Mohács és Vidéke, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-01-02 / 1. szám
őrségi szervezetről, egyrészt szaporíttassanak az éji őrök, másrészt jobb fizetés megszavazása által alkalmas egyének alkalmaztassanak éji őrökül: ezen időszerű indítvány — több az intelligens osztályhoz tartozó városi képviselő ellenzése folytán — megbukott. Pedig mily szükséges lett volna ezen indítvány elfogadása és végrehajtása, azt az azóta lefolyt időközben előforduló gyakori — mondhatni mindennapi — tolvajlások, betörések, rablások, éjjeli megtámadások és egyéb garázdálkodások elég szomorúan igazolták. Mi tehát személy- és vagyonbiztonságunk eddigi nagymérvű megrendültségének okát egyedül képviselőtestületünk szűkkeblű fukarságában találjuk, melynél fogva az ezen rész közbiztonsági állapotok javítását célzó intézkedések életbeléptetését nem célszerűen alkalmazott takarékossági szempontból perhorreskálta. De várjon mit ér a megtakarított pénz vagy vagyon, ha attól a tolvajok és rablók megfosztanak ? Sőt mit ér az élet, ha a késő este hazatérő embernek minduntalan attól kell tartania, hogy valamely garázda gazember az utcán leüti? Végre azonban a közigazgatási hatóság is látván és tapasztalván egyrészről, hogy községünk nem teljesíti a hatáskörébe eső közrendőrségi teendőket, másrészről pedig a sokszoros betörések és a kerületi adópénztárnak megkísérlett megtámadása közbiztonsági állapotainkat már teljesen tűrhetetlenné tevén , jelen számunkban küzdött rendeletével a közrendőrségi szolgálatot polgári őrség által rendelte teljesíteni. Ezen intézkedés általában véve nagyon célszerű ugyan és elég alkalmas közbiztonságunk helyreállítására, csakhogy oly egyesek, kik akár állásuk, akár egészségi állapotuknál fogva nem vonulhatnak ki éjjeli őrségre és épen ezért maguk helyett embert állítani kötelesek, kissé súlyosan vannak terhelve. Miért is felhívjuk a képviselőtestületet: emelkedjék valahára hivatása és kötelességének magaslatára és létesítsen olyan helyi közrendőrségi szervezetet, mely szükségtelenné teszi a polgári őrség kivonulását. Művészet. Magyar kir. operánk és a vidék. Hogy azon meglehetősen elterjedt téves nézet, mintha az állam nem az ország, nem a főváros s a nemzeti művelődés színvonalának emelése végett, hanem csakis azért tartaná fenn oly rendkívüli erőfeszítések árán az operaszínházat, hogy ott egyeseknek szinekura állást és egyéni AntAszír avouvÁluga toU’tmain.ili hunt-Alább- --- -1vánt művészi sikert elérni, sem pedig az utazással járó óriási költségeket beszerezni. Találtak azonban helyébe nemsokára egy második, az elsőnél sokkal életrevalóbb s könnyebben kivihető tervet: az operaház vezérigazgatósága összeköttetésbe lépett az összes vasutak igazgatóságaival s ezeknél rendkívüli kedvezményeket eszközölvén ki, oly előnyöket fog nyújtani egy-egy előadási ciklus vagy rendkívüli előadás megnézésére vágyakozó közönségnek, melyek magukban véve biztosítják az ország legtávolabb vidékein lakó közönségnek élénk érdeklődését az opera előadásai iránt. Az eszme nem új. Külföldön mindennapi eset az, hogy külön vonatok szállítják a közönséget a központban tartott kiválóbb művészi becsű előadások látogatására. A külföldi gyakorlat s életképesnek bizonyult eljárás meghonosítása s a kivitel ügyes