Mohács és Vidéke, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-08 / 15. szám

ismét nagyobb víztömegeket hömpölygetett töl­téseink oldalára s így a helyzet smét roszabbra változott. Húsvéthétfőn a víz ujra áradni kez­dett s eleinte lassúbb, a hét derekán gyorsabb és végén ismét lassúbb tempóban 1'83 (uj mérce szerint 5'40)-ről tegnapig 6­42 (uj 1.99) méterig emelkedett, s így a tegnapi vízálás a­z. évi március hó 24-iki legmagasabb vízállást 18 cm­-rel haladta túl. Hogy ily körülmények közt a duna­szekcsői szigeti védtöltésnek már előbb is veszélyeztetett pontjain a helyzet válságos, az nem szenved kétséget; válságos pedig annak dacára, hogy a szigetet már amúgy is víz borítja. Mart ha a töltés beszakadása folytán a Dunának — a bel­vizet talán három méternyire meghaladó — árja hatol a szigetbe, a duna-szekcsői szigetben és a mohácsi sziget északibb részeiben alig fogna egy ház is épen maradni. Meg is teszik a le­hető erőfeszítést a hatóságok s az illeté­kes vagy érdekelt szakközegek. Hol a főszolgabíró, hol a szolgabíró, továbbá a mo­hácsi városbíró s a duna­szekcsői körjegyző, va­lamint a védelmet szakértői szempontból vezető Réz és Novák mérnökök (előbbi mint a kir. folyammérnökség kiküldöttje, utóbbi a püsp urodalom részéről) a kirendelt közmunkaerővel éjjel, nappal, szélben, esőben és hóban fáradhat­­lanul őrködnek, dolgoznak és minden lehetőt megkísértenek a töltés megtartására. S miután a duna­szekcsőiek már lassanként kifáradnak, Mohácsról rendeltetett ki a duna­szekcsői töl­tésre tetemes közmunkaerő. Mi a jobb parti viszonyokat illeti, innenső töltésünk oly erős, hogy városunknak nem kel tartani az árvíztől , csak a Kölked mellett levő zsilip az a pont, mely legelőbb lehetett volna kitéve az átszakadásnak. Ámde a helybeli kir. folyammérnökség már január hóban kimondván, hogy a zsilipnek egy körtöltéssel való megerő­sítése szükséges és annak elkészítését azóta is sürgetvén, saját felügyelete alatt erős karika­töltés emeltetett s így ez oldalról sincsen mit tartani a veszélytől. Mivel a hét elején a víz egyik napról a másikra csak 3—4, a hét közepén 10—15, pén­tekről szombatra pedig ismét csak 5 cm­-rel áradt, ebből azon vigasztaló következtetést le­het vonni, hogy tekintetbe véve a felső dunai apadást is — nálunk is ma­holnap áradás helyett ismét apadás fog beállani, hacsak eset­leg a szerdai és csütörtöki esőzések a felső Du­nába szakadó mellékfolyókat meg nem duz­­zasztják és ez által a Duna ujabbi áradását nem eszközük. Segítsége­ sen közelünkben hallszik, mikor szomszédunk háza égett el, vetése ment tönkre, s lelkünk el­­torul, szivünk összeszorul s elhagyja forrását a szeretet túláradó könnye . . . S megosztjuk utolsó falatunkat a szűköl­­ködővel, házunkba fogadjuk a lesujtottakat s bekötözzük sebeit, jótékony, vigasztaló szóval életre hozzuk megsemmisült reményüket. A szeretet szava erősebb minden szenve­délynél ! S kell is hogy így legyen különösen nálunk. A külföld nem ismeri küzdelmeinket s mi csak hallgatunk, ha ismét meglátogat ben­nünket az Isten csapása. De ki segítsen rajtunk, ha nem mi ma­gunk ? Ki építse föl a leomlott városokat, fal­vakat, ki emeljen új hajlékot a leégetteknek, ha nem mi magunk, mikor a veszedelemben levők a m­i testvéreink, rokonaink, egy anyának, az édes magyar hazának gyermekei. Ezt a nagy családot már ezerszer lenyűgözte a vész. Ezer