Mohács és Vidéke, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1884-05-04 / 18. szám
III. évfolyam. 18. szám. Mohács, 1884. május 4-én. Társadalmi hetilap. Megyeren minden vasárnap. Szerkesztőségi és kiadó hivatal . Hová a lap szellemi részét illető közlemények úgy a lapmegremlelések és hirdetések is küldendők: német utca 44. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetés ICfj&I. évre 4, félévre 2, negyedévre 1 fit. Egyes szén 10 kr. Egyes példányok Miamii .János körtyenyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy ‘4 kHNjUtoH petit sor egyszeri megjelenéséért f.br., háromszori 4r, tizszeriért 3 kp. fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A nyilt tér egy petit sora 10 kr. Az első kisdedóvó épület. Ki tagadhatná, hogy a mai kor gyorsan haladó szellemének számos oly kinövése van, mely az előtt „a régi jó időben“ nem volt annyira érezhető, sőt a mely — úgy látszik — a haladással karöltve jár?! . . . És ez nemcsak hogy igaz, hanem a legtermészetesebb is. Mióta ugyanis gőzzel utazunk és dolgozunk (már t. i. akik) és a villám útján beszélgethetünk, földrészünk népei (sőt az azontúliak is) a legközelebbi összeköttetésbe jöhetvén, sőt lévén is egymással, azok egymás szokásait, előnyeit, törekvését, haladását, ennek feltételeit stb. is felismerik, s vágy és pedig ellenállhatlan vágy támad bennük arra, hogy a másutt tapasztalt előnyöket, vívmányokat, s jókat a saját otthonukban is meghonosítani igyekezzenek és azokat élvezzék. Gondoljunk vissza csak ez előtt 30—40 évre, hogy mily egyszerűek voltak példa az akkori igények az öltözékben, és mily nagyok azok most! Igen, mert azóta megismerkedtünk a nyugati előhaladottabb népekkel, és emberi hiúságunk nem engedi, hogy mi azokhoz legalább külsőleg hasonlítani ne igyekezzünk. Erőlködünk tehát, de nem azon, hogy magunknak először is az azokéhoz hasonló kedvező viszonyokat teremtsünk, hanem azon, hogy a fényűzés és egyéb élvezetekben azoktól hátra ne maradjunk. Ez a gyermekes majmolás aztán az, mely a haladás útján is annyi rosszat terem. Előbb akarjuk élvezni a jót, mielőtt azt magunknak megszerezni képesek lennénk. Ez a nagyzás szenvedélye, a feltűnni akarás hóbortja, a külsőségek esztelen bálványozása, mely a mai haladó kor árnyoldala s mely napjainkban annyi áldozatot követel. Tagadhatatlan, hogy mióta a haladás folyama nálunk is jobban megindult, az élet követelményei nagyobbak és nehezebbek lettek, úgy hogy aki ezen körülményekkel számolni s a nehezebb viszonyokkal szembeszállni nem képes, az a támadó viharok által könnyebben el is sodortathatik, mint az előtt. Hogy ma nálunk annyi ember elbukik és nyomorog, ez leginkább annak tulajdonítható, hogy azok nem voltak képesek a kor haladásával járó nehezebb viszonyokkal megküzdeni , e mellett azonban az ingerlők 7 O fényűzés és más élvezetekről sem tudtak lemondani. Az emberek a haladás (?) óta több kényelemben szeretnek élni, többet élvezni és „mutatni“ , mi természetesebb tehát, mint hogy annyival többet is kell szerezniük, hogy boldoguljanak. — És így, ha vagy elég erkölcsi ereje nincs Valakinek arra, hogy a nagyobb élvezetes kényelemről lemondjon, vagy nem elég képes és törekvő arra, hogy a szükséges többet megszerezze, úgy okvetlenül el kell süllyedni sőt vesznie is. Mi biztosit tehát az iránt, hogy a haladó kor az abban élő embert ed ne seperje? — Mi más, mint ha az ember úgy van nevelve, hogy az a haladó korral versenyt haladni maga is képes, tehát munkásaid) és ügyesebb legyen, nagyobb szellemi és erkölcsi képességgel bírjon. A kor jelszava ma, és ezentúl valószínűleg még inkább, a szabadság és haladás leend, mely szép kilátással kecsegtet ugyan és az azt élvező önérzetes embert felemeli és méltán büszkévé is teheti, melynek nagy versenyterén azonban a gyengék könnyen bele is fáradhatnak, sőt romlásukat is találhatják . . . Miként egyesekre, úgy áll a dolog községek, városok- sőt országokra nézve is. Azok, melyek a kor szavát meg nem értik, követelményeinek megfelelni magukat nem képesítik , azok oly kevéssé boldogulnak is. Nem is kell messze mennünk, hogy példát lássunk. Városunk a természettől a felvirágzás és jólét minden feltételével bír, úgy, hogy itt a kor színromdán haladó jelentékeny városnak kellene lennie. És mégis azt látjuk, hogy az legalább is egy fél századdal hátul botorkál, működik, s fegyverei a lőpor, tőr, pisztoly, dynamit, petárda és pokolgép. S e fegyverek ellen nincs védekezés, nem látható ellenséggel harcolni nem lehet. A civilizált világnak alig van már oly zuga, mely