megoldása azonban minden esetre egyedül az intendatura érdeme. Ezen módon válhatik csak az operaszínház valóban a nemzet közkincsévé; ezen úton érjük csak el azt, hogy a nemzeti közművelődés és jóízlés szentélyévé lehet említett műintézetünk; hogy határaink közt a sokszor megbolygatott magyar nemzeti szellem elsőségét kénytelenek lesznek még azok is elismerni, akik azt minden áron tagadták eddig, hogy a nemzeti szellem terjedésének, a művelődést kedveltető gyönyöröknek egy új s hatalmas zsilipje nyittatik meg; egyszersmind ugyancsak ezen úton érjük el azt a már nélkülözhetlen álláspontot, hogy már valahára országos támogatásban részesüljön az országos operaszínház, és viszonzásul az országos operaszínház hivatásszrűleg kifejtett előnyeit necsak a főváros, hanem az egész nemzet élvezze s használja ki. Néhány hét múlva valósíttatik meg a terv, mégpedig első ízben egy oly műszöveg előadásával, mely Európa minden fővárosában hónapokon át gyönyörködteti a közönséget. Hónapok óta tartanak ehhez az előkészületek s tanulmánypróbák oly lelkiismeretességgel, mint sehol a kontinensen. A darab kiadatása is oly fényes teend, hogy ahhoz épen nem lehet hasonlítani a külföldi színházak bemutatásait. Azt hiszszük, hogy nincsen a közönség körében olyan, ki nem hallotta volna szövegmeséjét az arabnak, mely „Excelsior“ név alatt egy év óta divathőse az európai nagyobb színpadoknak. E kitűnőséget a tündéries szépség csodás világával ékítve fogja bemutatni operaszínházunk a fővárosi közönségnek s az ország összes műkedvelő lakosságának.rácsony előestéjén az iskolás gyermekek, sok szülő, az elöljáróság és az intelligencia legnagyobb része jelentek meg. (Voltak olyanok is, kik csak fehér hollóként látják az iskola belsejét.) Főtisztelendő Szandtner Antal közkedveltségü helybeli plébános úr először a megjelent szülök, elöljárók és a többi megjelent ,mzután pedig az iskolás gyermekeknek szép és hatásos beszédet mondott, megmagyarázva , karácsonyfa nagy jelentőségét. Következett egy IV. osztók ‘ tanult ..ital elszavalt, a karácsonyfát v ■ • d . •.oltemóoyt, mely a szép előadás és a % t 'artalmaánál fogva könnyekre indította . Ezután egy V. osztály aulo ^ — 3 Mohács és Vidékeinek Bolygó vérek E meretes munkatársa által szerzett — vers elszavalásával Czapáry János segédlelkész urat üdvözölte, kinek tulajdonképpen ez igen szépen sikerült karácsonyfát köszönhetjük. Mert ő benne támadt a nemes eszme, hogy a szegény és árva gyermekek között, kiknek szülei és gyámjai nem képesek őket ruhával, könyvekkel és taneszközökkel ellátni: e napon osztassanak ki a közadakozásból szerzett ruhanemüek és könyvek. — Fogadja tehát tisztelendő Czapáry úr e helyen is Duna-Szekcse közönség hálás elismerését és köszönetét. A mindeneknek Ura e nemes tettét nem hagyandja jutalmatlanul, mert: ki a szegényeknek ad, Istennek áldoz. Kiosztottak a következő tárgyak: Ruhaneműekben: 9 szoknya, 7 kabát, 7 nadrág, 9 pár téli harisnya, 2 parket zubbony, 16 drb jó téli kendő, 16 téli nyakkendő, 3 pár kézmelegítő, 3 kalap, 3 sipka, 7 pár csizma és 7 pár cipő. Taneszközökben : 130 drb tankönyv, 30 drb palatábla , vagy 250 drb apróbb iskolai szerek. Engedje meg, szerkesztő úr, hogy a szíves adakozókat, kik a szegényeket és árvákat kegyes adományaikkal