Mohács és Vidéke, 1883 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1883-10-14 / 41. szám

II. évfolyam, 41. szám. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőségi és kiadó hivatal: Hajrá a lap szellemi részét illető teszlentények úgy a lap­­m­egret­delések és hirdetések is küldendőit: német-utca 44 Kéziratok vissza nem­ küldetnék. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. ['Egyes példányok Brandl János könyvnyomdájában kaphatók. Mohács, 1883. október 14-én. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért. .r0 kr., három­szori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Hétvégdij kir­t.. A nyilt tér egy petit sora 10 kr. Mohács, 1888. október 11-én. Jól tudjuk, hogy kisebb helyi lapok­nak, kivált olyanoknak, melyeknek kimon­dott politikai tendenciájuk nincsen, nem lehet hivatásuk nagy politikát űzni s ha ezt teszik is, alig számithatnak arra, hogy szózatuk elhatoljon az intéző körökig. De mind­a mellett tagadhatóan, hogy keletkez­hetnek oly helyzetek és felmerülhetnek oly kérdések, melyek az állam és nemzet életébe oly mélyen belenyúlnak és ugyan­azért, minden, a haza jóllétét szívén hor­dozó állampolgár éber figyelmét és benső érdeklődését elannyira igénybe veszik, hogy lehetetlen, miszerint a vidéki lapok is ily kényes helyzetek, ily nagy horderejű kér­désekkel szemben állást ne foglaljanak és az általuk képviselt vidékek közvéleményé­nek kifejezést ne adjanak. E szempont irányozza tollunkat, midőn a magyar cm­ernek Horvátországban tör­tént leszaggatnsa folytán keletkezett és parlamentünk több napi tanácskozásának tárgyát képező úgynevezett „horvát ügy “-re nézve megjegyzéseket tenni óhajtunk. Mert ki merné tagadni, hogy a címerek letépése, sárba tiprása által a magyar állam tekin­télye, a magyar nemzet becsülete a leg­súlyosabban megsértetett és minden igaz hazafi szívében a legnagyobb felháborodást okozta ? Ki merné kétségbe vonni, hogy ez által oly helyzet létesült, mely — ki­vált, ha figyelembe veszszük hazafiat­lan nemzetiségeinknek a magyar államkötelék dekomponálására irányuló óhajait és törek­véseit — a legmélyebben belenyúl állam­életünkbe ? És ki okozta e helyzetet, ki hozta fel­színre a horvát ügyet. ? A kormány min­den vezérirány nélküli, ingatag politikája, meggondolatlan és tapintatlan eljárása. A kormány az 1868-ik évi kiegyezési törvény alapján kifüggeszte­ a magyar és horvát feliratú közös címereket , a lelketlen izgatók által félrevezetett zágrábi csőcselék pedig szintén az 1868-iki kiegyezésre való hivatkozással törvénysértésnek deklarálja a közös feliratú címerek kifüggesztését és azokat letépi, sárba tiporja. És mit tesz erre a rendkívüli erélyesség­eln­ében álló kormányelnökünk ? A Bécsben tartott hosszas tanácskozások után valahára újólag kifüggeszted ugyan közös ügyes szuronyok segélyével a letépett címereket, de az idő­közben összeült, országgyűlés elé határozati javaslatot terjeszt elfogadás végett, mely szerint a törvényhozás egyrészről kimon­daná, hogy törvényesen és helyesen járt el a kormány, midőn a címereket annak idején kifüggesztette, másrészről pedig fel­hatalmazást kér arra, hogy a magyar és horvát feliratú címereket ismét eltávolít­tathassa. Nem akarunk annak megvitatá­sába bocsátkozni, törvényes volt-e a kettős feliratú címerek kifüggesztése vagy sem , mert erre nézve hiába kapacitálnák horvát „testvéreinket“ , megengedjük, hogy helye­sen járt el a miniszter, midőn a letépett címereket katonai erővel ismét visszahelyez­tette, mert utcai zavargásokkal nem lehet, nem szabad az állam­hatalomtól jogokat, engedményeket kicsikarni. De hol a határo­zati javaslat részei közt a logika ? Mert vagy törvényes volt a kettős feliratú cí­­merek kifüggesztése, vagy sem. Ha tör­vényes volt, akkor miért kér felhatalmazást azok eltávolítására? Hiszen ez­által szégyen­­teljes kapitulációra kéri a magyar ország­gyűlés beleegyezését ! Ha pedig nem volt törvényes, akkor hát törvény ellenére miért rendelte azok kifüggesztését ? Ily eljárást csak nem szabadna az országgyűlésnek be- * S­é­lyeselnie, kivált a magyar állam tekinté­lyének oly nagy csorbítása után ? És mégis mit látunk ? Az ellenzék ugyan a legnemesebb hévvel szállott síkra a magyar nemzet becsülete mellett, a kormánynak minden inkább mint Sz.