Mohács és Vidéke, 1883 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1883-10-14 / 41. szám
II. évfolyam, 41. szám. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőségi és kiadó hivatal: Hajrá a lap szellemi részét illető teszlentények úgy a lapmegretdelések és hirdetések is küldendőit: német-utca 44 Kéziratok vissza nem küldetnék. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. ['Egyes példányok Brandl János könyvnyomdájában kaphatók. Mohács, 1883. október 14-én. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért. .r0 kr., háromszori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Hétvégdij kirt.. A nyilt tér egy petit sora 10 kr. Mohács, 1888. október 11-én. Jól tudjuk, hogy kisebb helyi lapoknak, kivált olyanoknak, melyeknek kimondott politikai tendenciájuk nincsen, nem lehet hivatásuk nagy politikát űzni s ha ezt teszik is, alig számithatnak arra, hogy szózatuk elhatoljon az intéző körökig. De minda mellett tagadhatóan, hogy keletkezhetnek oly helyzetek és felmerülhetnek oly kérdések, melyek az állam és nemzet életébe oly mélyen belenyúlnak és ugyanazért, minden, a haza jóllétét szívén hordozó állampolgár éber figyelmét és benső érdeklődését elannyira igénybe veszik, hogy lehetetlen, miszerint a vidéki lapok is ily kényes helyzetek, ily nagy horderejű kérdésekkel szemben állást ne foglaljanak és az általuk képviselt vidékek közvéleményének kifejezést ne adjanak. E szempont irányozza tollunkat, midőn a magyar cmernek Horvátországban történt leszaggatnsa folytán keletkezett és parlamentünk több napi tanácskozásának tárgyát képező úgynevezett „horvát ügy “-re nézve megjegyzéseket tenni óhajtunk. Mert ki merné tagadni, hogy a címerek letépése, sárba tiprása által a magyar állam tekintélye, a magyar nemzet becsülete a legsúlyosabban megsértetett és minden igaz hazafi szívében a legnagyobb felháborodást okozta ? Ki merné kétségbe vonni, hogy ez által oly helyzet létesült, mely — kivált, ha figyelembe veszszük hazafiatlan nemzetiségeinknek a magyar államkötelék dekomponálására irányuló óhajait és törekvéseit — a legmélyebben belenyúl államéletünkbe ? És ki okozta e helyzetet, ki hozta felszínre a horvát ügyet. ? A kormány minden vezérirány nélküli, ingatag politikája, meggondolatlan és tapintatlan eljárása. A kormány az 1868-ik évi kiegyezési törvény alapján kifüggeszte a magyar és horvát feliratú közös címereket , a lelketlen izgatók által félrevezetett zágrábi csőcselék pedig szintén az 1868-iki kiegyezésre való hivatkozással törvénysértésnek deklarálja a közös feliratú címerek kifüggesztését és azokat letépi, sárba tiporja. És mit tesz erre a rendkívüli erélyességelnében álló kormányelnökünk ? A Bécsben tartott hosszas tanácskozások után valahára újólag kifüggeszted ugyan közös ügyes szuronyok segélyével a letépett címereket, de az időközben összeült, országgyűlés elé határozati javaslatot terjeszt elfogadás végett, mely szerint a törvényhozás egyrészről kimondaná, hogy törvényesen és helyesen járt el a kormány, midőn a címereket annak idején kifüggesztette, másrészről pedig felhatalmazást kér arra, hogy a magyar és horvát feliratú címereket ismét eltávolíttathassa. Nem akarunk annak megvitatásába bocsátkozni, törvényes volt-e a kettős feliratú címerek kifüggesztése vagy sem , mert erre nézve hiába kapacitálnák horvát „testvéreinket“ , megengedjük, hogy helyesen járt el a miniszter, midőn a letépett címereket katonai erővel ismét visszahelyeztette, mert utcai zavargásokkal nem lehet, nem szabad az államhatalomtól jogokat, engedményeket kicsikarni. De hol a határozati javaslat részei közt a logika ? Mert vagy törvényes volt a kettős feliratú címerek kifüggesztése, vagy sem. Ha törvényes volt, akkor miért kér felhatalmazást azok eltávolítására? Hiszen ezáltal szégyenteljes kapitulációra kéri a magyar országgyűlés beleegyezését ! Ha pedig nem volt törvényes, akkor hát törvény ellenére miért rendelte azok kifüggesztését ? Ily eljárást csak nem szabadna az országgyűlésnek be- * Sélyeselnie, kivált a magyar állam tekintélyének oly nagy csorbítása után ? És mégis mit látunk ? Az ellenzék ugyan a legnemesebb hévvel szállott síkra a magyar nemzet becsülete mellett, a kormánynak minden inkább mint Sz.István birodalma, állami tekintélyének helyreállítását célzó határozati javaslata