alakban, tatárpusztítás, pestis, tűz, árvíz, tizedelte meg e népet ; török járomban görnyedtünk, majd meg egymást pusztítottuk. Negyven éve, hogy az emberek harca le­­csendesü­lt, s ezalatt valamennyi bősz elem tá­madt ellenünk. Amennyit a nyugalom első évti­zedeiben gyarapodhattunk is a béke napjai alatt, azt egy hét alatt eltörli a föld színéről az ele­mek háborúja. Tavaly tűz volt világszerte. Az idén vízzel kezdődött a veszedelem, mire aztán az árvíz el­leni veszedelemben kimerült lakosságot agyon­sújtotta a tűz. A mi szigetünk víz alatt van , tönkre téve sok remény , sok birtokosra nyomor vár. Nagy-Kikinda, Békés-Csaba, s száz kisebb falu hever romokban. Uszkeiket széjjel hordja a szél s országszerte föl­hívja a könyörületet. A három békési városnak, a Maros vidéknek, a Te­­mes, Béga közének vidéke nem terem magot az idén, nem terem kenyeret . . . A Tisza vidéke még ma is rettegésben van s a Csallóközön az éhínség kínozza a lakosságot borzalmasan. Segítség ! — Ez a szó nem ismeretlen előt­tünk, de valahányszor újra halljuk, annyiszor döbbenti meg lelkünket teljes erővel. Ha segít­ség kellett valamikor, akkor százszor inkább rá­szorul arra az i­d­é­n a nép. Csak így űzhetjük el a legborzasztóbbat : az országos éhínséget. Ha nem segítünk a népnek abban, hogy össze­szedje magát, hogy fölemelkedni bírjon, s sza­baduljon a pusztulástól, hogy akkor a veszedel­met mindannyian még i­nább meg fogjuk érezni. A „Nirvána“ a­lborzalmasabb módon ke­ríti meg az embere Akik kimerültek a vég­nélküli csapások elleni küzdelemben, azok át­adják magukat a végsemmisülésnek s karjukat­ sem mozdítják meg többé önmagukért. Segítsetek a boldogtalanokon! Mert a „Nirvána“ őrülete kerülgeti az al­föld népét és a felvidék lakosságát. Tömegesen hagyják abba a küzdelmet, s távoznak a földről, mely szülte, ápolta, nevelte őket. Elköltöznek az országból ! Amerika lett a jelszó ! Akinek a háza tája nem ismeri a vészt, az nyújtsa ki a kezét adakozásra. Boldog vidék az, melynek vízzel nem kell küzdenie, melyet nem látogat vész. De a nép ne támaszkodjék örökké az em­bertársak könyörületére. Ideje, hogy egyszer már akkor is gondoskodjunk mag­unkért, mikor még nincs nyakunkon a vész. Alakítsunk társulatokat, melyek vészmentes időben szerzik meg az eszközöket, melyekkel a veszedelem ellen küzdeni kell, s melyekkel egyedül küzdeni lehet. A törvényhatóságokból kell kimi­betűkkel írva, hogy reggeli nyolc órától este hat óráig végzi ügyvédi teendőit ? — Furcsa ! Hát biz’ az egyszerűen azért van, hogy tudja mindenki, miszerint ezekben az órákban az ügyvéd úr egészen a foglalkozásának él, s így ne háborgassa senki. Ki voltam röviden elégítve, s még nagyobb kíváncsisággal vártam az esti hat órát. Midőn este hat óra után újra csengettem az ajtaján, a cseléd elkérte névjegyemet és sietett bejelenteni. Linsley már ismert látásból, tudta, hogy egy házban lakom vele s maga nyitott ajtót előttem. Mondhatom, hogy igen szívesen látott. Leültetett az Íróasztala mellé, a­melyen is­mét csak a tegnap látott tintatarló, toll, könyv és papiros hevert, s egyébként is az egész szo­bái­­an semminemű változást se vehettem észre. Pedig az ügyvéd úr reggeltől estig azon szobá­ban dolgozott két nagy kereskedői ház számára, mert az volt a rendes dolgozószobája, abba a munkára kiszabott idő alatt még a családja tag­ainak sem volt szabad belépniük, s­őt fáradsá­gos munkája közben háborgatniuk. Ez