Mohács és Vidéke, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-03 / 1. szám

1904. januárius 3. Mohács és Vidéke tessék ki. Ezek után a társulat kérelmére Bara­­nyavármegye alispánja már folyamatba is tette az engedélyezési eljárást. A szeremlei érdekeltség költségeinek katr. holdanként 16 koronára való le­szállítása is lehetővé vált az által, hogy az 1903. évi november 6-iki közgyűlés a több költségnek egy 190.000 koronás hosszúlejáratú kölcsönnel való fedezését határozván el, ennek a vízjogi törvény 110. §-a alapján megállapítandó költséghozzájárulásokból és a kért államsegélyből való törlesztését rendelte el. A társulat árterének belvízrendezési tervei elkészültek, azokat a nagyméltóságú m. kir. föld­­mivelésügyi miniszter f. évi 67096/V—1. sz. rendeletével mint a kivitelre alkalmasokat jóvá­hagyta. A társulat műszaki közegei addig is már dolgoznak a kivitel részlettervén, a gyárak a leg­közelebbi napokban lesznek felszólítva, hogy a szivattyútelepekre nézve adják be ajánlataikat és így, tekintettel arra, hogy a társulatnak f. évi no­vember hó 6-iki közgyűlése a belvízrendezéshez szükséges költségek fedezésére a kölcsönt is meg­szavazta, már mi sem áll útjában annak, hogy a belvízrendezési munkálatok még az 1904. év folya­­­­mán megvalósíttassanak. A társulat a sürgőssé vált védtöltésépítési­­ munkálatok költségeinek a fedezésére az 1900 évi­­ június 15-iki közgyűléstől nyert fölhatalmazás alap­­­­ján az elsőbbi miniszteri biztos az államtól 280.000 korona kölcsönelőleget, a Pécsi Takarékpénztártól pedig 140.000 korona függő kölcsönt vett fel. Az utóbbiból 1903. év januárius hó elején visszafizetett a társulat 40.000 koronát s így a tartozás még 100.000 koronában áll fönn. Az 1903. évi november hó 6-iki közgyűlés azon határozata folytán, hogy az építési költségek behajtandók, a kivetett költségjárulékok már is szépen folynak be, úgy hogy az állami előlegből 1904. év januárius havában már 100.000 korona visz­­szafizethető lesz, a többi 180.000 koronának visz­­szafizetésére pedig a miniszteri biztos a pénzügy­minisztertől 199­4. év július hó 1-ig halasztást szándékozik kérni, úgy hogy azáltal el lehetne ke­rülni a közgyűlés által e célra megszavazott függő kölcsönnek fölvételét. A szeremlei töltés több költségeinek fedezé­sére megszavazott 190.000 korona hosszúlejáratú kölcsönt és a belvízlevezetésre megszavazott 420.000­­ korona függő kölcsönt még nem vette föl a mi­niszteri biztos, mert az ezeket megszavazó köz­gyűlési határozatokat többen megfelebbezték. A társulat igazgatását ugyanazon személyzet látta el eddig, amelyet még az első miniszteri biz­tos rendszeresített. Változás a személyzetben any­­nyiban történt, hogy Küzdényi Szilárd, a tárulatnak alakulásától fogva alkalmazott és szakavatott igaz­gató-főmérnöke állásáról lemondván, helyette a miniszteri biztos — a véleményező bizottság többsé­gének javaslatával a földmivelésügyi miniszter hoz­zájárulásával — 1903. évi október 1-től fogva Proh­ Lajos oki. mérnököt nevezte ki. Az új igazgató­főmérnök a társulat viszonyait abból az időből, mikor itt mint napidíjas mérnök működött, teljesen ismert és most alkalmaztatásának rövid ideje alatt is rátermettségének és fáradhatlan tevékenységének oly bizonyítékát adta, miként teljes bizonyítékot nyújt arra nézve, hogy a társulat által még meg­valósítandó műszaki­ és igazgatási feladatokat sike­resen fogja befejezésre juttatni. A fentebbiekből kitűnik, hogy a társulat rövid két év alatt minden téren sokat haladt az elérendő cél felé