megörvendeztették, név szerint felemlíthessük. Adakoztak pedig: báró Bésán János 20 frtot, a duna szekcsői szegénypénztár 10 frtot; Szandtner Antal, Freytag Ferenc, Freytag Lajos, Linder György, Czapáry János és a közbirtokosság 5—5 frtot; Bácsmegyey Rezső 3 frtot; dr. Pestalics Károly bpesti lakos 2 frtot; Treiber Ignác, Farkas Antal, Stipán János, Tuczákovics bábos, Majer Bálint, Hermann József, Pirsa István, Bari Mátyás, Csiszár János és Hága József 2—2 frtot; Hermann János, Brüller János, Treiber János, Valero N., Henneberg István, Rochlitz István, Vass Terézia, Ungar István, Amberger Mihály, Szingler Antal és Kleisz János 1—1 frtot; Krammer Jakab és Martina Mihály 50—50 krt. ilekinyvelő fő tulajdonait, de legyen része abban a vidéknek is, mely szintén jelentékenyen hozzájárult az opera, mint nemzeti intézet fenntartásához. Az opera vezérigazgatósága régóta foglalkozik azon eszmével, hogy miként lehetne belevonni a nagy magyar közönséget, a nemzet zömét az énekművészet szentélyébe. Két terv állott előtte. Ezek elseje volt az operaszemélyzettel szándékolt körutazások. Ez rövid úton kipróbáltatván, nem bizonyult be fenntarthatónak. A próba a pozsonyi színháznál történt, amikor magasabb célok végett is az opera összes személyzete átutazott Pozsonyba. Az ezen alkalommal szerzett tapasztalatokból csalhatatlanul meg lehetett állapítani, hogy körutazás által nem lehet sem a ki-Felöltözöm s a „Fiumé“-ba sietek. Alig ülök le, jő a „cárkenner“ — Boldog újévet! — Erszényem újra előkerül s egy flör megint kivándorol. Beletekintek az ügyibe — hát — szégyen — nem szégyen— , mondd négy flör van még benne. Na! Elég a boldog újévből, mert hát messze van a hónap vége, aztán nincs már becsapni való. — Kávézás után sétálni megyek a Váci útra. Ott jó szabómnak számlakihordója — Boldog újév,t! _ s számlát nyom kezembe. — ti*ztelem urát, majd személyesen, igen , u* legalább — Boldog újévet! Látva, hogy az ipszének a boldog újév nyomja szivét — nem számlaügy — sóhajok közt elő kerül 1 a 4-ből. Három a magyar — vigasztalám magam lapos guta ütötte tárcám felett húsaivá. A megmaradt háromnak önkénytelen tudosám : Ne menj el, maradj itt, Majd meglátod jobb lesz itt. — Boldog újévet! Nem tudom, nekem szól-e a „boldog újév“, de nem merek körül se nézni. — Boldog újévet! s elém toppan az egyetem portása. Butit ! Ha ennek nem „njevezek“, fuccs a renomém az egyetemen, rám süti a „snasz“ bélyegét. Elő ! Elő ! szegény erszény, melyet úgy üldöznek a fúriák! és lett a 3-ból — 2. Nohát egy-kettő lakásomra. Magamra zárom az ajtót. „Lélek az ajtón se be, se ki.“ De hiába a zár, bejött az éhség! Iszonyatosan éhes lettem, de nem mertem kimenni. Majd alszom egyet éhség ellen. De mi az? Kopognak ! Ohó! Megint egy „újév!“ nem nyitom ki. Kopogás megszűnik, léptek távoznak. Mégis kiváncsi voltam, hátha a Biri szobalány volt, rózsaszín levéllel küldve ? Kitekintek. Uramfia! A pénzes levélhordó! Az ajtóhoz rohanni s viszszakiáltani, öt perc műve csak. Ki az ördög küldhet most pénzt nekem ? én kezem nyújtom a pénzes elé . . . ő pedig : — Bocsánat. Nem hoztam semmit, de erre járva, bekopogtam szívtől mondandó: „Boldog újévet!