövet Szövött, nyomott, sima selymek Vászon, damaszt, asztalneműek ! OLCSÓ ÁRAK, NAGY VÁLASZTÉK! ECKER és SUGAR cégnél Takarékossági hitel Tiszti Egyenruházati Egylet tagja Az Előre bálja Szombaton este rendezte meg az Előre szokásos bálját a Gazdakör­ben Öt esztendő óta minden érvben megrendezi a sportegyesület esté­lyét, amelyet a tradicionális siker és hangulat szokott koronázni. Frakkos és szmokingos rendező­ség sorfala várta a kör előcsarno­kában az érkező vendégsereget. A báli közönség felvonulása 9 óra után kezdődött meg, a szakadatlan szín­dús sürgés-fogás csaknem éjfélig tartott. Mire benépesült a Gazdakör nagy­terme a rendkívül nagyszámú báli közönség soraiban ott láttuk a mis­kolci közélet, a társadalom számos előkelőségét, az Előre Sport Club vezetőségét és gárdáját. Elegáns estélyi ruhák, ragyogó toilettek­­ színesedtek és kápráztak: a fehér,­­ rózsaszín, fekete minden árnyalatát megjátszó ruhaköltemények megka­­póan szép revűt produkáltak. A bálát magyar tánc vezette be. Ritmikus, vérforraló ütemekre, lát­ványos magyar táncot mutattak be. Majd csárdással megkezdődött a­ tánc és a Kalmár-jazz zenekar és cigánybanda zenéje mellett sokáig, a késő hajnali órákig emelkedett hangulatban maradt együtt a kö­zönség. A bál rendkívüli sikerén az egész Előre gárda már hetek óta munkál­kodott, a forró hangulat megérde­melt eredménye a lelkes fáradozá­suknak. A nyitó pátrok névsora: Hlathácsi Neumann Pál — Bródy Sándorné, dr. Gábor János—László Böske, Domány Ferenc — Fodor Vera, dr. Dános Imre—Ritter Kató, dr. Galló Pál—Fodor Éva, Varga György — Hevesi Ildikó, Feldmann Lász­ló—Fazekas Kató, Klein Mik­lós—Marék Myra, Kraj Andor — Vargia Vera, dr. Dadányi György— Kiss Anci, Mandula László—Neu­mann Magda, dr. Dénes Nándor— Fülöp Magda, Reinhard Sándor— Deutsch Bori, Rappoport Andor— Hauer Klári, dr. Barna Zoltán­— Salamon Gabi, Fodor Pál—Becski Olga, Wilkenfeld László — Blau Mária, Lusztig Sándor — Goldber­ger Klára, Weisz István—Grosz­­mann Kató.­ A megjelent hölgyek névsorát a következőkben bocsátotta rendelke­zésünkre a rendezőség: Asszonyok: Selymesné, Kellner Károlyné, Spitzer Gyuláné, Breuer Jenőné, dr. Ladányi Józsefné, Feigel Ignác­­né, Balázs Samuné, Kertész Lajos­né (Hejőcsaba), Fischer Lénárdné, Burger Lipótné, Becski Mihályné, dr. Róbert Miklósné, Groszmaran Samuné, Fülöp Igmácné, Stern Li­pótné, Rácz Béláné, Varga Dezső­né, Groszmarin Ignácné, Barta Izsóné, Csató Jenőné, László Andrásné, Bárdos Emilné, dr. Gold­­manm Hermanné, Balányi Endréné, Fried Sándorné, Neuman Sándorné, Engel Zoltánná, Goldberger Sán­dorné Ritter Mártonná, Wiesnerné, Stern Jenőné, Reich Sándorné Czeizler Sándorné, Fried Árpádné Alexander Lajosné, Szántó József­né Sík Lipótné, Grünfeld Móriné Fried Lajosné Grósz Hermanné, Bródy Sándorné, Flesch Sándorné, Láng Lászlóné, Frank Zoltánné, Lövinger Dezsőné Barstein János­­né (Budapest), Heisler József­né 1937. II. 7. a TAVASZI IDÉNY KORAI­­ ÚJDONSÁGAIRÓL ! kirakataink már tájékoztatót adnak | Rosenberg Gyula és Testvére | Dinnyés lajos előadása a Kisiparosok és Kiske­­reskedők Egyesületében Dinnyés Lajos országgyűlési képviselő szombaton este előadást, tartott a Kiskereskedők és Kisipa­rosok Egyesületében. Az előadást Farkas Jiennő elnök üdvözlő szavai vezették be. Dinnyés előadásában azt fejtegette, hogy a világhábo­rút gazdasági világháború követ­te. Végeredményben ma visszatér­tünk az államok közötti kereske­delemben az áruforgalom legősibb formájához, a cserekereskedelem­hez. A pénz közületek és nagyvál­lalatok birtokában van, pedig az lenne a szerepe, hogy megköny­­nyítse az emberek helyzetét. Lehe­tővé kellene tennie az államnak, hogy a gazda ne­ legyen kénytelen áruját a világpiaci áron alul ér­tékesíteni, hanem részesedjék a haszonból ő maga is, meg a keres­kedelem is, ne csak a Futura és más szövetkezetek. A szabad, a kö­tött és az irányított gazdasági rendszerek lényegét fejtegette ez­után Dinnyés Lajos, majd arról beszélt, hogy Magyarországon a kisemberek helyzetét a nagy köz­terhek és az­ álszövetkezetek ver­senye teszi súlyossá. Az előadásért Farkas Jenő mon­dott meleg szavakkal köszönetet. Mély szeretettel köszö­jük H I meg ezúton is rajongásig sze- I".. *1 retett drága Aladárunk hirte- |.I| ij len elhunytéval nyilvánított IX ÍJ őszinte részvétet. .fi Weitzenhoffer I család. K

Next