Móser Zoltán: Jut az ember két világhoz… Esszék és tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2019)

II. Kétféle - Kétféle szomorúfűz- Erdélyi József és József Attila

„Nagy íróinknak, költőinknek a néphagyományokról, különösen a népköltészetről alkotott nézetei mindig számot tarthatnak érdeklődésünk­re, hiszen nyilatkozataik nyilvánvalóan összefüggenek írói, költői gyakor­latukkal. Csokorba szedhetnénk, hogy íróink, költőink Erdősi Sylvester Jánostól, Kölcseyn, Csokonain, Petőfin, Aranyon, Kemény Zsigmondon, Vajda Jánoson, Jókain át Móricz Zsigmondig hogyan vélekedtek a népköl­tészet értékéről, szépségeiről. A népköltészet becsülői, ismerői és szeretői között ott van a legna­gyobb magyar proletárköltő, forradalmi klasszikusunk, József Attila is. Gunda Béla elsősorban mint kortárs elevenítette föl József Attila kapcso­latait a korabeli néprajzi kutatással, az ifjúság népkutató mozgalmával. Azt hisszük, nem érdektelen emlékezését József Attila életrajzából és életművé­ből vett néhány adattal kiegészíteni. Hol szerezte első népköltészeti élményeit? Öcsödön-e, nevelőszülei­nél; Szabadszálláson-e, nagyszüleinél és anyai rokonainál; vagy csak jóval később, 1922 nyarán Kiszomboron, pontosan nem tudjuk. Azt is nehéz lenne eldönteni, vajon a folklór közvetlen hatása, vagy Erdélyi József népi ihletésű lírájának közvetítése termékenyítette meg költészetét, és eredmé­nyezte, hogy ekkortájt, főként 1923 végétől 1926-ig, számos folklorisztikus fogantatású verset írt, köztük a híres szegényember-verseket” Péter László: József Attila és a népköltészet 72

Next