Móser Zoltán: Tevel. Úton, hazafelé - Féltettr kishazák 16. (Budapest, 2019)

II. Ahelyt születtem, ehelyt éltünk és laktunk - „apám- s anyámmá válok boldogon…”

FELTETT KISHÁZAK telen elmentem a házunkhoz, aminek a végében két óriás jegenye volt, és nem volt ott a két jegenye! Ez szíven ütött, és akkor jöttem rá, hogy nekem ez a két óriás jege­nye volt a mérték! A mottóként idézett Petőfi-vers néhány sora azért elgondolkodtató, mert annak ellenkezője is igaz: azonos vagyok a régi „én”-nel, hisz az maradtam, aki tízévesen voltam. S most mindent oda próbáltam visszahelyezni, az ötvenes, hatvanas évek valóságába, amikor kisgye­rekként minden olyan zavaros volt. Nem értettem. S most visszanézve, nagyon, nagyon örülök, hogy oda, majdhogynem a történelembe születtem, mert minden szomszédom más volt, mindenki máshonnan szárma­zott, és közben a másság és az egység az egyszerre volt itt jelen. Ami, azt hiszem, fontos, nagyon is lényeges do­log. Életünk, az én életem egyik - utólag felismert - fog­lalata volt: „apám é s anyámmá válok boldogon...” A régi képeken apám és anyám mosolyog, boldog, az én emlékeimben (és képeimen) ez nem látszik. Sőt őket és a családot én boldogtalannak tudom mondani, amelynek nyilván sok oka van. Talán a két ikeröcsém- 16

Next