Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1939. március (48. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-14 / 60. szám

2 ezéljen a tömeghez. Beszédében kijelentette, hogy Ti­­sótól távirat érkezett Berlinből. A szlovák kérdés megoldása vég­ső stádiumba jutott — mondotta és felszólította a tömeget, hogy rendben és nyugodtan viselked­jék. Amikor beszédének ehhez a részéhez ért, lovasrendőrök vág­tattak elő és oszlatni kezdték a tömeget. Közben néhány revolverlövés dör­dült el, mire óriási zavar támadt és a tömeg a környező házakba mene­kült. Néhány perc múlva azonban ismét helyreállt a rend és a tömeg lassan szétoszlott. Mach Sándor be­széde végén kijelentette, hogy Ber­linben megegyezés jöt­t létre. A tö­meg erre Hitlert éltette. Németország követelései London, március 13. A­­ Renter-iroda, berlini értesülései szerint a német kormány Prágától a következőket kérte: 1. Adja meg a szlovákoknak az önrendelkezési jogot. 2. Távolítsa el a mostani cseh hadügyminisztert és belügyminisz­tert. 3. Adjon biztosítékot a csehor­szági és morvaországi német kisebb­ségek védelmére. Róba, március 13. Göring tábornagy és felesége hét­főn 15 óra 45 perckor hirtelen el­hagyta Olaszországot és hazautazott. Fellángolt az elkeseredés a Kárpátorosz viharzónában _ Munkács, március 13. a ruszin nép hangulata a csehek és az ukránok ellen fordult. A ru­szin nép egyre erőteljesebben han­goztatja, hogy nem akar maga fe­lett idegen uralmat. A csehek a ru­szin nép ellenséges magatartását az­zal igyekszenek leszerelni, hogy azt hangoztatják, hogy március 26-án már ők lesznek az urak Ruszinszkó­­ban. Munkács, március 13. Az ukrán Szics-gárdisták, látva helyzetük tarthatatlanságát, meg­próbálkoznak még adóbeszedéssel, de a nép mindenütt kiveri őket a fa­luból. Zsófiafalva és Leányfalu­repecz, Zsófiafalva és Leányfalu nagyobbrészt németajkú községek­ben az ukránok 3 nap alatt mindösz­­sze 300 cseh koronát tudtak kipré­selni. Mindenütt azzal fogadták őket, hogy menjenek Ukrajnába adót szedni, elég volt a rablásból. Munkács, március 13. A Munkács melletti őrhegyalját felfegyverzett ukrán terroristák tartják megszállva. A magyarul be­szélő lakosságot véresre verik. Munkács, március 13. Az ukrán Szics-gárdisták vasár­nap éjjel meglepték a bécsi döntés értelmében még Kárpátukrajnához tartozó munkácsi temetőnél szolgá­latot teljesítő cseh határőröket és két géppuskát, valamint több fegyvert zsákmányoltak tőlük. A leszerelt csehek nyomban nagyobb megerősí­tést kértek és üldözőbe vették a fegy­­verrabló ukránokat akiket végül is a kenderes­ makkos erdőben elfog­tak, lefegyvereztek és Szolyvára szállítottak. Ujdávidházán a Szics-gárdisták 400 korona havi fizetést és teljes el­látást ígértek a falu lakosságának arra az esetre, ha hajlandók elmenni a határt őrizni. Egyetlen jelentkező sem akadt. Munkács március 13. A ruszinföldről érkező emberek elbeszélése szerint az ukránok és a csehek között végső leszámolásra ké­szülnek és csak az adott jelre vár­nak, hogy megtörténjék közöttük a régóta esedékes fegyveres összecsa­pás. Lövöldözés Nagyszöllősön val katonai alakulatok rálőttek. Egy személy súlyosan megsebesült. A nagyszőllősi magyar hatóság képviselőtestületére reggel csehszlov Art s­ellte újra rászólni Európa térképét. A Resto dell Carlona Csehszlová­kia vagy Csehországi című­­ cikké­ben így ír: Nehezen lehet elképzelni, hogy a szlovákok tovább hagyják magukat a csehektől elnyomni és­­tovább tűrjék a cseh elnyomást. Ha a népszavazás érvényesülhe­tett volna, a népek önrendelkezési joga, akkor ma Európának ebben a részében szilárd egyensúly vol­na. Ez alkalommal nem vagyunk közvetlenül érdekelve a