­István birodalma, állami tekintélyének helyreállí­tását célzó határozati javaslata ellen ; az ellenzék leghírnevesebb szónokai valódi államférfii belátással, demoszth­enesi ékes­szólással, lángelméjük szülte megcáfolhatlan érvekkel bizonyított megdönthetően igazsá­gokat hoztak fel a kormányjavaslat meg­döntésére, melyeket a szyllogizmusok nagy­mestere Tisza Kálmán, szofizmáival nem­csak hogy megcáfolni, de meggyengíteni sem volt képes. És ha nálunk oly parla­menti viszonyok léteznének, mint más al­kotmányos országokban, úgy a kormánynak ily erkölcsi veresége után helyét okvet­lenül el kellett volna hagyni s azt­ olyan férfiaknak átengedni, kik több tehetséggel és érzékkel bírnak a magyar állam tekin­télyének és a magyar nemzet becsületének fen­tartására, megóvására. De az a többség, mely az általa támogatott kormány javas­latának védelmére csak egyetlen egy szó­nokot­ tudott a szóharcba küldeni, mely nem az érvek súlyával, hanem csak sza­vazatainak számával szokott dönteni, ez­úttal is a kormánynak adott hatal­­­ma­sára vállalván annak kudarcát. Az országnak ugyan meg kell ebben nyugodnia. De nincsen már olyan nagyon messze az idő, midőn az ország lakossága a­ választási urnánál kifejezést adhat annak, hogy a mostani kormány, s az ezt támo­gató többség nem többé kifolyása az or­szág közvéleményének. Ekkor emlékezzenek vissza a választók a többi között a horvát­­ü­gyi vitára és az ezt követett szavazásra !­ ­ A H O JSI­A vasárnap legyen megszentelve. Régen múlt idők, hová tüntetek ? Ősök erényi, mivé lettetek ? A korcs maradék bitorlója csak Az Ősi névnek s jó szokásoknak . . . Hajdan a család tűzhelye felett Örül állottak béke, szeretet . . . Szentély volt a ház s benne a papnő Az édes anya s a szerető nő . . . Mig az apa künn munkált, fáradott, A nő ajkáról mint méz áradott — Az üdv­ tana, az imádság, ének, fő oktatója volt gyermekének . . . Erőért esdve fogtak munkához ; Hálát kérdének az ég urához Ha szorgalmuk gyümölcsét élvezék . . . S áldó kegyelmét folyvást érezek . . . Szegény ha jött, vagy kit hú üldözött, Önzés körébe meg nem ütközött, Isten áldását megoszták vele, Részvét hangoktól üdült kebele . . . Az özvegy, árva, nem volt elhagyott, Tettek követték a gondolatot . . . Oltárain a Hon s az Egyháznak , Szent ügyéért hiven áldozának . . . A hét munkára rendelt napjait Nem tölték henyén . . . Terhes gondjait — Hivatásuknak tűrve hordozók S éltöket is oly sokan áldozák . . . Az urnák szentelt hetedik napon Buzgó kegyesség ült minden arcon . . . A fiú apját, a leány anyját követé s ment imádni az Atyát... Az oltár körül forgolódó pap Fénylett közöttük, mint égen a nap . . . Ájtatos arcát, kezét emel­ve, Az úr kegyelmét hőn esdekelve : Megáldá nyáját, ok­tatái őket, Miként végezzék földi éltöket . . . Minden szava szívből jött, szívhez szólt. Pásztor és a nyáj, boldog, nyugodt volt . . . Ma már mindez csupán emlékben él. Róluk csak a történelem beszél . . . Ünnepnapot kevesen tartanak, imát csak az ínségben mondanak . .. Az ősök által emelt templomok — Oly csendesek, mint néma sírboltok . . . Itt-ott látni csak egy im­ádkozót, Annál többet a bűnnek áldozót . . . Az általános romlottság felett Buzgó Áronok ejtnek könyeket, Hívogatva a bűn ösvényéről , De a tévelygők kemény szivéről — Visszapattan az atyai intés S napról-napra nő a bún­szenvedés . . . Az oltártísz halványan világit, A földi Mammon mosolygva csábít . . . Nehezednek az idők felettünk, Jó szerencse, ha zengve élhetünk . . . Évenkint sujtós csapással az Ég, Itt táz, ott viz, majd pusztító éhség , Mégis javulás nem észlelhető, Igaz bűnbánó alig lelhető . . . Csoda, hogy az úr kegyelmessége S türelmének nincsen immár vége . . . Imádság helyett az ajk káromlást szól, Az úr nevével ember csak játszol . . . Igazság helyett önzés kenyered, Elárulod el, saját véredet . . . Erény, becsület , mind avult szavak, Lekötve tartják a földi javak . . . Az édes hon, a léleknek üdve, Csak pénzt mutass : mind dobra lesz ütve . . . Oh emberek, tévelygő emberek, Mig nem késő, jobb útra térjetek ! Szenteljetek az urnák ünnepet, Vessétek meg a földi kincseket ! . . . Lelketeknek égi üdvét, javát Megnyeritek tisztelve az A­t­y­á­t . . . Dolgotokat hat napon végezve: A vasárnap legyen megszentelve Filep Endre. A hegyen. — Évad kép. — Gyere fel a hegyre ! — ezt kurjongatták a bibliai rakoncátlan embercsemeték a légyeink sem ártó szemita prófétának, ki gyalogjártában .

Next