és ha a megoldásra való feladatokat, kü­lönösen a társulat építési munkálatait teljesen be­fejezni nem sikerült is — ami egyrészt azoknak ne­hézségében, másrészt a törvény által előírt külön­féle eljárás hosszadalmasságában találja indokát — kétségtelen, hogy azoknak a legközelebbi időben való létesítése már előkészítve van, ügyet. Egyébiránt egyikük sem tudott nyitjára jönni annak, mi célja lehetett Bandinak, mikor az ominiózus cikknek mindhármunk előtt ismeretlen íróját annyira védelmébe fogadta a gyávaság gya­núja ellen s viszont, ami még inkább fokozza a dolog különösségét, magát a cikket oly mód fölött elitélte, holott őszinte pártatlansága s fejlett mű­­szlése mellett a cikk kiválóságát el kellett volna ismernie. Rébusz maradt egyelőre. Egy délután ismét együtt szellemeskedett a trium­virátus. Túráinak föltett szándéka volt, hogy ez alkalommal végére jár a dolognak. — Hallod-e Bandi — szólt, bevárva a ked­vező percet — túl vagyunk már a dolgon, mégis különösnek találom ma is, hogy annak a cikknek ismeretlen íróját olyan melegen védelmezted. — No, no! Ti gyávasággal gyanúsítotok va­lakit, aki nem védhette magát, nem mondom, hogy rosszhiszenűség. Védelmére keltem ! Ennyi az egész. — Helyes. De ugyanakkor nagyon is két­ségbe vontad a cikk értékét, ami viszont a véde­lem szándékával ellenkezik. — Sőt! Azzal is csak a védelem ügyét szol­gáltam. Alkalmat akartam nyújtani szerzőjének arra, hogy elégtételt szerezhessen. — Hogy-hogy ? — Ahogy meg is történt! Végh komikus pózzal hajtotta meg magát el­­képpedt társai előtt. — Van szerencsém magamat, mint a cikk íróját bemutatni. Önmagunkról. Lapunk e száma első ebben az eszten­dőben s ezzel immár a XXIII. évfolyamba lé­pünk. Ebből az alkalomból teljes bizalommal fordulunk a tisztelt közönséghez, hazafias pár­tolást, anyagi és szellemi támogatást kérve az új évfolyamra. Lapunk múltjáról nem mondhatunk egye­bet, mint azt, hogy mindig és minden kérdés­ben az igazság szavára hallgattunk. A jövő iránt nem táplálunk egyéb reményt, mint azt, hogy Mohács és vidéke magyar közönségének ezentúl is szüksége lesz olyan orgánumra, mely mindenkitől teljesen függetlenül és becsü­letesen szolgálja a közügyet. A jót, amit eddig nyújtottunk, iparkodunk megtartani, a­ gyarlóságról, amelytől mi sem voltunk megkímélve, igyekszünk leszokni, így haladunk a tökéletesedés útján buzgósággal és kitartással. Politikai vezéreszménk: Deák Ferenc, a haza bölcsének önálló államiságunk fejlődőképes alapját képező kiegyezése és szabadelvűsége. Társadalmi vezéreszménk: az egyenlőség­nek (tehát az igazi demokráciának), a huma­nizmusnak s az igazságnak érvényesülése. E végből üldözzük a korrupciót, a szervilizmust s az élősdieket a haza testén. Irodalmi vezéreszménk: a magyar tö­rekvések ápolása, a lábrakapott anyagi­mádás ostorozása, az erkölcsileg sikamlós és nemzeti­­leg cinikus irány megvetése. Gazdasági vezéreszménk: a földbirtok ér­dekeinek megóvása, a magyar ipar és kereskede­lem fejlesztése. Általában véve pedig programmunk : Síkra szállani a magyar állameszme érdekében, ter­jeszteni a magyar közművelődést, erősíteni a hazafias szellemet, megvédeni városunk, szép vidékünk és vármegyénk szellemi, erkölcsi és anyagi érdekeit. A előfizetési föltételek a lap homlokán olvashatók: a szerkesztőség. ták és tette a levegőt kellemesen csiklando­zná, amelytől szinte pezsegve vidultak fel a kedélyek, úgy hogy fölösét reggelig tartó tánc­ban adta ki a fiatalság és egynéhány örökifjú. Az estély bruttó jövedelme 93 K 64 t. Fö­lülfizettek : Német Károly és N. N. 2—2 K-t, König Antal 1 K-t. Süteményt adtak : dr. An­­drics Tivadarné, Brand Edéné, Deutsch Károlyné, Freund Sándorné, Frommer Miksáné, dr. Jella­­sich Lajosné, Keller Antalné, Kerekes Jánosné, Kisszely Andorné, Kloinbauer Antalné, dr. Koncz Adolfné, Krivitz Tamásné, Margitai Péterné, Materényi Jánosné, Német Lipótné, dr. Philipp Ferencné, S. M., Szinkovich Károlyné, Wanke Ferencné és Vozsinszky Alajosné. Wilfinger Pálné egy tál sonkát adott. Az egylet vezetősége ezen az úton mond köszönetet a felülfizetőknek és adományozóknak. KÜLÖNFÉLÉK. Szilveszter estély. Az Első Mohácsi Jótékony Nőegylet az el­múlt év utolsó napján társas összejövetelt ren­dezett a Kaszinóban, amelylyel azt célozta, hogy az együvé tartozók kellemes együttlétben tölt­sék el azt az éjszakát, amelyen a távozó esz­tendő a jövő évnek adja a kilincset. Címében társas összejövetel, de jellemében, hangulatában és sikerében teljesen a teauzsonnákra ütött. Nem volt ott mindenki, aki ott lehetett volna, de a teauzsonnák rendes törzspublikuma teljes szám­ban megjelent. Kezdetén az estnek némi dep­­ressió volt észlelhető, de később — hogy a a meteorlógus hangot el ne hagyjuk — derült­ség és hőemelkedés állott be. Fölmelegedett a levegő és ha nem is volt zajosan tomboló a mulatozás, meghitt intimitás, derűs kedélyesség lett és maradt végig az uralkodó tónus. A sis­tergő, lobogó szamovár, mindig bizonyos otthoni hangulatot kelt és párolgó gőzében rendesen la­zulnak a konvenció feszítette szálak, engednek a társadalmi feszélyezettség szorító kapcsai. Ezúttal is így volt. A társalgás mind jobban neki melege­dett, egyszerre táncoló párok termettek a par­kettra és úgy a kisértetek órája táján már az egész társaság nagy vigan bokázott bókolva. Egy két forduló, azután elhallgat a muzsika, érctálcáról lassú tempóban hallik egy, kettő, tizenkettő ütés és az utolsó nyomában fölhang­zik a banda mellől a Hymnusz. A dalárda je­lenlevő tagjai állották együvé és elzengték a nemzeti imát, köszöntésül az újévnek. Az ideáli­san tiszta fajérzés váltotta ki a gondolatot, azt kérni először a jövevénytől, amire már a daj­kának kellene tanítani a gyereket, hogy ha nem is érti, de már gyügyögje, hogy Isten áldd meg a magyart! Az ad hoc­ összeverődött dalárda éneke után sok reménnyel és nem kevesebb tü­relmetlenséggel várjuk az egész énekes sereg bemutatkozását. Az egymáshoz simuló hangok, egy érzés­ben összekapcsolódott lelkek harmonikus ösz­­szesége ahogy elhangzott, a középső asztalok köré sereglett a közönség. Ott főzték a gombó­cot, öntötték az almót. Jellemző tünet, hogy mindkettőt inkább az erősebb nemből valók foglalták el és le pedig mindegyik par exel­­lence lányos dolog. Csak természetes, hogy ahogy egy gombóc a vízszínre került, vagy egy ólomfigura kialakult, megindult a csipkedő meg­jegyzések özöne. Bár valamennyi találó volt, senkit el nem talált, hanem csak mint színes szappan buborék ott pattant el ahol kimondot­ Karácsonyi mulatságok. Aki a világot megváltotta, a Nazarethi szü­letésének napját családi ünneppé avatta az emberi­ség. A karácsonyfa fölgyúló fénye apró emberkék boldog világát sugározza be. A szent estét min­denki, kinek csak valakije is van, övéi körében tölti és az ünnep áhítatának ihletet csöndjében pihen az emberiség. Bőved estéje és a két ünnepi nap a buzgó magábaszállásé és miután megadatott az Istennek, ami az Istené, ismét jogaiba lép a test és a levezeklett bűnök helyett újakkal terhelődik a lélek. Ezeknek leimádkozására telik majd idő