Móser Zoltán: A félkövér vége - Esszék és tanulmányok (2013)
I. Távlatok
Táncsicsról fájó szomorúsággal A másik ismertetés, amelyet Eötvös Károly könyvének legvégén találtam, sokkal hihetőbb, de szomorú és nagyon fájó. A magyar történelem egyik hőséről, annak öregkoráról, nincstelenné válásáról szól. Az 1884-ban készült írás Táncsics Mihály utolsó éveit és lakását mutatja be, a falon lévő képekkel együtt. Amikor Eötvös Károly meglátogatta, a Soroksári úton egy kis ház belső udvarának földszinti szobájában találta meg nélkülöző barátját: „Ült az ágyban, merev szemeivel nézte a reggeli napot. Alakomat se ő, se áldott neje nem ismerte meg rögtön, de hangom mind a kettő. Bizony öregek, s bizony betegek mind a ketten. És elhagyatottak.” Az első leányuk korán, a másik már anyakorában, szintén fiatalon halt meg. A kis unokát az apa messze vitte, így a két öregnek nem volt senkije. „Két rozzant ágy, egy kopott pamlag, egy kis asztal, egy régi fiókos szekrény s egy zöldre festett láda képezi a kis szoba egész bútorzatát. Régi minden és elnyűtt, mint gazdája. Elkérdezősködtem tőlük a házi dolgok felől. Egészség, cseléd, éléskamra, zsebpénz, ruházat felől. — Minek nekünk ruházat? — szólt keserűen az asszony. — Én nem mehetek ki a szobából, ő nem jöhet ki az ágyból. S könnyező szemekkel nézett »0« rá. A kis szoba falai teltek régi képekkel. Ott van Táncsics képe abban az alakban, a mint az ifjúság márczius 15-én kiszakadna börtönéből. Rongyos felöltőjében rajzolta le Barabás. Ott van nejének olajba festett képe Szamossy Ede által. Alatta szent Terézia istenes ábrázata. Ott van Teleky Lászlónak, Héderváry Kontnak, az utolsó Zrínyinek arczképe. Az egyik, a mint szembeszáll a királlyal, a másik, a mint börtöne fenekén rothad. Egyik képen az elárult Hunyady László búcsúzik arájától, a másik képen az utolsó Zrínyi és Frangepán búcsúznak egymástól. Magasra van akasztva egy képcsoportozat, mely az 1830-iki lengyel fölkelés hőseit és vértanúit ábrázolja; — egy másik képen osztrák katonák tekéznek a leölt lengyel nemesek fejeivel. A magyarnak és a lengyelnek legszomorúbb emlékei együtt. E képek, — mondá a nő — az én jegyajándékomat képezték.” 93