ellen ; az ellenzék leghírnevesebb szónokai valódi államférfii belátással, demoszthenesi ékesszólással, lángelméjük szülte megcáfolhatlan érvekkel bizonyított megdönthetően igazságokat hoztak fel a kormányjavaslat megdöntésére, melyeket a szyllogizmusok nagymestere Tisza Kálmán, szofizmáival nemcsak hogy megcáfolni, de meggyengíteni sem volt képes. És ha nálunk oly parlamenti viszonyok léteznének, mint más alkotmányos országokban, úgy a kormánynak ily erkölcsi veresége után helyét okvetlenül el kellett volna hagyni s azt olyan férfiaknak átengedni, kik több tehetséggel és érzékkel bírnak a magyar állam tekintélyének és a magyar nemzet becsületének fentartására, megóvására. De az a többség, mely az általa támogatott kormány javaslatának védelmére csak egyetlen egy szónokot tudott a szóharcba küldeni, mely nem az érvek súlyával, hanem csak szavazatainak számával szokott dönteni, ezúttal is a kormánynak adott hatalmasára vállalván annak kudarcát. Az országnak ugyan meg kell ebben nyugodnia. De nincsen már olyan nagyon messze az idő, midőn az ország lakossága a választási urnánál kifejezést adhat annak, hogy a mostani kormány, s az ezt támogató többség nem többé kifolyása az ország közvéleményének. Ekkor emlékezzenek vissza a választók a többi között a horvátügyi vitára és az ezt követett szavazásra ! A H O JSIA vasárnap legyen megszentelve. Régen múlt idők, hová tüntetek ? Ősök erényi, mivé lettetek ? A korcs maradék bitorlója csak Az Ősi névnek s jó szokásoknak . . . Hajdan a család tűzhelye felett Örül állottak béke, szeretet . . . Szentély volt a ház s benne a papnő Az édes anya s a szerető nő . . . Mig az apa künn munkált, fáradott, A nő ajkáról mint méz áradott — Az üdv tana, az imádság, ének, fő oktatója volt gyermekének . . . Erőért esdve fogtak munkához ; Hálát kérdének az ég urához Ha szorgalmuk gyümölcsét élvezék . . . S áldó kegyelmét folyvást érezek . . . Szegény ha jött, vagy kit hú üldözött, Önzés körébe meg nem ütközött, Isten áldását megoszták vele, Részvét hangoktól üdült kebele . . . Az özvegy, árva, nem volt elhagyott, Tettek követték a gondolatot . . . Oltárain a Hon s az Egyháznak , Szent ügyéért hiven áldozának . . . A hét munkára rendelt napjait Nem tölték henyén . . . Terhes gondjait — Hivatásuknak tűrve hordozók S éltöket is oly sokan áldozák . . . Az urnák szentelt hetedik napon Buzgó kegyesség ült minden arcon . . . A fiú apját, a leány anyját követé s ment imádni az Atyát... Az oltár körül forgolódó pap Fénylett közöttük, mint égen a nap . . . Ájtatos arcát, kezét emelve, Az úr kegyelmét hőn esdekelve : Megáldá nyáját, oktatái őket, Miként végezzék földi éltöket . . . Minden szava szívből jött, szívhez szólt. Pásztor és a nyáj, boldog, nyugodt volt . . . Ma már mindez csupán emlékben él. Róluk csak a történelem beszél . . . Ünnepnapot kevesen tartanak, imát csak az ínségben mondanak . .. Az ősök által emelt templomok — Oly csendesek, mint néma sírboltok . . . Itt-ott látni csak egy imádkozót, Annál többet a bűnnek áldozót . . . Az általános romlottság felett Buzgó Áronok ejtnek könyeket, Hívogatva a bűn ösvényéről , De a tévelygők kemény szivéről — Visszapattan az atyai intés S napról-napra nő a búnszenvedés . . . Az oltártísz halványan világit, A földi Mammon mosolygva csábít . . . Nehezednek az idők felettünk, Jó szerencse, ha zengve élhetünk . . . Évenkint sujtós csapással az Ég, Itt táz, ott viz, majd pusztító éhség , Mégis javulás nem észlelhető, Igaz bűnbánó alig lelhető . . . Csoda, hogy az úr kegyelmessége S türelmének nincsen immár vége . . . Imádság helyett az ajk káromlást szól, Az úr nevével ember csak játszol . . . Igazság helyett önzés kenyered, Elárulod el, saját véredet . . . Erény, becsület , mind avult szavak, Lekötve tartják a földi javak . . . Az édes hon, a léleknek üdve, Csak pénzt mutass : mind dobra lesz ütve . . . Oh emberek, tévelygő emberek, Mig nem késő, jobb útra térjetek ! Szenteljetek az urnák ünnepet, Vessétek meg a földi kincseket ! . . . Lelketeknek égi üdvét, javát Megnyeritek tisztelve az Atyát . . . Dolgotokat hat napon végezve: A vasárnap legyen megszentelve Filep Endre. A hegyen. — Évad kép. — Gyere fel a hegyre ! — ezt kurjongatták a bibliai rakoncátlan embercsemeték a légyeink sem ártó szemita prófétának, ki gyalogjártában .