érintetlen volna e fekélyt terjesztő banda üzelmeitől. Berlin, Paris, London s Szent Pétervár a főfészkei az anarchistáknak. Ami azonban reánk nézve különösen veszedelmes, már a közeli Bécsben, sőt Ausztriának több városában is felütötték fejeiket. Mint egy fojtó gyűrű övezi körül Magyarországot különösen nyugat felől az anarchista tábor. Még csak alig gyilkolták meg Bécsben Hlubek és Block titkos rendőröket, midőn Krakkóban egy petárda robbant fel a rendőrségi palota előtt s Grácban és Laibachban egész csapat anarchistát fogott el a rendőrség. Az Ausztriából kiutasított anarchisták egy része Magyarországba jött s Budapest már is megérezte jelenlétüket. A hatóságok gyors intézkedése s talán a fővárosi nép józansága, mely a felforgató eszméknek nem egy könnyen hódol, eddig meggátoltak ugyan itt minden nagyobb katasztrófát. És miért ? Hát csak azért, mert nem voltak annak arra termett emberei; nem voltak, kik a községet a haladás útján vezérelték volna, vagy ha lettek volna is, nem voltak, kik azokat a vezetéssel megbízták volna. Az embereknek még csak annyi képességük, sőt tán akaratuk sem volt, hogy elöljáróikat és képviselőiket, kik az ő érdekük s vagyonuk felett őrködni voltak hivatva, lehetőleg megválogatták volna ! . . . (Sőt még ma is alig van!) Aránylag csak rövid ideje annak, hogy elvégre e város is eszmélni kezd, mert érzi, hogy, ha ő nem törődik magával, hát bizon ezentúl is csak tengődni fog. Mind a társadalom, mind az elöljáróság- és képviselő-testületnél (melynek egy része ugyan még most is a félszázad előtti) mutatkozik egy idő óta törekvés arra, hogy a régi mulasztásokat jóvá tegye s a közös érdekeket valahára előmozdítsa. Erre mutat, hogy nem rég is mind a közönség áldozatkészsége, mind a képviselő-testület, belátása reményt nyújtott arra, hogy városunkban egy rég érzett hiányt a polgári iskola felállításával nem sokára pótolni fogunk amaz hogy 14000 frtot aláírt, ez pedig, hogy 2000 frt. évi segélyt megszavazott. S ime máris egy újabb jele mutatkozik a társadalmi áldozatkészségnek, midőn egy más, szintén fontos közművelődési intézmény , az első kisdedóvó épület felállításáról gondoskodik. Amit pár év előtt még csak remélni is alig mertünk, az már gyors léptekkel halad a megvalósulás felé. A 4 év óta felálló kisdedóvó-egylet ugyanis e célra már valami ezer frtot gyűjtött, és miután belátta, hogy az intézmény megszilárdításához egy erre szolgáló külön hajlék nagyon szükséges lenne, a közönséghez fordult és az a fenti célra rövid idő alatt 2500 frtot írt alá, hogy csak az minél időbb felemeltethessék. Íme tehát egy újabb bizonyíték arra,, hogy mennyit tehet a társadalom, ha az buzgóságát és erőit csak némileg is igénybe veszi , de várjon ki kezeskedik arról, hogy nem fog-e ez bekövetkezni majd a jövő évben, midőn az országos kiállítás miatt nemcsak az ország minden részéből, de külföldről is ezrével jő az idegen s az anarchisták épen az oly alkalmakat szokták felhasználni gonosz és őrült terveik kivitelére, midőn nagy ünnepélyességeknél a sokadalom között elrejtőzhetnek. Veszély fenyegeti azonban nemcsak a fővárost, hanem a vidéket is. A fővárosi rendőrség ugyanis egy csomó anarchistát most utasított ki Budapestről illetőségi helyeikre : ez egy kényszer útlevéllel vidékre ment anarchisták természetes dolog, hogy el fogják hinteni a rosz magvakat a vidéken is. Éber figyelemmel kell tehát lenni, hogy a magvak ki ne hajtsanak. A vidéki rendőrség a vidék intelligenciájára karöltve hasson oda, hogy a józan magyar népet meg ne mételyezhessék a felforgató agitátorok. S annál is inkább kell erre most ügyelni, mert a nagy hullámokat vert választási mozgalmak igen könnyen szolgáltathatnak alkalmat más bűnös üzelmek megindítására is. Porzsolt Kálmán: TÁBOR. Az anarchisták. Az egészséges magyar földbe egy beteges idegen növényt akarnak beplántálni : az anarchiát. • Büszkék lehetünk reá, hogy e fejetlen szörny nem magyar szülött és reméljük, hogy állandó lakhelyet nem is talál hazánkban. De hogy ne is találjon, arra a hatóságoknak és a társadalomnak egyaránt közre kell működniük. Az éhség és a pálinka karöltve a tudatlansággal az őrülteknek egy veszedelmes szektáját teremtette meg a külföldön, mely mindent felforgató „elveivel“ már Magyarország felé is kinyújtotta undok csápjait. Az anarchia a civilizált világnak régi réme, a szabad Görögországban született , de az a forma, a melyben most megjelenik itj és a legveszedelmesebb. Ma nem elégszik meg a dikciókkal, utcai botrányokkal s a sárdobálással, ma titkon rejtve