Móser Zoltán: Jut az ember két világhoz… Esszék és tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2019)

II. Kétféle - Vélemény - Kodály és József Attila

tével próbálták a magyar jambus bizonyos illúzióját kelteni, mintsem ókori mintát követő »megmértékeléssel«, rövid és hosszú szótagok szabályos váltakozásával.” A jambustól való idegenkedést Vargyas Lajos is megfogalmazta az 1952-ben megjelent verstani könyvében: „Ami a magyar versre jellemző, vagy közel áll hozzá, hiányzik a jambusból - írja. - Feszes kimértsége nem enged váltakozást, emelkedő jellege bántja az ereszkedő hangsúlyhoz szokott magyar fület. (...) Felmerül a kérdés: miért lett mégis ez a versfajta a modern magyar költészet legfőbb, majdnem kizárólagos formájává? Egyik oka kétségtelenül az idegen­ utánzás, a nyelvújítás korának és a XIX. századnak hódolata a német költészet és Shakespeare előtt. A másik ok azonban az volt, hogy nem állt a költők rendelkezésére olyan nem­zeti versforma, amelyet alkalmasnak érezhették volna magasabb ihlet kifejezésére. A korabeli magyar vers erre már csakugyan nem volt alkalmas. Hogy ezt újra vissza­vezessék a régi, erőteljesebb verseléshez, ahhoz nem voltak meg a példák és az elmé­leti előfeltételek. Az a mód pedig, ahogy később, akár Arany is, megújítani próbálta, nem elégítette ki az igényeket, különösen nem magas lírai költészet területén. Erre vall, hogy még Petőfi és Arany is csak kis százalékban ír magyaros formákat a jambus verseik nagy számához képest.”46 E rövid kitérő után térjünk vissza Kodályhoz, aki szerint „költőink úgy viselik a jambust, mint az európai ruhát. Csak nagy ünnepen veszik fel a díszmagyart. Szoros is, kényelmetlen, alig várják, hogy levessék. Mindennapra a falusi népnek hagyták. De hát a nyelv nem ruha! Elváltozása a lélek elváltozásának jele. De szerencsére nem ösztönös, öntudatos kultúra-terror. A nyelv romlása, fordítás-nyelvvé változása a művelt rétegből indul, s terjed lassan lefelé. Ennek a hatalmas idegen áramlatnak verselőink sem tudtak ellenállni. Régen is vettünk át idegen formákat. De nem oly tömegben, és csak nyelvünk természetével inkább megférőket.”47 Az a véleménye, hogy a magyar nyelv gazdag, csodálatos, mindenre alkalmas. „Igen ám, de a magyar nyelv természetes ritmizálása minden máshoz jobban hajlik, mint a jambushoz. Azonban a jambus erőltetése rákényszerítette a költőt, [így!] hogy mindegyre több jambus-szólamot keressenek, eszeljenek ki, még a nyelven tett erőszak árán is. Innen a sok mesterkélt sor, frázis, egyre szaporodtak, kiszorították a nyelv szelle­mében sörfajtákat [használtakat]. Ma már szinte nem is érzi versnek az irodalmilag művelt ember, ha nem jambus. 46 In Vargyas Lajos: A magyar vers ritmusa. Bp., 1952. 174-175. 47 Ez a rész Kodály Zoltán néhány tanulmánya, de sok kis feljegyzése alapján készült. Vargyas Lajosnak köszönhető, hogy összegyűjtötte, rendszerezte Kodály feljegyzésit, céduláit, és ezt két kötetben (1989-ben és 1993-ban) közreadta. Ezek a szerteágazó feljegyzések hol egy mondatból, hol csak egy fél sorból állnak. Nyilván emlékeztetőül jegyezte fel Kodály, ha majd egyszer kell, akkor kifejti, beépíti egy-egy tanulmá­nyába. Ezekből válogattam, természetesen jegyzetel­ve, de itt az olvashatóság kedvére úgy döntöttem, hogy elhagyom a hivatkozások helyeit.

Next