Állami polgári fiú és leányiskola, Monor, 1940
Változatos tárgyú dolgozatok keretében ismertették a tanulók az árvízveszedelmet, s az azzal kapcsolatos teendőket, felhívták a figyelmet a népfőiskolák áldásos intézményére. Kiváló költőink szavalatok által kerültek közelebb a növendékekhez. Ének- és zeneszámokkal a népdalokat ápoltuk. A legnagyobb kedvvel és ügyességgel adtak elő tanulóink egy-egy jelenetet, kisebb színdarabot és népi játékokat Nyelvtisztítási munkát is végeztünk. Az idegen szavak és helytelen mondatszerkezetek kerülésére figyelmeztettük tanulóinkat. Ezzel is a nemzeti érzés elmélyítését, az építő magyar munkát igyekeztünk szolgálni. Az önképzőkör tisztikara a következő volt : Ifjúsági elnök : Czermann János IV. o. t., titkár : Pálinkás József IV. o. t., alelnök : Virányi Béla III o. t., jegyző : Rédei Miklós III. o. t., gazda : Bajári Miklós és Szőllősi Mihály IV. o. t., rendezők : Lonti György, Monori László és Fonál Sándor IV. o. t. Petykó Rózsa önk. vezetőtanár b) Leányiskolai önképzőköri jelentés. Az önképzést ebben az évben annyiban változtattuk meg, hogy nem tisztán irodalmi képzést, de az általános művelődési irányt tartottuk szem előtt. — Tíz önképzőköri gyűlésünk az irodalom, zene, ének, tánc, természetismeret, nyelvvédés az élet tantárgyai (közlekedési szabályok, jó modor, hogyan kell enni, öltözködni stb.) versenyezés, kézügyesség és a háztartás köréből vette anyagát. A szokásos hazafias ünnepeken kívül ezekből merítettük az anyagot. Lelkesen, szorgalmasan dolgoztak, s dícséretreméltó ügyességgel és tudással főztek. Egy egyszerű polgári ebéd volt a főzés célja, amit a magukkal hozott anyagokból gyorsan és ízletesen megfőztek 70 ember számára. Éspedig húslevest, hús körítéssel és sóskamártással, — egy másik csoport borjúbecsináltat készített — s azután mákos és túrós metélt volt az ebéd főznivalója. — Kedvvel, lélekkel dolgoztak, egymást buzdították, az egész éven át. Dr Szabó Jenőné Bicsovszky Edit c) Fiúiskolai sportkör. A fiúiskolai sportkör működése ez idén is szép sikerrel járt. Az edzés, ügyesség, fegyelmezettség fokozódott helyes gyakorlataik és játékaik alapján. Évi működéséről a VKM. úr rendelete alapján kívánt adatsorozatban a következőket jelentjük : Igazolási szám: 281. A megalakulás ideje: 1925. év. Tiszteletbeli elnök ; Vezető tornatanár : Pólyák Dezső igazgató Lakatos István Az intézet tanulóinak teljes létszáma: 211. Magántanuló: 6. A testgyakorlás alól felmentettek teljes létszáma : 12. A sportkörben működő tagok száma : III. oszt. : 53, IV. oszt. : 50. Összesen : 103. A korosztályok sportköri foglalkozásának heti óraszáma: 2 labdarúgás, 2 atlétikai óra. — A működő szakosztályok: játék, torna, atlétika. —Van-e az intézetnek tornaterme? Igen. 142.08 m2, puhafapadlós. — Van-e az intézetnek játékra alkalmas udvara? Igen, 1028 m2. — Sporttelepen gyakorolnak-e a tagok? Igen, labdarúgást és atlétikát. Minthogy fedettuszoda nincsen, azért a tanulók szünidőben járnak-e az uszodába . Igen. Hányan tudnak összesen úszni? 81. — Téli sport űzésére van e mód ? Igen a „Monori Teniszegylet jégpályáján. — Melyik sportnemből rendezett a sportkör házi-, intézetközi-, csoport-, országos versenyt ? — A sportkör házi atlétikai versenyt rendezett.