a böjtben. Az Iparosok Olvasóköre az ünnep második napján este egy mindenképen nagyon sikerült tánc­­mulatságot rendezett. A tánc megkezdése előtt egy beszélő gép szórakoztatta a közönséget. A masina szavalt, énekelt, szónokolt, beszélt tisztán kelleme­sen, érthetően és mindezt a megjelentek újrázást célzó tapsai között. Majd egy alkalmi élőkép kö­vetkezett, melynek festői csoportosítása és ízléses hangulatossága dicséri mesterét. A kettéosztott szín­pad egyik felén Jézus Krisztus gyermeksége, a másik oldalon pedig az angyalok karácsonyfája volt megjelenítve. A sudár és gazdagon diszített, ragyogó fényben úszó fenyő körül édes-bájos szárnyas an­gyalkák térdepeltek, kiknek szeme valóban meny­­nyei ártatlansággal és égi boldogságban ragyogott. Tánc közben tombola volt, csinos nyereményekkel, azonkívül képeslapokat továbbítottak a fürge ren­dezők. Akinek a legtöbb anzikeot kézbesítették, az egy albumot kapott jutalmul. De nem holmi vásári portékát, hanem egy könyvet, melyen nyoma volt, egy kis iparművészetnek is, úgy hogy disze lehetne minden valóban úri szalonnak. Amigen általánosan irigyelték a boldog nyerőt, olyan álta­lános volt az igyekvés, kárpótlást keresni a vesz­teségért és olyan eredményes is, mert mindenki mulathatott úgy, ahogy neki a legjobban esett. Künn a nagy utcán már a gőzredőnyöket eresz­tették föl, amikor a Körben javában járták még a táncot. Ha búcsúzó volt ez a mulatság Ruppert igazgató részéről, akkor ezzel csak nehezebbé tette a válást, mert a mi véleményünk szerint nincs olyan legény ott az Eötvös­ utcai határban, ki ezt utána csinálja. A mulatságon Ágh János, Osvald Kálmán, Jeszenszky János, Müller Antal, ifj. Szingstein János és ifj. Szablár András 1 K-t, Débert Antal 60 és Goldarbeiter Armin 40 f-t fizetett fölül. Mindezeknek mindezeket köszöni a Kör. A Kath. Legényegylet ugyancsak az­nap ren­dezett egy műkedvelői előadást, ahol azonban semmiben sem volt észrevehető, hogy az iparo­sok egy nagy része másutt mulatt, mert a helyiség teljesen megtelt közönséggel. De legnagyobb örö­met szerzett az egylet tagjainak, hogy az egylet szeretett díszelnöke, dr. Konc Adolf és neje a zászlóanya is az előadáson megjelentek. A néző­­közönség a legnagyobb dicsérettel és tetszéssel nyilatkozott, úgy az előadásról, mint a díszletekről. De az összes szereplők ki is tettek magukért úgy együttesen, mint külön-külön. Különösen meglepte a közönséget az előadásnak megfelelő ruházat, amely teljesen stílszerű volt. A rendezés ügyes a tempó megfelelő. Miután a közönség óhaja az, hogy az egylet ezt a darabot megismételje, f. évi január árius hó 6-án, Vízkereszt napján, közkí­vánatra megint elő fogják adni. Az előadás bevétele 148 K 30 f. Felülfizettek : dr. Koncz Adolf 5 K-t, Hubai I.-né 2 K 50 f-t, Kiefer Antal és Ke­­serics Ferenc 2 K 2 K-t, N. N. 1 K 20 f-t, Nun­­kovics Gábor, Deutschbauer István, Dobszai Má­tyás, Földváry Nándor, Lipokatics Mátyás, Kecskés Ferenc, Kovácsics Józsefné és Pendl Leopoldina 1—1 K-t, Boda Károly és Sájer Ferenc 60—60 f-t, Gulyás Ferenc, Mutávcsics János, Ránics Mi­hály, Bárdos Antal, Kateller Mihály, Vöő Elek és N. N. 40—40 f-t. Tornyos István, Gorjanac Már­ton, Martinkevics Lajos és N. N. 30—30 f-t. Herman József Hauzer Lajos és N. N. 20—20 f-t. 3. oldal. Boldog újévet kívánunk lapunk min­den barátjának s ezek közt első­sorban kedves munkatársaink díszes gárdájának. Áldja, óvja őket a Mindenható, teljesüljön az új esztendő­ben szívük minden vágya és ne érje őket soha szenvedés, csalódás, keserűség!

Next