kérdés­ben, de érdekelve vannak bará­taink: Németország, Magyaror­szág és Lengyelország és a mi ba­rátaink barátai a mi barátaink is. Vájjon újra át kell-e majd raj­zolni Európa térképét, — teszik fel a kérdést az olasz lapok. Jószimatú térképkészítők meg van­nak győződve róla, de nem sietnek ezen változtatni, hanem majd a na­gyobb módosításokkal együtt (Kor­zika, Tunisz, Nizza stb.) fogják elvé­gezni. A varsói magyar követ Beck külügyminiszternél Varsóból jelentik. Beck külügy­­miniszter hétfőn fogadta Háry András magyar követet. Vitéz Tu­rránszky László sajtófőnök elfoglalta hivatalát Budapest, március 13 Hétfőn délelőtt foglalta el hivata­lát vitéz Thuránszky László dr., a miniszterelnökség sajtóosztályának új vezetője. A tisztviselői kar élén dr. Dulina Elek miniszteri osztály­­tanácsos üdvözölte Thuránszky Lászlót, majd sorra bemutatta a sajtóosztály tisztvisel­őit. Az új sajtófőnök hálás szavak­kal mondott köszönetet az üdvöz­lésért, utalt arra, hogy 1935-ben Gömbös Gyula hívó szavára lépett a politikai életbe. Meggyőződése, hogy akik azóta vezetik az ország ügyeit, Gömbös Gyula programját követik és ez adja meg az ő politi­kai hitvallását. Programja gróf Te­leki Pál programja, aminthogy sajtópolitikája is gróf Teleki Pál sajtópolitikája. Kérte a tisztvise­lőkar támogatását, hogy teljes bi­zalommal álljanak mellette nehéz munkájában.­­— Kérelem. Minden anyagi tá­masz nélküli zsidó leány, menyasz­­szony, arra kéri a nexnesszívű csa­lád okát, hogy férjhezmenési lehető­ségét bármilyen adományukkal tá­mogatni szíveskedjenek. F. ». , Kedd, 1939. évi március hó l£. 21-én összeül a kárpátorosz országgyűlés Prága, március 13. Hacha köztársasági elnök március 10-én kelt határozatával március 21-ére Husztra összehívta a kárpát­oroszországi országgyűlést. Főispán! kinevezések, kitüntetések, felmentések­ MTI jelenti: A kormányzó a bel­ügyminiszter előterjesztésére Bor­­bé­ly Györgyöt, Jász-Nag­y-Kun Szolnok vármegye főispánját ettől az állásától saját kérelmére felmen­tette és buzgó szolgálatainak elis­merése mellet a magyar érdemrend középkeresztjét adományozta a csil­laggal. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére báró Urbán Gáspár országgyűlési képviselőt Jász-Nagy­kun-Szolnok vármegye főispánjává kinevezte. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Jankovich Miklóst Fejér vármegye főispánjává kine­vezte. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Baross Józsefet, Gömör és Kishont vármegye főis­pánját ettől az állásától saját kérel­mére felmentette és egyúttal meg­engedte, hogy buzgó szolgálataiért elismerését tudtul adják. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Soldos Bélát, Nóg­­rád vármegye főispánját ettől az ál­lásától saj­át kérésére felmentette és Gömör és Kishont vármegye főis­pánjává kinevezte. A kormányzó a belügyiminiszter előterjesztésért Baross Józsefet, Nógrád vármegye alispánját e vár­­megye főispánjává kinevezte. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Kászonyi Ri­chard Csanád, Arad, Torontál k. e. e. vármegyék és Hódmezővásárhely szab. kir. város főispánját ezektől az állásoktól való felmentése mel­lett Csanád, Arad, Torontál k. e. e. vármegyék és Baja thj. város főis­pánjává kinevezte. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Simon­ Elemér Mihályt, Szeged szab. kiri város tiszti főügyészét Hódmezővákfirhos főispánjává kinevezte. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére vitéz Imecs Györ­gyöt, Szeged szab. kir. város főis­pánját ettől a­z állásától saját ké­relmére felmentette. A kormányzó a beülügymin­isz­ter előterjesztésére dr. Takácsy Sán­dor egyetemi magántanárt, szegedi lakost, Szeged város főispánjává ki­­nevezte. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Széchenyi Viktor gróf, Fejérvármegye és Sacjki­sfehér­vár szab. kir. város főispánját et­től az állásától saját­­kérelmére fel­mentette. jl’ -r Öt új titkos tanácsos Magyarország kormányzója a m. kir. miniszterelnöknek a miniszté­rium nevében tett előterjesztésére dr. Remén­yi-Lehneller Lajos pénz­ügyminiszter, országyűlési képvise­lőnek, vitéz dálnokfalvai Bartha Károly szolgálatom kivüli viszony­beli táborszernagy, honvédelmi mi­niszternek, vitéz Keresztes-Fischer Lajos m. kir. altábo­ry, a kor­mányzó főhadsegédjének, sárvár fel­sővidéki gróf Széchenyi Viktor, Fehérvármegye és Székesfehérvár sz. kir. város főispánjának és nagy­bányai Horthy Jenőnek, a haza­gálatában szerzett kiváló érdemei elismeréséül a m. kir. titkos taácso­­si méltóságot adományozta. Az olaszok spanyolországi veszteségei Róma, március 13. Olaszország spanyolországi kato­­nai vesztesége bele nem értve a leffh­onista repülőket, február 13-ig a­ következő képet mutatta: meghalt 3065 ember, ezek közül 272 tiszt|| meatsebesü­­lt 10.708 ember, ezek kö­­zül 889 tiszt eltűnt 20­4 ember, ezek­k közül 6 tiszt­ 366 ember fogságba­ esett. i örmény tőzsde . Határidős terménytőzsde zárlata: az irányzat jól­ tartott, a forgalom csendes, rozs márciusra leszám­oló árfolyam­­3.80, májusra 14.12—1409, zárlat 14.10—14.11, lesz. 14.10 tengeri május 15.90—15.95—15.93, zárlat 15.88—15.90, lesz. 15.90, júliusra 16.16 —16.14, zárlat 16.08—16.10, Esz 16.10 Amerikai terménytőzsde ■Csikágói zárlat pengőben, mázsá­ban( Búza 8.54, 8.55, 8.68, tengeri 6.51 6.73 6.83 zab 6.76 6.41 6.29 rozs 5.84 6.04 6.14 _ Nagy részvét mellett temették el Engel Ignácot. Vasárnap _ dél­előtt nagy részvét mellett kísérteik örök nyugalomra néh­ai Engel­­Ig­nácot. A temetésen megjelent a mis­­kolci kereskedelmi életnek csaknem, minden vezetője, ott volt a Keres, .Ik­edel­mi és Iparkamara tiszti- és­­tisztviselői kara Duvalovszky Mi­chel­y alelnök vezetésével, a Keres­­­kedelmi Testület vezetősége Berzy Sándorral az élen ott láttuk 'ör­vén­yh­atósáig' bizottságnak számos­­tagját. Sók­a Salamon^ főrabbi ,megható gyászbeszéde után a teme­tőbe kísérte «■ gyászoló közönség Engel Ignác koporsóját* — A miskolci Katolikus Legény.’ egylet március 15-i hazafias finnés­pélye. A Szent Imre Otthon dísz­­termét vasárnap este zsúfolásig­ meet el­tette Miskolc város közön­­sége élén Kronberger József apát­ka rumok, plébánossal Stimm Lajos, az Inartestü­let elnöke. Betv­y László a Kereskedelmi Testület el­­nöke a­z egyesületek közül az Eme­­ricavmn és a Turul Bajtársi Egyesü­letek képviseltették magukat. A műsor ,'Nyugodjatok hősök“ című irredenta dallal kezdődött- melyet a­ lévén vegylét, énekkara Dévald János karnagy művészi vezénylé­sével adott elő. Ezután Sárosi Já­nos lesz-nyegyleti tag szavalta el ez alkalommá írt saját versét, ,Éb­­redjetek“ címmel. Csene Jenő tanár mondotta el nagyhatású ünnepi be­­szédeit Végül a műsor legkiemelt­­kedőbb száma _ Erdélyi Gyula .,Es­­iküszünk“ c. éjféli jelenetét adtai elő a Istyényegylet műkedvelő gár­dája. A szereplők közül felemelked,­dett. Kisházi Bözsike és Fiedler Ist­ván művészi alakítása. Majd aj­ énekkar a Magyar Hiszekegy­­­ei« éneklésével bezárta az ünnepséget. A legén vég v letnofc­ik­uMú­rm­unkái át - • l i«11­­. ■ r 1 - ■ 1, K­OL-v foi.pítomleáÉzé Knji.*.nkra ghí1 - - ■ ■ 11 ré­sz/eg foilvt. de miért ézrffon ip 'i&Vpf köszönetét, mondjta *Assetőséa. ' f » — Felhívom­­fr Vclői'HJ Sándor ön­képzőkör tagjait, hog­y­ S­éniste 7 órakor a szokott .. helyén tartandó gyűlésen pont(Aágf-p jelenjenek meg. Titkár: fW 'jin&L.

Next