idő alatt az ügyvéd úr még nem is étkezett, a szomját is csak akként enyhítette, hogy a vízvezeték oda szolgált az asztala közelébe. — Mivel szolgálhatok ? — kérdé udvariasan, mialatt egy illatos havanna szivarral kínált meg íróasztala fiókjából, dúlni a kezdeményezésnek s hiszszük, hogy a­z a nép két kézzel fogja megragadni. S ha jó a fenyegető ár, kivonulhat a tár­sulat két-háromezer önkéntes katonája és ve­zényszóra, tisztekt par­ancsai szerint, szakértők intézkedései alapján kezdi meg a védő­munkát. Lehetetlen, hogy ilyen ezredekkel, melyek szak­szerűen vannak betanítva és vezetve, a legbőszebb elemet ne lehetne féken tartani. A tűz, a jég ellen már van védelmi fegy­verünk a biztosításban. Könnyelmű gazda az, a­ki elmulasztja a népszerű védelmet, mikor van nemzeti hazai intézetünk, mely mindenféleképen megadja arra az alkalmat. Az „k­lső magyar ál­talános biztosító társaság­­ot értjük, mely az idén is, mint mindenkor, oly nagylelkűen tudott bánni még azokkal is, akik nem tartoztak biz­tosítottjai sorába. Segíts magadon s az Isten is megsegít! Ne várd a könyörületet! Segítsen az, aki segíthet a szűkölködőkön, de segítsen a szűköl­ködő önmagán. Segítsük ki testvéreinket a bajból ! Hallgassuk meg kérő szavaikat! Adakozzunk ! Ez a kiáltás nálunk megszokott dolog. A nagy­közönség is annyira hozzászokott már, hogy kezdi elveszteni érzékenységét, a sze­retet szava, az erdő szózat iránt. Évről évre, napról napra hangzik a szó, segítsetek a nyomorultakon, szánakozzatok az ínségbe, nyomorba jutott embertársak ezrein ! Ha nem volnánk izolált nép, akkor Európa is meghallaná kiáltó szavunkat, amint meghal­lotta akkor, mikor Szeged elpusztult. Csakhogy akkor olyan világraszóló volt a vészkiáltás, hogy élő embernek lehetetlen volt meg nem hallani, bármely vidékén lakott is a földkerekségének. De mit tegyünk mi itt ez országban ? Ki­csiny nép vagyunk, körülvéve ellenséges vagy legalább nem rokonszenvező népek által. Tűz, víz, éhség, fagy és mindennemű elemi csapás, ami embert csak sújthat a földön ! Gyak­ran velőnket rázza meg a jajszó, mikor közvet­Hogy az ügyvéd úr nem sokat írhatott, azt a tolla is elárulta, amennyiben azt már oly el­rozsdásodott állapotban találtam, hogy a­ki írni próbált volna vele, az menten minden vonásnál beszakította volna a papirost.De még inkább meg­erősített e hitben a tintatartója, a­melyből legna­gyobb csodálkozásomra ki volt száradva a tinta. Ejh, gondolom magamban, hátha elzárja az íróeszközeit ? ! Másnap csupa kíváncsiságból bekopogtattam hozzá. Kigondoltam egy szövevényes üzleti kér­dést, a­melyben a tanácsát akartam kikérni, gondolva, hogy ha munka közben lepem meg, majd lesz alkalmam bokros foglalkozásaival is közelebbről megismerkedni. Azonban csalódtam. Kopogtatásaimra nem kapva választ, csen­getni kezdtem, mire a cselédje jelent meg a há­tam mögötti ajtóban, kissé udvariatlanul kérdé meg tőlem, hogy kit keresek ? — Linsley ügyvéd urat keresem. — Itt lakik. Hozott a számára valamit ? — Beszélni szeretnék vele. — Az nem lehet. — Miért? Nincs talán itthon? — De igen, ha nem dolgozik. — Hiszen én is tanácsot szeretnék tőle kérni. — Akkor jöjjön hat óra után, amikorra készen lesz a kereskedőházak ügyeivel. — Jól van. El fogok jönni. De én idegen ember vagyok s így sehogyan sem értem, hogy miért van akkor az­­ ügyvéd úr ajtajára nagy — Püspöki látogatás. Mint meg­bízható , helyről