“ A szédülés kerülgetett! De hát én hivtam be ... s lett a két flörböl egy . . . azaz egy o. é. flör! Bezárom az ajtót. Itt be nem jön senki! Tennék én kivételt, de csak egynek. A kis barnának ott szemközt — a kitől a Biri .... Jaj még a szerelmet is elnyomja az a prózai éhség. Estig sétáltam, szobámat méregetve. Az én „egyetlenem“ is tehet kényelmes sétát erszényemben, helye elég van. Tíz óra! Most még bátran elmehetek vacsoráim’. Na, még egy. A kapu zárva. A kapus (újévkor ez is udvariasabb) mélyen hajlong „Boldog újévet!“ Én odaadom az utolsót neki. Csak legalább vacsorára valót hagyott volna a nagyon is „b o l d o g újév!!“ ...........e. Levsiezes. Karacsonyest Duna-Szekcsön. Duna-Szekcső, 1886. dec. 26. T. Szerkesztő úr! Mindjobban kezd terjedni az országban azon dicséretre méltó és korunk humanisztikus irányát szépen jellemző szokás, hogy a karácsonyi szent ünnepek alkalmával a szűkölködők számára vagy szegény iskolás gyermekek részére karácsonyfa állíttatik fel. E szép szokás Duna-Szekcsőn is utánzásra talált, amennyiben az idei karácsonyestén nálunk is állíttatott fel a szegény és jól tanuló iskolás gyermekek számára karácsonyfa, és pedig a róm. kath. iskola I. oszt. tantermében, hol karubbonyokat szintén dij nélkül elkészítették — nehogy szerénységüket sértsük — elhallgatják. Fogadják a szives adakozók a szegény és árvák forró és hálás köszönetét. 1. 1. — Uj miniszter. A király a néhány hó előtt lemondott Kemény Gábor helyére Baross Gábor államtitkárt nevezte ki közmunka- és közlekedésügyi miniszterré, mely bir a mohácsiakra annyival kellemesebb, mert tudvalevőleg ő az, ki mint államtitkár a szigeti töltésügyet az érdekeltség előnyére oldotta meg. — Képviselőválasztási mozgalmakról ír a „F. Z.“ múlt hó 30-án megjelent számában — a mi járásunkra vonatkozólag. Az ott mondottak ellenében konstatáljuk, hogy a mi választókerületünkben ma még semmi nyoma sincsen valamely képviselőválasztási mozgalomnak. És ez jól is van így, mert még fél év választván el minket a jövő választásoktól, a közügynek rosz szolgálatot tenne, aki választási mozgalmak s ezektől elválaszthatlan, szertelen korteskedések korai felidézése által már most háborgatná járásunk békés nyugalmát. Mi a dolog személyi oldalát illeti, a nép közt személyesen megfordulván s a közvélemény nyilvánulásait figyelemmel kisérvén, alkalmunk volt meggyőződni, hogy mostani képviselőnk választási kilátásai — ha újólag fellépni szándékoznék — ellenjelölt esetére sokkal jobbak lennének, mint voltak 1881-ik évben, midőn először fellépett; miből aztán az következik, hogy a mérsékelt ellenzéki pártkörből való kilépése az ő eddigi népszerűségének mit sem ártott, sőt ellenkezőleg e kilépés népszerűségét még emelte, amennyiben most azok nagy része is az ő pártjához szegődnék, kik 1881-ben mint kormánypártiak ellene szavaztak; ez állításunk alaposságát igazolják azon tüntető tetszésnyilvánítások, melyekkel legutóbbi beszámolása alkalmával a mérsékelt ellenzéki pártkörből való kilépésének indokolása Mohácson és más községekben is találkozott. Híveit nem is a rosz választási kilátások aggasztják, hanem azon körülmény, hogy ő, hozzá közelálló körben már régebben mielőtt beszámolói körútját megkezdette — azon nyilatkozatot tette, hogy magánviszonyai alakulása folytán a jövő választások alkalmával mandátumot nem vállalhat. Barátai azonban ezen nyit