Móser Zoltán: A félkövér vége - Esszék és tanulmányok (2013)

I. Távlatok

Táncsicsról fájó szomorúsággal A másik ismertetés, amelyet Eötvös Károly könyvének legvégén talál­tam, sokkal hihetőbb, de szomorú és nagyon fájó. A magyar történe­lem egyik hőséről, annak öregkoráról, nincstelenné válásáról szól. Az 1884-ban készült írás Táncsics Mihály utolsó éveit és lakását mutatja be, a falon lévő képekkel együtt. Amikor Eötvös Károly meglátogat­ta, a Soroksári úton egy kis ház belső udvarának földszinti szobájában találta meg nélkülöző barátját: „Ült az ágyban, merev szemeivel nézte a reggeli napot. Alakomat se ő, se áldott neje nem ismerte meg rög­tön, de hangom mind a kettő. Bizony öregek, s bizony betegek mind a ketten. És elhagyatottak.” Az első leányuk korán, a másik már anyakorában, szintén fiatalon halt meg. A kis unokát az apa messze vitte, így a két öregnek nem volt senkije. „Két rozzant ágy, egy kopott pamlag, egy kis asztal, egy régi fiókos szekrény s egy zöldre festett láda képezi a kis szoba egész bú­torzatát. Régi minden és elnyűtt, mint gazdája. Elkérdezősködtem tőlük a házi dolgok felől. Egészség, cseléd, éléskamra, zsebpénz, ruházat felől. — Minek nekünk ruházat? — szólt keserűen az asszony. — Én nem mehetek ki a szobából, ő nem jöhet ki az ágyból. S könnyező szemekkel nézett »0« rá. A kis szoba falai teltek régi képekkel. Ott van Táncsics ké­pe abban az alakban, a mint az ifjúság márczius 15-én kiszakadna börtönéből. Rongyos felöltőjében rajzolta le Barabás. Ott van ne­jének olajba festett képe Szamossy Ede által. Alatta szent Terézia istenes ábrázata. Ott van Teleky Lászlónak, Héderváry Kontnak, az utolsó Zrínyinek arczképe. Az egyik, a mint szembeszáll a királlyal, a másik, a mint börtöne fenekén rothad. Egyik képen az elárult Hunyady László búcsúzik arájától, a másik képen az utolsó Zrínyi és Frangepán búcsúznak egymástól. Magasra van akasztva egy kép­­csoportozat, mely az 1830-iki lengyel fölkelés hőseit és vértanúit ábrázolja; — egy másik képen osztrák katonák tekéznek a leölt len­gyel nemesek fejeivel. A magyarnak és a lengyelnek legszomorúbb emlékei együtt. E képek, — mondá a nő — az én jegyajándékomat képezték.” 93

Next