értesülünk. Stojkovits Arzén, bu­dai gör. kel. megyés püspök a jelen tavasz fo­lyamán több baranya-megyei s ezek közt a hely­beli gör. kel. egyházközség látogatására­ jön. — Evvel kapcsolatban azt is megemlítjük, hogy Szász Károly dunamelléki reform, püspök lapunk múlt számában is jelzett látogatását az őszre halasztotta. — Szerencsétlenség a Dunán. E hó 6-án­ (pénteken) reggel az a hír terjedt el városunkban, hogy kora hajnalban egy a szi­geti partról jövő komp közel az innenső part­hoz egy hajómalomhoz ütődvén, felfordult s a benne levő emberek, állatok és kocsik a vízbe estek, az emberek közül öt kiszabadult, de a hatodik bele­halt a Dunába. Ezen szerencsétlen­ség részleteiről a következőket tudtuk m­g : Még csütörtökön este felé többen, név szerint: Simits (Borits) István, Német Varga Antal fia, Heréb György , Sántics György (Bubreg Ferenc volt városbiró kocsisa), Báttaszéki Mária és Sárkits István a szigeti töltésnél több sze­kérrel és igás állattal Vászits Mladen és tár­sainak tulajdonát képező kompra szállot­tak, hogy az innenső partra evezzenek. Midőn a töltésen kívül eső szigeti ártérről a nyílt Du­nára értek, erős nyugati szél csapkodott feléjük. A kormányt tartó Simits István erre azt ta­nácsolta, hogy térjenek vissza a szigetre, mert nagyon tart tőle, hogy a nagy szél folytán va­lamely hajómalomra mennek. Vissza is tértek a Simonkovits Mátyás városi albíró szállása mel­lett levő kiindulási helyre s az éppen ott levő albíró készséggel felajánlotta szállását az éjjelre. Másnap korán reggel — úgy öt óra után —■ az­tán újra kompra szálltak. Midőn elindultak, egészen világos volt, midőn azonban már jóval a felénél innen voltak, hirtelenül egy ködoszlop — mely ugyanakkor városunk nagy részét is elborította — ereszkedett le a Dunára és­ telje­sen eltakarta a kormányos és evezősök szemei elől a Dunán levő tárgyakat s így a hajómal­­mokat is. Így történt, hogy a homályban közel érvén a hajómalmokhoz, a víz sebje magával ragadta a kompot és oly erővel vágta azt a sóház előtt levő Peits István-féle hajómalomhoz, hogy teljesen felborult s a benne levő ..emberek és állatok a szekerekkel együtt a Dunába es­tek. az emberek közül hatnak sikerült a ma­(így hát még azokban sem­ tartott okmányo­kat, hanem szivarokat.) —^Megbocsásson az ügyvéd úr ! Én már egy ízben bátor voltam napközben alkalmatlankodni. — Ah, igen,tudom, de akkor épen nagyon el voltam foglalva. E mai nap igen terhes volt reám nézve, mindkét kereskedőház számára nagyon sokat kellett elvégeznem. Még most is ki vagyok merülve a fáradságtól. E3 az ügyvéd úr valóban komolyan törül­­getni kezdé a homlokát. — Uram ! — szóltam ekkor mosolyogva — én csak ezért jöttem, hogy megkérdjem, várjon hol tartja azon peres iratokat, melyeket reggel­től estig a két kereskedőház érdekében összeír? — Hiszen nem írok én egész nap semmit, gyakran minden hó végén csakis a fizetésem nyugtáját irom meg. — Akkor hát mivel van annyira elfoglalva? — Tanácsokat adok és okiratokat diktálok. — De kiknek ? Mikor ide senki se jár, és nincs egyetlen írnoka se a­kinek diktálná ? — Linsley elnevette magát. Megfogott és odavezetett a telefonhoz. Látja, édes barátom ! Én ezen keresztül tár­salgok egész napon át a két kereskedőház fő­nökeivel. Arra, hogy folyvást én oda, vagy ők hozzám szaladgáljanak, nem volna idő, s gyak­ran némely esetekben már késő is van. Madarassy Béla:

Next